Ajánló
11.-es voltam már, teltek a napok, hetek a koleszban, semmi extra nem volt, nem is mertem volna felvállalni, se beszélni róla, mert olyan emberek vettek körül, akik nem nézték volna jó szemmel.
Amúgy eléggé vegyes társaság volt a koliban, voltak kockák, sportolók, művészek, gyúrósok stb.
Volt egy srác, ő 12.-es volt abban az évben jött, több szintes épület volt, én az elsőn laktam, ő a másodikon.
Volt, hogy szobatársaimmal ebédeltünk és láttam...
Homoszex a koleszban 1.Az első aktus után mindösszesen két hét telt el, amikor is véget ért az 1973/74-es tanév. Aztán nyáron egyáltalán nem találkoztunk - sajnos! Teltek, múltak napok. Egyre többet gondoltam Karcsira, mindannak ellenére, hogy sok időt töltöttem a csajommal. Aztán elkövetkezett a következő tanév megnyitója, amin közölték a gimis kollégisták szobabeosztását. Egy szobába kerültem Ricsivel (aki osztálytársam volt), Lacival (Annamari unokabátyja - 19 éves és végzős volt), Gergő (harmadéves és szintén 19 é...
A hátsó beavatásEz a homoerotikus történet vidéken történt, egy horgászaton. A két főszereplő, Csabi és Jácint horgászni mentek, ekkor még nem is sejtették, hogy egy meleg szexorgia lesz a vége, mivel heterónak hitték magukat.
A sztorit Csaba meséli.
Egyik nyáron történt velem az eset amiről most írok. 15-16 évesek lehettünk. Barátomnál múlattuk az időt a nyári szünet alatt. Szerettem ott lenni mert a szülei egész nap dolgoztak és a miénk volt a lakás.
Amikor már nagyon untu...
A horgász kalandNos hát, sziasztok Dömbi vagyok, 23 éves, és sokáig tûnõdtem azon, hogy leírjam-e azt ami velem történ lassan már 2 éve, és hát mint láthatjátok döntöttem Hogy félre értéseket elkerüljem, hamar leírom, hogy itt egy meleg történet lesz, méghozzá fiú-fiú kaland, egy kicsit azért írok magamról is, most 23 éves vagyok 187cm magas és 72 kilo hozzá, szõkés barna hajam van, kék szemem, rendszeresen szolizom, és rendszeresen szõrtelenítem magam az egész testemen. Az egészese...
Angol farkak a seggembenTalán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalv...
Az első csók