Vasúti képek,
2007. nyár
Természetesen a nyár folyamán is sok vasúti
felvételt készítettem. Ezek egy része nagyobb kirándulásokon készült,
melyeknek külön oldalt csináltam. Másik részük viszont kisebb, Miskolc
környéki túrákon, vagy egész egyszerűen itt a városban.
l.jpg)
Rögtön június elsején egy bánrévei kirándulással
kezdtem. Egy pénteki napon, iskola után jött rám a fotózhatnék, a választás a
92-es vonalra esett: a vonatok egy-két óránként járnak, legtöbbjük
Csörgővel, mint ahogy az a képen is látható.
l.jpg)
M41 2165 elindul szerelvény körüljáró útjára,
közben Ózd felől is megérkezett a vonat, M41 2330 vezetésével.
l.jpg)
Amíg a mozdonyok körüljártak én elmentem az
állomás Miskolc/Ózd felőli végére, hogy ott fotózzak. Először M41
2165 indult el Ózd felé, majd pár perccel később a remot Csörgő is
elindult Miskolcra.

Bzmot 401 és Btzx 802 egy
Miskolc-Ózd Interpicivel. Náluk nincs körüljárás, a vezér átmegy az egyik
vezetőállásból a másikba.
l.jpg)
Két menetrendszerinti vonat között is van mit
fotózni: háromnegyed öt körül Miskolc felől szerelvényvonatként
megérkezett a 171-es Bz, majd kiállt a Sajólénártfalva (Lenartovce)
felőli csonkára. Ő csinálja majd a 18:10-es lénári személyt.
l.jpg)
Elindultam a szomszédos megálló, Pogonyipuszta
felé. Régen a teher- és gyorsvonatok egy deltán keresztül elkerülték
Bánrévét, ebből mára csak a töltés és ez a vágánycsonk maradt meg.
l.jpg)
A delta másik (Ózd felőli) ágán épp
visszaérkezik az IP Bánrévére.
l.jpg)
Majd elindul Miskolc felé. A háttérben már
Pogonyipuszta látszik (ami gyakorlatilag Hét falunál található), az IP itt
természetesen nem áll meg.
l.jpg)
Az előbbi szerelvény Putnokon keresztezett ezzel személlyel.
l.jpg)
Felvételi épület. Forgalmi szolgálat már nincs, az
épületet lakóházként használják. A megálló egyébként közvetlenül a házak
mellett van, idefelé rengeteg leszálló volt.
l.jpg)
M41 2165 visszaérkezett, ezzel hazamentem.
A remot Csörgők és
Szergejek érkezése miatt néhány gép feleslegessé vált, így félreállították
őket a miskolci vontatási telepen.
l.jpg)
Selejtsor: M41 2200, 2155, 2120, M62 178 és egy
kicsit odébb az előbb látott M41 2181.
l.jpg)
És egy élő gép. M41 2178-at ezelőtt két
éve fotóztam, még a régi gépemmel, így örültem, hogy végre az újjal is
megtehettem ezt. Mázlim volt, pár nappal később Dombóvárra
állomásították és azóta a Kiskunhalas-Baja-Bátaszék
vonalon jár.
l.jpg)
Sárospatakra mentünk kirándulni a családdal, nem
számítottam nagyobb fotózásra, de azért a gépet elvittem. Szerencse, mivel
Patakon a keresztező vonatot egy classic Csörgő, M41 2194 húzta. Ez
elég ritkán fordul elő, manapság szinte már csak remot gépek járnak a
vonalon.
l.jpg)
A nyári szünet első napjainak egyikében két
másik vasútbaráttal elvonatoztunk a 89-es vonal végéhez,
Tiszapalkonya-Erőműhöz.
l.jpg)
Nem minden vonat jön el idáig, sok csak a 3 kilométerrel
arrébb lévő Tiszaújvárosig közlekedik. Nem is csoda, a kalauzon és
rajtunk kívül senki sem jött ki ide. Nem lennék meglepve, ha ezen a 3 km-es
szakaszon megszűnne a személyszállítás, és az összes vonat végállomása
Újváros lenne.
l.jpg)
Az ipari környezet ellenére hangulatos kis
állomás.
l.jpg)
A kissé már viseltes felvételi épület. Forgalmi
szolgálat van, jegykiadás nincs.
l.jpg)
Gyalog visszamentünk Tiszaújvárosba, és nyílt
pályán lefotóztuk a szerelvényt.
l.jpg)
Egy teherkocsi, csak úgy.
l.jpg)
Busszal átmentünk a Tisza túloldalára, Polgárra,
ahol a 117-es számú Nyíregyháza - Ohat-Pusztakócs vasútvonal vezet. Nem
kellett sokat várni, hogy Ohat-Pusztakócs felől feltűnjön egy
személyvonat, mely célállomása Tiszalök volt.
l.jpg)
A vonatot Bzmot 207 alkotta, szerintem szép kép
készült a település határában.
l.jpg)
Miután az előbbi vonat elment, Bzmot 395 is
körüljárhatott, ami egy Nyíregyháza-Polgár személyvonatot hozott.
l.jpg)
Polgár állomás felvételi épülete. Nem egy nagy
forgalmú vasútvonal, reménykedjünk, hogy még sokáig megmarad.
l.jpg)
Amikor visszabuszoztunk Tiszaújba és lementünk a
vasútállomáshoz, épp indult egy személyvonat Miskolcra.
l.jpg)
Mi viszont a fél órával később induló
Interpicivel mentünk, 130
Ft. plusz költséget megért.
l.jpg)
Miskolcon, a fűtőházban láttunk két
remot Szergejt, így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk fotózni. Az első
jármű, amiről kép készült M41 2181.
l.jpg)
A nemrég még hatvani M41 2120. Az Usgyik érkezése
miatt ott feleslegessé vált, most a selejtsoron állt.
l.jpg)
Bzmot 312 festés után a szabadban
száradt.

A két legújabb szerzemény, M62 320 és 329. Az
egyik oldalsó ablakán egy Miskolc címer is van.

A gép műszerfala. Az eredetihez képest van
fejlődés.
l.jpg)
M28 1022.
l.jpg)
Classic gépek a körfűtőházban.
l.jpg)
M41 2324 tankol.
l.jpg)
M41 2307
a javítócsarnokban.
l.jpg)
M41 2155-t is leállították, a múltkor még ő
is a selejtsoron állt.
Főoldal
|