A szolid, de látványos kőburkolat már ígért némi lélegzetelállító látványt.
S nem kell csalódni, a festői környezet, a minden odafigyelést megkapó kert és a boltíven túl elterülő hatalmas helyiség, melyet minden sarkából hátborzongató gránitszobrok őriznek.
A falak fakó sárgák, majdnem fehérek, a talpak alatt puha homokkőszínű szőnyeg terül el. Néhány sötétebb színű fa szekrény is helyt kapott itt még, az igen csak hatalmas asztal mellett. Amely mögött mindig strázsál valaki, hogy illő módon köszöntse a belépő leendő vendéget.
Innét három folyosó ágazik el, egy a szállásokra vezet, a jobbra vivő az étkezőbe és különszobákba, míg az egyenesen a kertbe vivő a medencékhez vezet.
Éjszaka lámpásokat akasztanak a bejárat felé, hogy a tévelygők idetalálhassanak. De a létesítmény egész területét ellátják, gömb alakú búra alá tett gyertyákkal.
Erről a helyről csak a jó forog a köztudatban, tisztes helynek vélik, ahol egy kisebb juttatásért nem csak a gasztronómia terén kényeztetik az ide betérőt. Csodálatosan szép hölgyek és urak várják, lesik szolgálatkészen a vendégek óhaját, legyen az bármi.
Ám, ha a vendég képtelen fizetni, akkor ameddig adósságát nem törleszti, a hely rabszolgája lesz. A Teaház vezetője gyakorta még az igazi külsejétől is megfosztja adósát, de leginkább a szökni próbálókkal bánik el ilyen módon. Kanállá, parázzsá vagy más hasznos dologgá téve őket. Ezzel is szolgálatra kényszerítve.
Szerző
