Minsc kezét mikor megérintette, lágyan mosolyodott el és nyújtotta Ren felé, figyelmesen követve az új dolgot, amit belefog írni. Több betű, kicsit több idő, de nem túl sok. A harcos ráncai széthúzódtak ahogy szinte sugározni kezdett az örömtől. Holnap! Holnap lesz az a nagy nap, hogy a királynő színe elé lép kis társával, hogy kardját szolgálatba állítsa.
- Remek! Tökéletes! Minsc és Boo ismét hősök lesznek!
Harsan fel, bár nem olyannyira hogy a körülötte lévő vendégeket ezzel háborgassa.
Folytatta volna is mondandóját, mikor valakik igencsak csúnya módon zavarták meg őket. Balhézni jöttek, de még mekkora bajuk lesz abból, ha Minsc feláll. Talán nem elegendően figyelmeztető hogy Rennel van s hogy tartsák magukat tőle távol? Ezen igencsak meglepődött. De hajaj, mi lesz itt ha Minsc pofozkodni kezd! Figyelte őket egy kicsit, s mikor megállapította, hogy itt valóban nagy bajok lehetnek, fellát. Felállt, s mint egy hatalmas sziklás hegység tornyosult a gazemberek fölé.
- Uraim, nagyon ajánlom hogy egy ujjal sem érnek ehhez a derék katonához.
Mondja nekik figyelmeztetve, de ahogy elnézte, kissé feleslegesen, hisz egy másik idegen társult melléjük, ki igencsak indulatosan kardot is rántott. Még mielőtt reagálni tudhatott volna, minden túl gyorsan történt. Egy kalóz lépett elő, sőt nem is akármilyen. Pont az aki megbotlott pár perccel ezelőtt. Figyelte párbeszédüket, s látta, nem lesz szükség  beleavatkozni.
- Köszönöm, kapitány.
Mondja egy enyhén megjátszott mosolyal Snydernek, mikor megkapta tőle a kupa ingyen italt. Csak enyhén látszott rajta, hogy rossz szemmel néz a kupára, mintha arra várna, méreg lesz benne. Lehet hogy Minsc feje lágyára esett kiskorában, de hogy nem bízik meg a kalózokban azt mindenki megérti. És lám, nem is lesz olyan nagy csetepaté, hisz az egyik tulajdonos jelenik meg. Méghozzá micsoda módon! Csak úgy szikrázik körülötte a levegő, ahogy megindulásában és dühében épp feléjük tart. Visszaül helyére, egyből látja, s tudja éve sorain, a tulajdonosokkal sosem érdemes packázni. Lehet hogy olykor köpcös embereknek látszanak, de ha nem tudnák tartani a rendet, nem is lennének tulajdonosok. Csendben figyeli az eseményeket, majd mikor minden végre megnyugszik, visszaül helyére. Ren felé pillant.
- Nem kell aggódni, ahogy látom itt is tartják a rendet, mint ahogy Minsc és Boo. Ha valami baj van, csak szólj. Majd mi seggbe rúgjuk a gonoszt.
 Mondja neki elmosolyodva. Boo felmászik Ren kezébe s szagolgatja, reménykedve, hátha ismét kap egy kis pocaksimogatást, vagy egy hát vakarást.
- Nemsokára aludni kéne. Kezdek fáradt lenni. Itt lehet szobát bérelni?
Kérdi miközben körbenéz a helyen, s kicsit kételkedik benne hogy ez fogadó lenne.

