Awat'Awanor ~ Sárkányok kora

-Itt is lennénk.- Mutat a kétes kinézetű építményre. -Ne aggódj nem fog összeomlani. Legalábbis egyelőre. - Mondja kissé elbizonytalanodva a végén, hisz tényleg nem sok ideje lehet már hátra a helynek, legalábbis külsőre, de még pár évig biztos ki fog tartani, hacsak nem lesznek nagyobb balhék odabent.
~Mint legutóbb mikor néhány tulipános vagy mit tudom én milyen zsoldos jött be részegen razziázni. Meg is bánták mikor az összes alvilági figura köztük én is nekik mentünk a szemtelen népének. De az egyik vére különösen ízletes volt~ Meg is nyalja  a szája szélét ennek az íznek az emlékére.
-Remélem jól bírod bűzt, bár a szőrgolyó mellett biztosan hozzászokott.- Legyint egyet a végén, majd megmutatja neki a bejáratot a hátsó részhez ahol a lovakat tartják.
-Majd odabent találkozunk.- Biccent a félszerzetnek, majd belép a fogadóba, ahol megcsapja a megszokott alkoholgőz, a böhöm nagy emberek szaga akik azt hiszik sokra mennek a csatabárdjaikkal. Odasétál a pulthoz ahol elkéri szokásos adag vizét. Régebben firtatta a pultos hogy mi van vele miért nem iszik rendes italt sört vagy bort vagy valami hasonlót, de mikor ráirányította számszeríját a pultosra alábbhagyott az érdeklődésre. Övéről leakaszt egy kis zacskót, amiben nem pénz van, hanem némi por, amit szép lassan beleszór a vízbe, majd egy kis idő után felhajt, míg vár az új jövevényre.

*Ahogy haladtak az utcákon s a házak megannyi sokaságát hagyták maguk után, a lány szívébe kellemetlen érzés költözött. Hatalmas, téglás házak, mind pompás volt. De gyakran látott közöttük koldust, ha csak felnőttek lennének semmi baja nem lenne, de a gyerekek láttán megfájdult lelke. Saját maga is megjárta ezt a korszakot. Szerencsére nem volt túl hosszú, mégis pont elég ahhoz, megértse őket valamennyire. A város olykori mocskos bűzéhez bár megvolt szokva, de a néhány napos tengeri utazáshoz képest mégiscsak nagyon kellemetlen volt számára.*
- Kéne kezdeni valamit ezzel... Igaz jó magam bűnöző vagyok de akkor is... Lehet itt is ... - nem folytatja gondolatait fejében, hisz ezekből Shadhon hangja zökkentette ki. Az itt élők félelemmel kerülték őket ki, olykor összesúgva, rossz indulatú tekintettel figyelték a lányt és annak hátasát, de az is meglehet, hogy az érdekes hármasnak láttán jött ez így ki belőlük. Gondolatainak utolsó foszlányai elreppentek gyorsan, miközben végignézett a mocskos kocsma épületén. Szinte már szétesett volt, gondolta bent sem lesz jobb. Örülni fog ha talán kap egy szobának mondható kis putri helyet. Tény, aludt már sokkal rosszabb helyen is.
- Akkor majd bent...
Intett a sötét elfnek, mintha figyelembe se venné Lork iránti megjegyzését. Társa viszont mindig megérezte, mikor a lány nyugtalan. Halkan mordult fel jelezve, neki sem tetszik a hely, sem a város és föleképp nem tetszik neki Shadhon. Tekintete még egy apró pillanatig elidőzött az épületen, pont addig míg a sötét elf be nem csukta maga után az ajtót. Apró ujjaival végigsimított a farkas hátán, mintha csak saját magát akarná közelségével biztatni és megnyugtatni. Fogalma sincs milyért aggódik ennyire, hisz többnyire szinte már eszetlenül és vagányul vág be bármilyen alattomos helyre. Hátasát az épület mögötti pajtába vezette, hol a lovak mikor megérezték a farkas jelenlétét idegesen nyihogtak fel toporzékolva helyükön. Apró vadság fogta el őket hirtelen. Megérezték benne a veszélyt. Valójában veszélyes volt rájuk, hisz pont lovak elleni harcokra képezték és gyakran esett meg, hogy Radoszka is ló hússal etette. Orkok szerint a legjobb hús egy worgnak. Lork is mindig nagy előszeretettel fogadta őket. De most nem azért hozta ide társát, hogy megetesse. Keresett neki egy üres helyet, messzebb a lovaktól. A farkas ösztönösen feküdt le, hogy gazdája lemászhasson róla. Mikor a lány így tett, kicsit odabújt hozzá.
- Kérlek maradj itt... És... vigyázz magadra. Ha lehet hozok neked valami harapnivalót. Csak remélhetjük, hogy itt maradhatsz te is...
Mondta neki aggódó tekintettel, majd elengedte. Léptei bár aprók voltak, mégis bizonytalanok. Fejében megannyi érzés és gondolat kavargott. Gyakran volt feszült, mikor idegen helyre érkezett. De ezt mindig is tökéletesen képes volt titkolni. Egyszeriben csak számára a masszív ajtóval találta magát szembe. Mély levegőt vett.
- Hát hajrá...
Lábujjhegyre állt, hogy elérje a kilincset. Egy kis nehézséggel bár, de sikerült letolnia olyannyira, hogy egy kicsit mellette betolja az ajtót. Apró résnyire nyitotta ki csak, de azonnal megcsapta orrát a mocskos alkohol bűz és egyébként kicsit érzékenyebb szemeivel pislogott párat, hogy a cigaretta füstje ne csípje annyira. Kinyitotta az ajtót jobban, mi enyhébb csattanással neki is vágódott a falnak, mire azért pár szem felfigyelt. Magabiztosan lépett be a kocsmába. Magabiztosan, sunyi mosollyal arcán s tengerkék szemei szinte már világítottak a füstben, melyet talán kardal lehetett vágni. Egy hobbit, méghozzá lány... Vékony alkattal... Sok vendég volt bent, hisz már lassan estére járt az idő. Mikor a pultot kereste az emberek lábai közt átbujkálva, néhány szem mindig rajta maradt érdeklődve. Pár másodpercig szerencsétlenül motoszkált, mire hirtelen, szinte nekiment a pultnak. Épp időben vette fel fejét s nézett szét. Meglátta Shadhont. Nem volt messze, csak két székkel ült tőle. Átverekedte magát egészen hozzá. Nem oly nagy meglepetésére, egyik szék mellette üres volt. Lehet féltek tőle az itteniek, vagy neki tartotta üresen nem tudta, de nem is nagyon érdekelte. Könnyedén ugrott fel a székre, hirtelen jelent meg rajta, szinte a semmiből. De azért apró termete miatt rendesen fel kellett ágaskodnia, hogy észrevegye őt a kocsmáros. Intett is neki azonnal, ahogy szemük egymásba akadt.
- Elég pofás hely. Igy elmondom neked honnan van Lork, de most mondom, pöpeces egy történet!
Ilyen formán "köszönt" rá a sötét elfre, aki már iszogatta is italát. A lány saját arcára felcsapta a női búbáj mosolyt, mely valójában érdekesen volt megjátszva. Sunyi, gyerekes, mégis apró vonásokban látni lehetett rajta, hogy tökéletesen meg van játszva. Apró időbe telt csak, mire a kocsmáros odajött hozzájuk.
- Mit adhatok a fiatal hölgynek?
Kérdezte meg kedvesen, hiszen hölgyekkel mindig is jómodorúan kell bánni.
- Első sorban szobát szeretnék ma éjszakára, utána a legjobb vacsorájukat amit nyújtanak ma, remélhetőleg hús legyen, nem utolsó sorban egy korsót a legjobb söréből. Na és hogy el ne felejtsem, hátul van a hátasom, szóval őt is számolja bele, de nem kell etetni, szerény egy jószág, azt majd elintézem én, csupán vizet had kapjon.
Hadarta el neki gyorsan, mégis céltudatosan és megértően, hogy azért egy értelmes személy mindent megértsen belőle gondok nélkül. Nem kommentálna különösebben a kocsmáros, csupán egy bólintással jelezte, hogy mind ezt vette s megértette. El is indult tovább dolgára. 
- Majd ha megkapom sört, bele is kezdek, mert ugye a jó történet mellé kell egy jó korsó sör is.

