2007. február 8. és 14. között Miskolcon
vendégeskedett a Jászkun Volán Zrt. KLR-920 rendszámú, Plasma típusú városi
midibusza. A busz magyar tervezésű, az angliai Enterprise Ltd.
Magyarországon működő leányvállalatánál tervezték és készítették el
a prototípust. Első nap a 33-ason teljesített a busz. Egy
rövid időszakban volt egy kis tömeg, de összességében elég volt a
viszonylatra a Néhány körrel később az Erzsébet téren. Érdekes,
hogy erre az egy hétre is háziasítva lett a jármű: a Jászkun Volán
logóját letakarták és kikerült az MVK-é, valamint belül is a Miskolcon
szokásos feliratok, tájékoztatók kerültek ki (pl. díjszabás). Az ilyen rövid, kihasználatlan vonalakra
(amiből mostanában sajnos sok lett) tényleg jó lenne, de mivel kis
darabszámban lennének, lehet, hogy sokat állnának műhelyben (mint
például a Rábák vagy a 411-es). De nekem tetszik. Másnap, pénteken a 34-esen volt, aminek már csak
az a dolga, hogy Bodótetőre eljutást
biztosítson. Nem sok utas van rajta, ezért ideális rá a Plasma. Lementem vele a Búzára, kicsit Ikarus 405
feelingje volt, a hegyen való utazás közben egyből a budapesti 27-es
vonal jutott eszembe. Ezt az egy belülnézeti képet sikerült készíteni.
Az első rész tágas, bár az, hogy az első ajtón át lehet a
mozgássérülteknek felszállniuk, elég durva. A hátsó részen pedig az ülések
elég szűkre sikerültek, bár rövidtávon kibírhatóak. A helyközi pályaudvaron át újabb körre indul. Szombat délelőtt az Szinvaparknál volt
kiállítva, de nem tudtam ott lenni, ezért csak délután fotóztam, amikor a
19-esen közlekedett, ahol azért még hétvégén is nagyobb forgalom van annál,
hogy egy midi elég legyen. Komlóstető, végállomás. A 19-es újabban nem
megy be a DIGÉP-hez, ugyanannyi a Lomb utcáig a menetideje, mint a 67-esnek,
és úgy láttam, hogy meglepő módon hétvégére sikerült is összehangolni a
két járatot. Teljesítmény a köbön. Vasárnap az újdonsült, mégis nosztalgikus 69-esen
járt. A 69-es végállomását azóta már áthelyezték az 1,
1A-s viszonylatok KI irányú megállójába, erősen akadályozva azokat. Hétfőn a 38-as következett. Ezen a
viszonylaton korábban már jártak Ikarus-Renault 546-os midibuszok, de azok
nem váltak be. A fotó a Knézich utcánál készült. Kedden
újra a 33-as jött, a fotó a végállomáson készült, a Tímármalom utcánál. A
közeljövőben szeretnék a viszonylatot meghosszabbítani a nem messze
épülő bevásárlóközponthoz. Kedden délelőtt még járt a 34-esen,
aztán visszament Szolnokra. Jó busz, bár nem hiszem, hogy ezekben a viharos
időkben egyhamar járműbeszerzés lesz. |