2007. július elején az Index fórum Borsod
Volán című topikjába írók közül néhányan Ózdon találkoztunk, hogy az
ottani buszokat fotózzuk, különös tekintettel a legújabb, csuklós Volvóra. Kezdésnek két városi kialakítású Ikarus 260.06-os,
mely típus a Borsodnál ritkaságszámba megy. BOS-774 az üzemanyagkútnál. GVM-022. Ez a 263-as újabban az uraji 8-ason
szokott járni. Két helyis csuklós. A helyi közlekedés legújabb járműve a
májusban forgalomba állított FLX-438-as Volvo 7700 LA típusú busz. Kimentünk vele a 2-es végállomására, a
Ruhagyárhoz. Jó gép, de szerintem inkább helyközi viszonylatokra lenne jó a
három ajtajával, és a szűk belsejével. Kár, hogy nem kapott kijelzőt, a jól bevált
táblákkal történik az utastájékoztatás. De egyébként hibátlan jármű. Ez a jármű belseje. Köszönet a sofőrnek. A 2-es másik végállomásán vagyunk, a Kórháznál.
Itt egy másik busz is állt, BHK-486. Jó sokan felszálltak rá. Ózdon nem lehet panasz az
utasszámra, ennek ellenére a járatok ritkítása folyamatos, elsősorban a
pénzhiány miatt. A Volvónak itt fél óra kiállása volt. De nem csak a 2-es jár ide, hanem az 1-es a
vasútállomásról és az 1A-s a buszállomásról. Ez a Merci 1A-ként jött, majd
itt átszerelt 1-esbe,... ... és a vasútállomásra ment. Itt folyamatosan
jöttek a buszok. KEZ-569 egy miskolci gyorsjáraton. Egy kis Ikarus parádé. Délután egy rövid ideig óránként jönnek a vonatok
Miskolcról, hát ilyet is fotóztunk. Újra a buszállomáson vagyunk. Ez a vadonat új
Credo valószínűleg ekkor érkezett a volánhoz, az ülései még le voltak
fóliázva. Frissen festett Ikarus 260-as. Egy távolsági és egy helyi Ikarus. DUM-993 az Ózd-Borsodnádasd járaton és BHK-482. Hazafelé vonattal mentünk, Bánrévén a körüljárás
miatt volt 15 perc erre a két fotóra. |