Miután sikerült orvul támadó ellenfelét legyőznie, meglepve észlelte a nagy felé tántorgó testet.
~Máris meg akarja ez magát öletni, vagy... ~
Még gondolatát se fejezte be, mikor az összeeső zsoldos mögül előtűnt valódi ellenfele, és épphogy csak sikerül elugrania a felé kapó karmok elől. Amin viszont igazán elkerekedett a szeme az a vértezet volt, amiben felismerte a vörös színű pikkelyek forrását. Ezt hozzáadva ahhoz, hogy a test amit fedett egy nőé volt, aki faját tekintve vérelfnek ismert fel, nem várt épp könnyű harcot, de ettől függetlenül a megadási követelésen elnevette magát.
-Kérlek! Még saját népem nagyasszonyai előtt sem borulok térdre, nem hogy egy ilyen mélyre süllyedt vérelf előtt. Így hacsak nem te vagy Uruhan, vagy ha úgy jobban tetszik akkor Retwe, akkor felejtsd el.-
Közölte vele immár kimért, hűvös hanggal, miközben stabil, védekező pozíciót vett fel, kisebb terpeszben, támadójához képest féloldalt állva, bal kezében lévő kardját védekezően maga elé tartotta, míg a jobb kezében lévővel kicsit hátrébb, a mellkasát védte. Terve az volt, hogy kivárja a vérelf támadását, kiismerje a harcmodorát, és a kellő pillanatban válaszolhat egy két riposzttal. Hiába tartott igencsak a vérelfek köztudott vívótudományától, szorgosan pásztázta a körülötte lévő teret, nehogy meglepje esetleg hátulról egy kósza támadó, és mint számított rá, egy másik zsoldos félig a háta mögül kiszúrta őt, és meg is rohamozta, mint egy tipikus barbár, ordítva, kardját magasba emelve, hogy a lehető legnagyobb erővel vághasson vele. Szegény bolond csak a puszta nyers erőre és vas mellvértéjben bízott, ami még így is kevés volt. Egy lépéssel kitért előle, s bár belenyilallt a fájdalom a karjába mikor meglendítette a kardját, de figyelmen kívül hagyva sikerült megvágni a ellenfele nyakának bal szélét, épp annyira, hogy elvágja az ütőeret benne. Sikeresen legyőzött egy újabb zsoldost, másik ellenfelének elég volt ez a pár másodperc, hogy a fürge elf rögtön kihasználja a lehetőséget. Egy gyors ugrással áthidalta a köztük lévő távolságot, és míg kardjával egy mozdulattal félretolta a sötételf bal pengéjét, vaskarmaival lesújtott a bal felkarjára, három vágást ejtve rajta, de legalább cserébe sikerült egy kisebb vágást ejtenie ellenfele bal combján, némi mérget juttatva szervezetébe, így már csak neki kellett reménykednie, hogy a vérelf nem használ ilyen eszközöket.
Legszívesebben rögtön megízlelte volna legutóbbi ellenfelének a vérét, de kénytelen volt csitítani ezen vágyát a kardon csurgó vércseppek iránt, hisz azok már ugyanúgy mérgezett volt bizonyos mértékben, és annyira még nem vette el az eszét a harc, hogy ezt megtegye.
~Meg egyébként is csak akkor ízlelhetem vérét, ha legyőztem.~
Győzte meg magát türelemre, és higgadtságra intve.

