Banya Tanya (fogadó)

[KáoszFöldje]

O igen ez a hely szó szerint értendő, bár egy fogadó még is. Ezt mindjárt megérted.
Három nővér vezeti ezt a fogadót kik még ha netán vak is lennél sem lennél képes azt mondani hogy csinos hölgyemények, azonban a szép bókok hallatán hajlamosak engedni az áraikból s persze ha netalán valamely módon megsértenéd őket hát. Jobb ha megfizethetőbb szállás után nézel, avagy ha már fogyasztottál fel kell készülnöd a kemény munkára.

A fogadó belseje tágas és illően a három hölgyemény színes ízlésvilágát tükrözik, tehát kaotikus a színválasztás és az elrendezés.Többnyire a rosszban sántikálók keresik fel ezt a helyet, mivel a három nőszemély képes a legbátrabb katonát vagy lovagot is elkergetni. Bár ez igaz a legsötétebb szívű gonosztevőre is.

A három elbűvölő teremtés: Avagy a tulajdonos hölgyek!

Sles .. Gwen .. Briana

[Snyder]

Meglehetősen nagy örömet okoztak a nővéreknek, mikor a kalózok egy része betévelygett hozzájuk étvágyukat és szomjukat is magukkal cipelve. Néhány asztal köré csoportosultak, míg a maradék az vagy a piacra ment valamit venni, vagy a bordélyházak valamelyikébe ment egy kis élvezetért. Hamarosan már az étkük is a tányéron gőzölgött előttük az asztalon, noha nem sokáig, az éhes matrózok fel is falták, csak néhány csontot hagytak meg, s jöhetett a desszert, az utánozhatatlan és soha el nem maradható rum. Jó hangosan mulatoztak, de senki nem szólt rájuk, hisz ki merészelne a tulajdonosokon kívül szót emelni ellenük, őket meg különösképpen nem zavarta, főleg hogy jól fizető vendégek voltak. No igen, az aki sok időt tölt tengeren nem kaphat mindig főtt, meg luxuskajákat, így örömmel adnak ki érte mások számára már elfogadhatatlan mértékű összeget, hisz van miből ugyebár. Míg vedelték az alkoholt, a kockát is előszedték, had menjen a játék. Közben egyre csak azon röhögtek, hogy milyen balfácánok volt a kapuőr, aki beengedte őket. Szegény nagyon kikaphat a felettesétől, mert vagy huszonöt embert engedett be hét arany fejében. A kissé nevetséges esemény azzal kezdődött, hogy a legénysége elakadt a kapubejáratnál, mivel az őrök pénzt követeltek tőlük, amit ők nem voltak hajlandóak megadni. Végül is igaz, hogy képzelik azt, hogy fizessenek azért, hogy belépjenek a városba ahol még egyébként is költeni fogják a drága aranyat.

 Mikor megérkezett már majdhogynem kardot rántottak egymás ellen, de sikerült lecsitítani mindenkit.
-Nyughasstaok már!- Ordított a saját embereire. -Meg tudhatnám a probléma okát?- Intézte kérdését a három őrhöz, akik közül csak egy volt úgymond harcképes, a többi még az alabárdot is alig bírta megemelni. Szegény parasztfiúk csak a jobb megélhetőség érdekében erőltették magukra az egyenruhát, és máris egy ilyen csürhébe botlanak.
-Áhh ha jól látom maga itt a kapitány.- Nyugodott meg valamelyest a tagbaszakadt fickó. -A maga csürhéje nem hajlandó megfizetni a belépési díjat, ami hét arany, és így nem engedhetem át őket.-
-Óóó... Csak ennyi volna a gond? Hét aranyat fizetünk és már mehetünk is?- Kérdezte meg a biztonság kedvéért, mire az őr csak egy igen kíséretében bólintott.
-Nos akkor kezet rá!- Mondotta és megrázta a fickó kezét, majd beleszámolta az említett összeget. -Na akkor ha megengednék szeretnénk befáradni.-  Az őr csak nézett ki a fejéből, hogy miről beszél ez az idióta. Nem csoda, az izmok nagyok, az agy kicsi.
-Azt mondta, hogy ha fizetünk hét aranyat akkor bemehetünk. Tudja hogy megy. Én már átadtam az összeget, maga meg félreáll, hogy a fizető vendégek bemehessenek.- Magyarázta szép lassan, szinte már sértően, mire az őr elég hevesen közölte vele, hogy az ár fejenként értendő.
-Hát ezt kifelejtette mikor az alkut kötöttük. Csak annyit mondott hogy hét aranyat kell adnunk, de azt már nem kötötte ki, hogy egyenként. Ráadásul mindkét oldalról, megvolt a minimum két fő mint tanú, így a megállapodás érvényes a törvények szerint, amit a tanúk jelenlétében kézfogással szentesítettem önnel, mint a város törvényes képviselőjével.-
Az őr nem tudott sok mindent tenni, mert a törvény az törvény, és ha nem fogalmazott megfelelően, akkor így járt. Hangos nevetés, vagyis inkább röhögés kíséretében léptek át a kapun az őr nem kis bosszúságában, aki az újoncokon vezette le a dühét. Pech. Innentől már zökkenőmentes utuk volt, és mindenki ment a maga útjára, eljutva oda ahova akartak, jelen esetben a Banya Tanyára.

Snydernek most nem volt szerencséje, valószínűleg a kapunál eljátszotta mindet, mivel a kockázás során sorban veszített, így a harmadik vereség után inkább kiszállt a játékból, és tovább élvezte a rum és hű legénysége társaságát.

[Minsc]

