2011. szeptember-december
(I. rész)

Ősszel továbbra is nagyrészt a villamospálya felújítást és a villamospótlást fotóztam. Az 1-es villamos szeptember elsejétől a Kiliánig, a 2-es a teljes vonalon járt. Villamospótló nem indult, a 69-es lett Diósgyőrből a Kiliánig hosszabbítva 69VP jelzéssel. Ez egyben azt is jelentette, hogy a 6 percenkénti villamost 15-20 percenként szólóval pótolták.

  

Az átszállás az elején nem volt valami kényelmes, a buszmegálló messze került a villamostól, ráadásul a zebra pont a megálló másik végén, a semmi közepén lett kialakítva. Sokan ezért a villamossínen keresztbe-kasba mentek át, ezért nem sokkal később a villamos végállomást hálóval vették körül. Így viszont a világkörüli sétálgatás alatt nem ritkán elment a pótló.

  

A TSVP-hez hasonlóan megint az 512-es és az 513-as lett a törzs kocsi, de idővel megjelentek az MAN-ek is.

  

A villamosforgalom megindulásakor még igencsak félkész állapotok voltak. Többek között a sínszálak menti rezgéscsillapító csíkot is a megindulás után, forgalom közben építették be.

Felső-Majláthon közben egyre látványosabb lett a munka. A Majális-park felől például elkezdték egy körforgalom kialakítását.

 

Terepmunkák a leendő felszállóhelyen.

 

A leendő buszvégállomás és leszállóhely. Kár, hogy a fákat nem tartották meg, úgy egész máshogy nézne ki a decentrum.

Hátul a LÁEV telepnél két vágány is épült tárolásra.

Nagyjából eredeti látkép az Erdész utcában. Ez a hely ma már teljesen máshogy néz ki.

A hurok eleje/vége.

 

A Felső-Majláth előtti ívben a kanyarodást ez az ökörhugyozás segíti.

 

Alsó-Majláth.

Bölcs utca.

 

A diósgyőri szűkület építése volt talán a leglátványosabb, az autóforgalom eközben egy sávon, váltott irányban ment.

 

A csatatérré változott diósgyőri központ.

 

Kezdetben furcsa volt a végállomás épület hiánya.

Visszafogási lehetőség természetesen maradt. Körülbelül 4-5 megállónként van lehetőség a visszafordulásra, így forgalmi zavar esetén remélhetőleg nem lesz nagy fennakadás, és csak rövid szakaszon kell majd pótlózni. Ez már csak azért is jó, mert ma már a buszjáratok sem olyan gyakoriak, hogy sok buszt gond nélkül le lehessen szedni róluk.

207 az ideiglenes kiliáni (menetrendváltás óta Diósgyőri Gimnázium) végállomáson.

November első napjaiban már javában zajlott a vonalismeret Kilián és Diósgyőr között.

 

A kihúzóban amúgy egyszerre két villamos fér el, és mint látható, elég komoly jelzőrendszer lett kiépítve, gondolom a jövőben ezek fogják segíteni az 1V, 1AV összehangolását is.

November 7-től újra Diósgyőrig közlekedtek a villamosok, de december 3-4. hétvégén megint csak a Kiliánig, mivel a felső-majláthi szakasz felsővezetékét ekkor kötötték össze a már meglévővel.

 

A kimaradt szakaszon két MAN pótlózott, Diósgyőrben a Nagy Lajos király útján fordultak vissza.

Volt egy időszak, amikor Diósgyőrben mindkét irányú közúti forgalom a villamospálya déli oldalán ment. GSZ-862 az ekkor már végnapjait élő ALDI járaton.

Következő oldal

Főoldal