IX. Fejezet

Az örökös

Az újdonsült örökösnek a dicsőség fénye mellett azért bizonyítania kellett. Csak Osca felszabadítása után örülhetett önfeledten személyi sikerének. Ez azonban nem okozott neki gondot. Kirohanásakor az ibérek úgy elkezdtek iszkolni, hogy a lovasság is alig érte őket utol. A város felszabadult, bár az ibér sereget nem sikerült megsemmisíteni.

Az ugyancsak ostrom alatt álló északi táborból szintén kitörtek a védők. A szokásos onager tüzet követően a palánkhoz csalt briteket a szintén szokásos nyílzápor fogadta. És ők szintén szokásosan inkább a visszavonulást választották. Ám a római lovasság üldözési technikájának és arroganciájának köszönhetően alig negyede tudott csak elmenekülni.

(Az északi tábor katapultjai szorgalmasan lődöztek.)

Egy év múlva sikerült blokád alá venni Asturicát, ezért a szenátus a család tiszteletére játékokat rendezett Rómában, melyek a család nevének fényességét növelték.

(Vajon milyen érzés lehetett?)

Ebben az időszakban működött Rómában Panaetios sztoikus filozófus. A Sztoicizmus szenvedélymentességet hirdető hellenisztikus filozófiai irányzat. Kre. 310 körül alapította a Kitióni Zénon. Neve a görög sztoa szóból ered, mely oszlopot jelent, ugyanis a tanítást az athéni piactér oszlopai között tartották. Olyan híres férfiak voltak a követői között, mint Seneca, Cicero, vagy Marcus Aurelius császár.

Panaetios Rhodosban született. Kr. e. 180 körül, meghalt Kr. e. 110 körül. Diogenes tanítványa, főterjesztője a stoicizmusnak Rómában, ahol Laelius, az ifjabb Scipio és más római előkelők a barátai voltak. 129-ben Athénbe ment, mint Antipater utóda a sztoikus iskola élén. Panaetios a régi stoicizmus elveit tanította, általában kevésbé dogmatikus volt, bevallotta, hogy a tökéletes bölcsességtől távol áll, a külső javak értékét nem tagadta, a vallási fölvilágosodás mellett harcolt. Műveiből kevés töredék maradt ránk, de tudjuk, hogy az ő egyik művén alapszik Cicero De officiis című munkája. Quintus Mucius Scaevola, a híres jogtudós és pontifex maximus az ő tanítványa volt.

(Ilyen athéni oszlopok közül indult útjára a sztoicizmus tana.)

A családban azonban ezek a római események csak érintőlegesen jelentek meg. Luvavumban Spurius Rabirius, az újdonsült örökös öccsének irányítása alatt Pro-consuli palota épület, és a családba beházasodott egy Tertius Celer nevű fiatalember, akit igaz rómainak, és magabiztos vezérnek tartottak. Lucillat, Quintus Julius leányát vette el. Év végre pedig Lovosiceben Helytartói palota épült. 149 elején pedig a caralisi amfiteátrum készült el. 149 végére újabb esküvő történt a családban. Ismét egy ifjú házasodott be, mégpedig Placus Floarianus. Ő mesteri kiképző, csatákban élő, és köztudottan hűséges ember hírében állott. A néhai Manius Libo Tullia leányával házasodott össze.

Ekkor már a csatazaj is újra felhangzott. Txanton ibér családtag vette ostrom alá Osca városát. Két egyenlő erejű sereg nézett egymással szembe, és Txanton nem hátrált meg Valerius Rabirius elől, mikor az kitámadt. E azonban nem jelentette azt, hogy bárminemű veszélyt is jelentett volna a római seregre. Az ibér sereget elérték a római onagerek lövedékei, miután felálltak. Valerius ráadásul kivitte velük szembe az egész seregét, az íjászokkal együtt. A kettős tűz hatására az ibérek nem kockáztatták meg a támadást, hanem inkább a visszavonulás mellett döntöttek. Ám a római lovasság most közelről indította meg az üldözést, és hatalmas mészárlást vitt végbe. Az ibérek egyetlen római katonát sem öltek meg, Valerius egyetlen embert sem vesztett. Ezzel szemben Txanton alig menekítette el a serege harmadát.