Mikor jobban kinyílt a kapu, arcára vidám mosoly merészkedett. Örült hogy beengedték a városba, akkor is, ha már megannyi fáklya gyúlt a katonák kezében, hogy megvilágítsák az utcákat s az utukat maguk előtt. Neki se esett volna rosszul egy kezébe, hisz a nap sugarait már réges-rég felváltották az éjszakai csillagok, melyeket nem lehetett olyan jól látni a város világító ablakaitól. Legalább azok adtak némi biztos pontot az úton, azok a fényűző pompás házak, melyek nemeseknek adtak otthon. De mégis, a mellék utcácskák piszokról és korrupt emberekről árulkodtak, melyek pont ilyen helyeken hajtották végre alattomos munkájukat. Már alig látott embert az utcákon, csak néhány kurtizánt, melyek őt is megszólították, hátha kellemes társaságot tudnának neki nyújtani néhány aranyér.
- Ugyan kedves hölgyeim, nekem megvan életem társa, maga kis Boo és a kard a szerelmem!
Válaszolt nekik, de azért sajnálta, hogy nekik ilyen munkát kell elvégezni ahhoz, hogy megélhessenek. Sosem sajnálta a pénzt, ami azt illette. Nem tartozott ámbár a gazdagok közé, viszont sose hiányzott neki alamizsnákra osztogatni. Nyomott a kezükbe két-két aranyérmét, majd intett nekik szerencsés éjszakát kívánva. A főutcán haladt, léptei a macskaköves úton dobogott, ahogy nehéz páncélozott csizmája koppant rá, ráadásul nehéz súlyával együtt. Megállt, hogy körbenézzen s találjon magának egy fogadót, ahol megpihenheti fáradt izmait. Figyelte a házakat, hátha valamelyiken csüng egy fogadót hirdető tábla, de ekkor egy apró, bizonytalan érintést érzett meg karján. Lepillantott, s kicsit meglepődött, mikor észrevette, hogy az a bizonyos katona jött utána, akinek kifizette a belépő díjat a kapunál.
- Ó, hohó! Nézd csak Boo. A derék katona jött utánunk. Mondt csak mit szeretnél?
Figyelmesen próbálja kibontani agyában, hogy mit is akar tőle ez a katona, hisz nem gyakran esik meg, hogy csak úgy utána jönnek. Lehet valamit még elfelejtett volna vele közölni, esetleg keveset fizetett, vagy valami gond lenne? Nem. Figyelte őt s megértette szinte azonnal, hogy a fő utcán csak drága fogadók vannak, ahova nem igazán érdemes belépni, mert fél vagyonát otthagyná. Igen, a luxus házak valóban erről árulkodtak, azt már ő is észrevette. Tovább figyelte őt, majd hogy tud egy jobb helyről? Nocsak! És meg is hívja.
- Nézd Boo ez a derék katona meg akar minket hívni egy italra! Noha vezess akkor.
Megveregeti lapát kezével a néma katona hátát. Próbálja enyhén, de nem igazán tudja erejét kiszámolni, igy lehet ezzel pont kiverte belőle a szuszt. Elindul vele követve lépéseit.
- Remélem jó kis hely lesz! Már izmaink nagyon fáradtak a sok utazástól.
Nem is kellett túl sokat menetelniük, mikor elértek egy fogadóhoz. Már bentről hallatszott, valóban jó kis helynek nézhet ki, ahol megfordul nem csak jó ember, hanem az alattomos is megtalálja itt helyét. Egészen kihallatszik a zene s a szórakozás.
- Boo bajusza enyhén remeg. Lehet nem csak jó ember fordul meg itt. Jobb ha óvatosak leszünk.
Figyelmezteti a katonát, majd könnyedén kinyitja az ajtót. Belép, minek hatására ki megpillantja, lehet elnémul egy kis időre, vagy csak összesúg beszélgető társaival. Megcsapja őt az alkohol és a dohány szaga. Bár nem annyira putri hely, hogy ezt mind kardal lehetne vágni, de mégis érezni. Teste az egész ajtót kitölti, kicsit nehézkés neki bejutni, de azért nem dönti ki az ajtót. Szemei végigpásztáznak a vigadón. Igen, pontosan ahogy gondolta. Nemcsak jóemberek fordulnak meg itt. Eláll egy kicsit az ajtóból, hogy előre engedje a katonát, s majd kövesse, hova fognak letelepedni. Ahogy olykor figyeli a vendégeket, szeme megakad egy csoporton, melyekből egyből kiveszi, hogy kalózok. Igen, teljesen lerí viselkedésükből és ruhájukról hogy kalózok. Legszívesebben azonnal levagdosná mindegyik fejét, de úgy dönt, most inkább nem fog velük foglalkozni, lesz rá jobb alkalom. Na és persze számára tisztességtelenség ha valaki nincs ilyesmire felkészülve.
- Kellemes hely az biztos. Igaz Boo?
Tengeri malaca egy kicsit felcsipogott, majd ismét visszamászott barátja nyakához.   

[Ren]

Igazán örömömre szolgált, hogy az idegen szinte azonnal megértette mit akarok és ezért hálát adok a szerencsénknek is. Mert nem egyszer előfordult, hogy már az össze s létező módon megpróbáltam elmutogatni, hogy mit szeretnék, de a velem szemben álló egy kukkot sem értett meg belőle és persze baj lett a dolog vége. Nekem egy kisebb büntetőmunka, de szegény fazonnak pedig bilincs került a csuklójára és keletre vitték kényszermunkára. Nincs igazság, legalább is teljes igazság sehol sincs. Halkan sóhajtok, van némi rossz érzésem ezzel az igazság dologgal kapcsolatban, hiszen mindennek más az, ennek a városnak is más igazságai vannak, amikhez nem árt tartania magát az embernek. legalább is, ha nem akar a nagy bajból egy még nagyobba keveredni és most itt meg nem alapozott, de teljesen igaznak vehető pletykákra gondolok. Minthogy őfelsége kalózokat bérelt fel, hogy kifossz más nagyvárosok hajóit és cserébe csak igen kevés hányadát kell a rakománynak beszolgáltatni. Igaz, ezt magam sem hiszem el, hiszen a királyné igen keménykezű, de a Rózsák vezére, inkább egy alamuszi és sunyi rókának tűnik, mint tisztes vitéznek.
Megrázkódik a világ és halkan köhögök, ahogy a levegő megbicsaklik járatában az ütés hatására. Nem készültem fel rá, de rögvest el is mosolyodok, hogy ne aggódjon és ne is forduljon meg a fejében, hogy esetleg kellemetlenséget okozott ezzel nekem. Igazán nehéz lehet visszafognia az erejét, ami valljuk be, nem lehet csekély. E téren, szinte teljes mértékben megértem, én sem mutathatom meg mindenkinek, hogy milyen bámulatos mágus vagyok. Még akkor sem, ha mesterekkel még nem veszem fel a versenyt. Hagyjuk is, inkább figyelek rá.
Kicsit zavar, hogy nem tudom a nevét és az is, hogy ő sem az enyémet, az hogy katonának hív, meg pláne nem nyeri el a szimpátiámat. De még mindig nem dobhatom csak úgy sutba az inkognitómat, tehát majd kiötlök valami más megoldást. A szavaira viszont kicsit ingatom a fejem, ahogy megindulunk. Ez amolyan is-is jelentéssel volt felvértezve, de halvány gőzöm sincs, hogyan mondhatnám el, hogy ott igen vegyes a felhozatal. Ahogy odaérünk, felpillantok rá és valahogy már egész megszokottnak tűnik, hogy Boo, mint név és a kis tengerimalac neve előkerül. S lám nem is akármilyen állatka, ha megérzi az emberek lelkében lakozó viszonyokat, ár az állatok erre sokkal fogékonyabbak, mint mi emberek, avagy éppen mágusok, bár nekem sem lehet okom a panaszra. Idézőként igen sok szempontot figyelembe kell vennem és néha egy rezdülésből olvasnom, de mint démonszülő messze vagyok a szavak mestereitől.
Meglepetten pillantok az amúgy nagy ajtóba kis híján beszoruló hátra, meg is fordul a fejemben, hogy talán diszkréten meg kéne löknöm, de az én fizikai erőm aligha segítené keresztül ezen a nehezéken. De bejut és az ajtófélfa is egyben marad, ez igazán örvendetes, a banyákat nem túl ésszerű rögtön a belépéskor felbosszantani. A csend, amit követően csak lassan indul meg az egyre hangosabba váló moraj, azért elárul már valamit. Mind meglepődtek. Belépek én is, ahogy utat enged nekem, övemből szalagot halászok elő és gyors, gyakorlott mozdulattal össze is fogom fele a hajamat. Intek a pultosnak, ujjaim számát kettőre csökkentve, hogy jelezem felé: A szokásosból kettőt. Mézsör, finom, olcsó és még alkohol tartalma is van. Aztán határozottan megindulok az egyik sarokasztal felé, amolyan törzshely féle és igyekszem nem törődni azokkal, akik tudják, hogy a város őrségének a sorait bővítem. Mert azok történetesen arcukon fintorral fordulnak el, de engem annyira nem zavar. Le is ülök a megtermett férfinek pedig egy intéssel ajánlom a másik széket. Kis habozás után a kezére mutatok, majd a jobb kezemet a balba helyezem, így mondva el, hogy szeretném megnézni a tenyerét. Ezt követően az asztalra teszem a kezem és remélem, hogy ő is odanyújtja a sajátját.
Ha igen, egyszerű módját választom a bemutatkozásnak. Ujjammal betűnként írom a tenyerébe a nevemet és boldogan elismétlem a mozdulatot, ha esetleg nem értette volna. R E N, ha ez meg van illedelmesen, már amennyire lehet, felé bökök. Ez által tudakolva meg az ő nevét és közben a két korsó sör is megérkezik. Szívesen váltanék vele szót, de nem lehet.
Futólag már egyszer körbe pillantottam és most meg teszem még egyszer, volt néhány ismerős arc a tömegben és azokat újra fel akartam keresni. Bánatomra inkább csak olyat találtam, akit egy körözési plakáton volt szerencsém látni és hiába tudom, hogy a dolgom az lenne, hogy vasra verve vigyem ki innen őket. De ezt több okból sem tehetem meg. Először is, ide a városőrség tagjai ilyen céllal nem jöhetnek. Másodszor, aligha lennék nagy ellenfél az egész fogadóval szemben, igaz, hogy itt ez megteremett utazó, de ahogy a mondás tartja: Sok lúd, disznót győz. Inkább visszafordulok felé és megemelem a korsómat.

