Ajánló
Mint a harmat, olyan zsengének tűnt – gizdaseggű - mormoltam. Az udvaron ácsorgott, szűk nadrág simult rá, pólója lengén a felsőtestén, haját a bolond Áprilisi szél borzolta.
- Szóval az öcséd? - húztam fel a szemöldökömet, és néztem kérdőn Kyrára.
- Az, de ne merj hozzányúlni, mert kikaparom a szemed!
- Jaj, de félek cicus. - Mosoly.
Kyra a szomszédlány, rendszeresen átjár segíteni a főzésben, mosásban, olyan asszonydolgokat csinál meg helyettem. Én viszont meg...
Jácint - megismertem a gizdaseggűtÁkos vagyok és meleg nem újdonság, előfordul mással is nem igaz? Szóval elfogadom magam most már így, hogy elmúltam huszonegy éves. Nem volt könnyű, de mára már a szüleim is tudják és beletörődtek, persze azért még reménykednek, egyszer megjavulok és megnősülök.
Mindegy a lényeg, hogy kizárólag a fiúkat szeretem és a férfitestet.
Őrülten.
Próbáltam nőkkel is, de hatástalanok voltak rám a testem nem reagált pedig akartam, de hiába nem izgultam fel rájuk bezzeg, ha egy jóképű ...
Ez az első homo paródiámA hajnal homályában úszó szobában a csend olyan nehezen telepedett a tárgyakra, hogy létezésük is majd, hogy nem feledésbe merült. Az ember e csodás pillanatot sosem tapasztalhatja meg, hisz önnön létezésének minden kis nesze tisztátalanná teszi ezt a csodálatos jelenséget. A csend varázslatos bűvköre az, amely az élő és lélegző embert képes igazi ismeretek megismerésére rávezetni és a gondolatok legmélyére ásni.
A nyugalom tengerében elmerülve és az álmok birodalmában kószálva Jaspert ne...
Egy elképzelt emlék Eljött az este. Már megint izgatottá váltam. Tudtam jól, hogy az öcsém bármit megtesz nekem, ha jól adom elő neki magam. Tisztában voltam vele, hogy ez egyáltalán nem jó dolog, bűn, utálatosság. Mint ahogy a Biblia is mondja (nem szó szerinti idézések) „Ha férfi férfival hál az utálatosság”, de a Biblia mond olyat is, hogy „Ha pikkelytelen tengeri állatot fogyaszt valaki az is utálatosság”. Tudtam ezeket, mivel az iskolámban kötelező hittanoktatás volt. A gondolataim öss...
Öcsi és énMég fiatal iskolás voltam amikor az egyik osztálytársam meglesett amikor pisilni mentem.Mikor elővettem a fütyimet és elkezdtem pisilni odajött és előrenyúlt megfogta a farkam és bekapta. Én annyira meglepődtem,hogy nem tudtam abbahagyni a pisilés t és a száját telepisiltem. A barátom egyszerüen lenyelte és még követelt többet is. A dumája olyan hangos volt,hogy a közelben levő mamája aki meztelenül napozott odajött és megnézte mit csinál a fia. Mikor megláttam abbamaradt a hugyozásom és a farka...
Gay pisi és biszex sztori