Miután ráeszmélt, hogy semmi többet nem tudhat meg, gyorsan visszahúzta a kesztyűjét, hisz nincs kedve érintkezni a saját mérgével. Felvette oly rég használt maszkját is, hogy legalább füstmérgezést ne kapjon olyan gyorsan. A következő pillanatban pedig már azt hallja, hogy néhányan szó szerint beugrottak a barlangba. Lassan megnyalja a szája szélét. Rég gyűlt fel benne ennyi adrenalin és idegesség is egyszerre, bár előbbi jóval nagyobb volt. Legutóbb akkor érezte ezt, mikor néhány képzettebb fajtabelijével kellett küzdenie, és ott is csak kevésen múlt az élete.
Számszeríját egy lövés után rögtön félre is dobta, hisz ekkora füstben semmi hasznát nem veszi, lövésének is alig volt találati esélye, noha nyakmagasságban lőtte ki, mivel ott elég ritkán van páncél. Meglapulva figyelte a lábakat, és a farkast amint kiver egy kardot ellenfele kezéből. Nem akart már ő se kimaradni az élvezetből, ki is szemelte magának a hozzá legközelebb állót, aki szerencsére féloldalt állt neki, hála a démonnak. Ki is használta a helyzetet a lehető legcsendesebben, mégis elég gyorsan osont oda, mint észrevette a nőhöz, hogy az ne vegye észre. Pajzsot és egy rövidebb kardot tartott a kezében, de nem ért velük semmit, hiszen nem tudta a nyaka és az orgyilkos kardja közé tenni őket, így könnyedén vágta át az egyik főbb eret. Majdhogynem azonnal holtan esik össze, amit egy másik harcos már észrevett, s rögtön Shadhon felé szúr kardjával. Kihasználva, hogy egyenesen szúrt, két kardját keresztezve felfelé, és balra tolta el azt, miközben felé ugrott, de elszámította magát. Túl közel került ellenfeléhez, így nem tudta már leszúrni, így jobb híján orrnyergen ütötte a jobb kezében lévő kard markolatával, minek következtében a harcos kénytelen kelletlen hátratántorodott, visszahúzva másfélkezes kardját, és szabadon hagyva a mellkasát és az arcát. Daren az előbbi felé vágott alulról, de meglepetésére két fém érintkezését tapasztalta.
~Menjetek már a ......-ba legalább hordanátok egyféle vértet nyamvadt csürhe~
Szerencséjére, vagy inkább reflexének köszönhetően másik kardjával rögtön az arca felé szúr, sikeresen elérve az agyát a szemén keresztül. Tekintetét gyorsan körbejártatja a barlangon Shoongot keresve, de nem találta, ennek ellenére bízott abban, hogy nem halt meg ilyen gyorsan a démon, amit elég szégyenletesnek tartana, még a kövek ellenére is. Ettől függetlenül kiváltképp élvezi ezt a csatát, főleg hogy utóbb ellenfele erszényéből az esés következtében előkerült kettő darab kő, érzése szerint ezek lehettek, amik megzavarhatták a mágiáját.
~Később még hasznos lehet, bár kicsit többet kéne tudni róluk.~
Úgyis le kellett már hajolnia, hogy a szemét ne zavarja tovább a füst, s közben el tudta tenni a köveket, s jókorát szippantott a még viszonylag tiszta levegőből. Kellemes, de gyors pihenéséből hamar visszazökkent a harc forgatagába, bár sajnos nem magának, hanem egy kardnak köszönhetően, ami éppen hogy ugyan, de elérte a karját egy vékony, viszonylag rövid sebet okozva. Felszisszent ahogy a hideg fém felszántotta a bőrét, de rögtön arrébb ugrott, új ellenfele felé fordulva, készen arra, hogy támadjon, s nem is vár sokáig, rögtön az ellenfél bordái felé vágott, bízva benne, hogy nincs rajta komolyabb vért. koncentrációját viszont valamennyire zavarta a gondolat, hogy ha az ő mágiáját is megzavarták a kövek, akkor vajon mi történhetett a félszerzettel, de nem sokat törődhetett vele, ugyanis ellenfele sikeresen védte a támadását és viszonylag gyorsan riposztozott is, így kénytelen volt elhessegetni a tolvaj körüli gondolatait, még mielőtt megölné valami jöttment zsoldos.

-Bőrön át is hat, ám jóval csekélyebb a hatóereje.-
Válaszolja a démonnak, s a lánnyal is egyet kell sajnos értenie. Kénytelen lesz megbízni bennük, ha élve akar kikerülni innen.
-Rendben, de ha elfutsz, és mégis túléljük, akkor jobban jársz, ha az első hajóval elmész egy másik kontinensre, mert itt úgyis megtalállak és levadászlak.-
Fenyegette meg kissé, hátha így nem fogja ezt a döntést hozni, de innentől már csak a bizalom maradt tényleg. Meg a remény, hogy a lánynak lesz annyi esze, vagy ha menekül akkor szíve, hogy a hátasaikkal kezd valamit, hogy ne tudják gyorsan utolérni őket, bár ha nincsenek sokan, akkor még ő is meg tudja oldani. Köhintett egyet, a füst kezdte zavarni az ő szervezetét is.
-Szerintem ha a létszámuk tíz fő alatt van, akkor nem kell az aprítás, előlük még el tudunk menekülni. Afölött viszont jobban járunk szerintem, ha néhányukat megismertetjük a fegyvereinkkel még itt.-
Már csak azt kellett volna megtudniuk, hogy ténylegesen hány harcosuk is van. Megbecsülni lehetetlen vállalkozás lett volna jelen helyzetben, kikémlelni meg felért volna az öngyilkossággal, mert csak egy apró hiba, és a tűz mellől biztos észreveszik, így hát csak egy választása maradt.
-Egy perc és meg is mondom mennyien várnak ránk odakint.-
Közölte a farkassal, bár legbelül mérgelődött.
~Gyalázat! Pár mocskos rabszolgakupec miatt kelljen mágiához folyamodnom. Kardélre kéne hányom a rühes kutyákat.~
Kiköpött mérgében, majd jobb kezéről levette kesztyűjét. Miután közelebb mászott, a falhoz tapasztotta immár csupasz kezét, s arcát is meglehetősen közel helyezte a barlang falához. Ritkán használta eddig, de felettébb hasznos adománya ez népének, hisz elég messzire, mérföldekre elhall, és meg tudja határozni, hogy ki, avagy mi közeledik. ~Kövek szava... Kíváncsi leszek most mit súgnak most nekem e falak.~