[Snyder]

Rendel még egy üveg rumot. Nem hiába tiszteli a legénysége a tudásán kívül, hisz egyrészt nagyon kevesen tudnak versenyre kelni vele ivásban, másrészt még ezek után is képes egyenesen haladni, és viszonylag józanul gondolkodni, ami azért valljuk be nem egyszerű. Ő maga se tudja a miértre a választ, lehet a fajtája miatt van az egész, de nem nagyon foglalkozik vele, inkább csak kihasználja a benne rejlő előnyöket. Ó hány ivóversenyt nyert már meg, és az itteni törzsvendégek is javarészt ismerik a tehetségét, már ahogy ők nevezik. Mikor megjön a felszolgáló a rummal felé fordulna, de szemét megakasztja a bejárati ajtó, vagyis a jobb megnevezés híján képződmény, ami be akarna jönni, és épp csak alig sikerül a szélessége miatt. Megtörli a szemét, hogy netán hallucinál-e, majd megkérdezi a felszolgálót is, hogy látja-e ő is, vagy csak a szeme káprázik az alkoholtól, de megnyugvására igenlő választ kap, így nyugodtan mer hangosabb kijelentéseket is tenni.
-Ezt a hegyomlást ba...g. Na fiúk, ilyen városi őrök mellett úgy érzem nem lennénk itt bent.-
Hívja fel társasága figyelmét az új jövevényre, egy részüknek tátva marad a szája, míg mások a szájukat jártatják, hogy láttak ők már nagyobbat is. ~Igen de ez ember és nem óriás.~ Fűzi hozzá magában, mialatt meghúzza a negyedik üveg rumot is, s odaül a "kártyaasztalhoz". Nem a kedvenc elfoglaltsága, de jó unaloműző és úgy tűnt még ha csak egy kicsit is, de visszatért a szerencséje, mert sikerült többet nyernie, mint amennyit kockán vesztett, és ennél a pontnál úgy döntött, hogy "rendben pluszban vagyunk akkor még most szálljunk is ki."
-Na jól van részeg banda! Én visszamegyek a hajóra drága barátommal együtt.- Itt a magasba emelte a rumot, hogy mindenki felfogja miről is beszél. -Kaptok még három órát utána mindenkit lássak a kikötőnél, különben a barrakudák elé lököm! Savvy?-
Fenyegetőzött, majd felállt. A fizetéssel nem kellett bajlódnia, mindig akkor rendezte mikor kihozták neki az ételt-italt, de akadt nagyobb gondja is ennél, mivel már a negyedik üveg felénél járva elkezdett hatni rá a pia és kissé megszédült, el is esve vélhetően egy földre dobott erszényben, de úgy, hogy a drága rum kirepült a kezéből, pechére a vendéglő sarka felé, ahol az épp háttal ülő monstrumot találja telibe, szerencsére csak a hátát, de így is szilánkosra törik a hatalmas izmokon, mindenhova szétszórva tartalmát, bár főleg a nagydarab fickóra.
-A ruuum!- Kiált elszomorodó, már majdhogynem síró hangon. Aztán eszébe jut, hogy inkább maga miatt kéne aggódnia, mert a részeg csürhéje csak röhög rajta egy ideig, majd folytatják aktuális tevékenységüket.
-Ajjajj.- Be is húzta a fejét, miután felállt, és óvatosan, de annál gyorsabban igyekezett a kijárat felé, nehogy a hegyomlás itt helyben kibelezze. Sikerült is az elsődleges célja, elérte az ajtót, bár azt még nem tudta, hogy az izomhegy miként reagált az egészre, ezért még mielőtt kilépett volna visszafordult szemrevételezés céljából, csak hogy tudja futnia kell, vagy elég sétálni is.

[Minsc]

Mikor előre engedte társát, nyugodt léptekkel követte. Próbált lassan haladni, hisz minden egyes lépéssel utolérte volna a katonát. Alatta a padlózat olykor csendben megnyikordult, ahogy nem volt képes elviselni a nagy terhet. Nyilván ha betörné, nem örülne annak a három nővér. Kicsit nyugtalannak érezte magát, s látta a tengeri malacon is, hogy inkább elbújt az egyik bőrbatyu zugába. Nem az volt a gond, hogy körülötte sok börtöntöltelék volt, hanem inkább a hely nyugtalanította egy kicsit. Igaz hogy nem jár kocsmába, nem az a fajta aki minden egyes győzelmet egy üres kupával ünnepli, de mint egy igazi férfi ő sem veti meg azért olykor a jó sört. Leülnek egy sarokba, egy olyan asztalhoz ami csak két személyre van. Lehet most valóban nem kíván más társaságot a katona, holott ahogy Minsc elnézte, van itt bőven ismerőse. Hogy jó e vagy rossz, azt már nem igazán tudta eldönteni magában. Lecsatolta kétkezes pallosát hátáról s nekitámasztotta a falnak, hogy mindig biztos kézközelben legyen, ha netán szükség lesz rá. Márpedig saját elgondolkodása szerint pallosára élete minden pillanatában szükség van. Bár igaz, kocsmákban ha verekedés tör ki, elég arra két hatalmas ökle, mely olykor dühében emberi koponyát is képes lenne betörni. Legalább is első ránézésre, hisz ő maga inkább a fegyveres harcok szelleme, nem pedig a bunyóké. Kihúzta a széket s leült. Csoda vagy mágia senki sem tudja, de a szék meg se rezzent tömege alatt. Az apró kis tengeri malac kisvártatva kíváncsian nyomta ki orrát szagolgatva a levegőt, mely igencsak nem tetszett neki. Minsc ezt észre se vette, hisz a katonával volt elfoglalva. Nyújtotta kezét, figyelve hogy mit akar tőle.
- Óh, talán maga jós?
Kérdezte kíváncsi tekintettel, bár jómaga nem igen hisz a szerinte boszorkányi jóslásban. De enyhén csalódnia kell, mikor észleli, hogy valamit ujjával mutat rajta. Inkább rajzol mint mutat. Figyeli ám nagyon, nehogy lemaradjon bármilyen kis vonalról. Első meglátásra mintha fel sem fogná agyával mit akarnak ezek a jelek jelenteni, de kisvártatva mintha megveregetné saját fejét, jelezve hogy bizonyám ő rájött. Betűk! Arcán meg is látszik az a gyereki vigasz, amikor ezt a hatalmas rejtvényt megoldja. Boo kicsit felcsipog, majd Minsc kezén felmászik az asztalra. Óvatosan tipeg oda a két kézhez, szagolgatva őket.
- Jó barátunk neve Ren, Boo. Minsc is bemutatkozik bizonyám! Nem vagyunk neveletlek. Az én nevem Minsc, és ő pedig Boo.
Kezet fog Rennel, s próbálja csak enyhén megszorítani azt, nehogy eltörje ujjait. Megérkezik már a sör is. Elengedi a férfi kezét s felemeli a korsó sört.
- Igyunk hát arra, hogy még vannak jószándékúak és új barátunkra Ren-re, a derék katonára!
Mondja bár nem túl hangosan, épp hogy kettejük tisztán hallják. Boo kicsit felcsipogott, mintha mindig is értené amit Minsc mond s ezzel helyeselné az egész dolgot. Mikor koccintottak, alaposan belekortyol korsójába.
- Áh, ez ám a sör!
Tette le elégedetten korsóját s megtörölte száját. Kicsit közelebb hajolt Renhez, hogy biztos csak ő halhassa, amit mondani fog neki. Arcán látszott, hogy nagyon fontos és komoly ügyben érkezett ebbe a városba. Boo csendben Renhez tipegett s szagolgatta kezét, enyhén megcsiklandozva őt bajuszával.
- Boo megérzi a jó...
Nem igazán tudta folytatni amit akart mondani, hisz megérezte, ahogy hátán, pontosabban páncélján valami szétcsattant, azaz széttört. Felemelte fejét s már kezdte azt hinni hogy valaki netán kezdegetni akarna vele egy kis bunyóban reménykedve s ehhez egy üveget kell szétcsapni a harcos hátán. Meghallja a kiáltást, s azonnal észleli ahogy feláll, hogy egy igencsak ronda arcú fickó fekszik a földön. Azonnal eszébe hanyatlik kinézetéről, hogy ez bizony kalóz lesz, aki furamód tudja mikor kell abbahagyni az ivászatot, hogy még saját két lábán eljusson hajójára. Ösztönösen már nyúlt volna pallosához, hogy lecsapja neki fejét s elvigye a városőrök kapitányához, de úgy gondolta, legalább is arcáról leolvasta hogy elesett, s igazán nem volt szándékos amit tett. Már lépett is felé, hogy felsegítse, de látta hogy ehhez semmi szükség, még viszonylag józanon van annyira, hogy magától talpra álljon. Minsc enyhe mosollyal figyelte őt, ahogy nyilván a kalóz attól félt, hogy neki fog rontani és tökéletesen ellátja baját. De nem! Minsc egyáltalán nem az a nagydarab fajta, aki csak úgy felhúzza magát, főleg nem ilyen piti kis dolgok miatt, mint a kalóz enyhe ügyetlensége.
- Remélem jól van uram. Máskor jobban vigyázzon magára és italára!
Mondja neki nyugodt hangon s int is mikor látja, távozni akar. Nem fogja őt visszatartani, hisz most Rennel fog inkább foglalkozni, ki lehet lesz oly kedves és segít neki. Érzi ahogy a rum folyik nyakáról egészen hátára, s nyilván a páncélja is teljesen be van tőle mocskolva. Semmi gond! Mint egy jó utazó ő is fel van szerelve, így utazó táskájából kivesz egy nagyobb rongyot, majd leveti páncélját. Immáron felső testét nem védi semmi, csak a régen varrt ing, melynek zugai inkább szakattak. Visszaül Renhez, majd elkezdi magáról letörölni a rumot és az apró szilánkokat.
- Nos hol is... Igen! Szóval Minsc nem csak úgy jött ebbe a városba, mert útban volt. Nem bizony. Érezte hogy itt sok gonoszság lapul amit fenékbe kéne rugdosni, de ez nem olyan könnyű még nekünk se, igaz Boo? Szóval úgy döntöttünk, hogy eljövünk és felajánljuk kardunkat és tiszta szívünket a  királynőnek, amíg meg nem tisztul az ország.
Mondja Rennek komolyan s büszkén, miközben már nem saját magát, hanem páncélját tisztítja, olykor sörébe kortyolva.
- Szóval Minsc és Boo megszeretne téged kérni arra, hogy vigyél el a királynőhöz.
Mondja izgatottan, mintha az olyan nagyon egyszerű dolog lenne, csak úgy besétálni a királynő színe elé. Igen, sajnos Minsc szerint az egész világ túl egyszerű s ezért olyan bonyolult. 

[Aden Von Zaken]

*Kilépve a feketeségből egy városka belsejében találta magát. Szemei lassan körbejárták az utcákat. Nem volt túl nagy az élet de nem is mondható elhanyagolhatónak. Szemei vizslatva kutatják a házak falait főként az ajtók tetejét ahol az az oly ámító szó található, Kocsma. Lassú léptekkel indult meg az utcákon. S nem telet bele egy óra sem máris megpillantott egy ajtót ami felett majdnem pont az volt amire vágyott. Szinte már lépteit gyorsra vette s már szomjazott a sörre s egy jó étekre amit már századok óta nem kapott meg. Perceken belül az ajtónál volt. S keze már éppen a kilincs fölé ért mikor megtorpant. S kissé talán hangosan gondolkozott.
- Istenem csak itt is elfogadják az aranyat... S legyen sör és egy szép szelet hús... S Főleg ne legyen zárva!
*Majd szája szélét megnyalva nyomta le a kilincset. Az ajtó halkan megnyikordult majd kinyílott. A fogadóban zajlott az élet mint minden más rendes helyen. Hisz már már be volt sötétedve s minden jó helyen így kezdődik az élet. Lábai egyből a pult felé vitték, Hideg levegőt hozva magával s egy tapasztaltabb mágus vagy ember már érezhette is rajta a gonosz jelenlétét. Lassan odalépett a pulthoz majd tarisznyájába nyúlt. Kék szemei már vizslatták is a söröshordókat. S már a nyál is összefutott a szájában.
-Csak legyen jó csak legyen jó.-Suttogta kicsit hangosan majd a fogadósra vetette szemeit. S zsebéből előhúzta erszényét amiben pár száz aranytallér lehetett. Majd kivett egyet s megmutatta a fogadósnak.- Ezt elfogadja fizetségül?
*A pultos szemügyre vette az érmét. Ismeretlen felségjel volt rajta ami nem is volt csoda hisz nem e világból származott Zaken. Majd kicsi gondolkodás után rábólintott a fogadós.
-Rendben!-Csapott rá a pultra Zaken- Akkor egyből két korsó sört és húst egy fél malac elég is lesz talán.
*A fogadós riadt arccal nézett rá s szinte hihetetlennek érezte azt hogy egy ilyen vékonyka ember megegyen egyedűl egy fél malacot. De nem ellenkezett csak bólintott hisz fizet érte mért is akadékoskodna.
Zaken hátrapillantott s egy katonát látott egy nagydarab emberrel szinte óriásnak is lehetett volna mondani csak emberi kivitelben. Lassan végignézett az asztalokon majd talált egy pont jó helyet. Egy kis sarokban. Senki se volt ott s látszólag nem is készültek oda ülni. Majd rámutatott arra az asztalra.
-Kérem oda hozza a malacot a sört meg most vinném.
*A fogadós nem szólt töltötte a korsót s adta is a kezébe. Zaken intett neki majd rögvest leült kiszemelt asztalához. Csodálkozó szemekkel nézte a sört ahogy fehér habja kifut a korsó széléig majd tovább egyenesen az asztalra.
-Istenem milyen rég is volt....
*Majd mohón felkapta a korsót s nem telt el pár perc már az elsővel végzett is. S e gyorsaság arra intette így hamar elfogy még egy. S nem lesz mit inni a malac előtt. Második korsóhoz már higgadtan nyúlt. Belekortyolt egyet s érezte ahogy a hideg, keserű de mégis édes sör lecsordúl torkán mi évek óta oly száraz volt mint a sivatag. Oly édes s leírhatatlan öröm volt ez ami elfeledtette minden gondját. Lassan elkényelmesedett a székbe majd kicsit lejjeb csúszott benne s szinte már félig feküdt. Szemében egy könnycsepp csordúlt ki.
-Hiába minden én ismét csak feltámadok....
*Majd elkényelmesedve megvárta míg a malac kikerűlt asztalához. S csak úgy puszta kezet kapott hozzá. De mire szólni tudott volna hogy valami villa vagy egyébb ha akadna megköszönné a fogadós már rég másokkal töltötte idejét. Leginkább a kalózcsürhével akik a fogadóban ittak.
-A kutyák esznek így... Vagy a barbárok...
*Lassan járt az agya majd eldöntötte hogy ő fel nem áll inkább eszik úgy mint egy barbár mint hogy még egy percet is várakozzon vele. Majd érdekes jelenségre terelte figyelmét. Leginkább egy kardra hasonlított aki precízen kis kockákra szeli a malacot amit imént raktak elé. Szája tátva maradt az ámulattól s eltöprengve azon hogy épp így szerette volna látni ezt kétsége sem volt hogy az a strázsa nem mondott neki butaságot. Átok szállt rá. De egyiknek átok másiknak kincs. A kard szépen lassan felszelte a húst s dolga végeztével a padlóba szúródott Zaken lába mellé.
-Ez furcsa de nem érdekel...
*Majd jóízű falatozásba kezdett.

