-Ajjajj.- Motyogta, mikor meglátta a legidősebb nővért, majd kissé vészjóslóan a bajkeverőkhöz szól.
 -Pedig én szóltam még időben, de hát ilyen az élet.- Ezzel hátrébb is lépett egyet, nehogy véletlenül rosszul járjon az esetleges büntetések során.
-Miss Gwen.- Emelte meg a kalapját köszöntésképp, amint szerencsésnek lett titulálva, és még azon is gondolkodott, hogy ezzel a fene nagy szerencséjével még kártyázni is visszamegy, de inkább lemondott róla. Helyett inkább felvette a menet közben földre került, szerencsére sértetlen alkoholt, s noha egy része kifolyt, elégedetten kortyol belőle. Hihetetlen, de az izgalomtól igencsak megszomjazott. Vagy csak a nő érte el valami trükkel? Jó kérdés, de a végeredmény szempontjából lényegtelen, a jelenlegi üveg kiürítése után szerzett még egyet, noha ezúttal fizetett is érte, némi panaszkodással egybekötve. Persze nem ok nélkül, hisz legalább kétszer annyit iszik és fizet is, mint egy átlagos vevő, s ezért már igazán járhatna valamilyen kedvezmény, esetleg egy ingyen vacsora, vagy bármi más. Sajnos a csinos hölgy, aki az italokat és ételeket hordta, finoman arra tett utalást, azaz kijelentette hogy elmehet az ember hátsó felébe, csak egy kicsit durvább szóhasználattal, így nem volt mit tenni. Visszatért legénységéhez, akik nevetve veregették hátba a történtek miatt, és míg nem figyelt oda néhányuk előszeretettel dézsmálta meg friss szerzeményét, amit szintén elfogyott szerencséjének, vagy inkább részegségének köszönhetően nem vett észre, így hamar elfogyott, akárcsak az idő amit kiszabott magának meg a részeges csürhéjének is. Mikor ez realizálódott benne elkezdte kirugdosni őket, több kevesebb sikerrel, ugyanis néhányan inkább terültek el a földön felállás után, semmint az ajtó felé masírozzanak, így őket úgy kellett kivinni, ami azért okozott némi kihívást, kiváltképp a nem épp a két-három ember méretére tervezett ajtóknál. Ez efféle hátráltató tényezők ellenére körülbelül fél óra elteltével az utolsó matróz is sikeresen kijutott, persze csak a fogadó ajtaján, ahonnan újabb fél óra volt a város kapuja, és még egy óra a kikötő elérése, ezúttal bármiféle komplikáció nélkül, így könnyűszerrel dobták be kidőlt társaikat valamelyik ágyba.

//Elnézést a késlekedésért és az ilyen rövid reagért, csak a suli mellett elég kevés időm marad mostanában, amihez még hozzájön nálam is a betegség... Azért igyekszem ^^//

Hallhatóan fellélegzett, mikor észlelte, hogy az úriember nemigen haragszik. ~Hajjajj... Legalább egy italra meg kéne hívnom.~
Megvakarta tarkóját, s végül meg is indult az úriember felé, de megelőzték. Hála néhány mocskos gazembernek, és ha ezt egy kalózkapitány mondja akkor az már tényleg komoly problémát jelent, elindult egy kis bunyó, és egy városőrt szemeltek ki maguknak. Elítélte azokat a patkányokat akik verekedést szítottak egy ivóban. A kocsmában inni kell, nem verekedni. Utóbbi esetben nem kocsma, fogadó, vagy ivó lenne, hanem aréna és nem piát árulnának. Az enyhén imbolygós menet közepette sikerült elkerülnie néhány verekedő csoportot, és még egy sört is sikerült kerítenie egy rum kíséretében két, abban a pillanatban még ép asztalról. Sajnos a bukdácsolás közben kilöttyentett némi sört, de hát istenem, ajándék szesznek ne nézd a fokát, se a mennyiségét, legalábbis amíg nem feltűnő. Legnagyobb elképedésére azonban még egy kard is előkerült, ami ezen a helyen végképp nem a legegészségesebb tett, így gyorsított kicsit, hogy megakadályozza a "banyák" tombolását, mikor meglátják a fegyvert. A verekedést még úgy ahogy elviselték, amíg nem történt rongálás, de a fegyverrántást végképp nem tolerálták, és ami nekik rossz, az mindenki másnak is, aki épp jelen van.
~Mi a fenének kell itt fegyvert rántani? Könyörgök itt INNI kell!~
Gondolta, mikor letette a sört a nagydarab fickó elé.
-Bocsánatkérő pia, és nincs ellenvetés.- Közölte vele, s a kardos mellé lépett, óvatosan, de határozott mozdulattal megfogva a pengét két ujjával, s a föld felé irányította.
~Ráadásul tengerész, netán kalóz, neki végképp tudnia kéne az ilyesmit.~
-Na de kérem, itt nem hadonászunk az ilyen dolgokkal, ez mindenki saját érdeke, hacsak nem akarja, hogy megátkozzák.- Majd a másik férfi felé fordult. -Az ellentéteket pedig nem verekedéssel, hanem ivóversennyel rendezzük.- A mondat végén jó alaposan meghúzta a rumosüveget, majd az őrgyűlölő felé nyújtotta. -A vesztes fizet, és lelép, nincs vita. Benne van, vagy megfutamodik?-
Alaposan feladta a leckét, hisz még senki se tudta őt leinni, s nem adott sok esélyt a bonyodalmat okozó férfi számára. A kardosba már nem volt biztos, mint ahogy abban sem, hogy az illető egyáltalán beszáll a versenybe.

Rendel még egy üveg rumot. Nem hiába tiszteli a legénysége a tudásán kívül, hisz egyrészt nagyon kevesen tudnak versenyre kelni vele ivásban, másrészt még ezek után is képes egyenesen haladni, és viszonylag józanul gondolkodni, ami azért valljuk be nem egyszerű. Ő maga se tudja a miértre a választ, lehet a fajtája miatt van az egész, de nem nagyon foglalkozik vele, inkább csak kihasználja a benne rejlő előnyöket. Ó hány ivóversenyt nyert már meg, és az itteni törzsvendégek is javarészt ismerik a tehetségét, már ahogy ők nevezik. Mikor megjön a felszolgáló a rummal felé fordulna, de szemét megakasztja a bejárati ajtó, vagyis a jobb megnevezés híján képződmény, ami be akarna jönni, és épp csak alig sikerül a szélessége miatt. Megtörli a szemét, hogy netán hallucinál-e, majd megkérdezi a felszolgálót is, hogy látja-e ő is, vagy csak a szeme káprázik az alkoholtól, de megnyugvására igenlő választ kap, így nyugodtan mer hangosabb kijelentéseket is tenni.
-Ezt a hegyomlást ba...g. Na fiúk, ilyen városi őrök mellett úgy érzem nem lennénk itt bent.-
Hívja fel társasága figyelmét az új jövevényre, egy részüknek tátva marad a szája, míg mások a szájukat jártatják, hogy láttak ők már nagyobbat is. ~Igen de ez ember és nem óriás.~ Fűzi hozzá magában, mialatt meghúzza a negyedik üveg rumot is, s odaül a "kártyaasztalhoz". Nem a kedvenc elfoglaltsága, de jó unaloműző és úgy tűnt még ha csak egy kicsit is, de visszatért a szerencséje, mert sikerült többet nyernie, mint amennyit kockán vesztett, és ennél a pontnál úgy döntött, hogy "rendben pluszban vagyunk akkor még most szálljunk is ki."
-Na jól van részeg banda! Én visszamegyek a hajóra drága barátommal együtt.- Itt a magasba emelte a rumot, hogy mindenki felfogja miről is beszél. -Kaptok még három órát utána mindenkit lássak a kikötőnél, különben a barrakudák elé lököm! Savvy?-
Fenyegetőzött, majd felállt. A fizetéssel nem kellett bajlódnia, mindig akkor rendezte mikor kihozták neki az ételt-italt, de akadt nagyobb gondja is ennél, mivel már a negyedik üveg felénél járva elkezdett hatni rá a pia és kissé megszédült, el is esve vélhetően egy földre dobott erszényben, de úgy, hogy a drága rum kirepült a kezéből, pechére a vendéglő sarka felé, ahol az épp háttal ülő monstrumot találja telibe, szerencsére csak a hátát, de így is szilánkosra törik a hatalmas izmokon, mindenhova szétszórva tartalmát, bár főleg a nagydarab fickóra.
-A ruuum!- Kiált elszomorodó, már majdhogynem síró hangon. Aztán eszébe jut, hogy inkább maga miatt kéne aggódnia, mert a részeg csürhéje csak röhög rajta egy ideig, majd folytatják aktuális tevékenységüket.
-Ajjajj.- Be is húzta a fejét, miután felállt, és óvatosan, de annál gyorsabban igyekezett a kijárat felé, nehogy a hegyomlás itt helyben kibelezze. Sikerült is az elsődleges célja, elérte az ajtót, bár azt még nem tudta, hogy az izomhegy miként reagált az egészre, ezért még mielőtt kilépett volna visszafordult szemrevételezés céljából, csak hogy tudja futnia kell, vagy elég sétálni is.

