Back to Software

Aeromap

 

Magyarország talán legjobban sikerült útvonal tervezéssel egybe kötött közúti navigációs programját találhatjuk ebben a dobozban.

 

A szoftver tartalmaz egy folyamatosan bővűlő, visszajelzések alapján is korrigált Magyaország térképet, külön a városok utcaszintű térképét.

 

A szoftver képes a PDA-hoz csatlakoztatott GPS vevő által sugárzott NMEA mondatok feldolgozására, az aktuális pozició kijelzésére, és kívánság szerint útvonalat tervez két kiválasztott pont között, de képes az utazót végig kisérni egy útpontokkal definiált útvonalon.

Néhány izgalmas funkció részletezése a gyártó prospektusából.

Automatikus útvonaltervezés

Az AeroMap V2 talán legkomolyabb újdonsága az, hogy képes két útvonalpont között útvonaltervet készíteni. Az útvonalkészítés egy nagyon összetett, ugyanakkor roppant érdekes algoritmus alapján történik, amely minden esetben egy jól teljesíthetô utat eredményez. Különös figyelmet fordítottunk a bonyolult forgalmi csomópontok kidolgozására, így az AeroMap útvonalterveire kényes szituációkban is rábízhatjuk magunkat. Legnagyobb meglepetésünkre idônként még a saját magunk által használt bejáratott útvonalainkat is célszerűbbnek láttuk az AM javaslata alapján módosítani. Egy gépi rendszer természetesen nem pótolhatja a napi közlekedésben szerzett gyakorlatunkat, mégis képes arra, hogy egyes szituációkban kényelmesebbé tegye a közlekedést. Az útvonaltervezô rendszer és a hozzá tartozó kiegészítô szolgáltatások azt is lehetôvé teszik, hogy ne egy statikus útvonaltervre kelljen hagyatkoznunk. Ha utunk során elvétünk egy fordulót vagy egyszerűen más irányba szeretnénk menni, az AeroMap azonnal újratervezi az útvonalunkat.

Az AeroMap hagyományaihoz híven igyekeztünk a maximumot kihozni az útvonaltervezésben rejlô lehetôségekbôl. Ennek egyik mérföldköve az, hogy a tervezés minél gyorsabb legyen. Jelenleg 0.1 és 0.5 mp közötti idô alatt tudunk elkészíteni egy útvonaltervet, amely 15-20-szor gyorsabb mint bármi ami jelenleg a PDA-s világban megtalálható. Jelenlegi kísérleteink azt mutatják, hogy ez a sebesség még további 10-20 szorosára növelhetô.

Amit nem tudunk: Egyelôre nem tudunk két külön térképen ábrázolt település között útvonalat ajánlani (háztól-házig), ezért elnézésüket kérjük. Vannak természetesen egyéb lehetôségek is, amelyek ezt a kényelmetlenséget megkerülve adnak megoldást a problémára. Ha például két város között közlekedünk, akkor az útvonalterv valószínűleg Magyarország szinten készül el. Ugyanakkor, amikor beérünk a célvárosba, az útvonaltervezô azonnal frissíti az útvonaltervet, immár a sokkal részletesebb várostérkép alapján, így a célvárosban valójában a pontos érkezési helyünkre vezet bennünket.

Automatikus térképbetöltés

A térképek kezelését úgy tesszük még kényelmesebbé, hogy a felhasználót mentesítjük az egyes egyedi térképek betöltésének terhe alól. Ez a betöltés egyébként is meglehetôsen technikai szemléletű dolog, amely ráadásul tejesen szükségtelen is, hiszen ha egy térképet nézegetünk, akkor elsôsorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mekkora részletességig nézhetünk bele. Hagyományosan a különbözô térképek külön helyen tárolódnak (csakúgy, mint az autó kesztyűtartójában az autós térképek). Ezeket a térképeket elôbb meg kell keresni és szét kell hajtogatni használat elôtt. Ez a filozófia a térkép betöltés során is megmarad, kivéve, hogy ezt a feladatot az AeroMap képes elvégezni helyettünk. Ha például Magyarország egy szegletérôl létezik részletes térkép, akkor az a térkép automatikusan megjelenik amikor arra szükség van.

Multi-Layer, több térkép egyidejű megjelenítése

Szintén a felhasználói élményt erôsítendô, bevezettük a térképek párhuzamos megjelenítésének lehetôségét. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kevésbé részletes Magyarország térkép és például egy részletes megyeszékhely térkép egyszerre jelenik meg, azt a hatást keltve mintha maga az alaptérkép lenne nagyon részletes. Lényegében nincs átmenet az egyes térképek között. Az automatikus térképbetöltés és a Multi-Layer használata együttesen azt az érzést kelti a felhasználóban, mintha egy nagy egységes térképrendszert használna.