[Ren]

Van egy ősi igazság, az ilyen hatalmas emberek, vagy hihetetlenül ádázok és rettegi őket mindenki, vagy pedig rendkívül melegszívűek. Minsc ez utóbbi, valamiért nagyon is jó érzéssel tölt el és most először sajnálom igazán, hogy egy szót sem szólhatok, jobban mondva szólhatnék, csak hát itt még a korsó fülének is szemfüles hallása van. Ami titokvolt és itt a négy fal között hangot kapott, az órák múltál súlyos aranyakat ér egyes esetekben, de hajnalra már lerágott csont lesz a sötét alakok körében és a következő nap hajnalára a legártatlanabb gyermek is tudni fog róla. Hiába, még is csak a mágusvilág három kivetett gyöngyszemének székhelye ez.
Szelíden ingattam csak meg fejemet, hogy megnyugtassam, nem vagyok jós. Az arcomon ívelő mosoly egy kicsit erősebbé vált, megmosolyogtam, de nem kigúnyoltam, valahogy ez is kedveskedően hatott szívemnek, ami az utóbbi időben igen csak vágyakozott hasonló könnyed esték után. Mert mi maradt neki, a sóvár vágyakozás, a facsaró érzés, ahogy a múltra emlékezem, a mérhetetlen düh, midőn ismeretlen elleneim feltűnnek és a tehetetlen harag, mi felüti fejét akárhányszor rózsát látok. Mindannyiunknak meg van a maga keresztje és azt cipelnünk is kell és talán jó lépésekkel könnyíthetünk rajta egy keveset. Ez a mai este egy ilyen könnyítés, valamiért ezt úgy érzem.
Bólintok, határozottan, hangtalan nevetve, ahogy fény derül a nagy hókuszpókuszra és megnyugvással tölt el, hogy sikerült bemutatkoznom. Milyen jó is, hogy nem agyaltam ki valami hosszabb nevet, azzal valószínűleg feladtam volna a leckét, de nem csak Minscnek, hanem saját magamnak is. Toll és papíros híján elég nehéz a beszéd, persze meg a kézzel lábbal való mutogatás, de jól tudom egy ilyen helyen, hamar nevetség tárgya tud lenni az ember, bizonyos hiányosságai miatt. Ez alól én sem vagyok kivétel, s bár nem túl kedvelt jelenlétemet megszokták, akad egy-két olyan szerzet, aki ezek után is szeret kötekedni, vagy csak kedvét leli az egészben. Ezeket mindig egy vállrándítással elintéztem, kivéve a jó múltkor … ah, még most is belesajdul az oldalam. Jobb is, ha figyelmen kívül hagyom.
Szelíden roppannak ujjaim a hatalmas kéz szorításában, de nem grimaszolok, egyrészről mert a kezeim valamiért sosem voltak olyan érzékenyek, most is elrendeződnek kézfejemet alkotó csontok és csak kellemetlenül zsibbad, de nem fáj. Másrészről viszont, érzem a szándékot, hogy nem akarja ő egy csontomat sem eltörni, ezért igazán hálás vagyok. Tiszteletem jeléül, azért csak így ülve, de meghatom kicsit derékban magam, jelezve, hogy memorizáltam a két nevet. Talán egyszer még kii is fogom őket ejteni, talán. A korsóm eztán nekem is a magasba lendül, nem merem összekoccintani a kettőnkét, félek oda lenne és nekem már volt egy perpatvarom a hölgyekkel, egy újabbat a világ minden kincséért sem eszközölnék ki. Iszom, nagy kortyokban nyelve a sört, ha valamit megtanultam az elmúlt hónapokban, azaz ivás volt. Egy két korsó meg sem kottyan, de sosem vittem még túlzásba, az is túl veszélyes lenne.
Széles vigyorral bólintok, valóban ízletes ez a sör és itt még meg is lehet fizetni, mivel gyenge és nem az idejárok nagy kedvence, így örülnek, ha valaki megissza. Bezzeg a Kakasban, egy havi mosogatás is kevés lenne egy korsó ledolgozásához. Csak magamban dünnyögök, miközben a kezem felé pillantok, óvatosan és lassan emelem meg mutatóujjam, hogy megvakargathassam egy kicsit Boo pocakját. Olyan kis ennivalóan aranyos, szerintem még a szemeim is csillognak és ebben a pillanatban el is fogott egy kis, had öleljem meg és kényeztessem egy kicsit, hév.
Összerezzenek, ahogy váratlanul ér a hang és néhány csepp itóka jut az asztalra is, rögvest Minscre kapom a tekintetem, megfeszítve izmaim, ugrásra készen. Elhúzom kezem Boo elől, hiszen azt diszkréten kardom markolatára csúsztatom és figyelek. túl alamuszi ez a társaság, hogy egy ilyet, ilyen csendben vészeljenek át. De még is? Olyan hihetetlen, kicsit le is döbbenek a végeredmény láttán. Némileg még asztaltársamra is hitetlenkedve nézek, majd az ajtóban megállt kalózra is Komolyan ennyi? Igen, nagyon úgy néz ki.
Leengedem a kezem, vállaim is hasonlóképpen járok el, sőt, még az eddig benttartott levegőt is kifújom. Megúsztuk a kocsmai bunyót, egészen valószerűtlen, de örüljünk neki. Még is furán érzem magam, vagy még inkább Asphotes mordult fel és ennek okát nem értem. Körbepillantok, italozók és falatozok, akik között akad néhány új arc, kezdve egy újabb kalózzal? Kicsit tovább időzik el rajta pillantásom, de ahogy Minsc újra megszólal felé fordítom a figyelmem, pedig a mohón eltűnő sör mellet mást is láthattam volna.
Némileg elhúzom a számat és igenlően bólogatok. Szép ez a város és a Királynő is igen ügyesen vezeti, ráadásul a jó út felé, de melyik uradalomban ne akadtak volna kerékkötők? Itt is van szép számmal, mondhatni, olyan ez mint a szép alma eset, kívülről gyönyörű, de belülről rothadt. Csak az a különbség, hogy nem az egész, de az a rész is befolyással bír. Érzem, hogy arcom eltorzul, ahogy dühös leszek és szomorú is, lehajtom a fejem, hogy összeszedhessem magam egy kicsit és közben határozottan bólintok. Ki tudom járni, hogy a királyné elé bebocsássák.
Újult erővel pillantok fel rá, aztán a páncélját törölgető keze után nyúlok, némileg áthajolva az asztalon, hogy újra a tenyerébe írhassak: HOLNAP. Visszatelepedve rendesen a székre, újra kortyolok a korsóból, de süketet nem játszom, így feltűnik az egyre nagyobb és nagyobb hangzavar. A nevetés még elmenne, de a kiabálás és az átellenben lévő sarokban már fel is borul egy asztal, repül egy szék. Hát, még sem marad el a kocsmai bunyó. Valakinek bökhettem a szemét, mert érzem, ahogy a szék megdől alattam és el is borulok vele, a korsóba sajnos úgy kapaszkodom, mintha az életem függne, így tartalmát mg ismeretlen támadómra öntöm, vagy legalább is nagy részét.
- Mocskos kis városőr. Na gyere szépen, had kupáljalak ki egy kicsit..

