2008. május elején az MVK Zrt. egy DAB 11-860S
típusú midibuszt tesztelt. Az akció nem volt meghirdetve, így pontos
időpontot nem tudok, én május 9-én láttam először, 17-én pedig utoljára.
A busz egy másik társával (KKF-399) Székesfehérváron közlekedett 2006
augusztusa és 2007 novembere között, majd a használtan vásárolt Mercedes-Benz
Citók érkezésével feleslegesé váltak. A jármű a 33-as, 34-es, 38-as járatokon
közlekedett, ez a kép a Vologda városrészen készült. Arany János utca. A legtöbb embernek nem tetszett,
annyira nekem se, de én inkább azt mondanám, hogy furcsa, de érdekes volt. Az akadálypályává változott Centrum áruháznál. A gép közlekedett a 38-ason is, illetve amikor itt
voltam pont nem, mert valami műszaki gond volt. A 34-esen érkezett Plasma átszerelt 38-asba és pár
perc késéssel, de közlekedett a járat. Viszont a tíz perc múlva induló
34-esre szerezni kellett valahonnan kocsit. Arra a 34-esre a szomszédos Szemere utcán
végállomásozó 33-asról jött át a Plasma (a 38-asra küldött Plasmát meg nem
láttam visszajönni, lehet, hogy bekanyarodott az egy utcányira lévő
Szemere utcára és kis késéssel az csinálta a 33-ast), meg egy tartalékos
jármű is. Aztán a DAB-ba sikerült életet lehelni, ... ... így a tartalék járműre nem volt szükség,
a midibuszok pedig utána biztos visszatértek eredeti helyükre. Ez az egy
előnye van ezeknek a nagy pihenőidőknek (főleg hétvégén
vannak olyan számok, ahol több pihenő van, mint közlekedés). Az viszont
tényleg jó kérdés, hogy az MVK egyik legszínvonalasabb, alacsonypadlós
buszának miért tartaléknak kell lennie? Tehát a DAB meggyógyult, én pedig lefotóztam a
Derkovits utcánál. Ahol elkanyarodik a Tampere városrész felé. A 38-as egy nagy hurokban végződik, aminek
egy utcával lentebb van a vége. Újra a 34-esen, a jól bevált bodótetői
fotóhelyen és a végállomáson. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a busz
kényelmes, halk és jól gyorsul. Összességében érdekes volt. |