Szarvashiba a centik bűvöletében

Az 1984. évi draft mint minden idők egyik legméretesebb baklövésével kapcsolatos sporteseménye vonult be a kosárlabda történetébe - az utólagos történések tükrében sokszorosan indokoltan, ám az akkori szemléletmódot, elvárásokat figyelembe véve némiképp túlzó jelleggel. A júniusi dzsemborin már akkor is felvonult az egyetemista kosarasok színe-java, az NBA-klubok egymás után belőlük válogathattak, megerősítendő a saját játékoskeretüket. Ne feledjük, 1984 nyarát írtuk, akkoriban emberemlékezet óta nem nyert olyan együttes bajnoki címet, amelyiknek nem volt minimum meghatározó játékerőt képviselő, de inkább korszakos centere.

1981-ben és 1984-ben a Boston Celtics ünnepelhetett, középen Robert Parish-sel. 1983-ban a Philadelphia 76ers lépett trónra, a Hetvenhatosoknál 1982 és 1983 MVP-je, Moses Malone uralta a gyűrű alatti területet. 1980-ban és 1982-ben a Los Angeles Lakers dicsőült meg, az arany-liláknál a legendás center, Kareem Abdul-Jabbar vitte a prímet. A 70-es években olyan alakulatok nyertek bajnoki címet, ahol Wilt Chamberlain, Willis Reed, Wes Unseld, Bill Walton, Dawe Cowens, vagy Lew Alcindor (Abdul-Jabbar) fogta a pozíciót középen. A 60-as évek a Boston Celtics és Bill Russell tündöklésével teltek el, az ötvenes évek első felében George Mikan és csapata dominált ligaszerte. Mindezek tükrében nem számított eretnek gondolatnak, hogy a leggyengébb alakulatok vezetői is a 210 centi és 115 kiló feletti fiatal gólemek magukhoz kötésével látták biztosítva a villámgyors felemelkedés útját, kevesen keresték a kézenfekvő megoldás helyett Kolombusz tojását. Az akkori szisztéma szerint még nem volt előzetes lottóhúzás a rájátszásról lemaradó alakulatok között, a szezonban elért eredményeik alapján, fordított erősorrendben választhattak a csapatok a draftra jelentkező újoncok közül. Mindössze a két leggyengébb gárda esetében nem számított, hogy kinek volt a szezonban harmatosabb mérlege, közülük pénzfeldobás döntötte el, ki választhat először.

Bár Michael saját bevallása szerint imádott az egyetemen játszani, az univerzitásról való távozásában nagy szerepet játszott az NBA-be jelentkezését támogató Smith edző mellett némi előzetes puhatolózás is. A Houston Rockets nem hivatalosan olyan híreket szivárogtatott ki a Tar Heels hátvédjéhez közel állók részére, mi szerint ha ők nyerik a Portlanddel szemben a pénzfeldobást, akkor a kor legjobb egyetmista centerét, az addig a University of Houston csapatában pattogtató Akeem Olajuwont választják majd, ha nem, akkor viszont Jordant, mivel a Portlandnek szintén a nigériai származású centerre fájt elsősorban a foga. Egy korábbi ügylet folyományaként a fentieknél jóval nagyobb játékerőt képviselő Philadelphia 76ers ötödikként választhatott. A Hetvenhatosoknál akkoriban az a Billy Cunningham edzősködött, aki tüneményes NBA-pályafutása előtt maga is az Észak-Karolina Egyetem kötelékébe tartozott, az egykori alma materéből érkező sugallatokra hallgatva szintén Michaelra pályázott. Mivel így biztosnak látszott, hogy nem kell sokáig várnia egy profi klub ajánlatára, Jordan nyugodt szívvel szakíthatta félbe egyetemi tanulmányait az NBA-be jutás reményében.

Az 1984-es draft első körének első választójaként a pénzfeldobást megnyerő Houston Rockets képviselője a régi dogma (végy egy jó centert) és saját korábbi álláspontja jegyében cselekedett, amikor Akeem (később Hakeem) Olajuwonra esett a választása. Ebben a döntésben sem akkor, sem most nem találtak sokan hibát, Olajuwon minden idők egyik legklasszabb középjátékosaként 1994-ben és 1995-ben a bajnoki emelvény tetejére vezette a texasiakat. Másodikként következett a Portland Trail Blazers, és nevében az 1977-ben az oregoniakat bajnoki címig irányító trénerlegenda, Jack Ramsay. David Stern komisszár Ramsay megbízásából a Portland választottjaként a Kentucky Egyetem colos ígérete, Sam Bowie nevét dörögte a mikrofonba. A hórihorgas center az utólagos híresztelésekkel ellentétben nem volt egy kutyaütő kosaras: 1980-81-ben 17.4 pontos, 9.1 lepattanós, és 2.9 dobásblokkolásos átlagokat mondhatott a magáénak. Igaz, hogy a következő évet teljes egészében kihagyta sérülés miatt, de 1983-84-ben visszatért, és a Trail Blazers úgy gondolta, a fiú méretei és tálentuma megér egy kis kockázatot. Jordan, mint az utolsó két szezon elismerten legjobb egyetemista kosarasa logikus és rizikómentesebb választás lett volna, de az oregoniak egy évvel korábban már szerződtették Olajuwon egykori egyetemi csapattársát, a szintén roppant ígéretes Clyde Drexlert dobóhátvédnek - talán azt gondolták, nem férnének meg Jordannel egymás mellett.