[Aden Von Zaken]

*A lakoma egyre csak ízletesebb volt. S a végén csakhamar elfogyott az a malac. Fájó szívvel de Zaken arrébb tolta a malacot tartó edényzetet. Majd a kard is a semmivé lett. Lassan kezét emelve int az egyik kis fogadóslánynak aki bő jutalom reményében már lábait kapkodva indúlt is meg felé.
-Mit hozhatok még?
-Még két sör jólesne nekem.
*Majd egy aranypengő esett az asztalra a jutalom gyanánt amit a kiszolgálónak szánt. A lány sebes léptekkel hozta a két korsónyi sört. Zaken csak egy mosolyt intézett felé majd keze a sör után nyúlt. Lassan fogta meg fülét s sehova nem sietve kortyolt bele egy jó nagyot. Száját csak egy megelégedett hangocska hagyta el majd kényelmesen hátradőlt. Kezében a sört szorongatva majd szemeit a másik felé fordítva.
~Nolám nolám ez a hely se rosszabb mint otthon. Csak annyi a furcsa itt nincs senkinél pisztoly. De kalózok akadnak szépszerével itt ahogy látom. Ohh a régi szép idők.
*Gondolkodott el kicsit s már azon kapta észbe magát hogy ülve aludt el. Álmai vadregényes tájakra vezették útját.
-Zaken zaken .... Azt hitted megölhetsz- Álmaiban jöttek elő e szavak.- Elárulok valamit. ma éjjel a cápákat etetjük meg veled...
*Zaken összeráncólta homlokát majd mielőtt a vízbe dobták volna kiesett asztalából. Gyorsan kapta fel fejét s örömmel vette észre hogy egy bunyó kezd kialakúlni. Lassan feltápászkodott a földről majd körbetekintett. Felállt fekvő pozíciójából majd az első közeledőnek a képébe sózott egy jó nagyot.
-Az isten verje meg az embert már pihenni se hagyják...
*Majd kezeit felkapta s várta a következő jelentkezőt. S kezdődött volna is a móka míg egy kardot nem pillantott meg. S szája elhúzódott. Majd szépen nyugodtan odament a fogadóshoz. Nyomaiban kardok lebegtek.
-Menyi lesz?
*A lányka remegő kézzel tolta elé a papírost. Zaken felvette jobban szemügyre vette. S fogalma se volt róla hogy mennyi lehet az. Hát fogta kis tarisznyáját majd kirakta a pultra.
-Tessék kiválogatni mennyi kell.
*A lányka bután nézett rá s nem értette a dolgokat. Majd röpke másodpercek múlva észheztért s kivette a neki kellő pénzt. Zaken a kis szütyőért nyúlt majd zsebre vágta.
-Ostoba kalózok nem de-bár?
*A lány nem szólt semmit. Zaken csak kalapot emelt majd tovább indult kifele. Pár lépést sem tett de már érezte valaki keresi a bajt. Egy városőrt szorongattak éppen aki kiesve ülőhelyéből kiöntve italát terítette be Zakent. Hírtelen torpanás s tekintetét az éppen őt gyepálni készülőre vetette. Majd végigfutott a szeme egész testén ami úszott a sörben.
-Most nézzen oda az ember... Eláztam pedig még csak be se vagyok rúgva...
*Továbbrepűlt pillantása a nagyobb darab fickó felé. S várt hogy mit tesz s lelkiekben felkészült hogy talán ő kapja meg az első pofont a támadó helyett. S inkább úgy döntött megelőzi azt a pofont majd kezében egy kard jelent meg. Ébenfekete markolattal ezüstösen csillámló pengével.
-Rossz helyen keresed a bajt barátom. Elkupállak én s a beleidnél fogva lógatlak fel a várkapu fölé.
*Majd a kard már a nyakával találkozott amit éppen hogy csak egy vékonyka csíkban vágott meg.
-Nos itt az esély fuss.
*S várt és várt. Mi alakúl ki ebből az eseményből.

[Snyder]

Hallhatóan fellélegzett, mikor észlelte, hogy az úriember nemigen haragszik. ~Hajjajj... Legalább egy italra meg kéne hívnom.~
Megvakarta tarkóját, s végül meg is indult az úriember felé, de megelőzték. Hála néhány mocskos gazembernek, és ha ezt egy kalózkapitány mondja akkor az már tényleg komoly problémát jelent, elindult egy kis bunyó, és egy városőrt szemeltek ki maguknak. Elítélte azokat a patkányokat akik verekedést szítottak egy ivóban. A kocsmában inni kell, nem verekedni. Utóbbi esetben nem kocsma, fogadó, vagy ivó lenne, hanem aréna és nem piát árulnának. Az enyhén imbolygós menet közepette sikerült elkerülnie néhány verekedő csoportot, és még egy sört is sikerült kerítenie egy rum kíséretében két, abban a pillanatban még ép asztalról. Sajnos a bukdácsolás közben kilöttyentett némi sört, de hát istenem, ajándék szesznek ne nézd a fokát, se a mennyiségét, legalábbis amíg nem feltűnő. Legnagyobb elképedésére azonban még egy kard is előkerült, ami ezen a helyen végképp nem a legegészségesebb tett, így gyorsított kicsit, hogy megakadályozza a "banyák" tombolását, mikor meglátják a fegyvert. A verekedést még úgy ahogy elviselték, amíg nem történt rongálás, de a fegyverrántást végképp nem tolerálták, és ami nekik rossz, az mindenki másnak is, aki épp jelen van.
~Mi a fenének kell itt fegyvert rántani? Könyörgök itt INNI kell!~
Gondolta, mikor letette a sört a nagydarab fickó elé.
-Bocsánatkérő pia, és nincs ellenvetés.- Közölte vele, s a kardos mellé lépett, óvatosan, de határozott mozdulattal megfogva a pengét két ujjával, s a föld felé irányította.
~Ráadásul tengerész, netán kalóz, neki végképp tudnia kéne az ilyesmit.~
-Na de kérem, itt nem hadonászunk az ilyen dolgokkal, ez mindenki saját érdeke, hacsak nem akarja, hogy megátkozzák.- Majd a másik férfi felé fordult. -Az ellentéteket pedig nem verekedéssel, hanem ivóversennyel rendezzük.- A mondat végén jó alaposan meghúzta a rumosüveget, majd az őrgyűlölő felé nyújtotta. -A vesztes fizet, és lelép, nincs vita. Benne van, vagy megfutamodik?-
Alaposan feladta a leckét, hisz még senki se tudta őt leinni, s nem adott sok esélyt a bonyodalmat okozó férfi számára. A kardosba már nem volt biztos, mint ahogy abban sem, hogy az illető egyáltalán beszáll a versenybe.

