Ajánló
Sok évet töltöttem el egy kollégiumban, de az ég világon nem történt semmi sajnálatomra, mert azért el tudtam volna képzelni, hogy ott vesztem el a szüzességemet valamelyik szobatárssal. Végül 16 évesen sikerült többé-kevésbé átesnem a tűzkeresztségen egy nyári szünetben a szomszédék 18 éves fiával
A szomszéd garázsában egy billiárd asztal állt, és azon játszottunk elég gyakran, így ama kellemes nyári délutánon is. A sokadik játszma után, a srác elunta a dolgot, és azt javasolta, ...
Szűz fiúk a koleszban15 éves voltam, tudatlan és még ártatlan. Még csak most kezdtem megismerni a testemet. Túl voltam az első orgazmuson az első pornófilmjeimen. Már akkor tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. Már akkor tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. A filmekben, képeken jobban izgattak a vértől duzzadó falloszok. Én is, mint sokan elkezdtem keresgélni az interneten, de hetekig nem találtam senkit, akinek odaadtam volna ártatlanságomat. Majd jött egy illető, Péter, aki igencsak megtetszett. Az Isten sz...
Első élményem egy WC-benA legutóbbi dolgokra idén január 17-én este került sor. Én valahol nagyon vágytam már arra, hogy megismétlődjön a dolog. Úgy éreztem, hogy ő is úgy van vele, ahogyan én. Szóval úgy du. 4 körül érkeztünk mindketten vissza a koleszbe, ahol megpróbáltunk felkészülni a másnapra. Beismerhető, hogy ez nem volt túlságosan egyszerű, hisz Arni közelében sokkal inkább másra éreztem késztetést, nem a tanulásra. Aztán úgy fél 7 után, de még háromnegyed előtt elindult zuhanyozni. Még szerintem be sem lépett ...
Homoszex élmények, Olika a ratyiman
Mielőtt azonban rátérnék azokra - néhány szó magamról. Engem Olivérnek (Olinak) hívnak és októberben leszek 20 éves. Egy nyolcévfolyamos gimnázium 11. évfolyamára járok. Két alkalommal kellett egészségi ügyi problémák nyomán kialakult hiányzások miatt évet ismételnem. Mindkétszer 7. osztályba. Az egészségem javulóban, de nem tökéletes. (Sajnos ez soha sem lesz az.) 2009-ben kerültem ebbe az iskolába, és 2013 óta vagyok kollégista.
A történeteim má...
Wc -ben szoptam, szopattamSziasztok.Ez két pasi sexulis együtlétéröl szól és ha nem érdekel vagy taszit ilyen történet,akkor ne is olvasd tovább.Nem vagyok nagy író,ezért elnézést kérek előre is. Ez a dolog egy meleg májusi napon történt meg velem 19 éves koromba.Középiskolába jártam és koleszos voltam.Utolsó nap volt a suliba és indulás volt hazafelé.De én ügyes voltam és lekéstem az utolsó buszt.Nem volt más választásom,mint elindulnom gyalog és reménykedni,hogy a stoppolásom sikeres lesz és felvesz valaki. Kb 1 órája ...
Autós homiszex