~Sértetlenül heh? Kötve hiszem...~
És valóban kevés esélyt adott arra hogy ténylegesen sértetlenül megússzák, de mit számít már neki egy kis verés. Élve sokkal többet ér nekik, még ha el is kapják. A lány reakciójára csak egy tarkón ütés volt a válasza.
~Még hogy rájuk rontani. Minek képzeli magát? Nehézlovasnak? Annak talán lenne is esélye.~
Gondolataiból a farkas zökkentette ki. Sejtette hogy nem normális, de egy démonra azért nem számított igazán.
-Szóval egy démon. Aki ráadásul képes uralni a levegőt.-
Jegyezte meg ahogy közelebb helyezkedett kettejükhöz.
-Ha jól tudom akkor képes vagy alakítani a levegő összetételét...- Itt tartott egy kis hatásszünetet, hátha nekik is eszükbe jut mire gondol. -Nem tudod elvonni az oxigént a tűztől esetleg?-
Nyögte ki végül.
-Elgondolásom szerint ha sikerül eloltani a kinti tüzet nem próbálják majd újra meggyújtani, legfeljebb kétszer. Barbár népségek sosem voltak a türelem mintaképei. Míg mi hátrébb húzódunk a sötétségbe a magabiztosabbak, tapasztaltabbak, vagy éppen inkább ostobák be fognak merészkedni néhány fáklyával, aminél ugyanezt a trükköt el lehet játszani. Onnantól pedig a sötétben esélyük sincs kettőnk ellen. Tehát képes vagy rá?-
Kérdezte meg, majd míg válaszra várt átfutotta a lány tervét is a fejében. Összességében nem volt egy rossz terv, de számára túl sok volt benne a rizikó. Nem tudhatták, hogy valóban meg fognak-e állni, hogy egyáltalán életben hagyják őket, ezen felül még ott volt a por hatásossága is, valamint hogy egyáltalán meg-e fogja menteni őket a tolvaj. Lehet, hogy ironikus egy orgyilkostól, de nem bízott egy tolvajban sose, és nem most állt szándékában elkezdeni, bár most az egyszer szólt egy erősebb érv mellette. Mégpedig a pénz, azaz ha meg akarja kapni a fizetség többi részét, akkor szüksége lesz rá, hisz egyedül képtelen lenne megtalálni, és feltűnés nélkül megölni a célpontjukat.
~Remélem megvan a démonnak a képessége, különben kénytelenek leszünk a félszerzetre hagyatkozni, ami nem nagyon szeretnék.~
Időközben azon kapta magát, hogy már a levegőben húzogatja a kezét a penge helyett. Gyorsan el is tette a felszerelését, s megigazította mindkét kését, amit elrejtve viselt, hátha később még szüksége lesz rájuk.

Neeeem  Csak egy 'a' betű hiányzik a tavaszvégből (legalábbis azt hiszem XD)

Jó lesz ez  A megszokott elíráson/elírásokon kívül nincs semmi baja ^^

Amint észrevette a rókát rögtön rá is szegezte számszeríját. Ilyen helyzetekben ez már önkéntelen reflex, még ha most nem is lőtte le a rókát. Fölöslegesnek találta, hisz túl gyenge volt, hogy bármit lehessen tenni akár érte, akár ellene, és hamarosan már úgyis érkezett a vessző odakintről. Nem tudta, hogy mi fog következni, s bár sok mindenre számított, arra nem, hogy valami a lábának ütközik, valami amit nem lát, s vélhetően ugyanez a valami elkezdi befelé húzni a rókát. Pár másodperc múlva rájött, hogy a félszerzet volt az, de nem tudta összekötni a gondolatokat a fejében, amik leginkább most akörül forogtak, hogy hogy a fenébe vált láthatatlanná. ~Lényegtelen! Majd megtudom tőle ha túléljük. HA túléljük...~  Nyomatékosította magában, hogy inkább az ellenfeleivel kéne törődni, főként azért is, mert előkerült egy kutya is, ami zavaróan jelezni kezdte gazdái felé a jelenlétüket. Rögtön célba is vette, de a farkas gyorsabb volt, s elsuhanva mindkettejük mellett ki is végezte a kutyát. Természetesen meglepte ezzel, hisz egy normális farkas előbb őket támadta volna meg már jóval ezelőtt. Fel is merült benne, hogy ez nem egyszerű farkas, de nem nagyon akarta elhinni, ugyanis ebben az esetben nagyobb bajban lennének mint szeretné. Sajnos viszont erre adott bizonyítékot a kísérteties vonyítás, s a hirtelen, semmiből feltámadó erősebb szél. De nincs idő ezzel most foglalkoznia. Terv kell, hogy túlélhessék. A róka csak útban lenne, így odamegy a lányhoz, s előhúz a csizmájából egy kést. ~Shion ha emiatt is bosszús leszel...~
-Csak szenved és már nem lehet neki segíteni, jobb lesz ez így.- Súgja a tolvaj fülébe, majd ahogy befejezi, egy gyors mozdulattal elvágja az állat torkát. -Requiescat in pace.- Mormolja az orra alatt, ahogy leteszi a fal tövébe egy kő mögé, s ő is leül a félszerzet mellé. Behunyja szemét és mély levegőt vesz. Koncentrálnia kell, de még így se biztos, hogy ki tudja következtetni ellenfelei lépését. ~Nem egyszerű róka volt ez, s lehet, hogy a farkast is kiszemelték prédának, főleg hogy megölte a kutyát is, és valahogy pótolni kell a vörös elvesztését. Az is lehet, hogy megijednek tőle, de ha sokan vannak, és erős a vezetőjük elég kis esély van rá. Tárgyalásra már esélyünk sincs. Nagyon úgy áll a dolog, hogy harc lesz. Az íjászuk, ha csak egy van az jó, de így is elég pontos ahhoz, hogy meglője valamelyiküket, bár ha nem állnak útba sokan meglőheti őt, s még ha nem is hal bele, a méreg elintézi, hogy ne legyen használható. De még így is, a pontos létszám, és a négylábú erejének tudta nélkül képtelenség megjósolni. Még akkor is, ha csak barbár, fegyelmezetlen harcosok, nagyon kemény csata lenne, ha pedig szervezettek, akkor jószerivel esélyük sincs, de legalábbis nagyon kevés.~ Nagyon nem örült a körülményeknek. Előszedett egy kis üvegcsét, minek tartalmát egy rongy segítségével felvitte mindkét kardjára. Olcsó trükk, de hasznos, és eredményes, főleg hogy másodperceken belül hat, s még ha nem is öl, de bizonyos szinten kábít, ami a hasznukra válhat. Lehet, hogy fölösleges így felkészülnie, de mindig is szeretett felkészülni minden eshetőségre, ennélfogva még istenéhez is szólt, amit azért nem ritkán tesz meg, de eddig mindig segített, mikor szorult helyzetben volt.
-Hatalmas Uruhan kérlek add, hogy ellenfelem legyőzessék pengéim által, dicsőséget hozva Rád, s mindannyiunkra.- Mormogta könyörgését népének ősi nyelvén, remélve hogy meghallgatásra talál egyetlen uránál.