(Valerius hatalmas győzelmet aratott.)

Ugyanekkor a szenátus Pripet tartomány elfoglalását tűzte ki feladatul, mely ebben az időben trák fennhatóság alatt állott. A trák nép laza törzsi szövetségben élt, két jelentősebb törzse az odrisz és a besszusz volt. A trákok “kék szemű, göndör szakállú” jellegzetesen indogermán emberek voltak. Jól értettek a henyéléshez, nem vetették meg a bort. A tisztasággal hadilábon álltak, a trák dardán törzsről maradt fenn, hogy életében háromszor mosakodott: először amikor megszületett, másodszor amikor megházasodott, és harmadszor, amikor meghalt. Nem túl megtisztelő ez a leírás erről a népről. De ez a nép ekkor a Juliusok szövetségese volt, és egy igen erős haderővel rendelkezett.

A britek és az ibérek mellett nem volt szüksége a Juliusoknak még egy erős ellenségre. Ráadásul nem rendelkeztek olyan méretű haderővel a keleti részeken, amekkora egy sikeres háború megvívásához szükséges lett volna. Viszont a szenátus utasításainak végrehajtására komoly gondot fordított Titus Augustus Julius. Ezért, bár nem ment bele egy kétes hadi vállalkozásba, de egy diplomáciai manővert megkockáztatott.

Abban bízhatott, hogy az egyébként értéktelen terület nem jelent olyan sokat a trákoknak, és bár a Juliusok folyamatos pénzhiánnyal küszködtek, talán kedvező áron megvásárolhatja a területet. Valahol Tribus Yazigues területén találkozott egymással Sextus Calvia, a rómaiak, és Desakenthos a trákok követe. A tárgyaláson történtekről pontos információink nincsenek. Annyit tudunk, hogy hosszan tárgyaltak, és a trákok több római ajánlatot is visszautasítottak. Végül azonban megállapodás született arról, hogy a Juliusok 2026 denart fizetnek egy összegben, és tízszer 500 denart a későbbiekben. Húzós összeg volt egy ilyen isten háta mögötti helyért. De ezáltal remélhették az újabb, kedvezőbb szenátusi feladatokat.

(Az újabb gyarapodás nem a fegyverek, hanem a pénz útján történt meg.)

A terület nem most került először római uralom alá. Az első információk dák fennhatóságról szólnak. Utána brit területté vált. Azt nem tudni, hogy ők a dákok helyére nyomultak-e be, vagy a germánoktól vették el a területet, mindenesetre mikor a rómaiak megállították a britek keleti irányú terjeszkedését, és elfoglalták a várost, a germánoknak adták át. Át kellett adni, hiszen nem volt szenátusi felhatalmazás a terület birtokba vételére. A germánok nem tudták sokáig tartan, a trákok elvették tőlük. És az ominózus vásárlással került újra római uralom alá. A sikeres küldetésért egy triarius egységet kapott a család a szenátustól. Új küldetésnek pedig Londinium blokádját.

Az erős flotta birtokában ez a feladat nem volt nehéz. Viszont Pripet tartományban egyetlen katona sem tartózkodott, és a lakosság lázadási kedve még az alacsony adók ellenére is nagy volt. Caius Nobilior elindult ugyan egy jelentékeny sereggel, de a terület infrastruktúrával alig rendelkezett ekkor még, és a távolság is nagy volt. Nem remélhette, hogy hamarosan eléri a tartomány központját. A szerencse végülis melléjük szegődött, és a sereg 148 végén bevonult a tartomány központjába. Caius Nibilior nem tartott velük, hanem a lovassággal elkezdte körbejárni a tartomány határát, és megfigyelőhelyeket kezdett létesíteni. Caius Nobiliorról az a hír járta, hogy őrült. Nos, ezt nem tudhatjuk igazán. Lehet, hogy a pusztában furcsa szokásokat vett fel, és azért terjedt ez el róla, de az őrhelyek létesítését következetesen végezte.

