Ajánló
Én, mire a gimnázium kollégiumába kerültem volt már kapcsolatom, hasonló egyénekkel, de mivel ez elenyész?, és az életem nem meghatározó pillanatai voltak, így azokat most mell?zném is.
Zolival olyan kapcsolatom volt, hogy elég sok mindent meg tudtunk beszélni, bár még sem mertem vele beszélni az érzéseimr?l, az igazi érzéseimr?l. A buszmegálló után sétáltunk elhagyott helyeken is, ahol már annyira beindiltunk, hogy megpróbálkoztunk a meztelenkedéssel is.
El?ljáróban annyit...
Koleszos Homo 3.Sanyi, akit ti Jóapa néven ismertek, most egy olyan gay sztorit hozott, amelyben elég sok minden folyik, de vér nem.
Haza felé tartok, éjfél már jócskán elmúlt. Sietek, kanos vagyok, könnyíteni akarok magamon úgy, ahogy a barátnőm nem tud segíteni rajtam...
Egyszer csak észre veszem, hogy 5 vállas srác követ. Lépteim gyorsítom, gyomrom összeszorul. Tempóváltozásom észreveszik, és ők is hozzá igazodnak. Megijedek. Vajon mit akarnak?
Lámpa fényénél hátratekintve látom...
Jóapa megmutatja2004 körül jártunk időbe. Hétvégenként, amikor az időm is engedte, akkor mellékállásban egy diszkóba dolgoztam. Az egyik péntek este az egyik vendégsráccal végig szemeztünk. Nagyon helyes volt. Úgy 180-185 cm magas, 75-90 kg testtömegű srác, akinek a szeme gyönyörűen csillogó tengerkék, haja szőkésbarna középhosszú és göndör volt. A ruházata pedig igényességre utalt. Láthatóan frissen vasalt fehér ingének hála kissé látható volt (főleg közelebbről) a felsőteste, ami magáért beszélt. Arányos, és ...
Régi, régi szex történetKözeledett a születésnapom. Már szinte hagyomány volt, hogy a nagybátyámmal ezen a napon moziba megyünk. Így hát megnéztem a moziműsort az interneten. Hosszasan böngésztem a filmek között, de egyik sem volt olyan, ami nagyon érdekelt volna. Elérkezett a várva várt nap és a nagybátyám délelőtt jött, hogy elvigyen a szokásos filmezős napra. Már készen voltam, gondosan bepakoltam a táskámba mindent, amire szükségem lehet, és felöltözve vártam, hogy induljunk. Szépen elköszöntem a szüleimtől majd be...
Homonap szülinapA történetem mint manapság oly sok minden az interneten kezdödött. Mivel a házasságom elég hamar tönkrement és nem talált rám egy ujabb szerelem vagy társ, igy elég hosszu idön át egyedül neveltem a fiam, dolgoztam, majdhogynem megszoktam a magányt. Aztán hogy betöltöttem a 40et ujra elöjött h jó volna valakihez hozzábujni. A fiam már 17 elég idős hogy ezt megértse, sajnos kiskamaszként nem tudta elfogadni ha probáltam ismerkedni. Nyilván nem emiatt, de ez is közrejátszott, h egyedül maradtam il...
Zolika X Jóapa