Mát majdnem végzett az italával, mikor megérkezett a félszerzet. Elmosolyodott rajta, mikor a sűrű dohányfüstön próbált keresztülvágni a többi vendég lába között, ami nem lehetett egyszerű a méretéből kifolyólag, de azért sikerült elverekednie magát hozzá.
-Na hogy tetszik a hely? Remélem a szőrcsomód nem falja fel a lovakat.
Fordul felé némi sunyi vigyorral az ábrázatán. Nem nagyon bízik az ilyen furcsa lényekben, nem is egyszer bérelték fel hasonlók kiiktatására, amik nem egyszerűek ilyen ismeretlen kreatúrák esetében, jobb szereti a humán életformák elleni vadászatot. Sokkal élvezetesebb tudd lenni. Közben a pultos kihozta a lány sörét. Undorodott ettől az italtól, meg bármiféle alkoholtól. Nem értette soha, hogy képesek egyesek annyit inni ezekből, hogy képtelen legyenek logikus döntéseket hozni és normálisan viselkedni, akárcsak azok az önkéntes hősködők a rózsáktól.
-Na akkor halljuk azt a sztorit, bár a sörrel nem értek egyet.
Mosolyodik el.

*A kocsmáros kiosztotta neki a sört. Számára hatalmas egy korsó volt, mert ugye egy embernek is elég nagy, nem hogy még egy hobbitnak... A hab lassan csurgott le szélén, mintha nem akaródzna neki a pultra jutni, hogy aztán letörölhessék. Apró ujjaival körbefogta s magához húzta teljesen, legalább is már amennyire tudta. Belekortyol jóízűen, de valójában csak a habot itta le róla. Ez is elég volt neki kezdetnek. Pompás íze volt. Valójában lehet csak azért mert már nagyon szomjas volt és rég nem ivott sört. Már nagyon örült a vacsorának is. Csak remélhette, hogy valami finom sült hús lesz, de erre nem merte a nyakát adni. De egy ilyen sörrel fenséges vacsora lenne számára. Arcán lehetett látni az apró megkönnyebbülést, melyet az íz adott meg neki. Lábait vígan lengette a levegőben, ahogy ült a széken.*
- Nos... valójában Lork a farkasok családjába tartozik. Ezen a szigeten nem hiszem hogy élnek ilyenek. Mifelénk is igen ritka faj. Ami azt illeti ezt a fajt orkok használják harcias hátasnak. Igen csak jól képzettek, agresszívek és leginkább lovasok ellen vannak képezve, hogy megcsonkítsák a lovat, amiről majd leesik gazdája. Szívós nagyon. Sőt, még néhány képzett harcosnak is van mit csinálni, hogy leterítsenek egy ilyen állatot. Bundájuk és bőrük nagyon vastag, így nagyon jól meg kell őket célozni, hogy első csapásra elpusztuljanak. Na de ez most nem annyira fontos.
*Ismét kortyol egy aprót a sörből, csak hogy ki ne száradjon torka.*
- Nos a lényeg az, hogy mikor mifelénk egy városban voltam, orkok és trollok ostromolták. Ugye be is jutottak a városba. Engem pedig elfogtak. Azt hitték el tudom őket vezetni valamilyen szent tárgyhoz, amit régi isteneik hagytak ezen a földön számukra. De természetesen fogalmam sem volt hogy miről van szó... De azért fél évig eltartott, mire ezt felfogta a vezérük. Nekem meg hogy meg ne öljenek természetesen úgy kelet tennem, mintha pontosan tudnám hova megyünk... Mikor erre a vezér rájött, hogy én semmit sem tudok arról amit keresnek, nem ölt meg. Mert ezzel csak azt mutatná fajtársainak, hogy hibázott és náluk egy vezér ha hibázik, azonnal kivégzik. Mindketten jobbnak láttuk játszani tovább ugye azt, hogy tudjuk mit hogyan és merre. Két évig bírtuk ezt így húzni. Addigra a vezér megkedvelt, de mikor fajtársai rájöttek hogy két évig csak orruk után húztuk őket... Nagyon felbőszültek.
*Egy apró pillanatra abbahagyta. Arcán látszott az a mély fájdalom, mely valószínű ezek után jött. Kék szemeivel mereven figyelte korsóját.*
- A vezért természetesen kiakarták végezni. Meg engem is... De ő felültetett Lork-ra, hű worgjára, mert náluk úgy van, hogy kis kortól vannak egymás mellett nevelve, így nagyon erős kötelék fűzi őket egymáshoz. Lork elvitt onnan. Már nem is tudom hány napig vágtatott... Természetesen az ork vezér szembenézett a halállal. Legalább is azt hiszem.
*Száját enyhén elhúzza. Szinte észrevétlenül sóhajt fel, hogy megkönnyebbüljön, hisz számára ez sosem volt kellemes emlék.*
- Azóta együtt vagyunk. Egymást védelmezzük, egymás társa vagyunk. Nem kedveli ő sem az orkokat, azért amit előző gazdájával tettek. Remek társ... számtalanszor volt nagy segítségemre. Nem is tudom mit kezdenék én már nélküle...
*Apró mosoly húzódik arcára. Látni rajta, igazán hálás azért, hogy vele maradt a worg, s hogy ilyen hű társak egymáshoz.*

Zajlik az élet, a füst nem csitul, hiszen több tucat pipa otja, aromás és bűzös illatát egyszerre. Egy távoli asztalnál még vita is folyik, hogy Földlak pipafüve, vagy a mocsárosi hínár a legjobb az e féle, szinte szertartásos dologhoz, mint a pipázás. Ez és sok más adja meg au állandó morajt a helységben, kártyázók, kalandjaikat regélők és az idősebb korosztály, akik nagy tapasztalatukat igyekeznek átadni egy-egy csapdájukba került ifjoncnak. Egy nő ki is tűnik ezek közül, túl csicsás, fodros, vagy még inkább habos ruhájával, szélte-hossza egy és mindenki úgy érzi egy nyisszantás és vége. De ha belenéznek a mélykék szemekbe, már szinte lehet érezni a tarkó bizsergését, ahogy óvatosságra int.