/Köszönöm Zaken hogy neked mond valamit a sorrend betartása.../

Mikor előre engedte társát, nyugodt léptekkel követte. Próbált lassan haladni, hisz minden egyes lépéssel utolérte volna a katonát. Alatta a padlózat olykor csendben megnyikordult, ahogy nem volt képes elviselni a nagy terhet. Nyilván ha betörné, nem örülne annak a három nővér. Kicsit nyugtalannak érezte magát, s látta a tengeri malacon is, hogy inkább elbújt az egyik bőrbatyu zugába. Nem az volt a gond, hogy körülötte sok börtöntöltelék volt, hanem inkább a hely nyugtalanította egy kicsit. Igaz hogy nem jár kocsmába, nem az a fajta aki minden egyes győzelmet egy üres kupával ünnepli, de mint egy igazi férfi ő sem veti meg azért olykor a jó sört. Leülnek egy sarokba, egy olyan asztalhoz ami csak két személyre van. Lehet most valóban nem kíván más társaságot a katona, holott ahogy Minsc elnézte, van itt bőven ismerőse. Hogy jó e vagy rossz, azt már nem igazán tudta eldönteni magában. Lecsatolta kétkezes pallosát hátáról s nekitámasztotta a falnak, hogy mindig biztos kézközelben legyen, ha netán szükség lesz rá. Márpedig saját elgondolkodása szerint pallosára élete minden pillanatában szükség van. Bár igaz, kocsmákban ha verekedés tör ki, elég arra két hatalmas ökle, mely olykor dühében emberi koponyát is képes lenne betörni. Legalább is első ránézésre, hisz ő maga inkább a fegyveres harcok szelleme, nem pedig a bunyóké. Kihúzta a széket s leült. Csoda vagy mágia senki sem tudja, de a szék meg se rezzent tömege alatt. Az apró kis tengeri malac kisvártatva kíváncsian nyomta ki orrát szagolgatva a levegőt, mely igencsak nem tetszett neki. Minsc ezt észre se vette, hisz a katonával volt elfoglalva. Nyújtotta kezét, figyelve hogy mit akar tőle.
- Óh, talán maga jós?
Kérdezte kíváncsi tekintettel, bár jómaga nem igen hisz a szerinte boszorkányi jóslásban. De enyhén csalódnia kell, mikor észleli, hogy valamit ujjával mutat rajta. Inkább rajzol mint mutat. Figyeli ám nagyon, nehogy lemaradjon bármilyen kis vonalról. Első meglátásra mintha fel sem fogná agyával mit akarnak ezek a jelek jelenteni, de kisvártatva mintha megveregetné saját fejét, jelezve hogy bizonyám ő rájött. Betűk! Arcán meg is látszik az a gyereki vigasz, amikor ezt a hatalmas rejtvényt megoldja. Boo kicsit felcsipog, majd Minsc kezén felmászik az asztalra. Óvatosan tipeg oda a két kézhez, szagolgatva őket.
- Jó barátunk neve Ren, Boo. Minsc is bemutatkozik bizonyám! Nem vagyunk neveletlek. Az én nevem Minsc, és ő pedig Boo.
Kezet fog Rennel, s próbálja csak enyhén megszorítani azt, nehogy eltörje ujjait. Megérkezik már a sör is. Elengedi a férfi kezét s felemeli a korsó sört.
- Igyunk hát arra, hogy még vannak jószándékúak és új barátunkra Ren-re, a derék katonára!
Mondja bár nem túl hangosan, épp hogy kettejük tisztán hallják. Boo kicsit felcsipogott, mintha mindig is értené amit Minsc mond s ezzel helyeselné az egész dolgot. Mikor koccintottak, alaposan belekortyol korsójába.
- Áh, ez ám a sör!
Tette le elégedetten korsóját s megtörölte száját. Kicsit közelebb hajolt Renhez, hogy biztos csak ő halhassa, amit mondani fog neki. Arcán látszott, hogy nagyon fontos és komoly ügyben érkezett ebbe a városba. Boo csendben Renhez tipegett s szagolgatta kezét, enyhén megcsiklandozva őt bajuszával.
- Boo megérzi a jó...
Nem igazán tudta folytatni amit akart mondani, hisz megérezte, ahogy hátán, pontosabban páncélján valami szétcsattant, azaz széttört. Felemelte fejét s már kezdte azt hinni hogy valaki netán kezdegetni akarna vele egy kis bunyóban reménykedve s ehhez egy üveget kell szétcsapni a harcos hátán. Meghallja a kiáltást, s azonnal észleli ahogy feláll, hogy egy igencsak ronda arcú fickó fekszik a földön. Azonnal eszébe hanyatlik kinézetéről, hogy ez bizony kalóz lesz, aki furamód tudja mikor kell abbahagyni az ivászatot, hogy még saját két lábán eljusson hajójára. Ösztönösen már nyúlt volna pallosához, hogy lecsapja neki fejét s elvigye a városőrök kapitányához, de úgy gondolta, legalább is arcáról leolvasta hogy elesett, s igazán nem volt szándékos amit tett. Már lépett is felé, hogy felsegítse, de látta hogy ehhez semmi szükség, még viszonylag józanon van annyira, hogy magától talpra álljon. Minsc enyhe mosollyal figyelte őt, ahogy nyilván a kalóz attól félt, hogy neki fog rontani és tökéletesen ellátja baját. De nem! Minsc egyáltalán nem az a nagydarab fajta, aki csak úgy felhúzza magát, főleg nem ilyen piti kis dolgok miatt, mint a kalóz enyhe ügyetlensége.
- Remélem jól van uram. Máskor jobban vigyázzon magára és italára!
Mondja neki nyugodt hangon s int is mikor látja, távozni akar. Nem fogja őt visszatartani, hisz most Rennel fog inkább foglalkozni, ki lehet lesz oly kedves és segít neki. Érzi ahogy a rum folyik nyakáról egészen hátára, s nyilván a páncélja is teljesen be van tőle mocskolva. Semmi gond! Mint egy jó utazó ő is fel van szerelve, így utazó táskájából kivesz egy nagyobb rongyot, majd leveti páncélját. Immáron felső testét nem védi semmi, csak a régen varrt ing, melynek zugai inkább szakattak. Visszaül Renhez, majd elkezdi magáról letörölni a rumot és az apró szilánkokat.
- Nos hol is... Igen! Szóval Minsc nem csak úgy jött ebbe a városba, mert útban volt. Nem bizony. Érezte hogy itt sok gonoszság lapul amit fenékbe kéne rugdosni, de ez nem olyan könnyű még nekünk se, igaz Boo? Szóval úgy döntöttünk, hogy eljövünk és felajánljuk kardunkat és tiszta szívünket a  királynőnek, amíg meg nem tisztul az ország.
Mondja Rennek komolyan s büszkén, miközben már nem saját magát, hanem páncélját tisztítja, olykor sörébe kortyolva.
- Szóval Minsc és Boo megszeretne téged kérni arra, hogy vigyél el a királynőhöz.
Mondja izgatottan, mintha az olyan nagyon egyszerű dolog lenne, csak úgy besétálni a királynő színe elé. Igen, sajnos Minsc szerint az egész világ túl egyszerű s ezért olyan bonyolult. 

Mikor jobban kinyílt a kapu, arcára vidám mosoly merészkedett. Örült hogy beengedték a városba, akkor is, ha már megannyi fáklya gyúlt a katonák kezében, hogy megvilágítsák az utcákat s az utukat maguk előtt. Neki se esett volna rosszul egy kezébe, hisz a nap sugarait már réges-rég felváltották az éjszakai csillagok, melyeket nem lehetett olyan jól látni a város világító ablakaitól. Legalább azok adtak némi biztos pontot az úton, azok a fényűző pompás házak, melyek nemeseknek adtak otthon. De mégis, a mellék utcácskák piszokról és korrupt emberekről árulkodtak, melyek pont ilyen helyeken hajtották végre alattomos munkájukat. Már alig látott embert az utcákon, csak néhány kurtizánt, melyek őt is megszólították, hátha kellemes társaságot tudnának neki nyújtani néhány aranyér.
- Ugyan kedves hölgyeim, nekem megvan életem társa, maga kis Boo és a kard a szerelmem!
Válaszolt nekik, de azért sajnálta, hogy nekik ilyen munkát kell elvégezni ahhoz, hogy megélhessenek. Sosem sajnálta a pénzt, ami azt illette. Nem tartozott ámbár a gazdagok közé, viszont sose hiányzott neki alamizsnákra osztogatni. Nyomott a kezükbe két-két aranyérmét, majd intett nekik szerencsés éjszakát kívánva. A főutcán haladt, léptei a macskaköves úton dobogott, ahogy nehéz páncélozott csizmája koppant rá, ráadásul nehéz súlyával együtt. Megállt, hogy körbenézzen s találjon magának egy fogadót, ahol megpihenheti fáradt izmait. Figyelte a házakat, hátha valamelyiken csüng egy fogadót hirdető tábla, de ekkor egy apró, bizonytalan érintést érzett meg karján. Lepillantott, s kicsit meglepődött, mikor észrevette, hogy az a bizonyos katona jött utána, akinek kifizette a belépő díjat a kapunál.
- Ó, hohó! Nézd csak Boo. A derék katona jött utánunk. Mondt csak mit szeretnél?
Figyelmesen próbálja kibontani agyában, hogy mit is akar tőle ez a katona, hisz nem gyakran esik meg, hogy csak úgy utána jönnek. Lehet valamit még elfelejtett volna vele közölni, esetleg keveset fizetett, vagy valami gond lenne? Nem. Figyelte őt s megértette szinte azonnal, hogy a fő utcán csak drága fogadók vannak, ahova nem igazán érdemes belépni, mert fél vagyonát otthagyná. Igen, a luxus házak valóban erről árulkodtak, azt már ő is észrevette. Tovább figyelte őt, majd hogy tud egy jobb helyről? Nocsak! És meg is hívja.
- Nézd Boo ez a derék katona meg akar minket hívni egy italra! Noha vezess akkor.
Megveregeti lapát kezével a néma katona hátát. Próbálja enyhén, de nem igazán tudja erejét kiszámolni, igy lehet ezzel pont kiverte belőle a szuszt. Elindul vele követve lépéseit.
- Remélem jó kis hely lesz! Már izmaink nagyon fáradtak a sok utazástól.
Nem is kellett túl sokat menetelniük, mikor elértek egy fogadóhoz. Már bentről hallatszott, valóban jó kis helynek nézhet ki, ahol megfordul nem csak jó ember, hanem az alattomos is megtalálja itt helyét. Egészen kihallatszik a zene s a szórakozás.
- Boo bajusza enyhén remeg. Lehet nem csak jó ember fordul meg itt. Jobb ha óvatosak leszünk.
Figyelmezteti a katonát, majd könnyedén kinyitja az ajtót. Belép, minek hatására ki megpillantja, lehet elnémul egy kis időre, vagy csak összesúg beszélgető társaival. Megcsapja őt az alkohol és a dohány szaga. Bár nem annyira putri hely, hogy ezt mind kardal lehetne vágni, de mégis érezni. Teste az egész ajtót kitölti, kicsit nehézkés neki bejutni, de azért nem dönti ki az ajtót. Szemei végigpásztáznak a vigadón. Igen, pontosan ahogy gondolta. Nemcsak jóemberek fordulnak meg itt. Eláll egy kicsit az ajtóból, hogy előre engedje a katonát, s majd kövesse, hova fognak letelepedni. Ahogy olykor figyeli a vendégeket, szeme megakad egy csoporton, melyekből egyből kiveszi, hogy kalózok. Igen, teljesen lerí viselkedésükből és ruhájukról hogy kalózok. Legszívesebben azonnal levagdosná mindegyik fejét, de úgy dönt, most inkább nem fog velük foglalkozni, lesz rá jobb alkalom. Na és persze számára tisztességtelenség ha valaki nincs ilyesmire felkészülve.
- Kellemes hely az biztos. Igaz Boo?
Tengeri malaca egy kicsit felcsipogott, majd ismét visszamászott barátja nyakához.   

Szavainak hatására nem épp azt várta amit. Remélte hogy dicsőítve a jót zendülnek fel a katonák, vagy legalább egy közülük, de semmi köszönés nem érkezett ajkaikról. De azért kicsit megelégedett, mikor észrevette, hogy a kapuk ámbár lassan s nehezen, de mégis kinyílnak. Természetesen nem teljesen, de azért pont annyira, hogy néhány ember átférjen rajta, hisz feleslegesnek találta kinyitni az egészet, ha egyedül érkezett. Mégis, inkább apró időre hátravetette pillantását, hogy megbizonyosodjon arról, valóban egyedül érkezett. A nap már jócskán messze járt, ismeretlen tájakon ébresztette más emberek mindennapi életét. Lehet távoli csatákban meghozta a hősök reményét, de az is lehet hogy eme pillanatban valaki meghal. Nem akart ezzel foglalkozni. Egyáltalán nem szeretett azzal foglalkozni, hogy a hatalmas világban hol mindenhol van igazságtalanság, hisz ezzel csak saját magát bosszantja fel, hogy nem lehet ott mindenhol, ahol segíteni kell. Mikor visszafordult a város felé, már egyre gyakrabb ablakban gyúltak meg az esti gyertyák fénye. Megköszönte az isteneknek, hogy eddig segítették útján, s fohászkodott hozzájuk, hogy továbbra is mellette álljanak. Egy igencsak vékonynak mondható katonát pillantott meg maga... előtt. Bár inkább maga alatt, hisz a katona alig ért mellkasáig. Vékony volt s Minsc számára igen csak alacsony. Mintha egy fiatal nőt látna maga előtt katonai ruhában. A férfi arca szokatlanul lágy vonásokat viselt, és a járása sem volt tökéletesen férfias. Kicsit meglepődött, mikor köszönés helyett inkább egy pergament kapott, bár igaz, hogy le kellett enyhébben hajolnia, hogy lássa mi van rajta. Ahogy a katona mögül halhatta, igen csak jól szórakoztak a szerencsétlenen. Szemei végigfutották az írást, de nem tartozott azok közé, akik írni és olvasni oly könnyedén tudnak, ezért a betűk hirtelen teljesen egybefolytak számára.
- Ugyan uraim! Ne nevessenek e derék katonán! Bár igaz az illem magukból hiányzik, hisz nem szabad más kárán nevetni. Nem a beszélt szó a fontos, hanem hogy mi van a szívében!
Mondta erőteljes, mégis nyugodt s barátságos hangjával, majd hatalmas lapát kezével vállon veregette elismerően a szerencsétlen néma katonát. Elvette tőle a pergament, s ha időben a katona nem engedi el, lehet őt is felemeli a földről. Vizsgálta erőteljesen az írást, bár igaz, olvasni nem igen tud, de azért megbirkózik ezzel a feladattal is. A belépődíj egyáltalán nem tetszik neki, hisz mindenki szabad világban él, kelhet járhat kedvében, még a koldusok is.
- Néz Boo barátom, ebbe a városba fizetni kell a jónak, hogy kiűzze a gonoszt! De egye-fene, mindenkinek élni kell valamiből.
Mondja, miközben kedves kis barátja kidugja ismét apró orrocskáját s szimatolni kezd. Ki tudja mit érezhetett meg, talán friss szénát, vagy füvet, de lehet távol magvak illata csapta meg orrát, mer igencsak elkezdett csipogni, jelezve, ő már bizony nagyon éhes. Kis mancsaival felkapaszkodott a batyu nyílásán, majd kimászott, s fürgén akár a gyík, felfutott Minsc vállára. Apró fekete szemeivel kémlelte a világot maga körül, olykor levegőbe szagolt. Kinek nincs jó szeme, vagy nincs elég közel, szinte észre sem veszi a pöttöm állatkát. Azaz... valójában tengeri malachoz elég nagy példány, de a hatalmas harcos vállán aprócskának tűnik. Minsc belenyúlt zsebébe, mely azonnal megcsörgött, jelezve, nem hiányzik a pénz. Egy marékkal vett elő, s számolni kezdte. Arcára egy vigyor ült, egy sunyi vigyor. Lehajolt a néma katonához, majd nyújtó tenyerébe helyezte a csilingelő aranypénzt.
- 11 arany. A maradék 4-et tartsa meg, s vegyen magának valamit.
Mondta neki oly halkan, hogy csak ők ketten halhassák. Közben átadta neki a tekercset is. Arcán látszott, nem éri meg vele vitatkozni, ami a pénzt illeti, na de persze... kinek lenne ehhez bátorsága? Felegyenesedett, s várta hogy beengedjék. Közben lágyan megfontolta, lehet elmegy a királynő után, hátha tudna hasznára lenni. Igaz, jobban szeret az egyszerű népen segíteni, de olykor kíváncsi természete egészen az uralkodó színe elé hajtja.

Ren ahogy elnézem te pont nő vagy és méghozzá mágus ami tökéletes lenne a karakteremnek, hisz hogy befejezze dajemma-jat egy nő mágust kell védelmeznie. Szerintem kezdjünk bele egy kis ismerkedésbe stb s idővel ha kapunk mesélőt szerintem érdekes lesz. Ami téged illet Snyder, ne aggódj, bakancsom már örül annak hogy megcsókolja hátsó részed

Játékost vagy mesélőt kérnék magam mellé, hogy ne egyedül tengessem napjaim Shirata városában. Bár ahogy olvastam mások kalandjait, szinte mindenki odatart, így talán csak egy mesélőt kérek, míg netán bele nem botlok egy-két játékosba.

Lemenőben a nap utolsó sugarai s csendben köszönnek el a világtól, hogy az éjszakának adhassák át helyét. Csodaszép, késő nyári estére mutatkozott az idő. Narancssárga égbolton már olykor előpislákolt egy-egy csillag, mintha nem lennének biztosak abban, előjöhetnek e már végre. Pásztoruk fénye lágyan csillant meg a rózsaszín felhők mögött olykor-olykor mutatva orcáját, ha épp elúszott onnan egy égbolti hajó. Nehéz, mégis nyugodalmas léptek törték meg olykor az erdő békés csendjét. De valóban oly békés volt, mint ahogy azt mutatta? Koránt sem. Néha felbukkant egy denevér, vagy egy bagoly távoli huhogása, mely jelezte, az éjszaka hamar beköszönt. Valójában ezt már a vándor is észrevehette, hisz az erdő árnyai egyre jobban fenyegetődztek neki.
Nem haladt sokáig, de már maga mögött hagyta rég a nap utolsó sugarait is, s mintha csak ő maga hozná a sötét éjszakát Shirata városára. A vastag út, melyet karavánok s utazók használnak, nem nyúlt már messzire a kaputól, sőt, egészen jól ki lehetett venni a tornyok magas tetejüket a fák mögül. Nehéz bakancsa alatt porzott az út, tudta, ha nyugodt helyen megtud pihenni, azonnal kifogja tisztítani lábbelijét. Csak remélhette, hogy eme hatalmas város csordultig van gonoszsággal, vagy netán rábukkan végre egy varázslónőre, kit védelmezhet. De mindez csak remény volt. Remény mely bár megvolt, noha nem kellet hogy valósra váljon. Bejárta már a szigetet, megannyi helyen volt s még több helyen hős ként fogadták őt. Évei során megannyi jót cselekedett, de ez számára mit sem számított, ha nem tudta befejezni a dajemma-t.
Halk motoszkálás, egy kis csipogó hang, s már egy aprócska orr szimatolt kis batyujának oldalán. Boo. Az imádni való kis tengeri malac, mely több nő szívét dobogtatta meg, mint Minsc valaha élete során, s valójában ebből igazán nem volt kevés. Hisz ki ne szeretne bele egy izmos, hős férfibe, kinek helyén szíve? Hatalmas termete megállt, mikor az erdő szétnyitotta karjait, s szeme elé tárult a pompás, hatalmas város. Szemeivel mohón falta az összes tornyot, háztetőt s a kopott várfalakat.
- Készülj gonosz, Minsc és Boo megtalál itt is, bármilyen kis zugban lapulsz!
Zendült erőteljes hangja, mely valóban termetéhez illően kemény volt és férfias. Elindultak egyenesen a kapu felé, melynek pompájából kivehette, ez lesz a főkapu. Mivel már kezdett valóban sötét lenni, észrevette, ha nem szaporázza meg lépteit, kicsukják, s akkor talán be se fogják őt ezen az éjszakán engedni. Már pedig neki semmi kedve nem volt kint éjszakázni a vadonban. Volt már rá elég alakalom. Most csak egy jó fürdőre, meleg vacsorára s puha ágyra vágyott, na és természetesen alig bírta ki, hogy ne rúgja fenékbe a gonosz erőket. Lépteit megszaporázta, melynek köszönhetően nagyobb zajt is csapott, ahogy nehéz páncélzata súrolta magát. Nyomban felfigyeltek rá az őrök, noha talán gyanakvón is, de alaposan szemügyre vették az idegent. Minsc nem vándornak néz ki, inkább lovagnak vagy nehéz páncélzatú katonának mondható. Oda is ért a város kapujához, mely már ugyancsak résnyire, de még mindig nyitva volt. Kezét intésre emelte, hogy köszöntse a város védelmezőit.
- Kellemes estét jó Uraim! Remélem ez a város tartogat némi gonosztevőt olyanok számára, mint jómagam, hisz kis barátommal alig várjuk, hogy fenékbe rugdoshassuk!
Köszönése barátságos volt és udvarias. Apró kis barátja kinyomta ismét pöttöm fejét, hogy beleszagolhasson az idegen levegőbe. Apró hangot adott ki, mivel jelezte, kezd éhes lenni, majd ismét eltűnt rejtekhelyében. Minsc viszont ismét csak remélni tudta, hogy számára kinyitják még a kaput, noha nem volt még teljesen bezárva, csak résnyire nyitva, de azon a résen ő maga nem tudott volna átférkőzni. Egy hatalmas kaput meg nem olyan egyszerű ki-be nyitogatni, ahogy akinek kedve szottyan.

NÉV: Minsc
EGYÉB MEGSZÓLÍTÁSOK: vándor
BECENEVEK: -
NEM: Férfi
KOR: 36
FAJ:Ember

JELLEM: Minsc jelleme valóban érdekes. Egyrészt nagyon komoly, másrészt viszont nagyon gyerekes. Ami azt illeti, ha harcról van szó, vagy mások védelmezésén és segítségén, azonnal készen áll a jó nevében fenékbe rúgni a gonoszt, hogy ne sanyargassa a jó emberek életét. Különösen akkor, ha gyermekekről, hölgyekről vagy szegény emberekről van szó, kiken igazságtalanságot végzett a sors. Nem lehet őt túl intelligensnek mondani, viszont szíve mindig a helyén valamint bátorsága. Jellemezhető úgy is, hogy csontvelőig árad benne a jóság. Természetesen nem hagyja magát kihasználni! Ami kis barátját illeti, nagyon védelmezi, s gyakran beszélget vele. Úgy hiszi, hogy kis tengeri malackája Boo, valójában az űrből érkezett gigantikus tengeri malac, ki a Földön összezsugorodott. Erről természetesen senki nem folytat kutatást, sőt még bizonyítani sem tudja, de mivel Minsc nagytermetű és igencsak erős harcos, senki sem köt ebbe bele. Bár nagyon barátságos tud lenni és gyakran úgy tűnik hogy nincs elég agytekervénye, mégis ha netán felbosszantják, vagy meghal az kit épp védelmez, agya teljesen elborul s elfogja őt a berzeker, ami azt jelenti, hogy mindenkit képes kivétel nélkül megölni maga körül, tehát elfogja őt a teljes őrjöngés.

MINDIG:
-   Boo
-   védelmezés / segítség a jó nevében
-   fenékbe rúgni a gonoszt minden lehetőségnél

SOHA:
-   hagyni hogy a gonosz megússza épp bőrrel

TITOK:
-   még nem fejezte be a dajemma-t

FÉLELEM:
- halála annak akit épp védelmez
- hogy nem fogja tudni befejezni a dajemma-t

KÜLLEM:
Legelső sorban nem a szép szemei lesznek azok, amiket rajta egy személy megnéz, hanem inkább hatalmas termete. Egy fejjel nagyobb, mint az átlagos emberek, hisz népének köszönhetően a genetika nála sem maradt alul. Legalább 210 cm magas, de még a magassága hagyjuk, de ott van az izmos teste, minek köszönhetően félelmetes ellenségnek bizonyul. Mivel már kis kora óta harcokra és a felnőtté válásra van készítve, így valóban nem lehet azt mondani, hogy gyenge ellenfél. Feje teljesen kopaszra van borotválva, s egy tetoválás található arcán, mely halad fel a sima fejbőrre. Igen, ez népének jele. Mivel már kissé idősebb, arcán a ráncok olykor előbukkannak, de inkább az apróbb hegek díszelegnek rajta, melyeket harcok során szerzett. Mégis a rémisztő külsejének ellentétben szemei szelíd barátságot mutatnak. Mindkét fülében található fülbevaló, de csak aprók, olyanok, amiket férfi harcosok szoktak hordani.

ISMERTETŐJEGY:
-   tetoválás a fején
KASZT: vándor / harcos

ELŐTÖRTÉNET: 
Népe már évszázadok óta Arhtas zord szigetét lakják. Ő sem született máshol, hisz népének elvei nem engedik elhagyni eme helyet, sőt tisztelik mind felett, szint úgy mint hagyományaikat. Mikor beköszöntött a tavasz, ő maga is meglátta a csodaszép nap fényét. Apró kis falunak se mondható tanyán született, ahol már az öt ház is soknak mondható. Büszke szüleit kis kora óta boldogította. Gyermekkora pont oly boldogan telt el, mint ahogy minden más gyermeké körülötte. Mikor felcseperedett s meg tanult járni, első ajándéka egy kard volt, mely hű társa lesz élete során. Kis kora óta tanulta a nehéz kardok forgatását, hogyha eljön az idő s bizonyítania kell, megállja helyét. Ezt népe dajemmának nevezte, a felnőtté válás előtti vizsga, melyet, ha elvégez, népe szemében igazi férfi lesz belőle.