Közben az északi erődöt ellátó Lovosice töretlenül fejlődött, aminek egyik kézzel fogható jele az ez idő tájt elkészült közfürdő volt. Ez a város stratégiailag fontos volt, hiszen a két várost védő erődhöz ez volt a legközelebb. Nem csoda, hogy kiemelt figyelem övezte.

(Római közfürdő – XIX. századi ismeretlen festő olajfestménye.)

147 elején Valerius Rabiriust újabb megtiszteltetés érte.

A szenátus értesített, hogy aedilesi hivatalt nyertem. Ezután az utak, középületek állapotának felügyelete, az erkölcsök és a közbiztonság állapotának ellenőrzése, de hozzám fog tartozni a súlyok, értékek, piaci termékek szemmel tartásai, mint ahogyan a játékokról, és ünnepségekről történő gondoskodás is. Nem lesz könnyű innen a civilizált világ széléről, de aki megretten a nehézségektől az nem igaz római.

Az év végére Londinum blokádja megvalósult, amiért Rómában játékokat rendeztek a család tiszteletére. A szenátus pedig azonnal elrendelte Numantia blokádját. 146 elejére Boihaemum területét kövezett országút hálózta be, így a váltás hamarabb, és könnyebben juthatott el az északi táborba. Ugyanakkor az Atlanti óceán mellett Lemonum fejlődésének bizonyítékaként a városban prokonzuli palota épült.

Osca városát ismét megtámadták az ibérek, amire Valerius azonnal kitámadással válaszolt. Az ibérek elvonulva a város előtt, a szokásos dombon álltak fel. Valerius szemből lekötötte őket a fősereggel, és az íjászokkal, két római lovast pedig a hátukba küldött. Ők lefogták a hátul maradt harci kutyát, és folyamatosan fenyegették az ibérek hátát. Azok végül megfordultak, és megtámadták a lovasokat, akik egyből a vezérre vetették magukat. Az ibérek rosszul tették, hogy hátat fordítottak Valerius seregének. Az íjászok hátulról nagy aratást vittek végbe, és a cohorsok is azonnal akcióba léptek. A lovasok hamar megfutamították az ibér kapitányt, aki után az egész sereg menekülni kezdett. 83-an menekültek meg a 747-ből.

(A római lovasok egyből az ibér kapitányra vetették magukat.)

A győzelem Valeriust a legendás vezérek közé emelte, és ezután több forrás innentől kezdve, a Hatalmas melléknévvel együtt emlegette őt. Az év végén Augustus Julius, a családfő öccse megnősült. A trákok pedig a szövetség megújítására tettek ajánlatot.

145 elejére Numantia blokád alá került. De nem a Londiniumot blokádoló fő flotta, hanem az Ibér-félsziget nyugati feléről visszatérő hajóraj blokádolta. A fő flotta Londiniumnál maradt. Egy rajnyi triremiszt kapott a család érte, amelyet Arretium kikötőjében adtak át. Új küldetésnek pedig Palma blokádolását rendelték el.

Ugyanekkor az északi erőd újabb ostromot állt ki. Egy bizonyos Lucco nevű brit törzsi családtag vezetésével jöttek e britek. Sőt vele volt egy mási családtag is, de az ő neve ismeretlen. A védők kitörtek. Szokás szerint az onagerek kezdték ontani a halált. Ennek áldozatául esett Lucco is. Utána az íjászok jöttek. Mikor a britek megunták, és inkább elvonultak a palánk alól, alig maradt meg a sereg egyharmada.

(Lucca brit vezér tűzhalált halt.)

Év végére Palma blokád alá került, amiért a szenátus 100 dénár jutalmat adott, és elrendelte az ibér Numantia elfoglalását. Ez ragyogó feladat volt a Juliusok számára, és Valerius is megmutathatta, hogy nem csak megvédeni tud egy várost, hanem elfoglalni is. 144 elején indult el Osca városából. Hagyott némi védősereget, de nem sokat. A labilis közhangulatot alacsony adóval ellensúlyozta. Egy onagert a városban hagyott, a másikat magával vitte.

