Ajánló
Nem volt az igazán megvető pillantás, az a klasszikus lenéző, porig sújtó, amitől a kamaszembernek egy életre felszállnak a heréi a torkáig. Inkább ijedten nézett rám Noémi, amikor kókadt kukackámat próbáltam dörzsölgetni a puncijához. Akkor már fél éve jártunk együtt, és a Végső Nagy Aktuson kívül minden megvolt: azaz nyalakodtunk, ölelkeztünk, egymás nemi szervét simogattuk. Sosem tudtam szájjal a csúcsra juttatni, az ő keze alatt viszont én gyakran elmentem. Csakhogy Noémi – és mi mást ...
Bebuzultam80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az ...
Roma fasz dugta a számatÉletem egy zsúfolt nagyvárosban éltem, elveszve a szürke hétköznapokban. Szinte minden napom ugyanúgy telt. Egy huszonéves fiatal srác vagyok, és tanulni jöttem ide. Sajnos viszont a befásult városi emberekkel nagyon nehéz barátkozni, ismerkedni. Talán ez vezetett egyre jobban ahhoz, hogy ne tudjam eldönteni mit is vagy kit is akarok valójában akarok valójában.
Voltak barátnőim, még akadt alkalmi kapcsolatom is, de valamiért nem hagyott nyugodni a gondolat. A másik nem.
Egyik magán...
Jóapa és a glory hole Áron nem érti, hogy mi történik vele, hiszen már szinte minden haverjának volt már csaja, de neki nem, de nem is igazán vágyódik a lányok iránt. Miközben gondolkozik ennek okain, egyre inkább arra lesz figyelmes, hogy a lányok helyett a fiúkat nézi meg tüzetesebben és alkot róluk véleményt. Egyszerűen nem érti, hogy ez miért van így. Miért nem élhet „átlagos életet” úgy, mint a korosztályába tartozó többi fiú. Eltelik még 1 év, mire elkezdi sejteni a dolog okát, de megpróbálja erről...
A felismerés és a próbálkozásA tábor jutalomtábor jellegénél fogva elég vegyes összetételű volt, minden évfolyam képviseltette magát, s a nagy suli miatt is az ürgék fele sem ismerte egymást. Vagyis néhányan persze igen, de a többséget legfeljebb látásból lehetett beazonosítani. Az egyik elsőévesen már korábban is megakadt a szemem, ami először főleg annak volt betudható, hogy meglepően hasonlítottunk egymásra. Persze ő egy évvel fiatalabb kiadásban, s mi tagadás, összképében sokkal csinosabb is volt, mint jómagam. Barna ha...
Unga bunga