Az utóbbi időben egyre több Volán vállalat
járműveit fotózom lakóhelyemtől messzebb is, például a Dunántúlon,
miközben a közeli Mátra Volán járműveiről szégyenszemre szinte alig
volt képem. Ezért augusztusban kirándultam egyet Gyöngyösre. A első kép Vámosgyörkön készült
GMP-611-ről. Gyöngyöst és a Budapest-Miskolc fővonalon
fekvő Vámosgyörköt a 85-ös számú, ezen a szakaszon villamosított,
egyvágányú vasútvonal köti össze. A nap nagy részében óránként közlekedő
Szilis inga a 13 km-es utat két megállással 16 perc alatt teszi meg. Egy Ikarus 263.10-es a vasútállomástól nem messze.
A Mátra Volánnak összesen kilenc példánya van a típusból. Nem messze van a gyöngyösi kisvasút végállomása. A
forgalmat a két vonalon Mk48-asokkal látják el, a sínek először egy
lakótelep mellett vezetnek. Nézzünk szét a város autóbuszállomásán! A Mátra
Volánnak összesen már csak négy csuklós busza van, ezek mind Ikarus 280-asok.
Közülük a képen látható BPB-027 és BPB-028 bolygóajtós. HYG- Gyöngyösön hat helyi vonal van (1, 1A, 2, 3, 4,
10), de ezek közül az 1A-s és a 10-es naponta csak egyszer-kétszer jár, így
gyakorlatilag csak négy viszonylat van, melyeken négy helyi kialakítású
Ikarus 415-ös dolgozik (EWS-865, 866, 867, 868), valamint a reggeli csúcsban
valószínűleg helyközi kocsik is besegítenek. A 2-es és a 3-as a
leggyakoribb, mindkettő észak-déli irányban szeli át a várost és
mindkettő a Tescotól indul óránként egyszer-egyszer. Délelőtt van néhány olyan 1-es járat, ami a
Tescohoz jár. Az EWS-866 rendszámú Ikarus 415 nem volt kint, helyette a
GZE-956-os 263-as járt az 1-esen aznap. Ugyanaz a busz a Báthory u. és Trafóház megállók
között. A Mátra Volánnak van hat darab Isuzu Turquoise
típusú midibusza is, az egyik a trafó háznál parkolt. A csuklós Ikarusok többek között a Gyöngyös
mellett lévő Nagyrédére járnak. A végállomáson természetesen nappal
szemben volt a busz, így csak hátulról lehetett megörökíteni. Visszasétáltam egy megállót, ott állt a KXW-312
rendszámú Volvo-Alfa Regio. Próbáltam lefotózni a csuklóst az autóbusz
váróteremnél, így sikerült. A gyöngyösi buszállomáson azért csak sikerült
normálisan megörökíteni. Egy Ikarus C56-os, HCT-403. A szomszédos Hatvani Volán FLX-295 rendszámú
Ikarus EAG E94-ese. EWS- Kisvonattal kimentem a közeli Mátrafüredre. Egy
kocsival közlekedett, de abban alig fértünk el. A vonalon kétórás ütemes menetrend van, egy
szerelvény ingázik oda-vissza. A másik, lajosházi vonalon csak a nyári
idényben és csak hétvégén van forgalom, napi két járatpár. HCT- Mátrafüredről az FLR-299-es Credoval utaztam
tovább Mátraházáig. Itt egy kisebb buszállomás található.
Természetesen ez nekem Nappal szemben volt. Sajnos pont olyan időszakban
jöttem, amikor nem volt sok busz, ez a Mercedes Intouro is hamar elhúzott
Bükkszékre. A Volánbusz Kékestető-Budapest járatán
közlekedő GOJ-725-tel vissza is mentem Gyöngyösre. Azt azért meg kell
hagyni, hogy nagyon kellemes végállomás. Újra Gyöngyösön vagyunk. FLR-370 egész nap ezen a
helyen állt. LGA-634. FLX- A Mátra Volán egyik alvállalkozójának (talán Color
Tours) távolsági MAN-je. EWS- A gyöngyösi buszállomás sem valami tágas, így nem
csoda, hogy a hatvani HOG-545 az egyik környező utcában parkolt. Csúcsidőben néhány 1-es járat a Szurdokpart
utcáig közlekedik, ez a kép már visszafelé, a vasút átjárónál készült. Nagy
igény nem lehet rá, kifelé és befelé is teljesen üres volt. Ugyanannak a busznak az utastere és
műszerfala. A Vasútállomás bejárati út nevű megálló.
Innen indul a csak munkanap, csúcsidőben közlekedő 4-es is. Utóbbival is mentem egy kört, a másik végállomás
(általában) a KAEV, ami a város lakott területeitől elég messze, néhány
km-re található. Késő délután még szerettem volna 10-es buszt
fotózni, de hiába vártam a főiskolánál, egész egyszerűen nem jött.
A főiskolához kifelé gyaloglás közben kaptam le HCT-402-t. És végül a 346-os vezérlőkocsi a
vasútállomáson. Jó kis kirándulás volt, bár sok kép nem a legjobban sikerült,
de most még inkább csak felfedeztem a környéket, legközelebb már fogom tudni
hova és mikor érdemes menni, fotózni. |