Egyenlőre azonban a harci cselekmények az északi erődnél zajlottak. Most egy Glasobrin nevű vezér vette ostrom alá brit seregével. A kirohanás nem érte el teljesen a célját. Glasobrin ugyan életét vesztette az onagerek égő lövedékeitől, mint azt a brit vezérek legtöbbször szokták az erőd palánkjainál. Ezután az íjászok jöttek, és még a cohorsok is átdobálták a palánkon az pilumjaikat. A britek nem menekültek el, de mégis, akkora veszteségeket szenvedtek, hogy inkább levonultak az erőd alól. Még egy kirohanást nem éltek volna túl.

(A cohorsok is átdobálták pilumjaikat a palánkon.)

Az év végén Spurius öcsém megházasodott. Egy Ancharia nevű lányt vett el. A háború miatt nem tehettem tiszteletemet náluk, de remélem házasságuk olyan boldog és gyümölcsöző lesz, mint amilyen az enyém.

144 éve egy tragikus fordulatot is hozott. A Londiniumot blokádoló főflottát egy brit hajóhad támadta meg, amelyet legyőztek, de nagy veszteség, és egy hajóraj elvesztése árán. A hajóhad ereje majdnem a felére sett vissza. Ekkor egy újabb brit hajóhad támadta meg, ami már győzelmet aratott felettük. Ezután még három brit támadás érte őket, amely során a 10 rajnyi, teljesen feltöltött hajóhad egyetlen rajnyi, kevesebb, mint félig feltöltött hajórajra olvadt. Intő példa arra, hogy a három evezős hajórajok nem egyenlő ellenfelei a nagy létszámú brit flottának, és nem szabad elkényelmesedve egy helyben maradni. Ez a maradék hajóhad visszatért Lemonum kikötőjébe, és össze lett olvasztva az új hajórajokkal. De ez a flotta még messze volt az előző harci értékétől.

A veszteségekért 143 elején vettek bosszút a Juliusok. De nem tengeren, hanem szárazföldön. Lemonunmot egy Cacumattus nevű brit vezér vette ostrom alá, erős sereggel. A város annak idején sok ostromot állt ki, de az már régen volt. Quintus, a város helytartója felkészülten várta. Sikerült a briteket a városfalhoz csalnia, ahonnan pilum, dárda és nyíleső hullott rájuk. A britek meg is gondolták a dolgot, és megkezdték az elvonulást. Ekkor nyíltak a kapuk, és a lovasság csapott le hátulról az elvonulókra, érzékeny veszteséget okozva. Mindössze az ötöde maradt meg a brit seregnek, jelezve ezzel, hogy a város védői nem puhultak el a békeévek alatt. Quintus belépett a nagyszerű vezérek sorába. Méltón száz évvel korábbi névelődjéhez.

(A rómaiak megint teljes győzelmet arattak a britek felett.)

Ugyanekkor bemelegítésképpen Valerius egy kisebb ibér sereget támadott egy, amiben két bikaharcos, és egy meztelen fanatikusokból álló csapat volt. Valerius háromszoros túlerővel rendelkezett, így a csata valóban csak bemelegítés lehetett. De Valerius nem vette félvállról ezt sem. Azonban nézzük, hogy írta le ő ezt a kis csetepatét:

Felállítottam a seregem, és beszédet intéztem az emberekhez, akiket először vezettem nyílt csatába. A következőket mondtam nekik:

Katonák! Az ibér katonák méltóak a tiszteletünkre, de a félelmünkre nem! Emberek csupán, és aki ember, azt meglehet ölni! Vezérek helyett nyávogó kisdedek hozták őket a harcmezőre! A helyzetük reménytelen, csapataik szám szánalomra méltó! De vigyázzatok, egy hitvány korcs is tud harapni! Megpróbálnak majd az erdőbe bújni és tőrbe csalni minket, de nem fogunk ilyen nyilvánvaló csapdába esni! Nyilaink és dárdáink halálos esőként hullnak majd rájuk! És könyörögni fognak majd ennek a halálos viharnak a végéért! Néhányunk talán hamarosan holtan fekszi majd! A többiek inni fognak az emlékükre, de - ahogy mindig- mi rómaiak becsülettel küzdünk majd!