-Nem igazából nem léteznek, csak ijesztgetni próbállak...- Mondta ismételten ironizálva, remélhetőleg immár utoljára, hála a kötésnek. Szabályosan fellélegzett mikor már a mormogását is csak alig lehetett hallani, ami egy ilyen szájtépő esetén komoly előrelépést jelent, s nem utolsó sorban kellemes létet biztosított Shadhonnak, akit az utolsó kérdése azért kicsit mégiscsak megérintette valamennyire.
-Hmmm... Hogy is fogalmazzak? Áh megvan! Kinyírtam a családját, őt magát meg börtönbe, és talán kivégzésre is ítéltem. Remélem kielégítő válasz volt, mert több ilyet nem kapsz.-
És valóban, maga se értette miért árult el máris ennyit magáról. Valószínűleg mert sikerült a félszerzetnek kihoznia őt a sodrából, bár ezt akkor sem ismerte volna el, ha halállal fenyegetik. Utálja bevallani a hibáit, bár ettől függetlenül igyekszik kijavítani, vagy ellensúlyozni valahogy, persze néha sikertelenül. Senki sem lehet teljesen tökéletes, ő se ért nagyon máshoz a gyilkoláson és az ehhez hasonló dolgokon kívül, de nem is nagyon kell neki, hisz szinte gyerekkorától űzi a szakmát. Hírneve szerint nagyon jó is benne, noha ezt ő nem hiszi el, ugyanis szinte az összes megbízásában vétett legalább egy hibát, ami alapján megtalálhatták volna, csak épp a kivizsgálók lustaságának, avagy hozzá nem értésének köszönhetően eddig megúszta a lebukást és a börtönt. Ez itt se volt másképp, noha most nem a börtön, hanem csak szimplán az élete forgott kockán egy nagyra nőtt farkas okán. Teljesen logikátlan, hogy itt legyen egy farkas, legalábbis ez volt az első ami feltűnt neki, a másik pedig, hogy egyedül volt, ami szintén lehetetlen egy természetes farkas esetén ráadásul nem is támadott, csak morgott ott magának.
-Amíg nem támad ne foglalkozz vele, ha meg mégis támad akkor öld meg és kész. Remélhetőleg ha nem foglalkozunk vele majd ő se fog. Azért tartsd szemmel, úgy biztos nem fog meglepni.-
Osztotta ismét az észt, de joggal, ugyanis ritka az a tolvaj aki ilyenkor is higgadt tud maradni. Ezért nem is szerette azt az életmódot. Elég ha egyszer észreveszik és már lényegében halott, de legalábbis a kezének annyi. Így ugyanúgy tud lopakodni, és harcolni is tud mestereinek köszönhetően, bár előbbiben nem veszi fel a versenyt a legprofibb tolvajjal, és harcban sem győzi le a bajnokokat, de a kettőt kombinálva szinte, sőt nem is szinte, hanem mindenkit meg lehet ölni, pusztán a megfelelő alkalmat kell kivárni, és vége, mehet felvenni a fizetségét. A lehető legegyszerűbb megélhetési forma a világon, s mégis oly sokan gyűlölik ezt, és megvetik miatta. Csak mert nem tudják értékelni, hogy mire képes egy képzett gyilkos, általában megfelelő mennyiségű pénz, avagy netán ellenség híján. Persze azért vannak hátrányai is, legfőképp a különböző jótét lelkek, mint a rózsás lovagok. Őket követik az áldozat bosszúszomjas rokonai, esetleg társai, majd a konkurencia. A többi az már olyan kis mértékű fenyegetettség, hogy nem nagyon számít. Hát most is ez a kis méretű fenyegetés találta meg, hisz ahogy kilesett a barlang mélyéről valóban rabszolga kereskedőket pillantott meg, ahogy foglyaikat hajtották végig a pusztán valamelyik táboruk, talán egy város felé, hogy eladják őket jó pénzért. Valószínűleg ha megtalálják őket, akkor ők is a sorsukra jutnának, bár ha a barlangon belül maradnak, akkor le tudnák szűkíteni annyira a támadók létszámát, hogy legyen némi esélyük, feltéve hogy nincs íjuk. Bár ebben az esetben valahogy biztos rájuk lehetne még uszítani a farkast, csak sajnos nagyobb esély lenne arra, hogy előbb a párost támadja meg, de sose lehet tudni, hisz ahogy hitvallása is mondja, minden lehetséges. Az "utazók" gyors szemrevételezése után visszább kúszott, egészen a félszerzet mellé.
-Hát most már biztos vagyok benne, hogy azok, de legalábbis nagy eséllyel. Még egy ideig itt kell maradunk, úgyhogy barátkozz meg négylábú barátunkkal.-
Bök végül a farkas felé, s kivont karddal ugyan, de kényelembe helyezi magát az egyik fal mellett.

