Sólyom-erdő

[Tamrea]

Felhúzott szemöldökkel nézek Adenre, miközben szinte kioktat, hogy hogyan is kell egy szövetséget kötni ember és isten között. Hiszen már számtalanszor csináltam, és közben soha senkinek a vérét nem ízlelgettem, vagy semmi ilyesmi, és mégis, ugyan úgy hozzám tartoznak, mint ahogy mondja. Csücsörítek számmal,, hogy nemtetszésem kifejezzem, és számonkérő hangon szólalok meg.
-Tehát azt mondod, hogy te, ki másik világból jöttél, ennyire tudod, ebben a világban, az én szerződéskötésem hogyan kéne legyen? Vigyázz a szádra, halandó, mert a végén még a fejeddel együtt mosom ki! -lehunyom a szemem és mélyet lélegzek, mielőtt még felkapnám a vizet.- Évszázadok óta, sőt, ezredek óta élek itt, és kötök szövetséget, neked lehet ez csak egy mese, és sose láttál még ilyet, de én évtizedenként csinálok ilyet. Ne oktass ki engem. Ha annyira kívánod, hát véred veszem. De azt hiszem, jobb ha most belátod, ebben a világban mások a szabályok, és másképp vannak a dolgok, mint nálatok. Megszoksz, vagy megszöksz?
Teszem fel neki a nagy kérdést, ami mögött talán az is rejlik, hogy hajlandó-e az én szabályaim szerint játszani. Lévén én lennék az, akihez ő kötődni akar, és nem fordítva, nemde? Akkor hát ne korlátozza meg nekem, hogyan kell csinálni, mert ha ezer éven keresztül működött, és soha semmi nem jött közbe, akkor ne most álljon le nekem erről papolni. Újra veszek egy mély levegőt, mielőtt még rásütném szegény Adenre, hogy pimasz, pedig csak a saját világának hagyományait próbálja követni. Csakhogy ez a két világ olyannyira más, hogy nem lehet összehasonlítani sem.
-Én nem átírom. Ez így van, mióta eszemet tudom. Lények, lelkek, árnyak, démonok, emberek és sárkányok, meg más lények térdeltek le előttem, szavukat és nevüket adva nekem, mert ha megszegnének valamit, akkor némán, névtelenül kell bolyongjanak a világban, úgy, hogy soha többet a víz közelébe nem mehetnek. De ha nem jó neked ezek szerint a szabályok szerint, akkor talán keresd meg Damart, vagy Esrihalt, talán ők majd örömmel látják véred is, ki tudja.
Vonok vállat, hogy végül az érdektelenség álcája mögé bújva eljátsszam, engem nem érdekel, hogyan dönt. Két kezem széttárom, hogyha mégis úgy dönt, ezeket elfogadja, akkor térdeljen le elém. Nem akarom neki megmagyarázni, hogy én miért így kötök életre szóló ,,barátságokat". Nem akarom neki elmondani, hogy az összes testvérem közül talán én érzek egyedül. De úgy igazán, és nem csak intenzív dühöt vagy csalódást, hanem minden mást is. Akárha ember lennék... És azt sem, hogy a vér látványától ugyan nem irtózom, de nem szeretem látni. Furcsa, és nem túl pozitív emlékek miatt.

[Aden Von Zaken]

*Zaken csak megmosolyogva nézi a lányt ki láthatóan elég mérges s szentűl ragaszkodik igazához. Belátja hogy itt nehéz közös nevezőre jutni, két külön világ s mint minden világnak megvannak a maga szabályai. S ezt a lánynak is látnia kéne, s hiába mondja Zakennek ő is ragaszkodik hagyományaikhoz s nem tudja csak eldobni őket mint egy rongyos ruhát. Zaken csak mosolyog s nem fél hiába a lány itt az úr s ezredévek óta él itt. Ő már megjárta a halált tudja mi jöhet szembe vele, szemeiben nincs félelem. Csak vár s hallgat némán. Majd ahogy a lány befejezi végre szóhoz juthat.
-Én mondom hogyan kéne legyen... Hisz egy isten is lehet kicsit megértőbb akár egy ember... Mindkettőnknek megvan a maga szabálya s a maga világa. Tudom ezt így nehéz összeilleszteni hisz te is máshogy és én is.
*Majd a lány ismét haragos szavakat hint Zaken felé ki ismét csak azt a mosolyt veszi fel mi eddig is rajta volt. S talán már nem is csak úgy mosolyog mint eddig, mintha tetszene neki ahogy a lány idegeskedik. Furcsa ő s nem is tagadta soha hogy ne lenne az.
-Rea... Ők nem kértek tőlem semmit miért mennék hozzájuk. S ha jól emlékszem te se kértél csak mondtad hogy Tamareában nem szeretnél vérontást... S én kínáltam egy lehetőséget, mi mindkettőnk számára jó. Nem fordulok én istenekhez... Se most sem máskor. Neked is csak azért adnám vérem mert valamilyen szinten megkedveltelek.
*Majd kalapját leveszi s kardja hűségesen mellé vetődik hogy lerakja rá azt. Majd ismét csak mosolyog nem tudja mire számítson de azt tudja nehéz lesz az mit most épp akar csinálni. Egy olyan istent meggyőzni ki ráadásúl női lélek. Látszik rajta hogy makacs. De nincs mit tenni ilyen. Majd a lány széttáró karjait figyeli mintha várná hogy azt tegye mit ő akar. Zaken csak mosolyog hiába mit tehetne mást. Csak így nem fog nevet adni neki. Hisz teljes ellentétben van azzal mi az ő világában van.
-Legyen hát nevemet adom- Térdel le a kard mellé majd húzza végig rajta a kezét- Nevem, szavam s vérem adom neked-majd felállt a lány elött s vérző kezét az övébe helyezte- Szolgálni foglak most s mindenkór. Míg e világhoz tartozok...
*Csak egy mosoly mit engedett magának. S várta  a lány mit szól ehhez. Hisz átlépte mind a két határt, vére is hullott az isten kezébe s szavát s nevét is megadja neki.Majd a mosoly eltűnik s teljesen komor arc fogadja a lányt mire visszevetné fejét felé.
-A nevem Aden Von Zaken s szavamat adom s ezt véremmel pecsételem meg... Hozzád tartozom s követlek s a te utasításaidnak cselekszem. Míg a halál utól nem ér.
*Majd várt a lány mit szól ehhez. Fogadja e még az esküt s ha fogadja mi lesz ezután.

[Tamrea]

Általában az emberek, ha kioktatják őket, akkor nem mosolyognak. Azt hiszem jóval könnyebb egy olyan valakivel megtárgyalni a dolgokat, aki nem pártíz éves, és aki elég könnyedén fogja fel a dolgokat. Hiszen ha most a másik fél is nekiállna engem újfent kioktatni, -amit ígyis megtesz, csak éppen barátságosabb hangon és csak ezért nézem talán el neki... remélem. - akkor ebből nem keveredünk ki még évezredek múltán se. Ám még mindezek ellenére, és persze a hízelgő hátterű dolgok ellenére sem értem, hogy miért kell ide valakinek a vére. A víz és a szél istene vagyok. Vérrel csak akkor érintkezem, ha a vizeim mossák el egy pusztítás nyomait, vagy ha szemtanúja vagyok olyasminek, aminek talán senki más... Újra bevillan emlékeim közül két fehér köpenyes alak, akik egymással küzdenek, s kik olyan egyformák... Nyelek, és kicsit lehiggadok ahogy belegondolok Aden sorsába, és gondolkodási módját is átértékelem... Azt hiszem nem könnyű. Egyikünknek sem. Megkedvelt. Azt hiszem, egy olyan valakitől, aki gondolkodás nélkül öl és nem érez utána semmit sem... Ez egy furcsa kegyszerűség. Szótlanul, és kommentálás nélkül nézem, és hagyom, hogy elém térdeljen, és nagy levegőt kell vennem, hogy ne akadályozzam meg a vérének ontásában. De talán nem is az önuralmam tehet róla. Érzem a mágia bizsergését a levegőben, az ősi mágiáét, amit nagyon kevesen használnak már ezen a világon. A szél teljesen elült, mintha ő is figyelne, mint a tanú, és még a víz sem fodrozódik. Szinte megállt az idő forgása is, vagy csak egy pillanatra lelassult a kedvemért, mert olyannyira szeretem ezeket a pillanatokat... Ujjaim bizseregnek és legszívesebben elhúznám tőle, ahogy a véres kezével az enyém fogja, látszik hogy nem szeretem ezt a vörös életnedűt. Az élet pártfogója vagyok, nem a halálé. Ahogy felnéz rám, úgy én is a szemébe nézek, és kézfejére húzom kissé véres kezem.
-Én, a Negyedik, esküd fogadom, és a szél kísérje ezentúl utad, bármerre jársz. A kötelék megtörhetetlen, és még tenmagad bármilyen formában létezel, hozzám tartozol. Fogadd a hűséged pecsétjét, és sose feledd, ki vagy, Aden....
Ujjaim alatt a bőre felizzik, és egy aprócska kör alakú minta rajzolódik ki, ami most még világosan látszik, de amint elhalványul, és elhal a forróság a bőrén, már csak akkor lesz látható, ha vízzel érintkezik. Ez egy jel, amit én hagyok rajta, és amíg ez rajta van, addig teljesen hozzám tartozik, és bármilyen ellenállás hasztalan lesz. Parancsom megtagadása esetén pedig a lehető leghosszabb kínszenvedést nyújtja a kicsinyke vízjel, persze ezt még soha senki orrára nem kötöttem, mert még nem akadt rá példa, akármennyire is csak emberek álltak ebbe a sorba. Mert mondhatják, hogy az ember ingatag, engem még meg soha nem csaltak. Elhúzom a kezem, és abban a pillanatban a kezemre száradt vér vidáman pereg lefelé, olyan sebesen, hogy szinte vörössé válik egy pillanatra a levegő is. Aztán ellépek Adentől.
-Tessék, túléltük. Azt hiszem kár volt annyit aggódni. Tehát ha kellek, megtalálsz, akárhol is légy. Legfeljebb nem olyan formában jelenek meg, mint várnád.

[Aden Von Zaken]

*Zaken furcsa érzésekkel kűzdött érezte hogy olyan dolog volt készülőben mit emberöltő óta nem érzett. Lehet mégis csak jég szíve képes lenne barátságot kötni akárkivel. Rázza meg fejét majd veti el ezt a gondolatot hisz az eskü s a barátság nem egy és ugyanaz. Megpróbálta úgy felfogni mint egy védelmezőt ki segít neki ha bajba kerül s egy felette álló személyt kinek teljesíti parancsait. A lány szavaira nem válaszolt. Hisz tudta hogy ki is ő. Egy ember ki lelkiismeret nélkül éli le életét, egy elátkozott teremtmény ki soha nem találhatja helyét. Csak mosolyra húzódott szája s talán szolni is akart de nem tudott volna mit. Szemeit a lányra vitte jobban mondva mögé nézett. Lassan egy kék ovális kör alak formázódott ki a lány háta mögött.
-Túléltük ez tény. De vajon én továbbra is túl fogom?
*Majd a kör beteljesedett s egy csukjás alak lépett ki belőle. Kék ruhája takarta minden testrészét arcával egyetemben. Alig lépett ki a körből már hajolt is meg az istenségnek tiszteletét mutatva.
-Üdvözletem Tamarea istennő.
*Bár a lány nem ismerhette az idegent ő pontosan tudta ki is ő. E világban mindenről tud mit érdemes tudni.
-A második mágus vagyok...-Majd felemelkedett s Zakenra vitte a tekintetét.
-Csak nem így próbálunk kibújni a szolgálat alól Záken uram?
*Kérdezte gúnnyal a hangjában. Zaken ismerte őt hisz ő úgy ébredt e világban hogy Aravat mellett még 6 mágus állt s minden bizonnyal Aravat volt a legerősebb közöttük s eme ember nála gyengébb de nem tudni mennyivel.
-Nem bújok én ki semmi alól. Teszem amit tennem kell parancsotokra akármikor, de a szövetségesek sose ártanak.
*Pont óly gúnyos volt a válasz mint amilyen a kérdés.
-Értem...-Feleli a mágus- Most pedig kérem a követ....
*Zaken elsétált az elötte álló lány mellett annak vállán húzva végig kezét. Majd nyomta bele a másodiknak a kezébe a követ.
-Köszönöm ismét csak jó szolgálatot tettél. Hamarosan ismét indúlnod kell az úton mi rád vár. S bevallom oda kellenek is a szövetségesek. Hisz nem lesz egy egyszerű kaland.
*Majd a mágus még várt hátha Tamrea még kíván felé intézni szavakat, ha nem akkor egyszerűen csak belép a kapun s elhagyja a vidéket.
*Zaken szemei Reára vezetődnek. S egy kis mosolyt ereszt el felé.
-S lám te is látod kiknek vagyok kutyája.
*Hangjában nem volt keserűség vagy bánat csupán egy kicsin csalódottság hogy ismét el kell majd indúlni azon az úton amit megszabnak neki.