Nem is messze a békésen beszélgető félszerzet és sötét elf párosától egy cingár alakot rántanak fel a székéről. Mivel ama megtisztelő szerep jutott neki, hogy segédként szolgálhat az igen csak ittas késforgatók számára, őt kell majd nem megölni. A férfi nyájasan Shadhont is invitálja, figyelembe sem véve a sötét kortyolgató lánykát, amennyiben az elf hajlik rá, meghallgathatja a szabályokat. Két söröskorsó rumot kell meginni és utána kétszer körbefordulni, aztán célozni a késsel s végül persze eldobni. Ha eltalálja az áldozatot, akkor iszik és arra körre fizeti mindenki italát. Amennyiben visszautasítja, a fickó lemondóan sóhajt, aztán újult erővel tovább toboroz.

Eközben valaki oldalba böki Airiet, érezni is mintha pénzeszsákocska után kutatott volna, a nagy mosollyal arcán, illedelmes, talán túl illedelmesen elnézést kérő férfi. Aki sajnos nem csak a tolvajlásban tűnik ügyetlennek, köpönyege szélérére lépve már borul is, egyenesen egy eddig igen jól szórakozó társaság asztalának közepébe. Borít mindent serlegeket és kupákat éppen úgy, ahogy a még szinte teli tányérokat is. Nem kétséges, hogy itt bizony verekedés lesz. Érezni ezt a fogadóra telepedő pillanatnyi csendből, amolyan vihar előtti féle. Mind az öt férfi feláll, az egyik olyan magas, hogy szinte tar fejével e mennyezetet súrolja, kettő rögvest félre áll, az egyik még kendőt is tart szája elé és kopottas köpenyeik mögül, bizony igen finom kelmék bukkannak elő. Úri népek, talán éppen bérgyilkosokat fogadnak fel? Ez itt nem lenne meglepő. Marad hát még kettő, egy cingár és egy igen csak jó erőben lévő és ez utóbbi emeli magához a szerencsétlen tolvajt.

- Egy! – Szinte üvölti a tolvaj képébe, aki meglepetten pislog, minimum egy álkapocs törő ütésre számított.
- Ugyan-ugyan! Csak megbotlott szegényke. – A cingár nagy vigyorral hámozta kis társa ujjai közül a tolvajt, még le is porolta a ruháit. Mindenki lesajnálóan visszatért eddigi tevékenységéhez, pedig már mindenki felkészült egy kis csépelésre. De meglepő módon a cingár alak hívogatóan integetett Airie és Shadhon felé,egyértelművé téve, hogy beszélni akar velük.

Kicsit ledöbbentette a történet.
-Nem semmi. Bár szerintem megérdemelte a sorsát az ork, még akkor is ha megmentett.-
Közölte semmitmondó tekintettel, de rögtön fel is keltette érdeklődését egy új játék amiről nem hallott még eddig, de el is kellett felejtenie a részvételt, lévén elég nagy szerep jutott benne az alkoholnak.
-Kösz kihagyom.-
Vetette oda. Nem volt kedve nagyon belekerülni mások szívébe, meg itt úgyis ez a normális stílus a bérgyilkosoktól. A következő pillanatban azonban a szomszédos asztalnál történt baleset keltette fel érdeklődését. Titkon kicsit reménykedett egy jó kis bunyóban, de sajnos csalódnia kellett, valaki lenyugtatta, vélhetően a társa, aki az eset után hívogatni kezdte őket.
~Na vajon mit akarhat ez. Remélem jól fizet akármit tervez.~
Megpöckölte a félszerzet fülét, hogy kövesse a másik asztalhoz, majd ő maga is felállt és odalépett az idegenhez.
-Mit akar?-

Úgy gondolja nem fogja tovább firtatni az orkokkal való kapcsolatos beszélgetést. Tény, hogy ő maga is, szint úgy mint Lork, gyűlöli az orkokat, sőt, pánikfélelme van tőlük, talán ez is egy oka annak, hogy a szigetre jött. Náluk az orkok emberek közt is élnek, sőt, dolgoznak, katonának mentek a hadseregbe... Utálja őket. Büdösek és hatalmasak. Lehet egy megmentette az életét, csak ennek köszönhetően van meg benne a némi tisztelet irántuk, hogy nem mindegyik egyforma. Sőt, egy még majdnem el is taposta Narbung-ban... Mikor így saját gondolataiba mélyedt, észre sem vette, hogy valaki leszólítja Shadhont egy játékra. Sörébe szürcsölget olykor, hisz számára a korsó hatalmas és nehéz. De nagyon finom! Pompás! Mégiscsak akad valami, azaz valaki oldalba böki. Azonnal feleszmél a férfi mosolyára. Azonnal felfedezni véli benne a tolvajt. Hiába mosolyog rá oly bájosan s kedvesen, a lány túl rég óta forog ebben a szakmában. Már kapna is a tolvaj keze után, mikor az pénzes-tarisznyája után kutat, mikor az hirtelen saját köpenyében esik el. Nem is akár hova... egy jól szórakozó társaság asztalára, amit alaposan fel is borít. Felnevet kárörvendően, lehet azért mert hajdan saját magára emlékeztette, akkor is ha ő nem volt azért ennyire ügyetlen. Nevetése lágy volt és jókedvű, amolyan gyermekinek mondható inkább. De hallani lehetett benne azt a kárörvendést, melyet érzett abban a pillanatban. Már remélte is, lesz egy kis bunyó a kocsmában, melynek közepette oly kellemes lopni, hisz nincs szebb mikor ketten vagy hárman összeverekednek, ő pedig közéjük surran, hogy megszabadítsa pénzüktől... De nagy sajnálatára és ahogy elnézte másokéra is, elmaradt a szórakozás. Visszafordult söréhez, így nem vehette észre, hogy valaki hívja őt és Shadhont. Még jó hogy a sötét elf fülön pöckölte, bár kellemetlen érzés volt ez számára.
- Hé, ez azért fájt.
Szólt rá a sötét elfre, ki már el is indult a cingár alakhoz. Alaposan végigmérte a cingárt, s azonnal észrevette, hogy az ő asztalukra esett az ügyetlen tolvaj.
- Kíváncsi vagyok mit akarhat tőlünk...
Morfondírozott a lány egy kicsit, majd két kezében fogja söröskorsóját utat tört magának hozzájuk. Mikor odaért, mert szerencsére nem voltak messze, azonnal le is ült kényelmesen az egyik székre. Saját tapasztalatból tudta, nem érdemes egyedül hagyni kocsmában se a piát se az kosztot...
- Kellemes estét Uraim.
Köszön rájuk bájos mosollyal, mint ahogy mindig, ha urasági társaságba kerül. Ez mosoly mögött sosem az őszinteség rejtőzött, hanem inkább a kiszámoltság. Az úr egy kellemes női társaságban mindet fizet... 

