2013. március

Itt is az újabb miskolci és környéki képadag:

 

Egy március eleji napsütéses vasárnapon kinéztem Tapolcára, rajtam kívül sokan mások is így tettek, ezért volt tömeg a 20-asokon. A viszonylat hivatalos menetideje nagyon alá van becsülve, minimum öt perces késéssel érkeztek a buszok, igaz nemcsak a reptéren, de itt is van hosszabb kiállás, így visszafelé pontosak az indulások.

Vasárnapi kihaltság az Egyetemvárosban. A viszonylaton általában MAN SG-k és Neoplanok járnak, …

… néha viszont érdekesebb kocsik is feltűnnek, például Ikarus 435-ösök, de nagy ritkán 280-as is előfordul.

GTH-773 jön vissza, háttérben az egykori egyetemi hőközpont, aminek az átépítése egyre jobban halad.

A 817-es MAN a Tiszai mellett, a Pfaff Ferenc utcában.

A 3-as vasárnapi félóráztatása és szólósítása miatt szép kis tömegek szoktak lenni. Egyébként a jövőben itt nagy változások várhatóak: a 3-as számú főút erre fog vezetni, ezért a felüljáró harmadik, Tiszai-Gömöri vágány feletti ága is meg fog épülni, és talán a Kandó Kálmán tér is megújul, az új 3-as út pedig a tér alatt fog elmenni.

A 31-es a régi szép idők emlékére vasárnap is csuklós, de a vonal megrövidítése és az alapos ritkítás miatt lecsökkent utasszám már sajnos nem nagyon indokolja.

Elhatároztam, hogy a jó idő megjelenésével kicsit feljavítom a Borsodos képállományomat, ezért március elején kinéztem Zsolcára, ahol a Sajólád irányába közlekedő buszok a délutáni csúcsban 5-15 percenként követik egymást, ami manapság már városi közlekedésben is jónak számít, nemhogy elővárosiban. Először HPF-265 jött a Miskolc-Alsózsolca viszonylaton, ami jellemzően csak munkanap csúcsban és hétvégén jár, a legtöbb járat ugyanis továbbközlekedik.

LKT-227 a Miskolc-Kesznyéten-Tiszaújváros vonalon. A Borsod Volán 2004-2008 között összesen 37 darab Volvo-Alfa Regiot állított forgalomba, az utolsó hat, 2008-as kocsi az első két ajtó között alacsonypadlós. Ugyanezen kocsik érdekessége a viszonylatjelző elhelyezése, amint az a képen is látszik.

 

Ikarus 280-as nem nagyon akart jönni, csak a Mercedesek.

 

Fotóhelyet váltottam: a két Zsolcát a szerencsi vasút fölött összekötő felüljáró alsózsolcai oldalán vagyunk, jön az Alsózsolcáig közlekedő LMU-407-es ARC.

 

A településen van némi ipar, a betongyárhoz a Volán is közlekedtet menetrendszerinti járatot, de a munkások nagy részét magántulajdonú Ikarus 256-osok szállítják. Most a fényviszonyok miatt csak hátulról sikerült fotózni, de majd egyszer lehet, visszajövök kifejezetten ezekre vadászni.

 

Na, végre egy 280-as!

És nem sokkal mögötte egy 263-as! Néhány évvel ezelőttig egy másik 263-as, JOB-700 járt errefelé forda szerint, Kesznyétenbe és Tiszaújvárosba.

LMU-407 vissza Miskolcra.

 

 

Mercedes csuklósok minden mennyiségben.

És egy Ikarus 134E. ARC-Ikarusokból 2008 óta már elég tekintélyes mennyiség, 58 darab állt forgalomba.

És most evezzünk más vizekre, illetve sínekre: idén 10 éve, hogy Miskolcon forgalomba álltak az SGP E1-es villamosok, ennek emlékére Körmöndi Robi és az MVK szervezésében különmenet közlekedett, melynek keretén belül teleplátogatásra is sor került.

Jelenleg elég sok kocsi áll a telepen (köztük a 411-es is), nincs pénz megcsinálni őket, és mint az ismeretes, a reggeli csúcsban már nem is sikerül közlekedtetni minden járatot.

 

A hat Plasmából öt a telepen állt, ez a típus nem éppen a jó rendelkezésre állásáról híres. A rendszám nélküli 260-as az AKD-512.

Az M5-ös hókotró, ami jelenleg nem közlekedhet a pályán.

A 40-es meg már nem is nagyon tudna. Kár, hogy így szétrohad, nagyon király nosztalgia villamos lehetne belőle, persze ez nyilván esélytelen manapság, amikor a forgalmi kocsikra se nagyon telik.

A 194-es kicsit szét van peregve.

 

A 199-es tanuló bécsi belülről, az első részben, baloldalt az eredeti kettes ülésekkel, valamint az oktató pult.

A villamosprojekt keretén belül került beszerzésre ez az MAN zavarelhárító kocsi.

 

Szintén a projekt keretében újul meg a kocsiszín is, az eddigi szabadtéri tároló tetőt kapott. Hétvége lévén (a 2-es nem közlekedik) a telep tele volt E1-esekkel.

Fotómegállás a Gyula utcánál, Neoplannal.

Újabb megállás az Újgyőri piac után.

 

Majd a Vasgyárban. Nem vittem túlzásba a fotózást, ilyen képeket akármelyik munkanap készíthetek. Na jó, a jobboldali már nem annyira hétköznapi, de azért előfordul.

Az Újgyőri delta harmadik ágában már ritkábban lehet fotózni.

A menet érdekessége viszont kétségkívül a majláthi szakasz beutazása volt, a Bölcs utcánál például ritkaságszámba megy a bécsi.

 

Természetesen a műfüves, illetve most részben havas pálya sem maradhatott ki.

Felső-Majláth, háttérben az egyik piros Tatra és a LÁEV kiállított gőzöse.

Fotómegállás Diósgyőr és Táncsics tér között, a kuruc utcai panelsor kezdeténél.

És még egy kép az Újgyőri piaci delta harmadik ágában, ahol egykor a 3-as villamos járt.

Főoldal