Ajánló
Egy Budapesti ház 5-ös számú lakásában élek. Az életem eléggé unalmas és monoton. A nyárszünet közepén jártunk, és én a suli végezte óta semmit nem csináltam. Nagyjából egyedül voltam, mivel apám a lakás egyik távoli szobájában forgatott pornófilmeket illegálisan. Ez volt a munkája. A kuncsaftok eljöttek hozzá, dugtak, apa felvette, aztán pénzért eladta õket. Ilyen egyszerû. Nem volt nagy szám, de rendesen megélt belõle. Én még csak párszor láthattam õt munka közben, amikor v...
A homoszexuális szomszéd Biszexuális vagyok. 1973 augusztusa és 1979 májusa között jártam egy csajjal. Aztán 1980 késő tavaszán összejöttem egy másik csajjal, akivel 1983 és 1987 között (haláláig) házastársként éltem együtt. A két legidősebb (33 és 36 éves) gyermekem édesanyjáról van szó. Később összejöttem egy másik asszonnyal, akivel idén leszünk 25 éves házasok és 4 közös(2 fiú és 2 lány)gyermekünk született. A legidősebb 26 múlt a napokban, míg a legkisebb nyáron lesz 17 éves. (A nejemnek az első férje elhunyt - a ...
Egy meleg élete 2. Tavaly nyáron történt a Balatonon. A szüleimmel mentem egy hétre a balcsira. Régóta érdekelnek a pasik és reméltem itt talán történhet valami. Az ideálom meseszerű. Magas izmos, jóképű, nagy farokkal és formás popsival. A 2. nap történt. Egyedül sétáltam a parton amikor felfigyeltem két pasira amint naptejjel kenik egymás hátát majd a pasi akit még álmaimban sem képzeltem ennyire szexinek láttam ahogyan keni a combját és partnere fenekére is elkalandozott tenyere. Élvezettel néztem amit az álomp...
Három napos homoszex maratonSziasztok!
19 évesen egyedül álló fiatal férfi vagyok akinek nagy a családja! :D
Van egy unokatestvérem 17 éves fiú! Mindent velem beszél meg én tanítom stb.. :D
Egy nap elmentem hozzá meglátogatni hogy mizu velük!
Bementem a lakásukba ő pont evett én meg addig megnéztem a telefonját hogy hogy áll az egyik játékba! Feloldottam a billentyűzetet és láttam hogy egy olyan pornó van a kezdőlapon amibe 2 fiú és egy lány szexelnek és az egyik fiú dugja a másikat!
Viss...
A meleg családi szexMindig is imádtam az apámat. Olyan erősnek és nagynak éreztem, hogy mindig olyan szerettem volna lenni mint Ő. Úgy éreztem, hogy Ő is nagyon szeret Engem, mert sokszor átölelt és megszeretgetett. Ilyenkor azt gondoltam, hogy csak mi vagyunk a világon és senki más. Még nem voltam 9 éves, mikor az édesanyám meghalt. Mivel testvérem nem volt, ezután még közelebb kerültünk egymáshoz. Apámat nagyon megtörte anyám halála és sokáig tartott, míg újból olyan volt mint régen. 13 éves lehettem, mikor olyan...
Jóapa, másként