Summa summárum, harmadikként az 1983-84-es szezont 27 győzelemmel és 55 vereséggel záró Chicago Bulls következett, a Bikák akkori általános menedzsere, a ma a New Jersey Nets elnöki tisztét betöltő Rod Thorn le is stoppolta Michael Jordant. Döntéséért a legtöbben dicsérték, de kapitálisat téved az, aki azt hiszi, hogy Thorn a kezdetektől fogva tudta, micsoda drágakőre lelt. "Azt kívánjuk, Jordan bárcsak 7 láb magas (213 centiméter) lenne, de nem annyi. Nekünk nem maradt épkézláb center a drafton, mit tehet ilyenkor az ember? Jordan nem fogja felvirágoztatni, átlényegíteni ezt a klubot (a Bullst), nem is kérném tőle. Nagyon megállíthatatlan offenzív kosaras." Ezt a nyilatkozatot maga Thorn tette a Chicago Tribune 1984. június 20-i számában, a drafton hozott döntését kommentálva - nem éppen úgy hangzik, mint a liga egyik meghatározó kosarasának megszerzése apropóján zengett örömóda. Persze nem kellett már sok idő ahhoz, hogy a torkát köszörülve mégis nekifogjon az utóbbi nótának...

A Szeles Város kosárlabda-reprezentánsának akkori tulajdonosa, Jonathan Kovler 7 esztendőre szóló szerződést kötött a zöldfülűvel, aki első idényében 650 ezer dollárt, kontraktusa alatt átlagban 850 ezer zöldhasút keresett chicagoi szerződésével. Michael ügynöke, David Falk már akkor is zseniális szimattal rendelkezett. Az évek óta szánalmasan vergődő Bikákra meccsenként alig 6000 ember volt kíváncsi, esetenként kongott a bántó ürességtől a Chicago Stadium. Megpróbált egy olyan klauzulát beletetetni ügyfele szerződésébe, mely szerint a nézőszám növekedésért Jordant (és ezzel közvetve őt is) az ezzel járó bevételnövekedésből egy meghatározott százalék illetné meg, de Kovler előző életében szintén próféta lehetett. Kijelentette, hogy ezért pluszba egy lyukas garast sem fizet, ha Mike nem tudna nézőszámot növelni, eszébe sem jutott volna a szerződtetése. A Bulls legfrissebb szerzeménye a nyarat nem sütkérezéssel, csajozással, vagy hamburger-zabálással töltötte, megpróbált a lehető legtökéletesebben felkészülni első NBA-idényére. 1984 nyara a délelőtti golfozás mellett rengeteg futással és kosarazással telt, az utóbbi leginkább olyan egykori vagy akkori North Carolina-kosarasokkal, barátokkal, mint James Worthy, Phil Ford, vagy Mike O'Koren. Esténként Michael a fizikai igénybevételt szellemi próbákkal vegyítette, a három év után megszakított egyetemi tanulmányai terén próbálta formában tartani magát. Diplomát végül 1986-ban, lábtöréséből felépülőben szerzett, de ez egy későbbi történet. 1984 nyarán a Bulls fiatalja a fentieken túl egy további élménnyel gazdagodott, aranyérmet szerzett a hazai rendezésű, Los Angeles-i olimpián. A kizárólag az egyetemisták (profi kosarasmúlt nélküliek) közül verbuvált, és az Indiana University legendás trénere, Bobby Knight által dirigált ötkarikás csapatban Jordan mellett olyan, később az NBA-ben is fényes karriert befutó ászok pattogtattak, mint Patrick Ewing, Chris Mullin, vagy Alvin Robertson. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a jenkik számára hagyományosan legnagyobb konkurenciát jelentő szovjet csapat a szocialista államok többségének olimpiát sújtó bojkottja miatt nem indult, könnyű megérteni, hogyan gázolt át a hazai csapat játszi könnyedséggel a teljes mezőnyön. Jordanék a döntőben a spanyolokat ruházták meg tanári könnyedséggel, az olimpiai bajnok házi gólkirálya Michael Jordan lett. Ekkor már egyre többen gondolták, hogy a Bikák nem tettek a sráccal rossz lóra, ez a feltevés aztán Chicagóban, majd ezt követően Amerika-szerte hamar meggyőződéssé erősödött.