[Aden Von Zaken]

*Zaken várt és várt. De nem történt semmi s egy hírtelen pillanatban egy részeg kalóz lépett mellé majd elkezdett beszélni. Zaken fél szemét a kalózra vetette másikkal az őrgyűlölöt s a másik két embert az asztal mellett. Türelmetlenűl várta mi fog kialakúlni a dolgok sűrűjében.
 Lassan a kalóz befejezte mondandóját majd kardjához ért. Zaken szemei végig követték az utat amit a kard tett meg. S nem félt a banyák átkától hisz ennél nagyobb már nem sűrűn érheti. De a felesleges vérontást ő se kedvelte.
-Lám barátom igazad van... Fölösleges a vérontás... Nem éri meg bemocskolni a kardot vérrel ha a gyomrunkba is tölthetünk valamit.
*Majd zaken elengedte a kardot s az ott maradt abban a helyzetben ahogy a kalóz tartotta. Mintha csak egy tollpihe lenne a kezében amit csak érintéssel is tarthat. Zaken ránézett a kardra majd az lassan kikúszott a kalóz kezei alól s helyet foglalt övén.
-Had tegyem hozzá barátom én nem versenyből iszok. Csak azért mert te egy meggondólt ember vagy. S bár lehet az én hazámban nem teljesen így intéztük a dolgokat. Pia helyett a vér folyt patakokban... De az egy más világ.
*Majd várta a történéseket. Ki hogy reagál e mondatokra s e cselekedetre.

[N Fat Neut]

[Csak a miheztartás végett.]

Bíbor bársonyköpeny suhog, vérvörös, feketébe mélyülő tincsek reppennek a levegőben és csak úgy villognak a méregzöld szemek. A fogadóra abban a szent pillanatban jeges csend telepedett, ahogy a nővérek legidősebbje megjelent. Mindenki, aki csak egy kicsit is ismerte, tudta, itt most nagyobb lesz a baj, mintha az a fura mód kardokkal zsonglőrködő nekiállt volna a jó népet kaszabolni. Hosszú, de húsos ujjai a fogadósnőnek belemarkolnak a függönybe, karmai át is szakítják, bal szeme ijesztően megrándul, nem is egyszer, ahogy tekintete a törött asztalhoz ér, szinte nyög a vászon ujjai szorításában. Előrébb lép, hallani súlya alatt nyekkenő padló visítását, mindenki összekuporodik talán. A ripityára tört székek, már túl nagy sokkot okoztak számára, arról nem is beszélve, hogy szeretett szívmintás brokátjáról csak úgy csepeg a lása.
Senki sem hinné, hogy képes oly tempót diktálni, amit láttak, avagy éppen nem. Pillanatok alatt rántja fel a földről, ha fiatal katonát, ha még nem kelt fel, de a következőleg már könyöke ékelődik a rendbontó bordái közé és tekintete alig rezzen, bár villámokat szór bőségesen. A férfi gyomrát fogva rogy térdre, köhögve és Gwen, mert így hívják a hölgyet, még nem nyugodt.

- Snyder, egy szerencséd van, ismerlek! – Veti oda dühösen az ismerős arc láttán, de megakad szeme a másik kalózon is. Akit talán élete második legnagyobb meglepetése éri, mert a nő ujjai most az ő torkára fognak rá és bizony Zaken tehetetlen, a kardja most nem segítenek, mert amiket a mágia táplál, vagy lelkek szövik anyagát, egyszerűen hamuvá omlanak.
- A miheztartás végett, átkozott, ha még egyszer fegyvert merészelsz hozni, akár idézni az Én fogadómban vele etetlek meg. – Másik kezével hevesen a sötétbevesző sarok felé bök, sokak pillantása azonnal az érintett pontra ugrik, de nem láthatnak semmit. Talán csak a falon bágyadtan remegő gyertyák fénykörét, de Zaken és Ren többnek lesznek szemtanúi. A lény magában véve is hatalmas, ahogy körbetekeredik az egész helységen, mert teste kígyószerű, szürke páncél fedi és testének szinte minden pontjáról szemek figyelnek, de egy sincs közte egyforma. A szörnyeteg pofája sárkányét idézi, még is csápjai vannak és rágói, mint a bogaraknak. Az Ezerarcú szörnyeteg méltó mesterre talált a nővérérek legidősebbikének személyében, talán Zaken még nem ismeri a bestia nevét, de majd mestere talán regél róla. Ren viszont, mint ősi idéző család sarja, felismerheti a rettegett teremtményt.

Nem tudni, hogy a banya mikor engedte el Zaken torkát, de már szoknyáját porolva lép odébb, hogy a még mindig földön kuporgó szerencsétlen fülét szorongassa meg és persze, hogy annál fogva húzza maga után.
- Az én fogadómban nincs csetepaté, ameddig nem adok rá engedélyt. Hányadik alaklom, hogy a vendégeimet inzultálod? Ha nem bírod elviselni őket, akkor jobb, ha többet nem teszed be ide a lábad, most pedig lódulj. – Ezzel belökte a megviselt függöny mögé, ahonnét ő mag is előkerült, majd széles mosollyal arcán a vendégei felé fordult, bájos mosolyt ejtve Snyder és Zaken fel, meglepő igaz, de ehhez hozzá kell szokni.
- További jó szórakozást! – Ha nem tartják fel, hát eltűnik. Zaken viszont egy nem kimondottabban kellemes leheletet érezhet a nyakán. – Figyellek! – De csak ő hallotta az ezerszínű hangot.

[Minsc]

Minsc kezét mikor megérintette, lágyan mosolyodott el és nyújtotta Ren felé, figyelmesen követve az új dolgot, amit belefog írni. Több betű, kicsit több idő, de nem túl sok. A harcos ráncai széthúzódtak ahogy szinte sugározni kezdett az örömtől. Holnap! Holnap lesz az a nagy nap, hogy a királynő színe elé lép kis társával, hogy kardját szolgálatba állítsa.
- Remek! Tökéletes! Minsc és Boo ismét hősök lesznek!
Harsan fel, bár nem olyannyira hogy a körülötte lévő vendégeket ezzel háborgassa.
Folytatta volna is mondandóját, mikor valakik igencsak csúnya módon zavarták meg őket. Balhézni jöttek, de még mekkora bajuk lesz abból, ha Minsc feláll. Talán nem elegendően figyelmeztető hogy Rennel van s hogy tartsák magukat tőle távol? Ezen igencsak meglepődött. De hajaj, mi lesz itt ha Minsc pofozkodni kezd! Figyelte őket egy kicsit, s mikor megállapította, hogy itt valóban nagy bajok lehetnek, fellát. Felállt, s mint egy hatalmas sziklás hegység tornyosult a gazemberek fölé.
- Uraim, nagyon ajánlom hogy egy ujjal sem érnek ehhez a derék katonához.
Mondja nekik figyelmeztetve, de ahogy elnézte, kissé feleslegesen, hisz egy másik idegen társult melléjük, ki igencsak indulatosan kardot is rántott. Még mielőtt reagálni tudhatott volna, minden túl gyorsan történt. Egy kalóz lépett elő, sőt nem is akármilyen. Pont az aki megbotlott pár perccel ezelőtt. Figyelte párbeszédüket, s látta, nem lesz szükség  beleavatkozni.
- Köszönöm, kapitány.
Mondja egy enyhén megjátszott mosolyal Snydernek, mikor megkapta tőle a kupa ingyen italt. Csak enyhén látszott rajta, hogy rossz szemmel néz a kupára, mintha arra várna, méreg lesz benne. Lehet hogy Minsc feje lágyára esett kiskorában, de hogy nem bízik meg a kalózokban azt mindenki megérti. És lám, nem is lesz olyan nagy csetepaté, hisz az egyik tulajdonos jelenik meg. Méghozzá micsoda módon! Csak úgy szikrázik körülötte a levegő, ahogy megindulásában és dühében épp feléjük tart. Visszaül helyére, egyből látja, s tudja éve sorain, a tulajdonosokkal sosem érdemes packázni. Lehet hogy olykor köpcös embereknek látszanak, de ha nem tudnák tartani a rendet, nem is lennének tulajdonosok. Csendben figyeli az eseményeket, majd mikor minden végre megnyugszik, visszaül helyére. Ren felé pillant.
- Nem kell aggódni, ahogy látom itt is tartják a rendet, mint ahogy Minsc és Boo. Ha valami baj van, csak szólj. Majd mi seggbe rúgjuk a gonoszt.
 Mondja neki elmosolyodva. Boo felmászik Ren kezébe s szagolgatja, reménykedve, hátha ismét kap egy kis pocaksimogatást, vagy egy hát vakarást.
- Nemsokára aludni kéne. Kezdek fáradt lenni. Itt lehet szobát bérelni?
Kérdi miközben körbenéz a helyen, s kicsit kételkedik benne hogy ez fogadó lenne.

