Hamvaserdő

[KáoszFöldje]

Így nevezik azt az erdő rész, amely a tenger felől körbeöleli Sytar pusztát, ezzel zárva el annak aranyló képét. S ez a zöld szőnyeg, amely idős és fiatal fákkal gazdagon tele van tűzdelve, egészen elér a félszigetig is, ahol bírtokbavéve annak középső részét erdei tájjal ajándékozza meg az ott lakókat.
S hogy hamvas lett a neve, semmi másnak nem köszönheti, mint hogy rengeteg barka fa tenyészik a bükkök és tölgyek között.

[Daren Shadhon]

Még mindig azon gondolkodott, hogy kerülhetett oda egy sárkány, pontosabban nem is azon, hogy hogyan, hisz egyértelmű, hogy emberi alakban, de a sárkány alakban való megjelenését képtelen volt megérteni. Nem mintha nem örült volna neki, elvégre neki köszönhették szabadulásukat. A másik amit nem értett, hogy miért ellenőrzik ennyire a kifelé haladókat. Ha még a városba akarna bejutni az rendben, ki tudja mit akar ott csinálni, na de mikor elmegy? Látszik, hogy rózsák voltak... Az intelligenciájuk is valahol a virág szintjén maradhatott.
Vagy egy  óráig vágtáztak anélkül hogy hátranézett volna. Nem nagyon érdekelte, hogy mi lesz a várossal, majd lesz helyette másik, mint oly gyakran az évszázadok során, inkább a saját bőrét féltette, legyen akármilyen fegyelmezett, egy sárkány azért még őt is meg tudja ijeszteni.
Menet közben előszedte a térképét, ami egy gyors pillantás után össze is tekert, majd odaléptetett a félszerzet mellé, ismét széttekerve a pergament.
-Látod itt van Tamrea.- Mutat a papíron egy félsziget-szerű képződményre, ami a kontinens nyugati oldalán található.
-A célunk pedig itt van, ez Shirata, nem messze a Rothar folyótól. Nem hiszem, hogy utol fogjuk érni az alkimistát még a város előtt, szerintem fölösleges lenne agyonhajszolni mind a szőrgolyód, mind a lovam. Kétlem hogy olyan erős barátai lennének ott, de majd úgyis meglátjuk.-  Mondja majd vár egy kicsit, hogy van-e a lánynak kérdése, vagy bármi mondandója.
Körülnéz, gyanús neki az egész, túl nagy a csend. Vagy csak túlságosan hozzászokott a városi zsivajhoz. Reméli, hogy az utóbbi, nincs kedve mondjuk az utánuk jövő őrökkel küzdeni, így is elég időt vettek már el tőlük.

[Airie Von Nandori]