Egy téli napon mikor járta a havas hegyvidékeket, olyan állatkára tett szert, mely számára élete során leghűbb társa. Egy apró kis tengerimalac volt az. Ezen a zord vidéken nem is éltek, csak lejjebb a melegebb völgyekben. Minsc ezért azt hitte, valahonnan az űrből érkezhetett. Népéről tudni kell, sosem voltak a legintelligensebbek, ezért azt hitte, hogy ez a tengerimalac valójában óriási, csak a Földön összezsugorodott s képes vele beszélni, azaz megértik egymás szavát.

Mikor elérte 18-adik életévét, tudta, hogy ekkor jön élete legnagyobb megpróbáltatása.
Egy másik tanyáról érkezett hozzájuk Dynaheir, a fiatal varázslónő, ki eljött Minsc-ér, hogy utazásai során védelmezze, ezzel letéve a dajemmát. Szülei s az egész tanya aznap pompás lakomát csaptak, hogy ezzel megünnepeljék Minsc elmenetelét.
Elhagyván a szigetet s mindkettejük otthonát messzire utaztak. Ahogy idő közben kiderült, Dinaheir egy veszélyes mágikus tárgy után kutatott, melyet nem csak ő maga keresett. Egy varázsbot volt az, mely használójának elképzelhetetlen erőt ajándékozott. Bár eme tárgy inkább legenda volt mint valóság, de ez nem rettentette őket vissza.
Teltek a hosszú évek, s már számtalanszor elolvadt a jég hazájukban, mégsem tértek vissza. Kutatásuk ama megannyi év után kudarcot vallott. Mégpedig Minsc kudarcát…
Már mikor megvolt reményük, hogy végre meglelik azt a szent helyet, melyet drowok laknak, hogy megszerezzék a botot, felbukkant egy másik varázsló, kinek gonosz csatlósai nem tétlenkedtek.
Minsc bár képzett s igencsak erős harcos, mégsem volt képes megvédelmezni Dinaheirt. A varázsló, kinek neve Edwin, fogságba ejtette a nőt, miközben Minsc megpróbálta visszaverni csatlósai támadását.
A gonosz vörös Edwin felajánlotta Minsc-nek, szabadjára engedi Dinaheirt, ha elhozza neki amit keresnek. Természetesen, ha kudarcot mer vallani, megöli varázslónőjét, minek köszönhetően ő majd nem válhat felnőtté.
A harcos elfogadta az ajánlatot s lemerészkedett a sötét elfek tágas barlangjaiba, hogy onnan megszerezze amit kérnek tőle. Számtalan napig bolyongott lent a sötétségben, mégsem lelte amit keresett. Viszont a sötét elfek népének számát csökkentette, mikor netán egymásba „botlottak”.
Egyszer viszont egyik sötét elftől megtudta, hogy ama tárgy melyet keres, már évek óta el van pusztítva.
Ezzel a hírrel visszament Edwinhez, azaz visszament volna hozzá, ha megtalálja azon a helyen, melyen kellet volna lennie. A varázsló helyett már csak Dinaheir holtestét találta meg. Számára ez volt a legrosszabb dolog ami történhetne, hisz így nem tudta befejezni a dajemmát.
Szégyenében s kudarcában elmélyedve visszatért a szigetre, de tudta, nem térhet haza, amíg le nem teszi a dajemmát. Épp ezért most járja a szigetet, hogy találjon egy varázslónőt, kit védelmezhet, s így befejezze azt, amit elkezdett, hogy büszkén térhessen vissza otthonába. 

FELSZERELÉS:  Nehéz páncélzatot visel, s hátán mindig ott lóg hatalmas, kétkezes pallosa, mely bár mások számára igencsak nehéz, ő könnyedén forgatja. Kis batyu az oldalán felkötve, melyben hőn szeretett kis Boo utazik.

EGYÉB MEGJEGYZÉS:
Remélem nem lesz gond, ha egy PC-s szerepjátékból alakítok karaktert. Azért az előtörténetét átalakítottam a fórum világához, hogy ezzel ne legyen gond na és persze hozzátettem valami sajátot is, hogy ne legyen teljes mértékben karakter másolás. Netán még alakíthatok rajta. Ezt szeretném karakter képnek: