[NÉV]

NÉV: Inferiet
EGYÉB MEGSZÓLÍTÁSOK: Retwe (vérelfek nyelvén) Uruhan (sötételfek nyelvén) Qutwe(törpök nyelvén)
BECENEVEK: (szabadon választott)
FAJ: Sachreira
TITULUS: Érc Sachreira / a Háború és Harc istensége

JELLEM: hajlíthatatlan az élet szinte minden területén, elhatározásaiban szilárd, makacsul kitart minden gondolata, eszméje mellett. Vezéregyéniség, nem képes másoktól függeni és elviselni, ha alárendelt szerep jut neki. Hűvös, logikus ugyan, de nem kevésbé szeszélyes is. Tipikusan az ilyen személyekre mondják, jobb vigyázni vele, de még jobb egyenesen elkerülni.
MINDIG: harc, fémek, hatalom.
SOHA: kudarc, másnak engedelmeskedni, haszontalan imák, pocsék fegyverek.
TITOK: eddig csak egy személy tud arról, hogy egész mély érzelmeket táplál Amion iránt.
FÉLELEM: egyetlen egy dologtól tart csupán, hogy titkát megtudja az érintett és rajta kívül akár mások is.

FELVETT ALAK: férfi. Jellegzetesen magas, cserzett bőrű, markáns arcú, erős alkatú. Egyszerű, de díszes ruhákat hord, igazodva kinézete színvilágához, hosszú szőke, időnként ezüstösnek tűnő hajához, arany és ezüst színekben pompázó szeméhez.
ISMERTETŐJEGY: szúrós, kellemetlen pillantás.

TERMÉSZETFELETTI:
istenként: hatalma van minden fegyver felett és azoknak képes erőt is adni, kölcsönözni. Ez áldomással teheti meg, hasonló módon járulhat hozzá egy vadászat, vagy hadjárat sikeréhez, esetleg kudarcához. Képes befolyással lenni azok szívére, akikben túlbuzog a harci szellem, akik inkább ütnek és utána kérdeznek típusúak. Szellemi vezetőként lép néhány kiválasztott harcos elé, akinek feltárja a küzdelem igazi mivoltát.
sachreiraként: mindent birtokol, ami föld és alkotja, fémek, drágakövek, ércek.

ELŐTÖRTÉNET:  (szabadon megírható)

HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ HITEK, VALLÁSOK:
Harcosok Istene
Minden vérbeli küzdő érdemes akar lenni arra, hogy az isten kiválasztottja lehessen. Főként kardokat, de más fegyvereket is felajánlanak az istennek áldásáért.
A sötételfek, ezen túl vezetőjüknek is tekintik és igyekeznek az isteni útmutatás szerint élni, hűen, ezért nem csak tárgyakat, hanem életeket is áldoznak számára.
A vérelfek, leginkább a megdicsőülés végett tisztelik, évente mindössze egyetlen egyszer mutatnak be áldozatot a számára, rokonaikkal ellentétben. Viszont minden harcban elesett ellenfél szívét neki ajánlva fogyasztják el.
Egyes lovagrendek, harcok előtt rebegnek el néhány szót hozzá, pajzsukon, vagy kardjuk markolatára viszont, mint a sárkányvirág egzotikus mintáját vésik, ezzel remélve, hogy elnyerik az istenség kegyét.

EGYÉB:
- Engedélyező neve.
- A leírtakon a kérvényező a név és a képesség(átfogalmazható) kivételével minden mást megváltoztathat.

Minden istenség különös érzékkel van megáldva, legyen bárhol, foglalkozzék bármivel, ha nevét kiejtik azt, azonnal tudja. Nem csak azt, hogy hol és ki, de merőben nevetséges kevés erő ráfordításával azt is képes megtudni, hogy milyen ügy végett. Most is tisztában volt vele, hogy nem egyszer harsogják nevét, mely mindig ugyan úgy cseng számára, hiába ejtik megannyi nyelv változatosságában, de hogy még is felfigyelt, ne másnak volt köszönhető, minthogy egy saját vérei közül vette szájára nevét. Ez elég oknak mutatkozott, hogy hamar elveszítse érdeklődését a törpök csodálatos munkáiban, amiket megáldani jött. Ez most elmarad, még magát meg nem mutatva rombolja le a puritán díszítést és töri ketté az eddig oltárra fektettek kardokat, bár valószínűleg mindegyiket válogatás nélkül tette volna ellenállóbbá, de végül mindig minőségi munkára éhes szíve, ezáltal elégtételt kapott. Mert egyik sem nyerte meg igazán tetszését.

Nincs birtokában a szelek gondolat sebességével röpítő szárnya, sem a vizek mindenhová elérő árja, még is elég volt néhány másodperc számára, hogy a Névtelen-hegy gyomrából a Sytar puszta, kietlen és köves vidékén állapodjon meg. Szemét összeszűkítve kémleli a tájat, ami már csak halvány nyomokban mesél neki arról, hogy órákkal ezelőtt egy sárkány született e poros vidéken. Testvére valószínűleg jószágait menekítette, az áldott szívű, de már nyoma sincs jelenlétének, hacsak, furfangból odafentről nem kémleli, várva az érkezését, hogy személyesen is elújságolja mit tett egyik kedvelt népének tagjával.

- Vér tapad a kezéhez, szülőatyja és anyja vére! Vajh' még is miért tölt el büszkeséggel és ő, ki szintén népe árulója, a Vörös Szűz.

Meg sem fordult a fejében, hogy háta fordít és nem szemléli meg maga is ezt a harcot, viszont kevés volt benne az iránt az ösztöke, hogy saját alakjában jelenjen meg és magát is a kufároknak kínálja. Inkább megragadta a barlang bejáratát figyelő férfi testét, megmarkolta lelkét is és elhelyezkedett benne. Gyűlölt procedúra volt ez számára, mert mindig szűknek érezte a megszállt testet, akinek egyenlőre szabadon hagyja elméjét, csak csendben sugallja, hogy lépjen a barlangba és amilyen könnyen befolyásolható ez emberi lélek, a zsoldos pillanatnyi ingadozása után engedelmeskedik is. Ezzel szerez magának dicsőséget, démont fogva halász módra. Ezen maga Inferiet is jót mulat, de jobban érdekli az elfek párharca.

- Amelyiktek’ beleavatkozik, az velem fog szembenézni!

Bődült el, mélyebb, sokkal dominánsabb hangom, mert most már az ember tudatát is elaltatta az isten, maga rendelkezett a test felett. Kezéből hiányolta azonban a fegyvert, tőrt érzet övébe és csizmaszárába dugva, de a kis fogpiszkálók sosem képezték a fegyvertára szerves részét. Nem volt mit tennie, egy a közelében álló mélán bámuló ficsúr kezéből csavarta ki alig kidolgozott kardját.

- Vigyétek!

Bökött a farkasra, ha még nem szabadult ki. Némileg bánta is, hogy sokat habozott, megnézte volna a szellemlelkű küzdelmét is, mert mindig fenséges látvány egy állati lény harcát nézni, a farkasokét kiváltképpen. A régi szép időket idézte fel benne, mikor meggyalázta Selion szeretett farkasait, vasra cserélve porladó csontjaikat és ezzel megadva a világnak a sárkányok után a legnemesebb ragadozókat. Persze közreműködéséről kevesen tudnak, s azok sem biztosat.

//falra festett ... egy kicsit jövök alkalmatlankodni//