Igazán kezdett kételkedni abban, hogy ezt a kis mesét beveszik nekik a katonák, így inkább valami hihetőbb kifogás után kezdett kutatni. Arcán meg is látszott az aggodalom enyhe színvonala. Meg is érezte, hogy a katona valóban csak kigúnyolja őket. Na majd egyszer ellátja a baját neki is... Gondolt bele a lány, de utána mégiscsak jobbnak látta nem provokálni őket többet valamilyen "kedves és illedelmes" szavakkal. Mikor oly hosszú ideig váratták őket, a város sötét utcáit figyelte. Olykor egy macska nyávogott fel csak az elhagyatottságban. Érdeklődését az érkező elf hölgy s annak kísérete zökkentette ki. Látott már sok elf nőt, de ez a hölgy igencsak megbabonázta kinézetével. Finom és lágy arcvonásai talán nemesi származásról árulkodtak. Ami több mint valószínű, de az is lehet, hogy egy hölgynek biztonság kedvéjért igazán nem lenne tanácsos egyedül utazni, főleg ily késő órákban. Kitudja milyen veszély leselkedhet rá... Veszély. Ez volt pont az mi rájuk leselkedett az egyik sötét utcában. Mint ahogy sokan mások rajta kívül, ő sem vette észre azokat a baljós szempárokat, mik őket figyelték. Többet foglalkozott azzal, hogy mily fenséges az elf hölgy, minthogy a saját biztonságával foglalkozzon. Talán épp ezért van vele mindig Lork? Ő viszont bizony hogy megérezte az ellenséget közelükben. Idegesen toporzékolt egy helyben s olykor fel is mordult. A lány viszont azt hitte, a katonák miatt ilyen ideges. Tévedett...
A házak hatalmas ricsajára ő is azonnal felfigyelt, mint ahogy sokan mások körülötte. Dőltek a sárkány hatalmas teste alatt, ahogy egyre jobban nagyobbodott, s ők egyre jobban kicsinyedtek színe előtt. Sosem látott sárkányt, csak a mesékben halott róluk. Ott ahonnan érkezett, nem éltek sárkányok, legalább is nem tudott róla. Arca azonnal elfehéredett s megérezte azt a jelenléktelen hideg ürességet legbelül, amit érezni lehet ha szembenéz valaki a halállal. Sikolya megakadt torkában, hisz a félelem benne szinte hatalmasabb és félelmetesebb volt mint maga a sárkány. Azonnal elfelejtette, hogy létezik élet. Nem volt semmi más csak a sárkány, s annak hatalmas pofája, melyet már nyitott is, hogy porrá égesse a várost. Csak Lork üvöltése volt számára halható, mégis oly távolról hallotta, de elég volt ahhoz, hogy eszméletéhez térítse a lányt.
Beletartott egy jó óra hossza vágtázásba, mire messze maguk mögött hagyták a várost, s annak nyilván pusztulását. Még mindig nem volt képes felfogni, hogy kerülhetett oda számára a semmiből az a hatalmas lény, hogy lehet az hogy senki sem vette észre. Hisz egy sárkány! Lehet pont ezért gyűlölik oly sokan a mágiát s a más lényeket. Régen, egy kocsmában halott olyan lényekről, akik embereknek néznek ki, de valójában sárkányok. Lehet ez is egy volt közülük? Nem igazán érdekelte őt ez most annyira, hogy visszaforduljon s végignézze ahogy a város porban fog pusztulni.
- Mi volt ez?! Egy... egy sárkány!
Nyögte ki végül, mikor végre megálltak, nyilván hogy pihenjenek az állatok. Tény, hogy még mindig kicsit nehezen vette a levegőt, s eltelik még egy kis időbe, mire összeszedi magát. Végre észreveheti, hogy egy sötét s hideg erdőben vannak. Nem lát oly jól a sötétben, mint az elfek, de képes kivenni a fák körvonalait. A bagoly valahol messzi félelmetesen huhogott. Tény, hogy sokat kóborolt, de az erdőket gyakran kerülte s inkább mindig kísérettel, vagy karavánnal utazott. Most már tudja miért... Lork hátán közelebb ment Shadhonhoz, hogy jobban lássa a térképet. Tény, hogy nem sokat látott belőle a sötétben, de azért a mutogatás miatt egy-két dolgot kivett belőle. Főleg azt, hogy egész jól lehagyták a várost, de azért még a város, ahova tartanak messze van.
- Rendben. Akkor majd a városban kinyomozzuk gondolom. Még jó hogy ketten vagyunk, gyorsabban megy majd a dolog.
Mondja Shadhonnak egy kedves, ámde fáradt mosollyal, hogy feldobja egy kicsit a hangulatot a sárkány után. Ahogy eddig elnézte, a sötét elf nem lesz az a típus, aki szeret szórakozni, nevetni és olykor a hosszú utakon énekelni. De azért nem teszi őt azonnal egy zsákba a többi orvgyilkossal, akiket utai során megismert. Lehet még meglepi őt egy-két dologgal...

[N Fat Neut]

A vágta kimerítő volt, de mindkét hátast ösztökélte, hogy nyomában a világ egyik legprecízebb gyilkoló gépezete lehet. De nem volt! S bár majd csak hallomásokból, vagy ha visszatérnek, két szemükkel állapíthatják majd meg hőseink, hogy biz a városnak azon két ledőlt épület és másik három megpörkölődöttön kívül, komolyabb baja nem esett.
Viszont egyéb iránt az út folytatása igen unalmasnak ígérkezik. Az erdő csendes, talán túlságosan is, a rajta keresztül haladó út pedig sötétben is igen jól kivehető, köszönhetően az erre járó karavánoknak. De talán ennyi izgalom elég is volt egy éjszakára? Az állatok, akiknek az éjszaka adatott meg a portyázásra viszont mocorognak. Ahogy tovább haladtok, hosszú nagyon hosszú idő telik el, mire valami változatos kerül elétek. Egy róka suhan át, egy pillanatra megdermedve villantja párosotokra szemét, majd tova iszkol szájában zsákmányával. Aztán újra beköszönt az éjszakai szimfónia monotonitása, bagoly, rágcsálók az avarban...

Talán az is megfordul a fejetekben, hogy nem ártana megpihenni, erőt gyűjteni a pusztán való átkeléshez. Hiszen az igen csak kiveszi a legvitézebb és harcedzettebb kalandorok erejét is, próbára téve minden érzéküket. A híre messze földön hírhedté teszi a Senki földjét. De, ha a pihenést elhalasztjátok a reggeli órákra, akkor is jócskán dél fog múlni, mire kikeveredtek a fák közül, válasszátok akár a legrövidebb csapást, hogy egy szellősebb részhez érjetek. Itt mezők szabdalják a gyér erdős foltokat,  patakocskákra is lelhettek, megitatva állataitokat. Hiszen a későbbiekben egy azon kulacson kell majd osztoznotok, mert vízben nem bővelkedik az elkövetkezendő táj.A Hamvas erdőt viszont még mindig nem tudhattátok magatok mögött, csak mire a Nap újra utolsó szegmensébe nem lépett, elhozva az alkonyt.