Már igencsak kezdte idegesíteni a sok szájtépés. Ő maga csak akkor beszél, ha feltétlenül szükséges, ugyanis így jóval kisebb arra az esély, hogy kiad olyan információt amit nem kéne. Ehhez még hozzájön az is, hogy igazi magányos farkas, szinte mindig egyedül utazik, nincs kivel beszélgetnie, és már nem is akar, főleg a tudatlan emberekkel és társaikkal. Ez lenne az a tipikus elf arrogancia. Az emberek többsége nem is érti, és épp ez okozza az egészet, csak képtelenek megérteni.
-Szóval úgy gondolod komor és bunkó vagyok. Van benne igazság, s talán ha a saját testvéred elől menekülnél akkor megértenéd a komorságom okát, s ne várd el hogy tisztelettel beszéljek míg nem érdemled ki. Hidd el én se teszek így.-
Azt már nem nagyon akarta hozzátenni, hogy természetesen ő tehet mindenről, és a testvére is csak abban az esetben keresi, ha kiderült az igazság, és túl is élte az egészet. Bár ez csak egy ráadás lenne csak, tekintve azt, hogy engedély nélkül hagyta el az iskolát, és a várost is, már száműzöttnek tekintik, és ha akár egyszer is beteszi a lábát a városba bárki büntetés nélkül megölheti.
Nem éppen a legszebb halálnem, bár Uruhan kegyes volt hozzá, ahogy Shion is megmondta.
-Nem is tudom miért köthettek ki egy fához.-
Ismét kedvenc eszközét, azt a gúnyos iróniát használta, némi szemforgatással egybekötve. Ezzel egy időre be is fejezte volna a beszélgetést, persze a lány nem így gondolta, s gyomra is közbeszólt ezúttal.
-Fogd vissza a képzelőerőd, úgy sokkal könnyebb kibírni étel nélkül, és nem nem érdekel egy holló és egy nyamvadt tábla közötti különbség...-
Még folytatta volna, de újra a szemet szúrt neki a lány sebe. Nem tagadhatta, azzal kicsi az esélye, hogy túléli az itteni viszontagságokat. Hála egy korábbi, kis híján halálos esetnek, mindig tart magánál némi kötszert, s úgy tűnt ezúttal megtérül a felkészülés. És elkezdte keresni a szövetdarabot, bár mire megtalálta volna a félszerzet megint megpróbálta, persze sikerrel elvonni a figyelmét az állatokra történt kijelentésével. Amitől még ő is megijedt, hisz a kereskedők nem használnak sólymokat, legalábbis ahogy a hangokból ítélve azok voltak, itt meg nem élnek vadon élő példányok. Alighogy a tolvaj befejezte a mondatot egy rántást érzett, ahogy visszarántotta őt a barlangba, ezúttal még beljebb, hogy szabad szemmel semmiképp se legyenek láthatóak, plusz még rászorította a kezét a lány szájára, nehogy sikítson és felfedje rejtekhelyüket.
-Csönd!-  Parancsolt rá, majd ismét a táskájában kezdett kutatni, s suttogva folytatta.
-Ez nem egy normális karaván, legalábbis szerintem. Béreltek már fel néhány harcossal együtt, hogy védjünk meg pár kereskedőt az út során. Akkor találkoztam olyan karavánnal akik sólymokkal és kutyákkal vették magukat körül... Rabszolga kereskedők, s ketten kevesek lennénk ellenük... Most nagyon utálni fogsz, de maradj nyugton!-
Mire végzett a mondandójával sikerült előkészítenie mindent, majd a szigorú instrukciók után nekilátott bekötözni a sebet. Ritka rossz helyen volt, s nem véletlenül mondta, hogy utálni fogja őt a lány, ugyanis egészen a szeme aljáig kénytelen volt bekötni, hogy kibírja addig a kötés, míg találnak rendes orvost, aki jobban megvizsgálhatja, bár remélhetőleg addig gyógyul valamennyit, feltéve hogy nyugton marad. Mikor befejezte a "művet" kicsit nézegette, majd elégedetten elcsomagolt mindent.
-Ez egyelőre megteszi, de ha azt akarod, hogy szépen gyógyuljon akkor nem szabad beszélned. Nem lesz könnyű, de fogd vissza magad, vagy ronda lesz a képed, választhatsz.-  Közölte vele ridegen, noha belül alig várta, hogy milyen dührohama lesz a lánynak.