Fejlett keresési rendszer

Egy számítógépes rendszer legkomolyabb mércéje, hogy milyen gyorsan tudjuk elérni a benne tárolt információkat. Az AeroMap számtalan térképi adatot rögzít: Települések, földrajzi helyek, vízrajz, hidak, utcát, terek, éttermek, benzinkutak hogy csak egy részüket említsük. Ezek az objektumok a térképen meglehetôsen elszórtan helyezkednek el, így nagyon fontos, hogy azok között rendet tarthassunk. A keresô rendszer segítségével az érdekes információkat pillanatok alatt megtalálhatjuk. Végezhetünk keresést név, típus, területi hovatartozás és egyéb szűkítô feltételek szerint. A Multi-layer segítségével pedig arra is mód nyílik, hogy például Budapest utca szintű térképén és Magyarország autós térképén egyszerre végezzünk keresét. Hogy miért jó ez? Például nem kell térképet váltani ha Budapesten állva azt szeretnénk megtudni, hogy merrefelé található Tarpa, vagy hogy Egerben hol van a Dobó István tér...

Bôvített térkép betöltô dialógus

nagy mennyiségű térképek kezelésének megkönnyítése érdekében bôvült a térkép kezelô dialógus. Az új térkép kezelôben lehetôség van a települések régió (ország és megye) szerinti szűrésére, valamint a település kezdôbetűinek beírása után a név szerinti szűkítésre. Az automatikus térkép betöltés használatával a térkép kezelôre ideális esetben nincs szükség.

Keresési szövegek megôrzése

A keresô képernyô (fájl -> keresés) fô beviteli mezôjét emlékezôtehetséggel ruháztuk fel. A felsô sorba beírt szövegeket vagy szövegrészeket az AeroMap megjegyzi abban az esetben, ha a keresés elvégzése után az adott szó legalább egy találatot eredményezett. A szövegrészek megjegyzése akkor jelent segítséget, ha a keresést egy másik alkalommal meg szeretnénk ismételni. Ekkor nem kell ismét beírni a keresett hely nevét, elegendô azt a legördülô listából kiválasztani.

Éjjeli képernyô

Az éjszakai üzemmód elsôsorban autós navigáció közben alkalmazkodik az autó sötét belsô teréhez és megkísérli enyhíteni a kézi számítógép képernyôjének zavaró fényét. Éjjeli módban a térkép inverz sötét színűre változik, úgy, hogy a térkép és elsôsorban a teljesítendô útvonal továbbra is látható maradjon. A éjjeli képernyô színét a fájl -> beállítások menüben lehet megváltoztatni, magát az éjjeli módot pedig a nézet -> éjjeli képernyô menüben lehet be- illetve kikapcsolni.

Több-nyelv támogatás

Az AeroMap képes a felhasználói felület nyelvének futás közbeni megváltoztatására, illetve lényegében tetszôleges nyelv befogadására és megjelenítésére. A több nyelv támogatás segítségével a szoftver telepítése során nem kell eldönteni, hogy milyen nyelvet szeretnénk használni, azt menet közben bármikor megváltoztathatjuk. Az aktuális nyelv kiválasztása a fájl -> beállítások menüpontban történik.

Célravezetô képernyô

Az "iránytű" vagy más néven a "célravezetô műszer" a klasszikus útvonalpont alapú navigációt használóknak nyújt komoly segítséget. A célravezetô képernyôt a nézet -> iránytű menüben kapcsolhatjuk be. A célműszer úgy működik, hogy mindig a kiválasztott útvonalpont hozzánk viszonyított irányát és távolságát mutatja. Az útvonalpontok között a képernyô alsó részén található bal és jobb nyilakkal válthatunk. A képernyô felsô sorában megtalálható az aktuális sebességünk, magasságunk, haladási irányunk (amely az iránytűrôl vizuálisan is leolvasható), a következô útvonalpont irányszöge, annak távolsága és az útvonalpontra számított várható érkezési idô. A célravezetô képernyô elsôsorban repüléshez és hajózáshoz használható, de túrázás közben is hasznos lehet. Nagyon fontos, hogy az iránytű akkor használható megfelelôen ha elôtte létrehozunk egy útvonalpont sorozatot.

Perspektív (3D) képernyô

A térképi megjelenítés egy újabb ékköve a nézet -> perspektív menüben bekapcsolható 3D vagy helyesebben: perspektív nézet. Ebben a megjelenítési üzemmódban a hagyományos felülnézetbôl látott térkép nagyjából 30 fokkal megdôl, így ugyanazon nagyítási szinten "messzebbre" látunk. Bár a perspektív megjelenítés jelen formája nem nyújt kifejezett 3D élményt, mégis lehetôvé teszi, hogy a térkép részletességének megôrzése mellett háromszor több vizuális információhoz jussunk. A perspektív mód tetszôleges helyzetben és nagyítási szinten használható, leginkább mégis navigáció közben, térkép forgatással együtt javasoljuk a használatát.

Kényelmes navigációs szolgáltatások

Az automatikus útvonaltervezéssel együtt egy nagycsomó egyéb kényelmi szolgáltatás szükségessége is felmerül. Ilyen például a folyamatos navigáció az útvonalterv alapján. Navigáció közben folyamatosan követhetjük, hogy milyen messze vagyunk még célunktól vagy, hogy várhatóan mennyi idô múlva fogunk megérkezni. Hasonlóan, a szoftver azt is jelzi amikor egy fordulóhoz értünk.

Részletesebb információ: a gyártó honlapján.

 

Szerző: pajti