Egy napnyi előny, sérülten. Ennyi az előnye az alkimistának. Érdemes megfontolni az erőltetett iramot, Shirata a Hatalmak városa, ugyan ott is virul a bűnözés, de a királynő keze alatt. Ahol ugyan az alkimistákat szívesen veszik a mágusokkal egy lapra, de mi van ha a fenséges asszony kegyelmeibe fogadja? Talán pont a rejtélyes tekercse miatt. S ha küldetésetek sikerrel is jár, biztosak lehettek benne, hogy még a bűnözők is a nyomotokban lesznek. S ha kezükre akadtok, talán, ha szerencse csillaga rátok mosolyog, akkor nem a Csonttoronyba küldik a királynő. Csupán a Skarlátfog-fok újabb rabszolgáivá lesztek, ahonnét van még kiút, az előzővel ellentétben, mert onnét bizony még holtan sem lehet szabadulni.
Néhány kérdés szinte válaszért kiálthat, még is mi oly értékes egy tekercsben, hogy ennyit fizetnek érte? Ráadásul egy alkimista tekercsben? S miért kell halnia a tulajának? Később feltehetitek, de hagyhatjátok a feledésbe merülni is.

[elüthetitek az időt, ha van beszélgetnivalótok nyugodtan, akár több reagban, ha nincs akkor jöhet a Sytar fennsík!]

[Daren Shadhon]

Lova prüszkölt egyet, jelezvén hogy fáradt, és megköszönné, ha gazdija lenne oly szíves és lefáradna róla. Biztos örömmel mutatta volna meg Shadhonnak, hogy milyen az ő helyében, de hát mindig az erősebb van felül.
-Gondolom egy elemi sárkány volt, a tűz eleműekből, ugyanis kétlem hogy egy ősi sárkány ennyire fegyelmezetlen, lenne, hogy egy városban mutatkozik.- Fejti ki véleményét a lány költői kérdésére.
-Menjünk arra.- Mutat a tőle jobbra lévő fák felé. -Vízcsobogást hallok onnan, és ránk fér a pihenés ennyi vágta után.-
A második mondat közben már lefelé kászálódott fáradt hátasáról. Nagyon megkedvelte ezt a fekete pejt, nem akarta halálra dolgoztatni. Bevezette lovát a fák közé, remélve, hogy az ottani vadállatok nem akarnak egy ideig még falatozni, bár nem sok olyan vadállat van, ami kettejükkel, meg a szőrcsimbókkal is elbírna.
-Gyertek! Ha jól hallom tényleg nincs messze.- Szólt vissza a fák közül, ahonnan már csak a ló lépéseit lehetett hallani, mi leginkább elf mivoltának és természetesen remek kiképzésének köszönhetett, mit nevezhetünk életnek is. Ő tanította meg életben maradni, s elrejtőzni ott, ahol mások sehogy, vagy nehezen tudnak. Körülbelül két percbe telhetett, és kiértek egy tisztásra, amit nagy valószínűséggel mások vágtak az erdőben a folyó mellé, ezt bizonyítandó egy tábortűz maradványait is megtalálta.
~Ritkán járhatnak erre állatok. Félig megnyugtató, de kajáért messzebbre kell majd mennem.~
Ez, s még a vadászat egyéb részletei jártak a fejében, míg lovát odavezette a patakhoz, hogy ihasson, majd ő is megtöltötte mindkét kulacsát, nagy valószínűséggel szükségük is lesz rá míg átvágnak a város felé a pusztaságokon.
-Van valami különleges kívánságod, vagy megelégszel azzal amit találok vacsorára?-
Fordult a félszerzethez miközben levette köpenyét, majd kardjait is, utóbbit belecsavarta a köpenybe, majd ledobta egy farönk mellé, s végül levette hátáról a számszeríjat, amit fel is húzott és megtöltött.
-Vagy jobb szeretnél te menni? - Fordul Lork felé. Szinte a levegőben érezni, hogy már ő is nagyon ki van éhezve egy jó kis vadászatra, vagy legalábbis ételre, bár utóbbit inkább az óriási gyomra árulta el a korgásával.

