Ajánló



Mielőtt azonban rátérnék azokra - néhány szó magamról. Engem Olivérnek (Olinak) hívnak és októberben leszek 20 éves. Egy nyolcévfolyamos gimnázium 11. évfolyamára járok. Két alkalommal kellett egészségi ügyi problémák nyomán kialakult hiányzások miatt évet ismételnem. Mindkétszer 7. osztályba. Az egészségem javulóban, de nem tökéletes. (Sajnos ez soha sem lesz az.) 2009-ben kerültem ebbe az iskolába, és 2013 óta vagyok kollégista.



A történeteim má...

Wc -ben szoptam, szopattam

Ádám vagyok, 18 éves, barátom Tomi, 19. Pár nappal ezelőtt bowlingozni voltunk, de amikor kijöttünk a helyről láttuk, hogy hatalmas vihar van kinn, ezért Tomi felajánlotta, hogy hazavisz, ne kelljen bőrig áznom. Sokat beszélgettünk az út közben, de Tomi nem éppen úgy viselkedett, ahogy általában szokott. Feszültnek tűnt. Megérkeztünk hozzánk. Megbeszéltük, hogy holnap 8-kor találkozunk nála, és onnan megyünk egy koncertre. Kézfogás után, amikor ki akartam nyitni az ajtót megfogta a karom, és mon...

Haverommal a kocsiban

10 évvel ezelőtt történt a a fiú kollégiumban, úgy 1. éves lehettem, tuti hogy ősz volt. Péntek délután 4ig mindenkinek elkellett hagyni a koleszt, az én vonatom 4 kor indult és 3-ra már régen készen voltam elpakolással stb.. Én maradtam bent mindig utolsónak, ezt a nevelő tanár tudta. Ő olyan 60 éves körül lehetett, pocak kis bajusz. Minden gyereket szinte végig magázott, persze volt, hogy tegezett mindnekit. A nagyobbak még mikor elkezdtem a sulit, azt mondták, hogy a koleszos tanár tuti szer...

Egy koleszos élményem

Az egész középiskolába kezdődött addig mindig a csajok cicijét popsiját sasoltuk éltük mindenkori 17 évesek hétköznapját. Stíröltük a csajokat torna óra előtt után az öltözőben. A szerencsésebbek néha szexeltek is de többnyire a szex újságokban és a kézimunkában kimerült a nemi életünk.

Inter+35+(23)[1]

Volt egy jó haver az osztályba akivel sokat hülyültünk és szívattuk egymást . Az ugratások mindig abból által hogy nem az a meleg aki hagyja hanem aki csinálja...

Gay 69

Még fiatal iskolás voltam amikor az egyik osztálytársam meglesett amikor pisilni mentem.Mikor elővettem a fütyimet és elkezdtem pisilni odajött és előrenyúlt megfogta a farkam és bekapta. Én annyira meglepődtem,hogy nem tudtam abbahagyni a pisilés t és a száját telepisiltem. A barátom egyszerüen lenyelte és még követelt többet is. A dumája olyan hangos volt,hogy a közelben levő mamája aki meztelenül napozott odajött és megnézte mit csinál a fia. Mikor megláttam abbamaradt a hugyozásom és a farka...

Gay pisi és biszex sztori



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak