2012. nyár A nyári
menetrendváltás után kicsit optimistább lehetett az ember, hiszen végre
sikerült valamennyire ütemessé és összehangolttá tenni a menetrendet. Erre
való hivatkozással voltak azért további ritkítások, de sor került járatsűrítésre
is. Szeptemberben aztán kiderült, hogy nincs nagy ok az örömködésre, további
ritkítások (illetve sok járatnál a ritkább nyári menetrend megtartása)
történtek. Az egyetemre közlekedő 12-es fordulószáma még a tavaszihoz képest
is felére csökkent a délutáni csúcsban, miközben márciusban volt már egy
50%-os ritkítás egyik napról a másikra. A villamos szintén ritkult, pedig elvileg
pont azért lett szétbarmolva az 1-es, 1A-s busz, hogy a villamos szerepét erősítsék,
erre azt is elkezdték tönkretenni (ezért aztán volt értelme felújítani). Persze
ez mind úgy van előadva, hogy utasbarát intézkedések, Miskolc
közlekedése megújul, stb. Június
16-tól üzemel Felső-Majláthon az új buszvégállomás, így az 5-ös, 15-ös,
69-es Diósgyőrből átköltözött. A megszűnő szakaszukról is
készítettem néhány képet. Alsó-Majláth.
A 69-esen közlekedő 260-asban az utolsó nap már nem volt tábla, csak egy
A4-es papír jelezte a viszonylatszámot. A 405-ös Plasmát is jól nézzétek meg,
lehet, nem fogjuk már forgalomban látni, ez a kocsi ütközött a 204-es
Tátrával a telep bejáratánál, július 24-én. Az utolsó
hónapokban a diósgyőri buszok a Nagy Lajos király útján fordultak. Az elkészült
végállomás. Azért van még munka hátra: a baloldalt látható „Bagolyvár”
szerencsére nem lett elbontva, elvileg felújításra kerül, és benne kap majd helyet
a bérletpénztár és a tartózkodó, talán még a diósgyőri rendőrőrs
is ideköltözik. Amíg ez nem
történik meg, ez a konténer a járművezetők „otthona”. Az utasok
természetesen ezzel a változással is rosszul jártak, hiszen a városrész
központja továbbra is Diósgyőr (boltok, iskolák, egyéb intézmények),
ezentúl csak átszállással közelíthető meg. A 69-es különösen érdekes,
hiszen majdnem annyi idő/km lenne, ha továbbra is Diósgyőrbe járna,
ehhez képest a főútra kikanyarodáskor pont az ellenkező irányba, a
városból kifelé viszi az utasokat, akik a villamosra való átszállás után újra
megtehetik a távot. Magyarul Berekalja nagy részéről gyalog sokkal
hamarabb le lehet érni, mint tömegközlekedéssel, természetesen az utasszám is
ennek megfelelően alakult. A végállomás
nem nevezhető túlterheltnek, de néha egész komoly együttállások is
előfordulnak. Ez konkrétan egyszerre négy buszt jelent, ami azért
érdekes, mert az innen induló viszonylatokon egyszerre maximum öt kocsi jár.
A 69-es a legkeményebb: délután 15 percenként jár, a fordulóidő 10 perc,
és két kocsi van rajta. Nyáron amúgy elég komoly közelségbe került a 9-es és
69-es évtizedek óta tervezett összekötése, sajnos erre pénzügyi okok miatt (?)
nem került sor, lehet várni kell még néhány évtizedet/századot. Ezt se
nagyon érteni: elég komoly útátjárót sikerült készíteni (pl. a nagy forgalmú
perecesi elágazásnál csak sima aszfalt van a sínek között), ráadásul nem is
használják, a buszok a hátsó bejáraton keresztül közlekednek. A 204-es a
LÁEV telep mellett. Nem tudom fog-e épülni megálló a kisvasútnak. Műfüves
pálya Alsó-Majláthon. Szerintem nagyon jól mutat, kár, hogy csak egy megállón
keresztül. A keskeny
rész Diósgyőrnél, ahol befelé az autókkal osztozkodik a villamos. Utána
viszont kifejezetten széles terület áll rendelkezésre. Szerintem sokkal jobb
így a városrész, már csak az üres területet kellene beparkosítani. Ez a rész két és fél
éve még egészen máshogy nézett ki. Szerintem előnyére változott. Újabb képek
a műfüves részről, most borúsabb időben. Egy piros
Tatra felfelé. Majd a másik
is (Bölcs utca). Majd Alsó-Majláthon
összetalálkoznak (hányadik képem már, amin a két piros Tatra együtt szerepel,
pedig nem szoktam erre vadászni). Majd az
elsőnek látott újra elhúz (=20- Ez a Tatra
kikerült a szamárpadba, helyett az Újgyőri piaci delta harmadik ágába. A
központi telephely felújítása miatt, ha jól tudom a napi vizsgákat az itt
lévő, ideiglenes kocsiszínben tartják, és a helyhiány miatt néhány
jármű is ide lett „kiutálva” (mindig másik). A régi szép
időkre emlékeztető kihasználtság a Tisza pályaudvari végállomás
tárolóján. Persze régen nagyobb arányban álltak itt Ikarusok, manapság már a
kettő is jónak számít. A 8-as busz
már tavaly nyár óta ismét az eredeti útvonalán jár, én most szántam rá magam,
hogy ezt dokumentáljam. Az időjárás sajnos nem kedvezett, abban a
pillanatban, hogy feltűnt ez a Neoplan, eltűnt a nap. Két kép a
Keleti iparterület nevű megálló környékén. A 8-as még csúcsidőben
is elég ritkán jár, igaz, két fotó között van mód másfajta időtöltésre
is, én inkább nem éltem a lehetőséggel (aki ismeri a környéket, tudja,
mire gondolok). Két kép az
Üveggyárnál, ami nem rég még a
33-as területe volt, igaz még régebben pedig szintén a 21-esé. Tök jó volt,
hogy szinte csak Ikarus 260-asok jöttek, az 530-as például a Szövő
utcánál lett megörökítve. És akkor egy kis történelemóra: az első járat,
ami a környéket érintette, a 9-es volt az ’50-es évektől a Városháztér-
Nehézszerszámgépgyár (ma Tatárdomb) útvonalon. Az 1966-os átszervezéskor a frissen
kialakított Marx téri (Újgyőri főtér) csomópont lett a járat
végállomása, vélhetően ekkor indult meg a 21-es a Tiszai pu. és a Marx
tér között, ezeket az utcákat (és a Vasgyárat) is érintve. 1974-ben a Tatárdombig,
’76-ban az Iván utcáig (a megszűnt 4-es villamost pótló szintén
megszűnő 9Y-ost pótlandó), egy évvel később pedig a Kandóig
hosszabbodott (a 2007 óta való variálásokat most hagyjuk). 1984-ben cseréltek
az időközben megindult 33-assal, azóta a 21-es a Wesselényi utcai
megállón át, a 33-as pedig az Üveggyár környéki utcákon közlekedett, egészen
márciusig. A 21-21B
amúgy munkanap elég jó szolgáltatást nyújt, a hétvége azonban siralmas, csak
a 21-es jár, ráadásul újabban az is szombat délelőtt kivételével 30
percenként. 2007 előtt a nem épp frekventált vonalnak számító 39-es is
20 percenként járt hétvégén (és akkor még ott volt a 101B-s, 21-es és 33-as
is), tehát a jelenlegi félórás követés a Szinva-parton több, mint szánalmas. Az átépített
Petőfi utcán december 20. óta közlekedik a 21-es, előtte a Szinva
másik oldalán, a Geró utcán haladt forgalom (az most az ellenkező
irányban egyirányú). A befelé haladó buszok továbbra is a Meggyesalján
közlekednek. Egy 38-ason
közlekedő Plasma a Vologdánál. Az Árok
utcán 2006. április 5. óta van buszközlekedés, a 11-es tér be erre a pár
megállóra a Bábonyi-bérc felé. Az első hetekben a Sellő utcai
megállónál lévő mellékutcákban történt a visszafordulás, majd hamarosan
kialakításra került ez a murvás forduló. Mivel nemrég, néhány év késéssel
felmerült az aszfaltozása, gyorsan készítettem két fotót. A 20-as busz
március elseje óta közlekedik hajnalban, este, és hétvégén a 2-es és 12-es
összevonásaként, végre ilyet is fotóztam. Háttérben az
éppen kulturális célokra átépülő, volt egyetemi hőközpont. A 14H-s
és a 20-as is be lett sűrítve 15 percesre szombat délelőtt, ez jó
pont. Vasárnap délután viszont maradt a 20 percezés, a tapolcai turistaforgalom
miatt így jó időben tömeg volt, ez már kevésbé jó. Még egy
20-as a kollégiumoknál. Egy 34-es az
Ifjúság útján: március 1. óta normális látvány. A 31-es
pedig már elég rég, 1980 óta törzsvendégnek számít itt. Igaz, az ez utáni
útvonala változott már párszor, jelenleg épphogy csak felmegy az Avasra. Igaz
most ennek is örülni kell, tavaly ilyenkor a tervek arról szóltak, hogy csak
reggel és délután közlekedne a járat, és az Avast egy nagy hurokban
körbejárva (úgy, mint most a 34-es, az a viszonylat akkor még nem volt
tervben) érintette volna. Az Auchan
járat január 16. óta járt az Avas kilátóhoz. Mint köztudott, a Cora
áruházakat ezentúl az Auchan üzemelteti, az Ingyenes Cora járat szeptember
elsejétől Auchan 2 néven közlekedik, változatlan útvonallal. Mivel semmi
értelme nem lenne, hogy a másik Auchan busz is ide járjon, az eddigi
viszonylat Auchan 1 néven az Újgyőri főtértől jár az eredeti áruházig. Másnap is a
694-esre vadászva mentem fel a Leszih utcához, de előtte még „bemelegítettem”. Végül csak
jött az Ikarus is. Ez a kocsi amúgy tavaly nyár óta a viszonylat törzskocsija,
és valószínűleg még jó ideig az is marad. |