Valamiféle megkönnyebbülés tükröződik a cingár alak arcán, hogy a két személy közül legalább az egyik észrevette és nem vonakodnak eleget tenni a kérésének. A nagyon nagy darabb férfi állva marad, tekintetével továbbra is sakkban tartva a fogadó legközelebbi szabad sarkába menekült tolvajon, a mogorva alak, aki kis híján ellátta a baját viszont koránt sem nyugodott bele a dologba. Zsörtölődve tette le magát a székre, tehetetlen dühében még az asztalra is rávágott, mi reccsent is egyet és a kinyilvánított erőnek köszönhetően vékony, de határozott repedés jelent meg a tetején.

- Kellemes estét Hölgyem! – A cingár mintha meg sem hallotta volna Shadhon kérdését, bájos mosolyt öltött orcájára és illemtudó módjára saját ülőhelyét kínálta fel Airienek, akinek személye ugyan egy kérdőjel halmot hagyott a férfiben, de faja már nem. Jól lehet, az apró termet és eme gyermeki arc sokakat megcsal, ám az ő - most feketének tűnő, lilái már nem először pillanatnak meg ilyen teremtést. Noha illata messze van a mezőfalvi kis lényekétől. Friss mező, búza, vadvirágok és dohány édes egye, ezt hiányolja. Mintha más vidékről érkezett volna, s mint olyan érdekes a számára.
- Oh! – Mintha csak hosszabbra nyúlt merengéséből ébredve rádöbbenne, hogy a sötét elf is jelen van. – Kérlek te is foglalj helyet, elf uram! Híred megelőzött. – Mutat a még mindig álló óriás helyére, akinek egy úttal int, hogy nincs tovább szükség a szolgálataira. S ezzel elég nyilvánvalóvá teszi, hogy bár sápad és sovány a cingár alak, még is ő az, aki parancsokat oszt a nálánál nagyobb erő birtoklásáról tanúskodóknak.  Majd a még az asztaluknál lévőhöz szólt.– Fryz kérlek.

- Joh, már itt sem vagyok! – Ezzel a mogorva fickó is felállt, megragadva az egyik korsót a söntés felé vette az irányt és ott puszta baráti szeretetből, lerántotta a hozzá legközelebbi embert a székéről és elfoglalta. Kupáját egyértelmű szándékkal vágva az asztalra, ám az sajnos nem írta a terhelést és apró szálkákra tört, mielőtt azonban ezen is felbuzdulhatott volna, a fogadós cselekedett. Sörrel teli kupát tolt elébe.

- Nézzétek el, kérlek, a viselkedését. Némileg sértve érzi magát, hogy a feladat megoldásához más segítségét venném igénybe. – Elfoglalva társa helyét, kezét az asztal lapján kulcsolva össze, beszélt. Gondosan figyelemmel követve a vele szemben ülők reakcióit, de biztosra akarta venni, hogy sikerül megfűznie mind a két személyt. – Rólad hallattam már. – Bők Shandhonra, majd Airiere pillant.- Veled ellentétben. De, de udvariatlan is vagyok. Harashel a becsületes nevem, céljaim azonban kevésbé azok. Egy embert kéne eltenni láb alól és egyúttal visszaszerezni tőle valami értékeset. Érdekel vagy sem? – Mindkettőjükre pillant, mivel tisztában van vele, hogy szükség lesz a félszerzet kitartására és ügyességére és persze a sötét elf jártasságára, tudására. Precíz és eredményes gyilkos hírében áll. A végső biztonság kedvéért azért még megtoldja mondanivalóját. – A fizetség igen magas.

Nevetségesnek vélte a nagyobbik fickó viselkedését, ahogy  kis híján szétütötte az asztalt. Fölösleges energiapazarlás. Kicsit sérelmezte, hogy nem válaszolt a kérdésére, de elnézte neki, elvégre hölgyeké az elsőbbség és utána sikerült kicsit növelnie az egóját azzal, ahogy üdvözölte.
-Kellemes meglepetés mit ne mondjak.
Nem nagyon értette miért küldi el a nagydarabot, ha egyszer vele van, sőt bizonyára jobban ismeri mint bárkit itt a kocsmában, de lényegtelen. Elsőre meghallgatva a célját egyszerűnek tűnt, de másodperceken belül leesett neki, hogy azt akarja, hogy dolgozzon együtt a félszerzettel.
-Azt várja el hogy együtt ezzel a közönséges tolvajjal?!
Még folytatta volna, de egy macska felugrott az ölébe, majd elkezdett idegesítően nyávogni.
-Takarodj innen hülye macska!
Felszólítással megragadta, majd kidobta a szerencsére nyitott ablakon, nem kis ijedtséget okozva mind a macskának, mind az egyik vendégnek, akit majdnem eltalált a repülő macska.
-Elnézést a közjátékért. Szóval ott tartottunk, hogy vele kéne dolgoznom... Legyen, feltéve ha eleget fizet.-
Bár külsőleg kissé ellenszenvesnek mutatta magát, belül azért érdekelte mi az a dolog amit ő maga nem tud elhozni, kell hozzá egy tolvaj is.

Eléggé megszeppent s megugrott helyén, mikor a hatalmas fickó olyan hatalmasan ütött az asztalba, hogy az nem hogy csak megrepedt, mi annyira nem érdekelte, de sörének drága tartama igen csak elhagyta a korsót és az asztalon végződött. Enyhe felháborodás futott végig arcán, hogy mégis hogy képzeli egy illedelmes hölgy társaságában így viselkedni. Nem igazán értette azt sem, hogy mondhat ellen annak, aki fizet. De belüli sopánkodásból azonnal ki lett engesztelve, mikor a kocsmáros letette elé a fenséges vacsorát. Szemei azonnal megteltek káprázattal. Lehetett látni az apró lány arcán, nem túl gyakran eszik ilyen ételt. A disznósült számára hatalmas volt, úgy vélte már a reggelije is el van intézve. A főzött burgonyáról csak úgy gőzölgött a pára. Hogy ez ne legyen kevés, egy nagyobb darab sajt, néhány apró paradicsom és egy két hatalmas karaj kenyér is pihent a tálcán. Jó hogy nem sírta el magát az örömtől. Azonnal neki is fogott a lakmározásnak. Természetesen nem feledkezett meg a férfiakról sem. Nem szólt közbe, hisz szája elfoglalt volt, így inkább csak figyelte, hogy miről beszélgetnek. Azonban ebből egy doromboló és nyávogó macska zökkentette ki, aki a sötét elf "zaklatásában" talált elfoglaltságot. Már nyúlt is volna hogy megsimogassa őt, mikor hirtelen megragadta őt Shadhon a bundájánál és egyszerűen kihajította a nyitott ablakon. Csak pislogni tudott a dolgokon, hisz majdnem egy embert is eltalált vele. Vicces látványnak vélte volna, de sajnálta azért a cicát. Elég nagy állatbarát a lány.
- Azért tényleg... csak szeretett volna odabújni valakihez...!
Szólt Shadhon-ra olyan hangnemben, mintha az anyja lenne, és épp szidja a kisfiát viselkedése miatt. Apró kezét ökölbe szorítja.
- Tuh!
 Ökle a sötét elf állán landol, megütve őt. Nem túl erősen, bár tudja a lány hogy ez az ütés is bár simogatásnak mondható. Utánna mintha mit sem tett volna, ismét beleharapott a kenyérbe, majszolva azt. Legurított egy kis sört hozzá. A korsó akkora, hogy még egy embernek is van vele mit csinálnia, hogy megigya, nem még egy hobbit, méghozzá egy lány! De szó mi szó Radoszka igencsak jól tud inni. Kitesz vagy három-négy emberért is.
- Csábítónak hangzik az ajánlat, de még mindig nem tudjuk a lényeget... Legalább is számomra a legfontosabbat. Kinek és mit kell ellopni. Na és... ha el kell tenni láb alól, meg elvenni tőle valamit, miért nem elég erre a kedves sötét elf? Megöli, elhozza amit akar és vége a munkának... Valahogy a jelentőségem ebben még mindig szalad a kezem közt. Vagy van valami olyasmi, amivel nem tudna megbirkózni nélkülem?
Kérdi érdeklődve s kárörvendő mosollyal pillant a sötét elfre.

A két háttérbe húzódott nemes úr bizony félő pillantásokat vet az asztal új vendégei felé, de velük az óriás vált néhány szót, mint egy megnyugtatásul. Látszólag semmi hatást nem ért el szavaival és ahogy péklapátnyi kezeivel az ajtó felé mutat, az egyik kis híján felsikít ijedtében. Ilyenkor megfordul a józan ember fejében, hogyha ennyi gyávák, akkor miért egy ilyen helyet választottak? Másrészről viszont, dicséretes, hogy ha ketten is, de vették a bátorságot idejönni, mikor van a városnak más, kellemesebb része is, ahol akár egy ilyen gyanús üzletet is nyélbe lehet ütni.
Mert hát azt is meg kell hagyni, hogy az órisá és a mogorva alak, akit Fryz néven említettek, nem illik holmi puccos helyre. De asztalnál, Airieval és Shadhonnal üldögélő alak öltözéke és modora is kifogástalan. Mintha őt is valahonnét az úri negyedből szalajtották volna, de annyi gógyival, hogy olyan jelmezt öltsön, amiben kevéssé feltűnő.

- Pontosan! – Válaszát határozott bólintással is nyomatékosítja, miszerint szeretné, ha a sötételf a hobbit lánykával együtt dolgozna ezen az ügyön. Kevés gondot fordít arra, hogy megfigyelje midőn élvezi a lány az ételt és mekkora felháborodást okozott sörének kilöttyenése, ahogy a sötét elf reakciója a macskára érdektelennek látszik. De arcán még is kaján mosoly húzódik kis idő múlva, hangját megcsitítva, kicsit közelebb hajol a társasághoz. – Köztünk legyen szólva, én vigyáznék a fekete macskákkal, ki tudja, talán maga Neut lopódzkodott ide, egy kis felfordulást okozni.

Majd hátra dőlt, mellkasán keresztbefonta karjait. Kíváncsi volt mennyire ismerik a babona tárgyát, személyét képező lényt, akiről a mai napig sokan állítják, hogy igen is létezik. Ám minden istenekben hívő pedig cáfolja, miszerint a hatalmasoknál nem létezik nagyobb hatalom, pedig ha a tudnák. Bár magát eme férfit is kellemetlen emlékek fűznek a Sorshoz, de még inkább egyik leányához. Megrázza fejét, majd lazán oldalra veti a kezét és csettint. Aminek következtében a fogadó zaja szinte teljesen elcsitul, mintha távoli helyen lennének.

- Nos, így mentesülünk a nemkívánatos fülektől. – Ejti kezét az asztalra. – Jó magam öt, kerekítsünk, hat ezer aranyat fizetek, fejenként, az elvégzett munkáért. Az útközben talált kincsek sorsáról pedig ti döntötök, a felét előre fizetem a többit pedig utána. – Mosolyában volt valami figyelemreméltó, aljasság. varázsolt, így valószínűsíthető, hogy meg vannak a módszerei hogyan védje meg a pénzét a csalóktól-  Nos, Balheim Nokwa a neve annak az alkimistának, aki volt oly kellemetlen fráter, hogy megszökött a felügyeletem alól. Kínos. – Megvonja a vállát, aztán folytatja. – Őt kéne átsegíteni a másvilágra. Rád pedig ifjú hölgy a feljegyzései miatt van szükség, ahogy volt szerencsém megismerni az öreget, igen leleményesen tudta elrejteni a dolgait. Ebben pedig szükség lesz a te erődre elf uram és a te leleményességedre és ügyességedre, hobbit kisasszony.

Az asztalra könyökölt, várakozóan nézve a párosra, hogy akkor hogyan is döntenek. Mivel tud még segítséget ajánlani nekik, hiszen minden érdeke azt diktálja, hogy sikerrel járjanak, de még mennyi.

Szomorúan konstatálja, hogy együtt kell dolgoznia valakivel, de hatezer aranyért még arra is képes.
-Személy szerint kétlem, hogy Neut pont ide jönne felfordulást csinálni, ugyanis az itt minden nap van, még nélküle is. Bár azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen védelme van ennek az úriembernek, hogy ennyit hajlandó fizetni érte? Ettől függetlenül elvállalom, csak nem nagyon szeretem a meglepetéseket.
Lehet, hogy túlságosan aggódónak tűnik,  pedig ő csak szeret minél több információt előre megszerezni még a munkaadódtól, hisz csak tud valamit, ha már ő maga nem tudja elintézni a saját kezével.
~De utálom a mágusokat... Tudnak néhány trükköt aztán azt hiszik ők a legjobbak, pedig már néhány csonttöréssel szóra lehet bírni a legtöbbjüket... szánalmas bagázs. De ennek legalább pénze van.~
Gondolatmenete végeztével a félszerzet felé fordul.
-Akkor benne vagy, vagy egyedül kell végigcsinálnom?-
~Nem tagadom az utóbbi kedvemre valóbb lenne~
Teszi hozzá. immár csak a fejében.

A pompás vacsorának még a negyedét se volt képes megenni, hisz számára hatalmas volt, legalább 3 más félszerzet felnőtt is tökéletesen jóllakott volna belőle. Úgy gondolta a maradékot elteszi, hisz jobb ha az étel fogy el hamarébb, nem a pénze. Ismeri a éhezés kellemetlen időszakát. A sült hús fenséges volt bár, de tudta, nem lenne tőle igazságos, ha mind egyedül eszi meg. Nem szólt most sem közbe, gondosan figyelte a férfiak beszélgetését.
- Neut...? Ez valami hiedelem lehet vagy babona ezen a szigeten...
Gondolta magában és kicsit elmerengett ezen. Mindig is nagyon szerette az állatokat, lehet azért mert farmon nőtt fel egyrészt. Jobban kedvelte őket mint más lényeket. De lehet ezentúl vigyázni fog a fekete macskákkal, és mindig ha lát egyet, megsimogatja és megeteti. Talán egyszer majd ha Neut-tal fog így szépen bánni, megjutalmazza. Szó mi szó, a hobbit lány fergetegesen kapzsi. Még az is megfordul fejében, ha végzik a feladatot, egyszerűen csak valamelyik éjszaka meglopja a sötét elfet, így nagyobb gazdaságra tesz szert. Miközben vacsorázik, ezen gondolkodva lopva néz Shadhon-ra, hogy talán mily nagy erőfeszítés és ügyesség kéne ehhez. A krumpli megakad azonnal torkán, mikor eljut fülébe az ígért pénz összege. Halk köhögésbe kezdett, szemei kidülledtek. Soha életében még csak a pénz felét se látta! Ha valaki megveregeti hátán, hogy jobb legyen, illedelmesen köszöni meg.
- Maga ehm... piszkosul gazdag lehet...
Jegyzi meg a férfinak. Elmereng azon, hogy egy alkimistával lesz dolguk, ami egyáltalán nem boldogítja. Az alkimisták mind beképzelt alakok, akik még a tolvajoknál is sunyibbak tudnak lenni, főleg azokkal a fura italaikkal, amiket képesek megalkotni. Megvakargatja állát, gondolkodva azon, mi mindene nincs és mi mindent kéne beszereznie. Tudja hogy az alkimisták olykor mágiával is bírnak. Utálja a mágusokat. Tény hogy törékenyek és csak a mágikus erejük nagy, de képesek mindenféle csapdát és illúziót kelteni, hogy elrejtsék kincseiket. És ezeket csak egy jól képzett tolvaj képes megtalálni... Igen, már jött is a válasz, hogy pont ezért van rá szükség. Lehet még ezen a szigeten nem ismerik, de érzi, hogy hamarosan, nagyon hamarosan ugyan olyan híres lesz, mint odahaza. 
- Az a bizonyos alkimista megszökött úgy, hogy nem tudja hol van, vagy netán úgy, hogy tudja hol van? Mert ebben nagy különbség van, hisz ha nem tudja hol lehet, így nekünk kell kiszaglászni hollétét. Avagy kedves uram, információkkal rendelkezik? Na és pontosan nekem mit is kéne tőle elhoznom?
Shadhon felé fordul, mikor felteszi neki a kérdést, hogy csatlakozik e hozzá. Azon is elgondolkodott, hogy megtenné egyedül, de még sosem ölt, így lehet nála ezzel gond lesz. Tény, hogy ő tolvaj, nem gyilkos, mint Shadhon.
- Igen, benne vagyok. Természetesen.
Mondja elmosolyodva. Érdekes kaland lesz, azt már most érzi, csak kedves társának elmondani, hogy mibe is ment bele. Lehet a worg nem fog ennek örülni, de a pénz mindenképp kell nekik, ezt még neki is be kell látni...

Nem kellet egyik kalandozóban sem csalódnia, elmés és lényegre törő kérdéseket intéztek hozzá. Ez tetszett neki, ugyan arca nem marad változatlan, ahogy Airiet a fulladás kerülgette, segítőkészen nyúlt felé, megveregetve gyengéden, de célratörően a hátát. Szavaira pedig kikerekedett a szeme és harsány nevetés tört elő belőle, de igyekezett mihamarább úrrá lenni rajta és néhány elenyésző percen belül sikerült visszarendezni vonásait.

- Elnézést! – Hajtja meg fejét, illetlen viselkedésért való szabadkozás közben. – De valóban, nem kell aggódnom, hogy ennyi pénzt áldozok fel, egy ilyen ügyért. – Próbálja jelentéktelennek lefesteni a dolgot, pedig nem is olyan kis volumenű tényről van szó, ami talán az egész varázslótársadalmat és a természetfeletti népeket is igen csak lázba fogja hozni. Ám előbb mindent meg kell tudni a „dologról”.

- Most, hogy mindketten vállaltátok. – Közelebb húzódik az asztalhoz, felkönyökölve a lapjára, némileg még előrébb is dőlve. – Nos, az alkimista Shirata felé vette az útját, információink szerint barátai élnek a városban, nyilván segítséget akar kérni tőlük. Tudomásom szerint egymagában indult el ma hajnalban, lóháton. De a tetemes előny ellenére sem juthatott utolérhetetlen messziségre, egyik emberem megsebesítette az oldalán, sajnálatosan nem annyira, hogy belehaljon. A nyakában hordja .. – Intette a púlt felé, mire az ott ülő azonnal reagált és kisvártatva asztalnál termett.

- Megmutatnád? – A férfi a gerendák felé nyúl, különös módon elérte a kezétől méterekre lévő tartószerkezetet. Még egy mágus? Onnét egy kisebb batyut vett le és átadta a cingárnak, aki sebtiben kis vette tartalmát, egy tenyérnyi kis ládikó. Közönséges, átlagos kézi munka. – Ennek a ládikónak a kulcsát, ezt is átadom nektek. Biztosra mondhatom, hogy ebben találjátok meg a jegyzetekhez vezető utat. Ugyan is néhány pergamentekercsről lenne szó, amit ide kéne visszahoznotok. – Ezzel a két vándor felé tolta a ládikót, kihúzva magát hátradőlt a széken, de mintha arca sokkal sápadtabb lenne, mint beszélgetésük kezdetén és a tapasztalt szem pillanatok alatt fel is méri, hogy ez nem csak látszat. Valójában is rosszul van.

- Ha bármi egyéb kérdésetek lenne, tegyétek fel. Erre a küldetésre annyit időt fordítotok, amennyi kell, de .. ha a pergament nem juttatjátok vissza, találok módszert, hogy rátok találjak. – Elmosolyodott, ez a gesztus az előzőekhez képes vészjósló volt, ember ilyen módon nem képes mosolyogni. A cingár vállára az immáron lenyugodott férfi keze nehezedik, neki is feltűnt vezére romló állapota.

- A lovakat majd kiutalom nekik és válaszolok a kérdéseikre is. – Ellentmondást nem tűrő hangja nyugodtan csengett és a semmiből egy lány is előtűnt, nagyjából olyan magas lehetett mint Radoszka, de nem hobbit volt. Hiszen felemás szemei messze nem természetes színekben pompáztak, rubin és élén bíbor. A cingár bólintott, majd felállt és elköszönés képen biccentett Airie és Shadhon felé, aztán távozott a lányka társaságában. Így a páros Fryzel maradt hármasban, aki felvont szemöldökkel érdeklődött, van e kérdésük? A cingár távoztával meg is szűnik annak némító búbája és a kis asztaltársaságot szinte elnyeli a fogadó ricsaja.

~Furcsa figurák, de kit érdekel... Végre lesz pénzem megcsináltatni az új fegyvereimet~
Már látta maga előtt az új szerzeményeit, melynek tervrajzait és leírását néhány emberöltővel ezelőtt találta, csak senki nem volt képes megfizethető áron elkészíteni, de ennyiből a legjobb mesteremberhez mehet el. Gondolkodásából a cingár távozása zökkentette ki, aki láthatóan vesztett erejéből.
-Remélem azért túléli míg visszajövünk. Jobb szeretem ha a megbízom kihúzza fizetésig, de legalábbis a célpont haláláig.-
Mondja Fryznek, majd feláll, és még hozzáteszi.
-Hacsak nincs egyéb információja én indulnék is a saját lovamon, a hölgy még maradhat ha óhajt, ennél a résznél nem szükséges a jelenléte, valószínűleg útban is lenne.- A végén már lényegében Radoszkához beszél, célozva arra, hogy hagyja dolgozni, aztán majd ő is hagyja a lányt munkálkodni.
-Persze ha feltétlenül szeretné megvárhatom a kisasszonyt, de ha nincs hozzászokva a harchoz, és a vérhez nem ajánlom, hogy velem tartson, még annak ellenére sem, hogy a szőrgombóca megvédi.- Közben a lány elé tolja a ládát. -Úgy tisztességes ha ez nálad marad. Nagy lenne a kísértés, hogy meglépjek vele, ha nálam van a kulcs is.- Mosolyodik el. Na igen, bérgyilkos lévén mindenki aljasnak véli, de a "munkatársakkal" tisztességes minden esetben.
-Nos kisasszony mi a válasza?-
Kérdezi ismét udvariasan, mintha nemesi családból származna, és ennek megfelelő nevelést kapott.

Hosszas gondolkodás indult el piciny kis fejében. Nem igazán értette, hogy miért pont egy orvgyilkosra és egy tolvajra lenne szüksége, ha annyi pénzből lassan egy hadsereget is képes lenne összerakni, ami nyilván elég lenne az alkimista elfogására.
- Ez nagyon nem lesz olyan egyszerű... túl sokat fizet, első ránézésre oly egyszerű dologért... Nem kételkedem abban, hogy a sötét elf a sziget legjobb gyilkosa... De valami akkor is van az egész mögött...
Futottak le a gondolatok fejében, s aggodalma eléggé megnövekedett. Mindig is szerette a kalandokat, főleg a veszélyeseket. De ez akkor sem hagyta nyugodni. Összeráncolt homlokkal figyelte maga előtt a korsót, s csendben hallgatta őket még mindig. Viszont mikor a dobozka lekerült a gerendáról, nyomban felfigyelt rá. Érdeklődve nézegette. Apró ujjai szorgosan és finoman simultak rá, érzékelve minden kis apró mélyedését, már ha van a dobozkán. Tolvajhoz illő gondoskodással figyelte a legapróbb részletig. Nem látott rajta semmi különöset, legalább is elő látásra sosem látni rajta semmi érdekeset. Azon gondolkodott, ki e lehet nyitni kulcs nélkül is, vagy nem. De inkább úgy gondolta, nem fogja próbára tenni szerencséjét, hisz ha a kulcs nélkül is ki lehetne nyitni, már Fryz rég megtette volna, főleg hogy mágus. A mágusok sok csalfa dolgot ismernek. Nem csak illúziókkal bírnak, de tudnak zárakat is nyitni. Ő maga legalább is úgy hallotta. A dobozka kényelmesen fért el két kis kezében. Felnézett Shadhon-ra, mikor közölte vele, hogy majd csatlakozhat hozzá, ha elvégezte a feladat saját részét.
- Kedves sötét elf Uram, nagyon szívesen csatlakoznék én önhöz később is, hisz megszeretnék pihenni, de a dolgok úgy adódtak, hogy én a szigetet nem ismerem. Nem tudom milyen nagy, így inkább csatlakoznék már most önhöz. Talán csak egy félszerzet tolvaj vagyok, de van pár trükköm ami a segítségére lehet. Akkor is ha ön ezek szerint az egyik legjobb a szakmájában.
Mondja neki kedvesen, majd int Fryznek egy illedelmes mosollyal, mikor ő feláll és távozik. Tény, hogy több kérdése nincs a mágustól, sem az embereitől, mert ha nekifogna még kérdezősködni, ezzel nem hogy a drága időt pazarolná, de talán kérdőre vonná az egész feladatot és netán még a végén mást keresnének helyette.
- Nos, felőlem azonnal is indulhatunk.
Mondja neki egy kedves mosollyal. Apró batyuját kinyitja ölébe s elővesz egy inkább rongynak mondható anyagot. Belecsomagolja a maradék ételt, ami számára még talán egy-két napig elég is lenne. Az apró kulacsát pont bele tudta meríteni a maradék korsó sörbe. Megtöltötte és felhelyezte oldalára. Intette az egyik pincérnek, akinek kifizette a vacsorát és a korsó sört.
- Én majd társamon utazok. Van olyan gyors mint a ló.
Mondja neki, majd várja hogy indulhassanak.

Fryz nyomatékosan dől előre, a tapasztalt szem már fel is ismerheti, ahogy emberi ajkai viccsorba formálódnak. Messze nem tetszik neki az, amit Shadhontól hall, még hogy az ő ura egy ilyen kis semmiségbe belehaljon? Vérlázító, de uralkodik magán annyira, hogyha már eddig elkerülték a különösebben figyelemre méltó jelenetet, akkor éljen eme hagyománnyal. Némileg lehiggadtan dől hátra a székben.
- Ne aggódj! – Mordul fel. – Túlél ő még téged is elf. – Szinte köpi a szavakat, fölényesen, mintha olyasmikkel lenne tisztában, amivel a két asztalnál ülő nem és ez igaz is. Bizony hőseink nem egyszerű dologba keveredtek bele, de ha sikeresek bizony nagyon szép jövő áll előttük.

- Nincs. Akkor mindketten saját hátasaitokat használjátok. – Ezzel feláll az asztaltól és tesz is egy lépést, aztán még is megfordul. Elhúzza egy kicsit száját, ahogy Radoszkát látja pakolni, nem azért mert előrelátóan cselekszik, csak ő jobban szereti a friss húst, amiben még lüktet félig az élet. Az ám az igazi étek! – Ó, igen! Ha esetleg Shiratahoz lennétek közelebb, a Banya tanyában meg fogjátok találni Morgust, neki is átadhatjátok a tekercset és ugyan úgy megkapjátok a fizetséget. Igaz is! – Két erszényt húz elő mellénye rejtett zsebeiből. – Az ígért első részlet! És jó munkát! – Ezzel végleg a távozás útjára lép az ingerült alak is, ha két felbérelt körülnéz, akkor az óriásnak is hűlt helyét találják, ahogy a úri ficsúroknak is.

Visszaemlékezve. Ahogy Airie szemügyre vette a ládát, a valóban közönségesnek tűnt, semmi minta, csak a véső, amivel faragták ejtett rajta néhol göröngyöket. A zár még is igen kifinomultnak tűnik és az egész kis ládikó gyanúsan könnyű, mintha csak egy papírt tartana a kezében, de ha leteszik koppan, ha lejtik zörög, háborogva a bánásmód miatt. Kinyitni viszont kulcs nélkül nem lehet, lehet feszegetni, akár még karddal rávágni is, de egy karcolás, annyi sem esik rajta. Ez mind kitapasztalható és egyrészt megnyugtató, ha nem fogja semmi, akkor érheti bármi, nem esik baja.

A fogadó azonban a távozás pillanatában kezd felbolydulni, a szerencsétlent, akit a késdobáláshoz hívtak, torkában pengével dől el. Amire mindenki felzúdul és a másikat kezdi el okolni, nem kell sok és a várva várt első ütés is elcsattan. Amit lassan számtalan követ, így Shadhon és Aria nem árt ha iparkodnak, így sem lesz egészen könnyű kijutniuk, ugyan is most hirtelenjében mindenki kötekedős hangulatába került. De az ajtó nyitva, a levegő odakint kellemesen hűvös és kevésbé érezni a bűzt, mintha valaki gondoskodott volna róla, hogy a város levegőjét kitakarítsa. Az istálló oldalában egy hetyke kis legény szökken fel, szolgálatkészen, néhány tallérért hozva a hátasokat.

