Debrecen a szolgáltató váltás után

2011 májusában ejtettem egy debreceni kirándulást. 2009. július elseje óta a Hajdú Volán helyett a Debreceni Közlekedési Vállalat üzemelteti a város buszközlekedését, az Inter Tan-Ker Zrt.-től bérelt 140 darab vadonat új Volvo-Alfa busszal. Mint várható volt, a dolgok nem alakultak túl jól, hiába az új buszok, ha kevesen vannak, és a csuklósok aránya is kisebb lett. A járatok folyamatosan ritkulnak, a hálózat folyamatosan átalakul, kiszámíthatatlan, havonta, hetente változik valami. A DKV a csőd felé halad, ráadásul a döntések sokszor nem szakmai, hanem politikai alapon történnek. A kívülállók számára lehet keménykedni az új buszokkal, de a debreceniek, akik nap, mint nap használják, pontosan tudják, hogy az átvétel egy kudarc, egyre használhatatlanabb a tömegközlekedés, nem véletlen a 20-30%-os utasvesztés az elmúlt két évben. Arról nem is beszélve, hogy újabban a trolik nem járnak hétvégén, elvileg a felsővezeték karbantartása miatt. Gyakorlatilag viszont az lehet a háttérben, hogy a szerződés szerint a DKV-nak egy bizonyos kilométerig fixen fizetnie kell a buszok után, akkor is ha nem használja azokat. Mivel a ritkítások miatt ma már ez alá a km alá mennének, a trolik helyett inkább buszokat közlekedtetnek, hogy meg legyen a km, ne kelljen feleslegesen fizetni.

Na de hagyjuk a negatív gondolkodást, ez az egységes, új járműpark azért szépen mutat, még akkor is, ha egy igazi buszfotós szívesebben látna itt régi Ikarusokat.

A Doberdó utcán nagy változások lesznek, itt lesz a végállomása a már épülő (igaz még csak nagyon lassan) 2-es villamosnak, ami a 31-es és 32-es viszonylatokat váltja majd ki.

A Volvo-Alfa Civis 12 típusú buszokból pontosan száz darab állt forgalomba, LMG-001 - LMG-100 rendszámokon. A járművek összeszerelése Székesfehérváron történt.

A csuklós, Volvo-Alfa Civis 18-ból negyven darab van állományban (LMG-101 - LMG-140), ezek már Lengyelországban készültek, gyakorlatilag Volvo 7700A típus.

LMG-134 a Mikszáth Kálmán utcai megállóban. A leendő 2-es villamos hurokban fog végződni, ami itt fog szétválni.

 

A Cora járatokat továbbra is a Hajdú Volán üzemelteti, azonban a korábbi MAN SL 223-asok helyett már a helyi közlekedésből felszabadult szóló Solarisokkal.

A 31, 32 viszonylatokon is csökkent az utasszám, de még így is 5-6, hétvégén 7-10 perc a közös követésük, ami még jónak mondható. És egyáltalán nem voltak üresek, a villamos miatt egy kis utasszám növekedés is hátha lesz.

Károlyi Mihály utca. Mint látható, lesz hely a villamosnak, olyan nagy forgalom szerintem nincs itt, hogy problémát okozzon 1-1 sáv elvétele.

DAB-székház megálló. A 15-ös ekkor még délelőtt 20 percenként járt, a szóló elég szépen megtelt, ennek ellenére azóta félórásra lett ritkítva.

 

LMG-113 és 117 ugyanitt.

Vezér utca, a 10-es végállomása csúcsidőn kívül, csúcsidőben továbbmennek az IT-Serviceshez. A 10-es vonalcsoport a korábbi 30 helyett munkanap 20 percenként jár, de ennek ára volt, a 26-os megszűntetése.

Ezután Tócóskert következett. A 27-es viszonylat helyett a 25, 25Y lett ide hosszabbítva, de jóval ritkábban járnak. A kép a Derék utcai megállóban készült.

A közelben állt ez a magántulajdonú 280-as.

Az utastájékoztatással még két év után is vannak problémák, nem véletlenül szoktak kint lenni hagyományos viszonylattáblák. Ide is kellett volna.

Újra összefutottam a Corás Solarissal.

A kijelző villog, amit a szemünk nem érzékel, de a fényképező igen, ezért látni össze-visszaságot a viszonylat helyén.

LMG-015 a Holló László sétány elnevezésű megállóban. A tócóskerti járatok szólósítva lettek, csak mutatóban van csuklós néhány fordán.

A Derék utcai végállomáson nincs pihenő helyiség, ezért néhány kör után az ottani kocsiknak rezsiben kell lejönniük a Vincellérre. A ritkítások helyett inkább az ilyeneken kellene spórolni, ezekre kellene megoldást találni.

 

Sárvári Pál utca. A szóló Volvók elvileg nem túl jó minőségben lettek összeszerelve, sok a panasz. Én ezt nem vettem észre, igaz csak párszor utaztam, nem használom őket minden nap.

LMG-083.

A legelső kocsi a Vincellér utcai végállomáson.

 

 

Meglepő volt, hogy mennyi kocsi állt itt, még akkor is, ha a képek délelőtt készültek, amikor a csak csúcsban közlekedő (kétrészes/osztott) buszok órákig itt parkolnak.

LMG-020 Júlia-telepen. Régen a 40-es járt ide, utána a 23-as lett ide hosszabbítva, aztán óránként egy 19-es 19Y jelzéssel szintén ide közlekedett (közben csúcsidőben minden második 23-as 23Y jelzéssel a Veres Péter utcára közlekedett), aztán az összes 19-es ide járt, míg a 23, 23Y a Sámsoni útra, a legújabb változás pedig, hogy a 19-esek idefelé betérnek a Sámsonira. És mindez két év alatt, és más vonalakon is hasonló a helyzet. A debrecenieknek már elegük van az állandó variálásból.

Egy kis művészkedés.

Azt azért meg kell hagyni, hogy a buszok szép tiszták, nekem egyáltalán nem tűntek olyan rossz állapotúaknak, mint amiket lehet róluk olvasni.

A következő kocsi a Lovas utcánál.

 

És végül: LMG-076 a Sámsoni úti fordulóban. A korszerű járműparkkal jó tömegközlekedést lehetett volna csinálni Debrecenben, sajnos ez nem sikerült. Remélem, hogy nem lesznek további leépítések, a döntéshozók belátják, hogy járat csökkentéssel csak az utasszám és a bevétel csökken, a költségek érdemben nem.

Főoldal