2010.
január-február Rendesen el vagyok maradva a
honlap készítésével, most például kb. egy évvel ezelőtti képeket töltök
fel. Az itt látható fotók nagy része két, egymást követő hétvégi napon készült,
ezeken kívül még lesz négy kép a 2010-es Kocsonyafesztivál miatti közlekedési
változásokról. Ezalatt a két nap alatt a
hóesés miatt kb. annyi képet készítettem, mint előtte három hónap alatt
összesen. Ez persze nem azt jelenti, hogy most sok készült, hanem, hogy
előtte hónapokig nagyon kevés. Kezdésnek a 417-es MAN Berekalján. A 413-as MAN a Vologda
városrészen. Itt egy másik fotós kolléga is csatlakozott hozzám. Ha már itt voltunk, felmásztunk
a Bábonyi-bércre is, egész konkrétan a 11-es Tinódi utcai megállójához.
Örültünk, amikor megláttuk, hogy Ikarus jön, az AKD-547-es. Az Avason ekkor már káosz volt,
a 35-ösök a 35É útvonalán közlekedtek, de a 045-ös például így is elakadt, a
Szabadságharc utcai megállóból nem tudott elindulni. Aztán a helyszínre érkező
MVK-sok kiszabadították a buszt, időközben a 35É is ki lett írva. Két
kép a két végállomáson. A Centrumnál szerencsénk volt,
pont jött és pont pirosat kapott (este már nem lehet mozgó járművet
fotózni) az M5-ös hóseprő. Másnap Diósgyőrben kezdtünk,
a Sí járaton ez a busznak nem nagyon nevezhető jármű közlekedett. A 423-as és a 428-as MAN. Ezt a
helyet alaposan körbefotóztuk, mivel a villamos meghosszabbítása miatt a
háztömb, amit a végállomásozó buszok körbejártak, lebontás előtt állt
(azóta már le is bontották). Az 5-ös, 15-ös, 69-es a
végállomásról elindulva jobbra fordul, és ezen a kis utcán át érik el a
főutat. A látvány már a múlté, az utcától a panelekig tartó területen
most minden a földdel egyenlő. 428 és 431 ennek az utcának a
végén. A jobboldali képen látható ház már nem áll. Ez pedig a főút a még
meglévő háztömbbel. Kezdett hideg lenni, ezért
inkább felszálltunk egy 1-esre, és kimentünk a Majális-parkba. Ilyen időben itt jól lehet
fotózni, egyébként a felszállóhely ellenfényes, de ez a legtöbb miskolci
buszvégállomásról elmondható. A 422-es MAN és az őt
üldöző 1-es busz a Papírgyárnál. A 020-as még mindig a
Papírgyárnál, de már visszafelé. 1977-ig amúgy itt volt az 1-es végállomása. A 413-as MAN még mindig itt.
Naponta néhány 5-ös és 15-ös az Injekcióüzem érintésével közlekedik, ezek a
menetrendben nincsenek feltűntetve. 017 Felső-Majláthon, a
kisvasút telepe mellett. A villamos meghosszabbításával itt is nagy
változások lesznek, a villamos végállomás a telep területén lesz. Nem igazán vagyok oda az MAN
SL/SG szériáért, de ez a kép tetszik. Egy 1-es és egy végállomására
beforduló 1A-s. Munkanap, az 1-1A hangolás
miatt az 1-esnek szokott hosszabb kiállása lenni a Majális-parkban, hétvégén
az 1A-s áll kb. 6-8 percet Majláthon. A 428-as fordul Berekalja felé.
Hétvégén általában nem sokan vannak rajta (kivéve szombat délelőtt),
munkanap viszont ki van használva a 69-es. Nem egy hosszú járat, nem
kellett sokat várni az újabb fotóra. A 021-es Alsó-Majláthon. GTH-776 Diósgyőr és
Alsó-Majláth között. Azóta (2010. április 19.) létesült itt egy megálló,
Bölcs u. néven. 020 Diósgyőrben, KI irányban,
a 776 pedig befelé. Archív fotó, mivel ez a kocsi 2010. március 11-én a 8-as
vonalon teljesen leégett (személyi sérülés nem történt). Ez már a második
selejtezett Ikarus 435-öse az MVK-nak, 2000 decemberében a másfél éves HEX- Hogy néhány villamosos kép is
legyen. Szemből a 204-es. Hétvégén délután a 6-oson is
van szóló, szokott is rajta tömeg lenni. Időközben szembejött az
M5-ös hóseprő, megvártuk, míg kimegy Diósgyőrbe, majd a Vasgyáron
keresztül visszajön. Harc a természettel. A Kocsonyafesztivál ideje alatt
a 34-es az Arany János utca helyett a Vörösmarty utcai megállóból indult. A 38-as pedig a Szemere
utcáról. A 33-as nem változott, viszont
a megszokott Plasma helyett MAN NL volt rajta, ezért kimentem vele a Lidl-ig.
A 12-es csak a Hősök
teréig közlekedett és Kocsonyajárat táblát is kapott, hátha valaki a város
széli Tesco parkolóban hagyja az autóját, és busszal jön. |