Újabb debreceni látogatás Mint arról nemrég
már írtam, 2014. február 26-án átadták Debrecen új villamosvonalát. Június
közepén az új viszonylat és a CAF villamosok kipróbálása céljából újból
meglátogattam a cívisvárost. Vonattal érkeztem, a vasútállomáson
fotózásra alkalmas napállás fogadott, így lecsaptam a bent álló 14-es
Traxxra, tekintve, hogy enyhén szólva sincs róluk sok képem, konkrétan ez a
második. Valamint két olyan M41-es is bent volt,
amit korábban még nem fotóztam. A jobboldali classic Csörgő és
szerelvénye Mátészalkán át Fehérgyarmatra készült, meglepően magas
kihasználtsággal. Na, most már tényleg a villamosoké a
főszerep! Először a Hunyadi János úton fotóztam, amit miskolciként
a debreceni kettes vonalról irigylek, az a sok füves pályaszakasz, mint ami a
képeken is látható. A CAF villamosok tetszettek, sok
mindenben hasonlít a Skodához, egyikre sem tudnám azt mondani, hogy jobb a
másiknál, esetleg annyi, hogy a Skodáink magasabbak, és a belsőtér így
tágasabb. De ha történetesen fordítva lenne, Miskolcon közlekednének CAF-ok,
akkor sem lenne egy szavam se, ugyanúgy örülnék annak is. Visszamentem az 1-es és 2-es vonal
közös szakaszára fotózni, egész konkrétan a Vásáry István utcai megállóhoz. Hogy busz is legyen: LMG-045 a
19-esen. Szent Anna utca. Itt egy kicsit letáboroztam, a
Kistemplom és maga a Piac utca jó háttér volt. Mint a képeken is látható, a
menetrendszerinti forgalomban már csak a 11 darab Ganz KCSV6-os és a 18 darab
CAF Urbos 3 vesz részt. Még egy busz. A következő fotóhely a még mindig
felújítás alatt álló Nagytemplom volt. Így nem az igazi, de azért csak
elkaptam még néhány CAF-ot. Végre egy Ganz is jött. Ezután az 1-es önálló szakaszára
koncentráltam, ez a kép az Andaházi utcánál készült. Ez pedig az egyetemnél lévő
végállomáson. Mint ismeretes, a Ganzok nincsenek
elegen ahhoz, hogy az 1-es vonalat teljesen ki lehessen velük adni, hosszú
évekig a régi FVV csuklósokkal vegyesen közlekedtek. Némi megálló átépítés
után lehetővé vált a CAF-ok közlekedése is a vonalon, ennek
következtében az FVV csuklósok leállításra kerültek. Az utolsó Bengáli normál
menetrendszerinti forgalomban (nosztalgiaként a jövőben még elő fog
fordulni) 2014. április 30-án késő délután közlekedett. Ezzel a típus 53
éves pályafutása végleg befejeződött, hiszen Budapesten már 1983-ban,
Miskolcon 2004-ben, Szegeden pedig 2011-ben kivonták a típust a forgalomból. Átnéztem a 2-esre is, ez a kép a Nádor
utcánál, a Malompark bevásárlóközpont mellett készült. Régebben jártam erre
párszor, furcsa itt villamost látni. A délutáni csúcsban szerettem volna a
vonal önálló szakaszán fotózni, de elektromos hiba miatt egy időre
megbénult a városban a villamosközlekedés. Ezt a két képet már a késő
délutáni újraindulás után készítettem a Doberdó utcai végállomáson. És végül az 517-es a Böszörményi útnál. |