/Köszönöm Zaken hogy neked mond valamit a sorrend betartása.../

[Ren]

Fáj a fenekem,  szék egyik lába is az oldalamba állt, ez kötötte le inkább a figyelmemet, a szavakat is csak elnagyolva jegyeztem fel. Célzatukra azonban dühösen pillantok fel, katonának álltam, vagy mi a fene és e képen nem fogok csak úgy meghátrálni. Főként nem azért, mert valaki meg akar verni. Hihetetlen, de nem ez lenne az első verekedésem és most is ösztönösen tűröm fel az ingem ujját, hogy ha kapok is egyet a képes felembe, akkor rögtön viszonozhassam is. Lényegében mozdulok is, amikor valaki úgy dönt, hogy segít. Nincs ellenemre, de melyik férfi nézi jó szemmel, ha beleszólnak az ügyeibe. Mint kívül és belül álló, az hiszem elmondhatom, hogy egyik sem. Ezért nekem is villan a tekintetem, de pusztán azért, hogy szép nyugodtan üljek vissza a földre.
Nem lehet! Ilyen nincs? Alig hiszek a szememnek, ahogy a kard megelevenedik, de nem mágus és még csak messze nem is idéző. Asphotes már biztos közölte volna, hogy veszély van a közelben, méghozzá egy másik idéző mágus, de nem. Feszülten nézem a jelenetet, ami maga is éppen elég veszélyező, aztán pedig az előbbi kalóz lép közbe, mint aki oldja a hangulatot és nem is olyan rosszul. Feltápászkodom, a széket még nem állítom talpaira hiszen a dolog még messze nem rendeződött el, de még is, mikor Minsc felállt már teljesen úgy véltem, itt már nem lesz verekedés.
D mintha a Sors is úgy kívánna, hogy a biztonság kedvéért még kijátssza az utolsó ütőkártyáinak egyikét is. Igen, ahogy megjelent az egyik nővér, már egész nyugodtan nyúltam a felborult szék után és felállítottam, kényelmesen megtámaszkodva a szék támláján várom a végkifejletet. Ismerem a hölgyeket, ők is ismernek, valamennyire, de a mágusok tartsanak össze. Nem? A meglepetések végül még sem érnek véget, érzem, ahogy a gyűrűm különös aurája megszűnik, ami csak annyit jelent, hogy Asphotes elment, vagy annyira visszahúzódott, hogy még én sem érzem a jelenlétét. Egy másikat viszont nagyon is, borzongva figyelek a fogadósra, majd az általa mutatott irányba. De az nem lehet?
Fogalmam sincs hogyan ültem vissza a székre és fordultam az asztal felé, csak arra eszméltem fel, hogy Boo az ujjaimhoz dörgölődzik. Megrezzentem, talán még az arcom is sápad ijedséggel volt elkendőzve, az aranyos kis szőrős pofikára nem tudtam másként nézni, csak mosolyogva. Meg is vakargattam óvatosan az álla alatt, majd a hátát is megcirógattam, ügyesen vezetve, hogy a pocakját is kényeztethessem egy kicsit. Jól esett Booval foglalkozni, kiverte az Ezerarcú képét a fejemből. Felpillantottam, elnézve a két kalóz felé, ha még itt vannak, felálltam és feléjük fordulva meghatottam a fejem, hiszen köszönő szavakat nem rebeghetek el feléjük.
Visszafordulva Minschez, de nem ülök vissza, a kérdésén, felvetésén gondolkozom. A söntés felé pillantok, aztán a plafonra, igazából lövésem sincs, hogy vannak e itt szobák, eddig mindig csak jöttem, ittam, elbohóckodtam beszélgetés címen, aztán mentem. Tanácstalanul nézek újdonsült barátomra, aztán finoman megvonom a vállam majd kósza gondolattól vezérelve a közelben ételt osztó felszolgálónak intek. Jön is, érdeklődve, bizonyára rendelésre számít, de amit kap, mutogatás. Méghozzá először Minscre mutatok aztán, két kezemet összetéve ráhajtom a fejem, majd puszta célzatként a padlóra bökök.
- Mhh. Egy ilyen nagy ember … Mhhm, a szénásban elalhat, az csak öt ezüstbe kerül.
Minscre nézek, végtére is neki kell eldöntenie, hogy az megfelel e vagy sem. Megtehettem volna, hogy meginvitálom, de már így is magamra vontam a kapitány haragját, valószínűleg nem egy díjnyertes dolog lenne bevinni.

[Snyder]

-Ajjajj.- Motyogta, mikor meglátta a legidősebb nővért, majd kissé vészjóslóan a bajkeverőkhöz szól.
 -Pedig én szóltam még időben, de hát ilyen az élet.- Ezzel hátrébb is lépett egyet, nehogy véletlenül rosszul járjon az esetleges büntetések során.
-Miss Gwen.- Emelte meg a kalapját köszöntésképp, amint szerencsésnek lett titulálva, és még azon is gondolkodott, hogy ezzel a fene nagy szerencséjével még kártyázni is visszamegy, de inkább lemondott róla. Helyett inkább felvette a menet közben földre került, szerencsére sértetlen alkoholt, s noha egy része kifolyt, elégedetten kortyol belőle. Hihetetlen, de az izgalomtól igencsak megszomjazott. Vagy csak a nő érte el valami trükkel? Jó kérdés, de a végeredmény szempontjából lényegtelen, a jelenlegi üveg kiürítése után szerzett még egyet, noha ezúttal fizetett is érte, némi panaszkodással egybekötve. Persze nem ok nélkül, hisz legalább kétszer annyit iszik és fizet is, mint egy átlagos vevő, s ezért már igazán járhatna valamilyen kedvezmény, esetleg egy ingyen vacsora, vagy bármi más. Sajnos a csinos hölgy, aki az italokat és ételeket hordta, finoman arra tett utalást, azaz kijelentette hogy elmehet az ember hátsó felébe, csak egy kicsit durvább szóhasználattal, így nem volt mit tenni. Visszatért legénységéhez, akik nevetve veregették hátba a történtek miatt, és míg nem figyelt oda néhányuk előszeretettel dézsmálta meg friss szerzeményét, amit szintén elfogyott szerencséjének, vagy inkább részegségének köszönhetően nem vett észre, így hamar elfogyott, akárcsak az idő amit kiszabott magának meg a részeges csürhéjének is. Mikor ez realizálódott benne elkezdte kirugdosni őket, több kevesebb sikerrel, ugyanis néhányan inkább terültek el a földön felállás után, semmint az ajtó felé masírozzanak, így őket úgy kellett kivinni, ami azért okozott némi kihívást, kiváltképp a nem épp a két-három ember méretére tervezett ajtóknál. Ez efféle hátráltató tényezők ellenére körülbelül fél óra elteltével az utolsó matróz is sikeresen kijutott, persze csak a fogadó ajtaján, ahonnan újabb fél óra volt a város kapuja, és még egy óra a kikötő elérése, ezúttal bármiféle komplikáció nélkül, így könnyűszerrel dobták be kidőlt társaikat valamelyik ágyba.

//Elnézést a késlekedésért és az ilyen rövid reagért, csak a suli mellett elég kevés időm marad mostanában, amihez még hozzájön nálam is a betegség... Azért igyekszem ^^//