A Helytörténeti Gyűjtemény és Kiállítás megnyitásának első évfordulóján

Egy évvel ezelőtt, a kalaznói elszármazottak találkozója alkalmából, a régi postaépület három kicsi helyiségében nyílt meg a Helytörténeti Gyűjtemény és Kiállítás Kalaznón. A kiállítás történeti anyaga tizenöt nagyméretű szöveges, képes tablón látható, amiken három hányatott sorsú népcsoport történetét mutatjuk be. A tablók környezetében a Gyűjtemény 180 leltározott műtárgya -viseletek, bútorok és más használati tárgyak- segítségével német, székely, illetve felvidéki szobasarkot rendeztünk be, hogy ízelítőt adjunk e népcsoportok egykori életviteléből is.

Megismerkedhetünk a 18. században Kalaznóra telepített németek sorsával, akik egészen az 1946-47-es kitelepítésükig éltek e településen. Végigkísérhetjük az 1945-ben Kalaznóra telepített bukovinai székelyek hányattatásait a 18. századi Mádéfalvi veszedelemtől egészen a dunántúli telepítésig, és betekinthetünk az 1945-ben Felvidékről áttelepített magyar családok sorsába is. Felidézzük együttélésüket és az elmúlt 60 év néhány eseményét. A gyűjteményt már eddig is sokan meglátogatták, vendégkönyvünkben több mint száz látogatónk írt, és e beírások azt mutatják, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Íme néhány bejegyzés:

"Minden elismerés azoknak, akik fáradoznak a németek és székelyek örökségének megőrzésén. Kiss József, Gyönk"

"Kalaznó község Önkormányzatának és a Gyűjtemény összeállítóinak és mindazoknak akiknek része volt ezen helytörténeti kiállítás létrehozásában maximális elismerés és köszönet illeti. Halász Béla"

"Meghatódva láttuk gyermekkorom emlékeit, és köszönjük a lehetőséget, hogy visszatekinthettünk a múltba és gratulálunk a jelenhez. Ifj. Palkó János"

Az eltelt egy év alatt gyűjteményünk tovább gyarapodott, így idén nyáron megnyitottunk egy negyedik helyiséget is, ahol a különböző hagyományos mesterségek emlékeit mutatjuk be.

Eddigi munkánk Kalaznó Község Önkormányzata támogatásával és magánadományok segítségével valósult meg.

Munkánkat közléseikkel, visszaemlékezéseikkel, családi levelesládáik megnyitásával, fényképeikkel eddig segítették:

Őslakosok: †Gutermuth Erzsébet, Kriszt János, Ludvig János, Lux Henrik, Muth Henrik
Telepesek: Bátor Gergelyné, Beréti István, †Csasznyi Sándor, Gergely Ambrusné, György Márton, Kajtár Lázárné, László János, Lovász József, Lovász Józsefné, Lőrinc Gergely, †Lőrinc István, Marci Gézáné, †Máté Ambrus, Pál Ferencné, †Pálinkás Imréné, Papp Vilmosné, †Papp Vilmos, Székely Gáborné, Szőts Ambrus, Szőts Ambrusné, Tamás Istvánné, †Várda Ambrusné, Zakk Mihályné

Gyűjteményünk tárgyait a következők adományozták:
Banai Istvánné, Bátor Gergelyné, Beréti István, Bodor Katalin, Csasznyi Sándor, Gergely Ambrusné, Gyarmati Szilveszter, György Mártonné, Héger Józsefné, Kajtár Lázárné, Kárpát Mária, Koch Margit leszármazottai, Krausz János leszármazottai, László János, Létai Zoltán, Lőrinc Gergely, Lőrinc Gergelyné, Lux Margit leszármazottai, Marci Gézáné, Muth Henrik, Nagy Lóránd, Nagy Lórándné, Nyisztor Antal, Pál Ferencné, Pálinkás Imréné, Papp Vilmosné, Rausch Henrik, Rausch Margit, Reith Margit leszármazottai, Solymár Antal, Szőts Ambrusné, Takács Imre, Takács János, Tamás Istvánné, Turbuk László, Zakk Mihályné, Witzl Józsefné

Továbbra is várjuk a kalaznóiak és a kalaznói elszármazottak segítségét, örülünk minden gyűjteményünket gyarapító adománynak.

Bodor Katalin

a gyűjtemény kezelője