Két katonát vesztettem mindössze. Az ellenséges sereg megsemmisült. Igazából csak az íjászaim, és a parittyásaim harcoltak. Tiszta volt az út Numantia városáig.

Erre az ostromra az év végén került sor. De figyeljük megint Valeriust.

A városban lévő kémünk kinyitotta a kapukat. Tudtuk, hogy mindössze két bikaharcos védte a várost. A támadás csak sikerrel járhatott. De azért ezt a szónoklatot intéztem a katonáimhoz:

Sose könnyű harcra készülni, különösen nem reggeli előtt! De gondoljatok erre: nekik legalább ilyen rossz, és nekik nem vagyok én, hogy győzelemre vezessem őket! Ott áll az ibér horda harcra készen. Azt hiszem, ma sokukat a túlvilágra kell küldenünk. Hamis biztonságérzetbe ringatja őket ez a kis védőfal. Mintha megvédhetnék őket! Miért nem mozdulnak? Seregük létszáma a mienknek csupán a töredékét számlálja. Könnyedén félresöpörhetjük őket, és győzelemre törhetünk. Távolból, nyilakkal és dárdákkal kell pusztítanunk az ellenséget, hogy megritkítsuk a soraikat. És emlékezzetek erre mindenek felett: római isteneink figyelnek minket! Ne kelljen szégyenkezniük!

Ezek után kiadtam a parancsot a város megközelítésére. Az onagerek elintézték pár lövéssel a palánkon lévő tornyokat. Így a katonák háboríthatatlanul közelíthették meg a várost. Az ibérek nem mutatkoztak. A főtér védelmére készültek. Így benyomulhattunk a városba. A főtér felé közeledve azonban megjelent az egyik bikaharcos csapat. A dombról elhajították dárdáikat, amikre az íjászok feleltek.

(A bikaharcosok végül felvették a küzdelmet.)

A bikacsapat a nyilak hatására megfutott, de az utánuk nyomuló cohorsaimra rátámadt a várost védő ibér kapitány a harcosaival. Nagy tusa kezdődött. Sajnos több legionariusom hat meg, mint kellett volna. De elesett az ibér kapitány. A serege morálja azonnal lecsökkent, és megadták magukat. A lakosságból 6900 embert rabláncra fűzettem.

(Az ibérek eleinte jól küzdöttek.)

A város elfoglalásáért egy triarius csapatot kaptunk a szenátustól. De számomra a lényeg az volt, hogy utolért a hír: az év elején praetorrá választottak. Ezután az én feladatom lesz a törvénykezés előkészítése az ius civile (római polgárjog - a krónikás megjegyzése.), és az ius gentium (az idegenek jogai - a krónikás megjegyzése) alapján.

Az év végén Condate Redonum blokádját rendelték el. Ám a hajóhad még nem volt elég erős, hogy felvegye a versenyt a csatornán cirkáló brit hajóhadakkal. A probléma megoldása Valeriusra maradt. Titus Augustus Julius ugyanis Mediolaniumban elhalálozott.

Szomorúan hallottam a hírt, hogy Titus elhalálozott. Ezzel a család sorsa az én kezembe került. Mostantól először vezeti egy nem Julius a családot. Nem lesz könnyű Ibériából vezetni a családot. De remélem, számíthatok kijelölt örökösömre, Augustus Juliusra, a néhai Titus öccsére.

Titus Augustus hosszú idő után az első családfő, aki három tartománnyal is gazdagította a római területeket. Igaz, volt is rá ideje. Az ő idejéhez fűződik a megújuló tengeri aktivitás, a britek sakkban tartása az északi erőddel, és az Ibér félszigetre való benyomulás. Bár az ibérek még nem voltak legyőzve, de Celtiberia megszerzésével bármelyik megmaradt Ibér terület könnyedén elérhetővé vált. Már csak Valerius Rabirius vezetési képességein fog múlni, hogy milyen feladatokat tud szerezni a szenátustól.

(A Julius család területi gyarapodásai)