Csak a kutyákkal kell vesződnie Ifjabb György Márton édesapjától tanulta a juhászmesterséget

György Márton édesapjától tanulta a juhászmesterséget. Már kisgyerek korában beleszeretett a természetbe, így nem volt kérdéses, hogy továbbviszi a szakmát.
Édesapja hosszú évekig járta a határt a jószágokkal, s még ma 82 évesen is megfájdul a szíve, ha meghallja az állatok hangját. Fia sem ma kezdte a szakmát, négy évtizede űzi már az ősi mesterséget. Ifjabb György Márton számára korán kezdődik a nap. Más még bőven az igazak álmát aluszsza, amikor ő már javában legeltet. Majd száz birka és húsz kecske várja naponta gazdáját. Negyven év alatt már megszokhatták, hogy mindig pontosan érkezik. A jószágok már messziről megérzik ha közelít, s hangos bégetéssel, mekegéssel üdvözlik. Amikor két kutyájával nekivág a mezőnek, még magasan jár a nap az égbolton, hazafelé azonban már a telihold kíséri. Este tíz előtt csak ritkán tér vissza a mezőről, de nem is siet, hisz nagyon jól érzi magát a természetben.
- Megnyugtat az egyedüllét, a csend, ami "belepi" a határt - mondja ifj. György Márton. - A tiszta levegőt nem cserélném el semmiért. Nincs annál jobb érzés, mint amikor a búzaszálak nekem köszönnek a réten, s én látom meg tavasszal az első hóvirágot. Ezt az érzést semmi sem pótolhatja. Meg aztán a mezőn nem kell vitáznom senkivel, csak a két kutyával kell vesződnöm olykor - teszi hozzá nevetve.

(Tolnai Népújság, 2003. 08. 23.)

A tetejére