A résztvevők Császár László polgármester köszöntője után átadták magukat a zene örömének a Tamási Áron Művelődési Központban.
|
A programok sorát a bárdosos Kicsinyek kórusa nyitotta meg, Sellyei Cseh Ágnes vezényletével. Majd a tapolcai Batsányi tagintézményből a Harangvirág együttes lépett színpadra (vezényelt Legeza Magdolna). Sikert aratott a Fábiánné Adorján Renáta által vezetett ajkai Borsos Miklós Általános Iskola Eötvös kiskórusa és nagykórusa. Színpadra lépett a tapolcai Bárdos Lajos Gyermekkar Bodor Tamásné karnagy vezényeltével, a vastaps ezúttal sem maradt el.
Szombaton, bemutató órákat tekinthettek meg a vendégek, majd az órák után azokat szakmai szempontok alapján elemezték. Bemutatkozhattak az iskolai néptánccsoportok is. A szombati nap csúcspontja az esti ünnepi hangverseny volt. A római katolikus templomban nagy érdeklődés mellett kezdődött a program.
Bajner Imre, a Tapolcai Általános Iskola igazgatója és Csere Sándor kanonok köszöntötte a zeneszerető közönséget, majd a Járdányi Pál Zeneiskola Vonószenekara Vivalditól játszott. Román Ivánék produkciója nagyszerűen hangolta rá a hallgatóságot az előttük álló két és fél órára. Jobbnál jobb előadások váltották egymást, ami egy országos, nagy nevű rendezvényen nem meglepő.
Sorrendben a siófoki Széchenyi iskola gyermekkara (vezényelt Kövecsesné Dénes Elza), a tapolcai Bárdos iskola gyermekkara (vezényelt Bodor Tamásné), az ajkai Pedagógus női kar (vezényelt Petheő Balázsné és Takács Károlyné), az Ajka-padragkúti Bányász Férfikar (vezényelt Kanyárné Grünvald Petra és Fábiánné Adorján Renáta), a tapolcai Haga Kálmán által vezetett énekegyüttes, valamint a Tapolcai Kamarakórus (vezényelt Török Attiláné) lépett a közönség elé.
A színvonalas hangverseny végén a résztvevőkből álló összkar kápráztatta el a zenekedvelőket. Leírhatatlan hatással szólalt meg Erkel Ferenc Éljen a haza! című műve, amelyet dr. Döbrössy János karnagy, tanszékvezető főiskolai docens vezényelt.
A hangverseny végén dr. Fazekas Ágnes karnagy a KÓTA felnőtt énekkari bizottságának vezetője emléklappal köszönte meg Baksa Júlia igazgatóhelyettes és Vighné Varga Odett pedagógus kitűnő szervezőmunkáját.
Vasárnapra is jutott érdekesség, a vendégek hazautazása előtt
népdalcsokor, néptánc és városnézés szerepelt a programban. A rendezvénysorozat szakmai programjának színfoltja volt Somogyvári Ákos karnagy, a KÓTA Zenekari Bizottságának vezetőjének jelenléte, aki Erkel Ferenc, egyenes ági leszármazottjaként vett részt a tapolcai programon. A Szózat és Hymnus születésének körülményeiről tartott előadást. |