Ajánló
4 éves voltam, amikor az egyik kosaras csapattársammal (2 évvel idősebb volt velem) megegyeztünk, hogy az edzőtáborba, az egyik este kiverjük egymásét. Ez az utolsó előtti este meg is történt. Másnap este fordult elő először, hogy egy olyan fiú bújt hozzám, akivel NEM vagyunk vérségi (sőt másképpen sem) rokonok. Akkor este én elég korán -szinte elsőként- lezuhanyoztam, hogy korán ágyba bújjak, mert az U14-es csapatnak már másnap reggel fél 8-kor edzése volt. Nekik, vagyis az U16-osoknak csak hár...
Egy történet karácsonyraSzarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal ...
Homo apu táborozikEgyik nap eszembe jutott mi lenne ha … és elkezdtem idegenekkel chat-elni és 10 sracot össze szedtem. Elkezdtünk csoportba beszélgetni és kiderült, hogy mindenkinek van egy kis ferde hajlama. (bi) és végül odáig jutottunk, hogy minek lányok? című be-be szálasok. (Egyébként én se nagyon bántam kevesebbet kell szervezni!! ) Na, szóval eldöntöttük, hogy 11 férfi találkozik egymással Budapest külvárosába, hogy ne zavarhasson senki, egy kis faházba! Egy olyan nagy nappali volt, mint pl. egy osz...
Bi és meleg fiúk orgiájaA legutóbbi dolgokra idén január 17-én este került sor. Én valahol nagyon vágytam már arra, hogy megismétlődjön a dolog. Úgy éreztem, hogy ő is úgy van vele, ahogyan én. Szóval úgy du. 4 körül érkeztünk mindketten vissza a koleszbe, ahol megpróbáltunk felkészülni a másnapra. Beismerhető, hogy ez nem volt túlságosan egyszerű, hisz Arni közelében sokkal inkább másra éreztem késztetést, nem a tanulásra. Aztán úgy fél 7 után, de még háromnegyed előtt elindult zuhanyozni. Még szerintem be sem lépett ...
Homoszex élmények, Olika a ratyimanA nyáron Balaton... -on nyaraltunk, élettársammal, Gabival és egy baráti párral, Péterrel (aki osztálytársam volt még az általánosban) és Ritával, a barátnőjével. Sajnos csak négy napig tartott ez a "nyaralás", a különböző munkahelyi szabadságok miatt. Egy két szobás nyaralót béreltünk együtt, nem messze szerencsére a szabadstrandtól, és egy-két presszótól, ahová barátommal szívesen sétáltunk el, sörözgetni. Ilyenkor általában elengedtük magunkat rendesen, amíg az asszonyok napozgattak, szórakoz...
Buzipornó a balatonon