Ajánló
Ricsike álmodozva ült az iskolapadban. Az fizikaórának mindjárt vége, és fiatal, jóképű tanáruk - akinek szemlátomást hatalmas farka volt, ami szerényen meghúzódik nadrágjának slicce mögött - közölte velük, hogy viszontlátásra holnap.
A tizennyolc éves Ricsinek erekciója volt. Már akkor megkívánta a tanárurat, amikor az pajkosan rákacsintott, mialatt a közlekedőedények sajátos tulajdonságait ecsetelte. Ricsike akkor már tudta, hogy László tanár úr buher. Hogy bámulja a sok fiatal csitri! ...
Ricsi és a tanár úrEgy Budapesti ház 5-ös számú lakásában élek. Az életem eléggé unalmas és monoton. A nyárszünet közepén jártunk, és én a suli végezte óta semmit nem csináltam. Nagyjából egyedül voltam, mivel apám a lakás egyik távoli szobájában forgatott pornófilmeket illegálisan. Ez volt a munkája. A kuncsaftok eljöttek hozzá, dugtak, apa felvette, aztán pénzért eladta õket. Ilyen egyszerû. Nem volt nagy szám, de rendesen megélt belõle. Én még csak párszor láthattam õt munka közben, amikor v...
A homoszexuális szomszédÖtéves korunk óta ismertük egymást, két házzal lakott arrébb.
Népes családba született bele, én egyedül éltem anyámmal.
Az ő apja egy szexmániás alkoholista volt, nekem nem volt apám.
Alig volt 16 éves, de a szex gondolata töltötte ki mindennapjait.
Gyakran ha elmentünk valahova; vagy horgászni, vagy a közeli erdőbe sétálni mindig a farkát fogdosta. Idegesített a viselkedése. A családját sose érdekelte az illem, sose tanították meg semmire. Ezért elítéltem a c...
A nagy faszEddig csak csajokkal sexeltem de évek ota felizgulok egy sexy srác látva meztelen.Regota masztuzom meleg,bisex filmekre,ujjazom seggem es spermam izlelem sokszor!!!Parom 5éve velem es neki vallottam be h szeretem ha ujjaz es ezt mindig meg is teszi.Vett nekem egy 11/3as vibratort maganak 18/5cm es ritkan de hasznalja nekem a kicsit parszor.Magamnak sokkazor dugtam be.Soha nem mertem becallani hogy vonz es izgat ha faszt szopni latok ill. Ha fiuk basszak egymast!!!
Mindegy.....egyik este e...
A meleg lebukás80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az ...
Roma fasz dugta a számat