Meglehetősen nagy örömet okoztak a nővéreknek, mikor a kalózok egy része betévelygett hozzájuk étvágyukat és szomjukat is magukkal cipelve. Néhány asztal köré csoportosultak, míg a maradék az vagy a piacra ment valamit venni, vagy a bordélyházak valamelyikébe ment egy kis élvezetért. Hamarosan már az étkük is a tányéron gőzölgött előttük az asztalon, noha nem sokáig, az éhes matrózok fel is falták, csak néhány csontot hagytak meg, s jöhetett a desszert, az utánozhatatlan és soha el nem maradható rum. Jó hangosan mulatoztak, de senki nem szólt rájuk, hisz ki merészelne a tulajdonosokon kívül szót emelni ellenük, őket meg különösképpen nem zavarta, főleg hogy jól fizető vendégek voltak. No igen, az aki sok időt tölt tengeren nem kaphat mindig főtt, meg luxuskajákat, így örömmel adnak ki érte mások számára már elfogadhatatlan mértékű összeget, hisz van miből ugyebár. Míg vedelték az alkoholt, a kockát is előszedték, had menjen a játék. Közben egyre csak azon röhögtek, hogy milyen balfácánok volt a kapuőr, aki beengedte őket. Szegény nagyon kikaphat a felettesétől, mert vagy huszonöt embert engedett be hét arany fejében. A kissé nevetséges esemény azzal kezdődött, hogy a legénysége elakadt a kapubejáratnál, mivel az őrök pénzt követeltek tőlük, amit ők nem voltak hajlandóak megadni. Végül is igaz, hogy képzelik azt, hogy fizessenek azért, hogy belépjenek a városba ahol még egyébként is költeni fogják a drága aranyat.

 Mikor megérkezett már majdhogynem kardot rántottak egymás ellen, de sikerült lecsitítani mindenkit.
-Nyughasstaok már!- Ordított a saját embereire. -Meg tudhatnám a probléma okát?- Intézte kérdését a három őrhöz, akik közül csak egy volt úgymond harcképes, a többi még az alabárdot is alig bírta megemelni. Szegény parasztfiúk csak a jobb megélhetőség érdekében erőltették magukra az egyenruhát, és máris egy ilyen csürhébe botlanak.
-Áhh ha jól látom maga itt a kapitány.- Nyugodott meg valamelyest a tagbaszakadt fickó. -A maga csürhéje nem hajlandó megfizetni a belépési díjat, ami hét arany, és így nem engedhetem át őket.-
-Óóó... Csak ennyi volna a gond? Hét aranyat fizetünk és már mehetünk is?- Kérdezte meg a biztonság kedvéért, mire az őr csak egy igen kíséretében bólintott.
-Nos akkor kezet rá!- Mondotta és megrázta a fickó kezét, majd beleszámolta az említett összeget. -Na akkor ha megengednék szeretnénk befáradni.-  Az őr csak nézett ki a fejéből, hogy miről beszél ez az idióta. Nem csoda, az izmok nagyok, az agy kicsi.
-Azt mondta, hogy ha fizetünk hét aranyat akkor bemehetünk. Tudja hogy megy. Én már átadtam az összeget, maga meg félreáll, hogy a fizető vendégek bemehessenek.- Magyarázta szép lassan, szinte már sértően, mire az őr elég hevesen közölte vele, hogy az ár fejenként értendő.
-Hát ezt kifelejtette mikor az alkut kötöttük. Csak annyit mondott hogy hét aranyat kell adnunk, de azt már nem kötötte ki, hogy egyenként. Ráadásul mindkét oldalról, megvolt a minimum két fő mint tanú, így a megállapodás érvényes a törvények szerint, amit a tanúk jelenlétében kézfogással szentesítettem önnel, mint a város törvényes képviselőjével.-
Az őr nem tudott sok mindent tenni, mert a törvény az törvény, és ha nem fogalmazott megfelelően, akkor így járt. Hangos nevetés, vagyis inkább röhögés kíséretében léptek át a kapun az őr nem kis bosszúságában, aki az újoncokon vezette le a dühét. Pech. Innentől már zökkenőmentes utuk volt, és mindenki ment a maga útjára, eljutva oda ahova akartak, jelen esetben a Banya Tanyára.

Snydernek most nem volt szerencséje, valószínűleg a kapunál eljátszotta mindet, mivel a kockázás során sorban veszített, így a harmadik vereség után inkább kiszállt a játékból, és tovább élvezte a rum és hű legénysége társaságát.

-Nnngh- Nyög fel a függőágyában fekve. -Ki gyújtotta fel a hajót?- Kérdezi az épp jelenlévő senkitől, majd szép lassan kinyitogatta a szemeit. -Ja hogy ez a nap... Kéne használnom ezt az istenverte függönyt.- Kászálódik kifele a függőágyból, persze sikertelenül és egy hatalmas puffanással a földön landol, kis híján a rumosüvegen.
-Jééééé! Rum. - Kijelentéssel egybekötve még a földön fekve meg is húzza. Aztán megint megpróbálná, de nem talál benne egy cseppet sem. -Hová tűnt rum?- Kérdezte, majd felállt, hogy megkeresse, vagy még maga se tudja miért, de rájött hogy hova tűnt az alkohol, hisz elkezdett kicsit imbolyogni. -Áhh... Mostmár tudom.- Mosolyodik el, majd kisomfordál a kabinból, szemügyre véve haladásukat. Örömmel konstatálta, hogy már látótávolságon belül van mind a kis kikötői falu, mind Shirata.
~Remek, még ebédidő előtt kikötünk, és elkezdhetik a berakodást a munkások, addig elmehetünk kajálni, meg szórakozni.~

Másfél óra múlva már a parton is voltak, és épp a papírokat intézték. Nem kicsit ferde szemmel néztek rájuk, de hallottak az újonnan kelt kalóztámadásokról, és elhitték, hogy tamrea kénytelen volt zsoldosokat felbérelni, és a papírokat is hitelesnek találták.
~A marhák.~ Nevette ki őket magában, majd rájuk hagyta, hogy pakolják fel a rakományt, s majd holnap reggel visszaindulnak Tamreába. Vagy majd épp ahova kedvük szottyan, bár ezt nem kötötte az ügyintézők orrára.
-Na fiúk amint végeztetek a pakolással indulhatunk a városba kicsit élvezni a napot. Aki akar maradhat, de nem kötelező, vannak itt akik vigyáznak a hajóra.- Közölte az embereivel, akiknek nem kellett kétszer mondani, néhányan rohantak a hatalmas városkapu felé, amit már innen is látni lehetett.

Kis kiegészítés: a banya tanya felé tartok akinek van kedve jöhet kötekedni xD

Hála a meghamisított szállítólevélnek, meg a tamreai lobogónak még a készleteinket is feltöltik, meg adnak egy kis szállítanivalót

Nos a hatalmak városának nincs saját kikötője de bármely másikban örömmel

Remélem lesz nála fogkefe mert piszkos lesz XD

Már ígérte, hogy szétrúgja a hátsó fertályamat, lehet próbálkozni *tölti az ágyút*

A Sötét Éjszaka utáni századik év második havának tizennegyedik napja

Sikerült elszökni a Rózsák bérencei elől, legalábbis remélem. Szerencsére a Mamba nem szenvedett súlyos sérüléseket, amik meg voltak apróbb sérülések azt kijavítottuk, összességében sikeresnek minősíthetem a portyát. Nemcsak a kereskedő némi ellátmányát sikerült megszereznünk, hanem a zászló, és a szállítólevelük is a birtokunkba jutott, miszerint a Shiratát ellátó kikötővárosban kell felvennünk a "szállítmányunkat". Többségük számunkra haszontalan holmi, selymek meg női ruhák. Sebaj szép pénzt fizetnek majd értük bárhol, és nem csak a feketepiacon, hála a levélnek, amit sikerült meghamisítani immár a mi hajónk nevére, hála Troxnak. Két nap múlva elérjük a kikötőt, ahol felpakoljuk az árut, és az ellátmányt amit a papír ígért mellé, ételt, vizet, és két hordó rumot is, amik pótolják a legutóbbi este elmulatozott piát.

Letette a tollat, helyette az üveget vette a kezébe amit még a mulatságról mentett ki.
-Nincs is ennél jobb.- Törli meg a száját. -Na hol is tartottam?-

Jelenleg a Rothar folyón haladunk felfele, körülbelül félúton. Reméljük az üldözőink nem tudták meg, hogy eredetileg hova tartott a hajó, amit megtámadtunk, különben csapdába esünk ezen a szűk kanyargós folyón. Bár az újdonsült fegyvereknek hála vízi ütközetben nem tudnak fölénk kerekedni, közelharcban lehetnek gondjaink, de bízok a legénységben, eddig sosem okoztak csalódást és nem most fogják elkezdeni.
                                                                                           Snyder Danvers, a Fekete Mamba kapitánya

Ezzel befejezte az írást, s visszatette a helyére a fehér sastollat, majd miután megszáradt a tinta a könyvet, pontosabban a naplót is becsukta. Megszokott volt a hajón a napló vezetése a kapitány által, aminek köszönhetően nem egy számukra ismeretlen kalózkikötő vált ismertté. Eltette a könyvet az egyik zárható fiókba, majd bezárta és eltette a kulcsot a nyakába. Mielőtt még kilépett volna elfújta a gyertyát, nehogy eldőljön és megint kigyulladjon. Odakint csendes volt az idő, és tiszta az égbolt, így a hold meg a lámpásaik elég fényt nyújtottak ahhoz, hogy éjszaka is haladhassanak, noha lassabban.

-De kapitány ez őrültség! Felhajózni a Rotharon egy ekkora hajóval? Egy kis vitorlással még rendben, de egy ilyen merülésű hajóval öngyilkosság.- Hallatszik az ordibálás egy hajóról a Thallemel-tenger és a Rothar folyó találkozásánál.
-Ugyan már Dan!- Hangzik a válasz egy a kormányt fél kézzel tartó embertől, míg a másik kezében egy üveget látni. -Még csak kétszer húztam meg a rumosüveget!- Vág vissza az éppen a vitorlát rögzítő úriembernek.
-De a kapitány úr ezzel a kettővel ki is ürítette az üveget!- Győzködi az elsőtiszt, hátha sikerül józan belátásra bírnia, noha fél liter rum után ez nem lesz egyszerű. A kijelentés után a becsiccsentett kapitány szeme elé emeli az üveget, konstatálva a tényt, hogy üres.
-Jéé! Tényleg üres.- Mondja, s ezzel a lendülettel nagy ívben a háta mögé hajítja, kis híján eltalálva az egyik matrózt, majd végül egy csobbanással a tengerben landol az üveg.
-Na uraim feszesre azokat a vitorlákat és mutassuk meg a népnek hogy kell hajózni.- Kiáltja el magát és egy éles balkanyarral a folyó felé veszi az irányt, s még egyszer elkiáltja magát
-Ja és Daniel! Kérem cserélje ki ezt az otromba koponyát arra a szép tamreai zászlóra, amit attól a kereskedőhajótól kértünk kölcsön. Nem hiszem hogy szeretnénk magunkra vonni a Shirata-i őrszemek figyelmét.- Biccent az öregre.

Szerencséjükre hátszelet fogtak ki, ami hasznos, főleg ha árral szemben akarnak hajókázni. Hála ennek könnyedén haladtak, ami meglepte a legénység egy részét, míg a másikat nem, hisz bíztak a kapitányukban, hogy nem öleti meg őket, vagy legalábbis nem így. Elvégre már most is az ellenségeik, a drága rózsák elől menekültek. Könnyedén lerázták őket, mivel nem a legmasszívabb, de aighanem legfürgébb hajó Arwat'Avanor vizein, s még azon túl is.
-Na fiúk kapaszkodni! Éles bal kanyar következik. Akinek kedve van hozzáköthet magát valamelyik ágyúhoz, netán az árbóchoz, úgy talán nem esik el.- Ordított a félig alvó bagázsnak. -Aztán még mielőtt megérkezünk csillogjon a fedélzet!- Tette hozzá, mikor körbenézve realizálódott benne, hogy elég mocskos a drágasága, de valahogy senki se akart mozdulni. -Gyerünk lusta csürhe nem érünk rá egész nap! Legalább szép legyen a hajó, mikor kikötünk, azt kell higgyék, hogy a Tamreai Kereskedői Kamara hajója ez, nem valami szedett-vetett kalóznépé. Kapjátok össze magatokat, vagy repültök a hajó alá!- Fenyegetőzött a végén, ami megtette a hatását, négyen neki is láttak a fedélzet felsuvickolásának, míg néhányan a hajó oldalának láttak neki. Nem volt egy kellemes meló az utóbbi de valakinek ezt is el kellett végeznie, és a kocka eldöntötte már a listát. Néhány órán belül végeztek is, és a tamreai lobogó is a helyére került a végén.
-Na mégis jók vagytok valamire a fosztogatáson kívül. Jól van fiúk csapoljátok meg azt a hordót is ami a raktárajtó mellett van. Ma este mulatunk egy jót!- Utolsó mondatára nagy éljenzés tört ki a hajón és hozták is a hordót. Mire a rum elfogyott már besötétedett, és a legénység nagy része aludt, kivéve Danvers kapitányt és a kormányost, aki jelenleg Daniel volt, ugyanis nem volt hajlandó mást odaengedni, de Sny-t nem is kellett nagyon győzködni, noha pár adag rum után elvonult a kabinjába térképeket nézegetni, és tervezgetni a jövőt.

NÉV: Snyder  Danvers
EGYÉB MEGSZÓLÍTÁSOK: Kapitány
BECENEVEK: Sny
NEM: Férfi
KOR: 68
FAJ: Alakváltó
JELLEM: Tipikus kalóz. Magasról tesz a szabályokra, csak a saját haszna érdekli, lényegében egy alattomos, mint egy kígyó és elég kreatív is tud lenni. A legénységével szemben tisztességes, a zsákmányból mindenki egyenlő részt kap, aki pedig lop a másiktól azt odadobja egy cápának, vagy netán barrakudának.
MINDIG: Rum, kalapja, alkudozás
SOHA: Hosszú távon börtönben lenni, cserbenhagyni a legénységét, leszokni a rumról.
TITOK: Titkolja mások előtt, hogy alakváltó, a legénységből is csak az első tiszt tud róla.
FÉLELEM: Börtönbe vetik, és kivégzik.
KÜLLEM: Nehéz személyleírást adni róla, ugyanis négy alakot képes felvenni. A leggyakrabban használt az emberi formája, bárki láthatja rajta, hogy tengerre született, az avatott szem azt is kiszúrja, hogy kalóz. A higiénia nem játszik kulcsszerepet az életében, soha nem látni őt tisztán, de egy kalóz amúgy se arról híres. Második, igencsak hasznos formája egy kígyó, konkrétan egy fekete mamba. Ezt követi egy kerecsensólyom, s végül a negyedik, ami egy barrakuda.
ISMERTETŐJEGY: Mindig hordja az apjától örökölt kopott tricorn kalapját, valamint pár aranyfoga is sok emberben meg tud maradni. Ezen kívül mindig, de tényleg mindig van nála rum.(Ha még sincs, akkor pedig feltalálja magát.)

TERMÉSZETFELETTI: Az alakváltás képessége, és a levegő feletti bizonyos mértékű uralom.
KASZT: Levegő
SZINT: Kezdő

ELŐTÖRTÉNET: Szokatlanul kezdődött az élete, hisz egy hajón jött a világra, mint potyautas. Ez annyira még nem is lett volna furcsa, de mint megtudta egy kalózhajón született. Nem volt jó jel, sem neki, sem az anyjának, ugyanis a nők balszerencsét jelentenek egy hajón, főleg a babonás kalózoknak, kik nem akarták magukra haragítani Tamreát azzal, hogy más nővel foglalkoznak a tengeren, így börtönbe vetették a fiával együtt. Nehezen élték túl, de sikerült, hála egy matróznak, aki mindig csempészett nekik ételt, s vizet. Mint utólag megtudta, ő volt az apja. Hetekig senyvedtek, egyszer kaptak társaságot is, mikor megszánták az elfogott ellenfelüket és inkább rabszolgának szánták őket valahova, akárcsak őt és anyját. De a szerencse rájuk mosolygott, egyszer napnyugtakor kikötöttek egy városnál, mikor apja kivételesen nem ételt, vagy vizet hozott, hanem néhány férfiruhát, hogy vegye fel, a fiút meg rejtse el addig a táskába, és kövesse. Hosszú haja túl feltűnő volt, s mivel fejfedőt elfelejtett magával hozni, a saját tricornját adta neki oda, hogy elrejthesse. Szökésük sikeres volt, de nem maradhattak együtt, mert ha megtalálják őket, első dolguk az lenne, hogy kardélre hányják. Így inkább apja visszament a hajóra mielőtt felfedezik, hogy eltűnt a foglyokkal együtt, de elkésett. Mikor visszaért néhány társa fogadta. Nincs mit szépíteni alaposan megkínozták az árulásáért, míg végül a hajó orrához kötözve halt meg, noha erről ő maga semmit sem tudott meg.

A következő emléke már Tamrea városához köti, azon belül is a kikötőhöz. Amióta az eszét tudja itt élt, legalábbis fiatalkorában. Szegények voltak, így fiatalon is munkára, no meg lopásra is kényszerült, noha utóbbit önkéntesen végezte, mivel anyja nem akarta, hogy az apja világába kerüljön. De már megfertőződött a „rosszasággal”. Mindig a kikötőben volt, hol vagy a hajókra, avagy róluk pakolta az árut, vagy pedig a kapitányok, s matrózok történetét hallgatta a kocsma ablakából, ugyanis túl fiatal volt és mindig kihajították onnan, noha néha sikerül meggyőznie egy-egy hajóst, hogy tanítsa őt, így megtanult bánni a tájolóval, elég jól navigál, és a vitorlákhoz is értett úgy ahogy. Aztán néhány év múlva, mikor már elég idős volt ahhoz, hogy felfogadják valahova, el is ment az első hajóval, amire felvették. Egyszerű kereskedőhajó volt, ami többnyire a part menti városokba szállított mindenféle árut. Csak néhány évig volt azon a hajón, mert az egyik útjuk során, ami Miranwába vezetett megtámadták őket a kalózok, és néhány matrózt, köztük ők is foglyul ejtettek, hogy később az unalmas napokon egyesével lökjék a cápák elé őket, vagy egyéb módon végezzenek velük. Mikor rákerült a sor, nem volt kedve meghalni, így mikor a kapitány mellé ért, megszólította.
-Tiszteletem Kapitány úr. Örömmel levenném a kalapomat is, de mint látja meg van kötve a kezem, így eltekintenék tőle, ha nem okoz gondot.-  Mondja szinte már túl nyájasan. –Nézze szeretnék egy alkut ajánlani önnek. Még a vak is látja, hogy az a patkány ott csapnivaló ott. Nézze milyen esetlenül… - Folytatná még, de a kapitány ráförmedt. –Nyögje már ki mit akar vagy megy úszni! – Taszított rajta egyet a hajó pereme felé. ~Nem minta sokat érnél vele, túlélem én azt.~ Elvigyorodott. –Na tehát felajánlanám szolgálataimat, mert még én is jobban bánok a karddal, meg a vitorlával, mint Ő, és már amúgy is kezdtem unni az eddigi munkám, kell valami újdonság. - Mutat a korábban említett „úriemberre”, miközben egy lépést hátrál a fedélzet felé. Az egyik ember odahajol a kapitányhoz. –Hé kapitány. Nem beszél hülyeséget. Múltkor is le kellett cserélni miatta a kötélzetet.- Mondja félhangon, ennek ellenére mindenki hallotta. A kalóz gondolkodott, vagy legalábbis úgy tett mintha gondolkodna, aztán végül kifakadt. –A fenébe is jól beszél ez a marha. Dobjátok ki azt a kétbalkezes Svent, aztán oldozzátok ki.- Mondja majd újra felé fordult. –De egy rossz mozdulat és én magam eszlek meg a cápák helyett- Fenyegeti meg. Sny-t, aki némileg megijed, de megnyugszik. –Áll az alku kapitány.- Válaszol, majd elkezd matatni a ruhájában, s végül kiszed egy fél literes flaskát. –Erre inni kell uram. Had kínáljam meg egy jó kis Tamreai rummal.- Mondta, majd jól meghúzta az üveget. –Hehh… Máris tetszik nekem a kölyök.- Fűzte hozzá a kapitány, majd szétvágta a kezén lévő kötelet. Ezzel kezdődött el a karrierje a kalózok útján. Egy év múlva már teljesen bíztak benne a többiek, s így szép lassan a támadások során elhullott bajtársainak köszönhetően jutott szép lassan feljebb a ranglistán. Persze nem csak az ellenség okozta az előtte lévők halálát, hanem az is, hogy véletlenül rossz emberbe döfte bele a kardját.
Másfél évtizeddel később a legénység legjava már lecserélődött, s a kapitány is elhunyt, így hát újat kellett választani, amit sikeresen meg is nyert, így ő lett a Fekete Mamba kapitánya. Csak kicsit volt ironikus, bár főleg az első tiszt nevetett rajta, mert tisztában volt a különleges adottságával. Bevezetett néhány új dolgot, például az eddig fehér vitorlavásznat feketére cserélte, és csináltatott egy zászlót is, mert hát milyen a hajó zászló nélkül? Végül egy fekete alapon nyugvó koponya lett a zászlón kiegészítve két, egymást keresztező karddal. Már csak egyvalami hiányzott, a rendes fegyverzet, és itt nem a kardokról, meg számszeríjról volt szó. A hajóra kellettek jobb fegyverek, mert nem egyszer kellett azért menekülniük, mert a másik hajó túl erős szerkezetű volt. Épp egy, a hamvaserdő közelében lévő öbölben elhelyezkedő kalózkikötőben horgonyoztak, mikor a kocsmában összefutott egy alkoholista alkimista törppel, aki érdekes dolgot mondott neki. Egy olyan porról beszélt, amit ha meggyújtanak nagyot robban, és ki is talált hozzá egy elmés szerkezetet, amivel nehéz fémgolyókat képesek kilőni egy csőből. Leo-nak hívták, és azért zavarták el, mert a város egy részét sikerült felrobbantania. Valószínűleg ennek volt betudható, hogy semmilyen arcszőrzete nem volt, ami a törpéknél nagyon ritka. Még ott akkor megbízta, hogy csináljon neki néhány ilyen ágyúnak elnevezett szerkezetet, és hozzá ilyen port. Azóta is visszajár hozzá utánpótlásért, legalábbis ami a lőport illeti, mivel ezekkel az ágyúkkal szinte legyőzhetetlen a vizeken.

Legutóbbi fosztogatásuk nagy sikerrel járt, egy olyan hajót fogtak el, amin nem kevés gazdag emberke utazott, így szépen ki is fosztották őket, az egyetlen problémát egy hatalmas farkas okozta, amit nem lehetett sehogy megnyugtatni, míg nem jött egy félszerzet nő, kinek sikerült lecsitítania. Nem nagyon szerette, ha nő van a hajóján, de ekkora összegért elviselte, őt, feltéve hogy nem látja, míg partot nem érnek, ami meg is történt, de egy sajnálatos dolog is. Az a böhöm farkas sikeresen lefeszítette a raktár rácsát, és megette az élelmiszerkészlet nagy részét, sőt, még a rumos hordókat is kiürítette. Mikor Danvers kapitány lesétált, hogy egyen egy keveset, és meglátta, hogy mi történt, hogy az összes étel odalett rögtön elrohant a félszerzetért, hogy lássa mit művelt az állata, és hogy kárpótolja érte.
-Látja ezt?! Azonnal fizesse ki a kárt, vagy bedobom a tengerbe a farkasával együtt, és nem érdekel hogy mekkora. Látja majdnem az összes ételt felfalta. És még… - Ekkor vette észre, hogy a rumoshordók szanaszét hevernek összetörve, és üresen. Térdre esett és könyörgő hangon ordított a levegőbe. –De a rumot miért?!- A végét jól kinyújtotta, szenvedett is a legénysége míg partot nem értek, ahol az első dolguk az volt, hogy beszereztek jó pár liter alkoholt, és az első hordót szárazra is itták. Ebből is látszik, hogy a nők balszerencsét hoznak a hajóra, de szerencséjére kifizette a kárt, bár a pénz javarésze a matrózoktól nyerte el, de hát ez van, majd legközelebb nem állnak le kártyázni mindenféle jöttmenttel. Jelen pillanatban még Tamriel dokkjában horgonyoznak, noha nem sokáig, a dagállyal együtt kihajóznak, egyenesen a nyílt vizeknek.  

FELSZERELÉS:  Nem tart sok mindent magánál, általában csak kardja, egy tájoló, némi pénz, és persze a rummal töltött flaskája van nála. Ezeken kívül még a tulajdonában van egy hajó is teljes legénységgel és felszereléssel.

EGYÉB MEGJEGYZÉS: Ezt a képet szeretném kérni.