Mondhatni otthon érezte magát a barlangban, annak ellenére, hogy eredeti otthonában már a kapuban felkoncolnák, mint ő majdnem a lányt legutóbb.
-Igen lehet igazad van. Végtére is csak simán lefegyverzett minket, beszélgetett velünk, megátkozott, elvitte az állatainkat és rád bízta egy jádemadár tojását, hogy nevelgesd... Igazad van, mind ráhúzható egy démonra.-
Mondta nagyon is kihallható iróniával.
-Egy démon ilyen helyzetben inkább megöl, semmint megátkozzon minket, főleg ekkora erőkülönbség mellett.-
Fejezte be végül. Nyilvánvaló volt, hogy sokkal erősebb, mint bármely lény ami valaha a földön járt, bár a jelek szerint csak neki.
-Ha ennyi hülyeséget zagyválsz össze-vissza ne is reménykedj benne.- Jelentette ki, miközben a holmijai közt turkált, majd nagy nehezen megtalált egy kis darab húst. Tényleg nagyon kíváncsi volt rá, hogy valóban átok van rajta. Óvatosan a nyelvéhez érintette az ételt, ami valóban elkezdett szétporladni, ahogy Shion megmondta.
~Szép... a sors újabb fintora.~ Ezzel még beljebb hajította a még épp porladó húst, ami már nem érte el soha a földet.
A gondolkodás közepette még azt sem vette észre, hogy a hobbit vissza kívánja adni a kötszert és a fertőtlenítőt, noha a seb észrevétele után rögtön feleszmélt. Elég csúnyára sikeredett, saját véleménye szerint még maradandóra is. De hát ilyen az élet, senki se mondta hogy könnyű lesz. Ennek ellenére igencsak meglepődött mikor társa kinyögte hogy inkább menjenek.
-Ha kibírod egyedül felőlem menj, vagy vigyél most te a hátadon, természetesen futva.-
Célozott arra, hogy jól esne neki még egy kis pihenő. Kortyol is egyet a kulacsából, s elnyúlik a hideg földön, hogy kifújja magát egy kicsit.

Felelevenedtek benne ismét a régi emlékei, hisz ugyanígy bujkált egy időben apja elől is a pincében. A nyirkos, hideg föld, a szél ami keresztülhasított mindenen, akkori hite szerint még akár az acélon is. Megdöbbent azon, hogy milyen bolond volt akkoriban. Az a kényszerképzet is megmosolyogtatta, hogy képes volt elhinni, hogy ha ő nem lát senkit, akkor őt se látják. Anno rettegés, ma nevetés.

Körülbelül tíz perc múlva mégis rávette magát az indulásra. -De ha útközben kidőlsz otthagylak.- Közölte még vele indulás előtt.

[Kaland:Az alkimista tekercs nyomában ->Sytar puszta]

-Szíves örömest mondanám, de munkatársnak nem szokásom hazudni.-
Préselte ki a szavakat, egyesével, két lélegzetvétel között. Nem volt könnyű, ugyanis rég kellett ekkora tempóval futnia, ráadásul ennyi ideig, de ha homokvihar van az elf háta mögött, akkor már csak azért is rohan mint az őrült, majdhogynem olyan gyorsan, mint kedvelt hátasa, persze nem a legnagyobb vágta közben. Szerencséjükre másfél-két fertályóra alatt sikerült kikerülniük a fenti vihar útjából, így végre pihenhetett, és csökkenthetett batyuján is, amit nem túl elegánsan hajtott végre. Egyszerűen megragadta a lányt a ruhájánál fogva a nyaka környékén és leemelte.
-Uruhan sokkal jobban megérdemli a tiszteletet. Nem csak pillanatnyi kedve szerint hoz ítéletet feletted, hanem a körülményeket is nézi. Valószínűleg csak ezért lehetek még itt, mint hallottad árulásom ellenére is. Ha Ő döntene úgy, hogy bűnhődnöm kell, önként vállalnám a halált, mert az már jogos is volna!-
Oktatta ki apró társát. Nem szerette, ha a rossz példa alapján általánosítanak, főleg nem ha egy általa igencsak tisztelt személyt bélyegeznek meg ezáltal.
-Ami meg a madaradat illeti van néhány barátom aki járatos az ilyen körökben, ezt majd munka után lerendezzük, addig meg fogadd meg Shion tanácsát, ha jót akarsz.-
Neki sem tetszett nagyon az átok, bár csak hangzásra volt szörnyű, valójában elviselhető volt, ugyanis az utóbbi időben egyre kevesebb húst evett. Nem publikált célja volt az is, hogy húsmentes étrendre térjen át, ugyanis az sokkal időigényesebb, és nehezebb, mint beazonosítani egy gyümölcsöt, vagy gombát, hogy ehető-e. Ezzel lényegében segítette őt célja elérésben, s ezért hálás lehet, de ilyen drasztikusan nem lesz egyszerű, vélhetően szenvedni fog vele egy-két hónapig legalább. Időközben letépett egy kisebb darabot a köpenye széléből, ami már így is eléggé megtépázódott az évek során, majd egy fiola kíséretében a lány kezébe nyomta.
-Nesze tisztítsd ki a sebed aztán induljunk tovább. Sürget az idő, nem érünk rá.-
Közölte vele türelmetlenül. Tény, hogy nem akart sokat időzni, főleg hátas nélkül, ami igencsak megrövidítette a tempójukat, főleg hogy így a félszerzet tempójához kellett igazodnia, ami nem éppen elegendő. A következő pillanatban meg az jutott eszébe, hogy teljesen kiment a fejéből a nyom pontos iránya, utolsó reményként már csak a lányban bízhatott, hogy megjegyezte, s nem felejtette el, mert ha mégis, akkor mehetnek Shiratába, remélve, hogy nem nagyon került magas körökbe.

Kaland:Az alkimista tekercs nyomában ->Sytar puszta

~Élet vagy halál mégis miben gondolkodjak. Ebből áll az életem halált osztok hogy élhessek. Hírnevemet is annak köszönhetem hogy minél hamarabb igyekeztem elvégezni a feladatomat, s ebben senki sem hátráltathat, még egy isten sem. Majd ha elvégeztem gondot fordítok rá, hogy megbocsátásod elnyerjem.~
Elveszi a fegyvereit Shiontól, már ami még nem volt már nála, majd még hozzá teszi annak ellenére, hogy az isten nem nagyon figyel rá.
-Ettől függetlenül neked is meg kéne értened, amíg a halandó az halandó, addig sosem lesz azt a felfogást követni, amit ti. Értetlennek tartasz minket, de te sem vagy különb. Azt hiszed oly sok mindent tudsz, mégis képtelen vagy megérteni a halandó népet. Megígérhetem, amint sikerül ezt elérned te is megkapod maradéktalanul a tiszteletem. Feltéve ha sikerül ezernyolcszáz éven belül.-

Többet nem volt hajlandó foglalkozni vele, legalábbis egyenlőre. Helyére tette az összes fegyverét, kardját vissza a jobb oldalára, míg a számszeríjat a hátára. Közben azért hallgatta, amit a félszerzettel társalgott. Kicsit meghökkentette az eddig szintén csak legendákban meg történetekben hallott jádemadár. ~Legalább lesz mit megírnom vén koromban ha megélem.~ Nyugtatta magát, miközben csuklyáját is az arcába húzta. Azért sajnálta, hogy még ha kis időre is, de meg kell válnia hű társától, bár nem tartott sokáig, tudván hogy vigyáznak rá. Végül az isten eltűnt, nagy megkönnyebbülésére, ugyanis a vihar eléggé a nyakukon volt már.

-Na végre mehetünk tovább.- Morogta majd felkapta a félszerzetet. -Bocsánat, de kellesz még és sietnünk kell.- A hátára lendítette, elég gyengén ahhoz, hogy biztosan meg tudjon kapaszkodni a nyakában. -Azért az íjjal vigyázz.- Mondta még mielőtt futásnak eredt volna. Származásának köszönhetően legalább kétszer olyan gyors volt, mint lány, de lehet a vihar túléléséhez még ez is kevés, így irányt váltott, hogy inkább oldalról megkerülje azt.
-Imádkozz hogy sikerüljön.- Fordította hátra a fejét.

Érdeklődve figyelte szavait a lánynak. Megindító beszéd volt, legalábbis egy érző léleknek, őt nem izgatta különösképpen. Inkább bolondnak tartotta a tolvajt, lévén egy istennel kötekedni nem a hosszú élet titka. Egyre jobban fogyott az idejük, s legszivesebben elrohant volna a vihar elől, de nem akarta próbára tenni, mint most megtudta Shion kegyességét, bár kénytelen volt elismerni ez esetben igazat szólt, hiszen ha mindent megkapnának, akkor teljesen érdektelenek lennének, és nem fejlődnének sehova, s nem értek volna el annyi mindent ami van. Így jó ez a világ ahogy van, csak jobb lenne ha a dühös istenek nem akarnának hatalmaskodni.
-Bocsánat, hogy így közbeszólok, de ha kérhetném akkor öljön meg minket, ha úgy óhajtja, vagy ha mégsem akkor átkozzon meg és engedjen utunkra minket. Mint mondottam nem mindenki öröklétű, és fogytán az időnk.-
Már tényleg nem érdekelte, hogy meghal, vagy bármi történik vele, őt csak a célja foglalkoztatta, hogy megtalálja az alkimistát. A legviccesebb az egészben, hogy a világ a hozzá hasonló kapzsik miatt áll még. A háborúk, a területszerzés, a hatalom megragadása motiválja a hozzá hasonló"alsóbbrendű" halandókat, és ennek érdekében bármit megtesznek, a kisebb hatalommal bírók lopnak, más, nagyobb hatalommal rendelkezők szolgálatába állnak, hogy amint lehetőségük van rá hátba szúrják, és elvegyék mindenét. A legnagyobbak, a városok, országok uralkodói mind csak azért tesznek "jót" az embereknek, hogy támogassák őket, ha kell akkor a háborúban. A mezőgazdaságot és az ipart is csak ezekért fejlesztik, semmi másért. Nem véletlenül tisztelik és imádják Uruhant annyian. 
-Azt még hozzátenném, hogy ha valaki rád támad őket nézed, nem pedig azt, hogy milyen út van még. Legközelebb világítsd ki, ha ennyire irányítani akarsz minket. Ennek ellenére viseljük a következményeket, más választás híján, úgyhogy kérem döntse el, hogy meg öl-e minket, vagy ha nem akkor engedjen utunkra.-

