2011. nyár
(I. rész)

Június 16. és augusztus 31. között, a nyári menetrend időszakában a pályafelújítás miatt a villamosok csak a Selyemrét és a Malomszög utca között közlekedtek. A Tiszai-Selyemrét közötti egymegállós szakaszon a TSVP, a Malomszög-Diósgyőr között az 1VP, a Vasgyárba a 2VP közlekedett, ezenkívűl az 1-es, 1A-s útvonala is tovább módosult. Más változások is voltak, a 34-es és a 38-as összevonásra került, a korábbi 34-es útvonalán 38B jelzéssel indult betétjárat, a 8-ast és a 18-ast szintén összekötötték, a 21-es néhány járata 21T jelzéssel a Tiszaira közlekedik és az éjszakai személyzeti járatok meghirdetésre kerültek. Ezekről viszont egyelőre még nincsenek képek.

 

Június 15-23. között egy magyar gyártmányú NABI Sirius típusú, félig alacsonypadlós busz került tesztelésre.

Én a 29-esen mentem egy kört a járművel, itt épp a kilátónál fordul.

 

Sokaknak tetszik, engem annyira nem győzött meg, és ebben komoly szerepe van annak, hogy csak a második ajtóig alacsonypadlós. A típusnak azóta már elkészült a kétajtós, helyközi változata is, na annak már jóval több értelmét látom. Csak hát hiába van több új, ígéretes magyar busztípus is, ha a közlekedési vállalatoknak meg van tiltva új jármű beszerzése.

Na még egy kép a főtérnél, ez az útszakasz azóta már egyirányúsítva lett a belváros felé.

 

A selyemréti megálló már teljesen elkészült, annyira nem is néz ki rosszul.

 

 

A végállomásozás az itt lévő visszafogóváltón történt. Mivel ez a Malomszögön is így volt, ezért természetesen csak a kétirányú Tátrák közlekedtek, azokból sem túl sok, a mindössze 10 perces menetidő és a ritkább, 4-5 (hétvégén 8) perces követés miatt. Ez az időszak tényleg csak arról szólt, hogy a főutcán legyen tömegközlekedés, ehhez képest még viszonylag ki is voltak használva.

 

Nagy öröm lehetett a sofőröknek az egymegállós TSVP-n kb. 40 kört lenyomni egy műszak alatt. Egyébként teljesen feleslegesen járt ilyen gyakran a viszonylat, miközben Diósgyőrbe a 6-8 percenkénti villamos helyett 7-14 percenként járt pótlóbusz.

Tiszai pu. A TSVP-n munkanap és hétvégén is két kocsi pörgött, tíz alkalomból kilencszer az AKD-512-es és az 513-as.

Ezért volt villamospótlózás. Ezt a rövid, Baross G. úti szakaszt igazán megcsinálhatták volna már tavaly is, és akkor nem kellett volna most szerencsétlenkedni.

Ha már itt járunk gyorsan pár kép kicsit később, augusztusban.

Természetesen itt is ment a variálás, egyszer az egyik oldalon, máskor a másikon ment felváltva a forgalom.

 

 

Két Neoplan és két Ikarus.

Hosszabb kiállás esetén a villamosok kicsit előrébb álltak a ketrecbe, valamint innen lehetett bejutni a telepre is.

 

Újabb megállós fotók.

A visszafogó 212-es.

 

 

 

 

Ezekről az új villamosmegállókról egész jól lehet majd fotózni.

Következő oldal

Főoldal