[Airie Von Nandori]

Olykor mikor felnézett az égre, látni lehetett egy-egy csillagot, de a borús éjszaka távoli esőt ígért az erdőnek. Remélte nagyon, hogy addig nem fogja őket utolérni, vagy találnak valamilyen menedéket, ahol megbújhatnak. Az erdőben az állatokon kívül a legnagyobb ellenség a vihar és az eső. Az ember átázik és megfázik, minden vizes, nem lehet akkor tüzet se gyújtani... Borzalom. Mikor Shadhon bejelentette, hogy pihenni kéne, megörült ennek, hisz érezte ahogy nem hogy csak ő, de Lork is enyhén fáradt, de inkább éhes. Hisz ha a worg jól lakik, új erőre kap. Ez a varázs bennük. A sötét elf s annak fekete lova tökéletesen beleolvadtak Radoszka szeme számára az erdőbe. Ha nem is szólna vissza, talán kételkedne abban, hogy élő volt e egyáltalán s nem kísértet. Lork szerencsére jól lát a sötétben, így szinte azonnal utánuk indultak.
A kis tisztás, mi nyilván mesterségesen volt megalkotva, régi táborhelyről árulkodik, hisz a tűzhely hideg hamuja lehet pár napos. A víz csobogása kellemes éneknek tűnt a lánynak mindaz a sok éjszakai hang mellett, melyekből könnyű volt ráhozni a frászt. Nem mintha olyan ijedős lenne, de nagyon keveset járt erdőben, és ha járt, akkor estére mindig elért valamilyen tanyát, ahol befogadták egy éjszakára. Lork lefeküdt a földre s a lány lemászott róla. Másképp nem is lehetett ezt igazán megoldani, ha csak nem akar leugrani, vagy létrát erősíteni a farkas hátára és úgy lemászni. Nyújtózott egy kicsit, hogy összeszedje magát. Körbenézett és ledobta batyuját az avarba. Tompa puffanás, halk csilingelések jelezték, hogy sokféle furcsa dolgot tartalmaz. Lork azonnal megcélozta a patakot s amennyire csak tudott belegázolt, hogy kicsit megtudja mosni bundáját. A lány is odament. Leguggolt az egyik kőre, majd megmosta arcát a kellemes hideg vízzel. Enyhén felébredt ettől. Ledobta magáról bőrből készült felsőjét és csizmáját, majd térdig bement a vízbe. Tény, hogy nadrágja térde fölé ér. Valaha hosszú bőrnadrág volt, de az idők során ahogy kopott, úgy rövidült is. Mellkasát takarta csak felsője, ami rajta volt most. Mosdás közben Lorkra nézett.
- Szerintem a vadászatot Lorka bízzuk.
Mondja s elmosolyodik. Lork azonnal könnyedén kiszökkent a vízből, enyhe frászt hozva a lóra, majd halk nesz jelezte, hogy már el is tűnt az erdőben, hogy élelmet hozzon. A lány még pár percig a vízben locsi-pocsizott, majd kimászott belőle. Kinyitotta batyuját, miből egy régi nagyobb rongyszerűséget vett elő. Valaha köpeny lehetett. Leterítette a tűz közelébe, amit addig Shadhon megcsinált. Élvezte a kellemes melegséget bőrén.
- Nekem még van valamim a kocsmából.
Mondja kicsit vidáman, majd ki is veszi a számára elég nagy kenyérdarabot és néhány szelet sajtot. Halászik tovább, mintha keresne még valami élelmet, de nem talál semmit, amit csalódott arca jelez. Letette maga mellé, hogy ne legyen annyira piszkos. Tekintetében látszik, hogy nagyon szívesen megosztozkodik a sötét elfel. Hiába tolvaj, hiába kapzsi, ő is tud jószívű lenni. Na meg... jobb ha jóba van az ember egy orvgyilkossal... Elkezdte kibontani haját, mely apró kis tincsekben volt összefonva. Talán egy óra telhetett el, amióta Lork elment, de hirtelen hatalmas zaj és morgás hallatszott a sűrűből. Megjelent Lork és egy szarvast húzott maga után. Döglött volt, hisz torkánál fogva cipelte ide. Agancsai hatalmasak voltak, nyilván idősebb, mégis egészséges szarvas lehetett. A lány nem is lepődött meg ezen. De azért ami a szarvas felkoncolását illeti, ezt inkább a sötét elfre hagyta. A sült szarvas húst jó ízűen ette meg a maradék kocsmás kajával, amiből természetesen Shadhonnak is adott. Elfogyasztotta a maradék sört is, ami a kulacsában volt.  Lork elégedetten feküdt le, miután szintén befalta a maradék tetemet. Pihent, de közben figyelt a környékre is. Fülelt, olykor a levegőbe szagolt. A lány lefeküdt Lork mellé. Mindig hozzábújva alszik. A vacsora után el is nyomta a lányt az álom. Gyakran volt így, ő aludt, társa pedig őrködött. Halk szuszogásán kívül nyugodtan alszik, amíg fel nem lesz ébresztve...

Kaland:Az alkimista tekercs nyomában ->Sytar fennsík