Szinte sokkolta az idegen megjelenése, s az ereje is, hisz nem egyszerű a kicsavarni a kezéből a fegyvereit. Megjelenése is hihetetlen volt. A semmiből került elő, és magasabb volt mint ő, és játszi könnyedséggel érte el a lány kezében lévő késeket is.
~Ki a franc lehet ez?~ Tette fel magában a kérdést, de nem szólt egy szót sem. Nem szeret beszélni ismeretlenekkel, hacsak nem megbízók. Csak figyelte, és hallgatta, hátha megtud valamit az ismeretlen alakról.
~Szót ért az állatokkal, de nem elf, talán druida, de ez még mindig nem magyarázza a hirtelen feltűnését, hisz teleportálni csak néhány démon képes, de ők meg nem védik az állatokat, és a szeme. A szeme is rendkívül furcsa. Nagy hatalmú lehet, ha így átkokkal fenyegetőzik, néhány macska miatt és...~ Itt mondhatni megállt az agya a felismeréstől. ~Uruhan segítsen minket.~ Sápadt el hirtelenjében, ami egy sötét elfnél kevésbé vehető észre, de az idegen biztos felismerte, hogy rájöttek kilétére.
-Egy évezrede élek ezen a földön, és csak legendákat, meg meséket hallottam róla, nem hittem, hogy ez valóban megtörténhet.- Mondta a félszerzetnek, miután mellé battyogott. -Rengeteg mesét hallottam vadászoktól, kik előtt megjelent egy hosszú, fekete hajú, fehér kámzsába burkolt személy. Azt állították, hogy megátkozta őket, sőt egyiküket könyörtelenül felfalatta néhány erdei vaddal.- Folytatja a mesét, mit annyiszor hallott a kocsmákban, s féltérdre ereszkedik. -Üdvözletem Isten, ki a vadakat óvja. Szívesen mondanám, hogy tiszteletem is, de én csak Uruhant tisztelem és imádom, továbbá nem vélem bölcs dolognak, hogy hazudjak. -Mondja mindezektől függetlenül tisztelettudó hangon. -Megtisztelő, hogy meglátogatott minden, de még mielőtt megátkoz azt is vegye figyelembe, hogy mikor három nagymacska tűnik fel, reflexből az önvédelemhez folyamodok, lévén eddigi tapasztalataim róluk azt támasztják alá, hogy vagy én támadok először, és úgy túlélhetem, vagy várok, de akkor viszont mind rám ugrik. Bár lényegtelen, majd eldönti mit akar,  és átkozzon meg ha akar, de kérem gyorsan tegye, mivel mi nem vagyunk halhatatlanok.- Pillant hátra az egyre jobban közeledő viharra, s reménykedik, hogy viszonylag könnyen megúszhatják a dolgot, végtére is csak megsebesítette két követőjét.

Nem látott más kiutat, futott, mint ha az élete múlt volna rajta, és tényleg. Bár egyszerű volt követni őket, nem lehetett tudni milyen messzire szöktek el tőlük. De legalább nem volt olyan meleg hála a szélnek, viszont az útjukban állt még mindig, ami hátasok nélkül nem volt szerencsés. Lassan kezdett fáradni, ami azért nagy szó, hisz ezer év alatt nem lustálkodott, képezte magát, így megnyugtatóan vette észre a tömeget, s az alakot a sziklán. Kicsit örült, de ez el is enyészett mikor látta, hogy az állatok martaléka lesz hamarosan, így nem is törődött vele, úgyis lekötötték a bokrosból feltűnő cicuskák. Reflexből elővette számszeríját, míg másik kezével az egyik kardjára markolt. Nem akart teketóriázni, s főleg nem a többi ragadozó közé futni, így rögtön kilőtte a mérgezett nyilat a hozzá legközelebb lévőhöz, majd kardot rántott, és a másik macska felé suhintott vele, sikeresen megvágva a nyakát, sajnos nem halálosan de épp eléggé ahhoz hogy az ne akarjon tovább küzdeni. Az elsővel több gondja már nem volt, jobbra-balra szédelgett a méregtől, így már csak egyikük maradt meg.
-Hallod tolvaj kéred az utolsót? Láthatod nem nehéz elbánni velük-
Mosolyog, de most őszintén. Már csak ilyenkor tud, mikor harcol, semmi más nem tudja meghozni így az örömét, mint a vérontás. Lenyalta pengéjéről a vért, miközben visszafordult az állat felé, hisz azért mégse bölcs dolog levenni az ellenfélről a tekintetünket, főleg ha egy kiszámíthatatlan vadállatról van szó.
-Na mozdulj már!- Szól rá a tolvajra. -Nehogy már nekem hagyj minden élvezetet.-