Előrehajol, akárcsak Fryz, de az ő arca inkább sunyi vigyort formál.
-Az kedves Fryz a következő megbízóim választásától függ.-
Kacsint rá a végén. Természetesen viccel, nem vállalná el az ügyet, csak ha jóval többet fizetnének, mint Harashel, ugyanis nem szereti elveszíteni a gazdag megbízókat akik még később használhatják a képességeit. A megkapott erszényt elkezdi méregetni, legalábbis súlyra, ami alátámasztja, hogy meg van a kellő mennyiségű pénz, vagy legalábbis hasonló mennyiségű.

Kicsit felvonja a szemöldökét, mikor az egyik részeg idióta eltalálta annak a torkát akit kirángattak, de hát Uruhanra miért nem futott el? A verekedés, mi ebből kerekedett jobban zavarta, hisz mikor elindult a kijárat felé, nem egyszer kellett elhajolnia egy repülő korsó, netán szék elől. Kivételesen nem akart részt venni benne, mivel dolga volt. Ennek ellenére kifejezetten örült, mikor az egyik, igencsak ittas állapotban lévő vendég őt szemelte ki ökölharcra, noha járni alig tudott. Még védekeznie se kellett, ugyanis a fickó valószínűleg négyet látott belőle, annyira mellé ütött, bár őt ez nem zavarta, megfogta az ingénél fogva és keresztülhajította a fogadón, egyenesen az ajtó irányába, megtisztítva az utat, mert hát mégis ki verekedne olyannal, aki csak így dobálja az ellenfelét. Volt értelme annyit edzeni. Kiérve figyelmen kívül hagyta az ifjoncot, el tudja hozni maga is a lovát, nem valami nemes ő, hogy mással végeztesse az ilyen dolgokat. Bár abban reménykedett, hogy Radoszka elküldi őt a szőrgolyóért, csak hogy nevethessen a gyerek arckifejezésén, mikor meglátja a hatalmas farkast, de kevés esélyt lát erre, úgyhogy inkább fejébe húzza a csuklyáját, és felül a lovára.

Fejét azonnal felkapta, mikor kocsmai verekedés tört ki. Arcára azonnal egy sunyi mosoly ül, hisz ez csak annyit jelenhet, kifele menet még jobbíthat keresetén. Gyakran esett meg, hogy épp kocsmai verekedések közben zsebelt. Sőt, olyankor a legjobb. Főleg akkor, ha a tárasaság legnagyobb része már szinte nem is lát az alkohol mennyiségétől. Még jó hogy ő rajta az alkohol annyira nem hat, amit fajának köszönhet, hisz a hobbitok igencsak kényelmes, kocsmai és iszogatós nép. Bár másokhoz képest ő maga nem dohányzik. Sose jött rá a dohány ízére. Már látta hogy a magas sötét elf is látszólag talán csatlakozik a jónéphez, mikor az egyik pont nekiesik, hogy verekedjen. Kicsit meglepődik, hogy Shadhon oly könnyedén hajítja el a szerencsétlent, ezzel viszonylag megtisztítva magának az utat. Először csak páran, aztán egyre többen csatlakoztak a bunyóba. Shadhon már lassan tűnt is el szeme előtt. Kiáltott is utána, hogy várja meg, de egyre többen állták el útját, s a zaj is egyre nagyobb volt, minek köszönhetően nem hogy csak nem látta, de nem is halhatta a hobbit lányt. Csalódottan figyelte, ahogy egyre jobban kell ügyelnie arra, nehogy eltapossák a részeg böhöm verekedők. Lábak alatt bújt át, hirtelen, szinte akrobatikus fordulatokkal gurult végig hol az egyik hátán, hol az asztal alatt. Mindvégig ügyelt arra, hogy akinél csak lehetett, olykor belenyúljon zsebébe s kivegye annak csilingelő tartalmát. Hisz nem volt jobb, mikor a részeg emberek verekednek, s már annyira beleélik magukat, hogy nem veszik észre a kis tolvajt. Ahogy haladt kifele, sikeresen ellopott egy pénzeszsákot, amit egy részeg ember oldaláról szakított el, s másik kezének markában is volt némi pénz. Nem tudta hirtelen mennyi, hisz gyorsan kelet zsebelnie. Végre kiért a hideg estébe. A kellemes levegő megcsapta orrát, ő pedig elégedett mosollyal arcán dobálgatta a pénzeszsákot kezében. Ahogy haladt, markában a pénzt számolgatta. 8 arany... pompás. Útja azonnal az istállóba vezet, ahol csatlakozzon a sötét elfhez, hogy útnak induljanak.
- Pompás, kíváncsi vagyok mennyi van az erszényben... Hehe...
Vigyorog magának, majd felemeli fejét és elneveti magát. Lork mérgesen morgott az egyik szerencsétlen fiút sarokba szorította, ő pedig remegve és sápadt arccal könyörgött az égieknek, hogy még nincs felkészülve a halálra. Nyilván a szerencsétlen megpróbálta Lorkot befogni mint a lovakat. Lork szabad állat. Nem hátas. De hát ... na és a tény, hogy félelmetes, különleges hátas, ami ezen a szigeten ritka állat, sőt lehet nem is fordul elő még rájátszik az egészre.
- Ne félj, nem fog bántani. Ugye Lork?
Mondja nyugodtan a fiúnak, miközben a worgra sandít. Lork ahogy észreveszi kis társát, faképnél hagyva az istállós fiút odament Radoszkához. Kicsit megnyalta hatalmas nyelvével a lány arcát.
- Hoztam neked vacsorát, és egy érdekes hírt. A kedves sötét elf úrfival tartunk. Munkát kaptunk. Jó sok pénzért. Annyiért már talán egy kis házat is tudnánk venni.
Mondja halkan társának, hogy csak ő halhassa. Letörölte magáról a nyálát, majd levéve batyuját hátáról beletette a pénzt amit ellopott s kivette a maradék húst.
- Tessék. Most ennyivel kell beérned. Ne haragudj...
Mondja neki sajnálkozva, hisz tény, akkora hatalmas állatnak az a darab hús nem elég arra hogy jól lakjon. Sőt, csak fél fogára elég, de látszólag örül ennek is. Kinyitotta pofáját, mi tele van életveszélyes fogakkal. A lány könnyedén beledobta a húst és a worg már le is nyelte, talán egészben. Elégedett tekintettel mordult fel ismét, majd lefeküdt a földre. Radoszka felmászott hátára, s Lork felállt.
- Indulhatunk Shadhon uram?
Kérdezte tőle illedelmesen, de hangjában lehetett hallani, hogy kezd fáradni a lány. Lork még közel se volt a fáradságnak, de nagy valószínűséggel a lány el fog társán aludni.

Kaland:Az alkimista tekercs nyomában ->Kovácsoltvas kapu és falak