strand erotikus történetek :
» Az első egy fiúval » Unga bunga » Gábor barátommal » Buzipornó a balatonon » Köcsögverés a gyárnál
Ajánló
Én sem a legifjabbakhoz tartozom. Bár egy községben nevelkedtem, és egy közeli kisvárosba jártam általánosiskolába majd kollégiumba. Elég hamar önállósultam, hisz már 5. osztálytól egyedül jártam suliba. Aztán 8. után bekerültem kollégiumba. Erre azért teljesen nem voltam még felkészülve bár, de ettől egész jól alakult. A két legjobb haverom mellett, az egyikük unokabátyjával (aki 1 évvel járt felettünk) valamint 2 harmadévessel kerültem egy szobába.
Innentől kezd...
Leszoptam egy szobatársamVonzalmam a fiúk iránt úgy kezdődött, hogy gyermekkoromban, lehettem talán 14 éves, a szomszéd fiú arra kért engem és az unokatestvéremet, hogy játsszunk olyat, hogy bemegyünk a pincébe, elővesszük a fütyinket és bedugjuk egymás fenekébe. Ez természetesen semmiféle élménnyel akkor még nem járt, de azt hiszem beültette a fülembe a bogarat...
Amikor középiskolás lettem, már sokszor eszembe jutott a dolog, de nem nagyon gondoltam rá, mert tudtam, hogy ez valamiféle tiltott gyümölcs. ...
Meleg szex történetÖtéves korunk óta ismertük egymást, két házzal lakott arrébb.
Népes családba született bele, én egyedül éltem anyámmal.
Az ő apja egy szexmániás alkoholista volt, nekem nem volt apám.
Alig volt 16 éves, de a szex gondolata töltötte ki mindennapjait.
Gyakran ha elmentünk valahova; vagy horgászni, vagy a közeli erdőbe sétálni mindig a farkát fogdosta. Idegesített a viselkedése. A családját sose érdekelte az illem, sose tanították meg semmire. Ezért elítéltem a c...
A nagy fasz4 éves voltam, amikor az egyik kosaras csapattársammal (2 évvel idősebb volt velem) megegyeztünk, hogy az edzőtáborba, az egyik este kiverjük egymásét. Ez az utolsó előtti este meg is történt. Másnap este fordult elő először, hogy egy olyan fiú bújt hozzám, akivel NEM vagyunk vérségi (sőt másképpen sem) rokonok. Akkor este én elég korán -szinte elsőként- lezuhanyoztam, hogy korán ágyba bújjak, mert az U14-es csapatnak már másnap reggel fél 8-kor edzése volt. Nekik, vagyis az U16-osoknak csak hár...
Egy történet karácsonyraEgy másik szexpartner kereső oldalon kaptam egy levelet egy férfitól, aki szeretné, ha a feleségét 3asban dugnánk. El is jött a találka ideje. Kökinél a híd alatti parkolóba mentünk a kocsijával. Megbeszéltünk ezt azt, majd kijelentette a pasi, hogy szeretné látni, mit tudok nyújtani a nejének.
Elővettem a farkam, majd ő rá is bukott!
Jól szopott, bő nyállal. Majd mondta, hogy verjem és elkezdett képeket mutatni a feleségéről!
Dugás kö...
Maola a híd alatt