8.
fejezet
A
technika
sárkány
„A
jövő
gyárában csak két alkalmazott lesz,
egy ember és egy kutya. Az ember feladata
lesz a kutya gondozása, a kutya pedig őrködni fog,
hogy az ember ne nyúljon a
berendezéshez.”
(Warren
G.
Bennis, amerikai egyetemi tanár)
Egy
munkanélküli ismerősöm azt mondta,
hajlandó az
első havi fizetését odaadni annak, aki
állást szerez neki. Tudomásul kell
vennünk, hogy egyre kevesebb a szándék a
munkáltatókban emberek
alkalmazására.
A verseny során egyre több a
korszerűsítés,
automatizálás. Ebből
adódóan nő a
termelékenység, és fogy a
szükséges dolgozók száma.
Valamelyik miniszter mondta
a közelmúltban, hogy a
munkavállalók egyharmada kellene, informatikus
mérnök
legyen. Rajta, képezzünk informatikusokat!
Számoljunk, csak! Mégis hány
informatikusra lehet szükség egy 10
milliós népességű
országban? Jelenleg a 6,5
millió munkaképes korú
lakosságból
durván 4,2
millió alkalmazott. Tehát 1,2 millió
informatikusra lenne
szükség? Vagy netán 2,2
millióra? Megsúgom,
Németországban, jelenleg 200 ezren
vannak ilyen szakmában. És hol vagyunk az ő
fejlettségüktől? Ha viszont azt
vesszük, hogy kb. négyszer annyi a
lakosságuk, mint a miénk, az
utoléréshez 50
ezer főre lenne szükség. Akkor
ennek a
háromszorosa az összes
szükséges alkalmazotti
létszám? 150 ezer dolgozó kell
csak?! Miért harcolunk 2 milliónyian
állásért? Mit csinál a 4,2
millió
alkalmazott?
Nem
szeretnék
történelemórát tartani, de
legalább a
mi életünkben lezajlott
változásokra felhívnám a
figyelmet. A világháború
után
a romeltakarításhoz, az
újjáépítéshez
minden kézre szükség volt. Az embereknek
létérdekük volt az élet
normalizálódása, ezért
ki-ki a maga lakóhelyén,
munkahelyén magától dolgozott.
Így
került be a világtörténelembe,
"A magyar
csoda". 4 évig, még sehol máshol nem
működött az önszerveződés, a
közvetlen
demokrácia. A
hidegháború alatt a versenyben komoly
iparosítás kezdődött, az új
gyárak, sőt városok
építéséhez rengeteg munka
kellett. A gyárak beindulása után, a
kubikusokból, építőkből ipari
szakmunkások, segédmunkások lettek. A
fejlődés során egyre korszerűbb gépek
kerültek az üzemekbe, elsősorban a nehéz
fizikai munka kiváltására. Mivel a
munkanélküliséget
közveszélyes munkakerülésnek
tartották, meg bérpolitikai
szempontok miatt is, egyre szaporodtak a "vattaemberek", akik
alacsony bérrel, értelmes feladat
nélkül lézengtek, hogy a vezetők
magasabb
bért kaphassanak. (Ez volt a
bérszínvonal-szabályozás
eredménye.) Az állami
tőke magántőkével
felváltása során
(privatizáció), a vezetők a cégeket
kis
kft-kre osztották, hogy
különváljanak a veszteséges
és nyereséges részegységek.
A nyereségeseket már ki tudták
vásárolni a kapott milliós
prémiumokból, a
veszteségesek, meg tönkre mentek.
Legalizálták a
munkanélküliséget, az 1988-az
5,5 milliós dolgozói
létszámból még most
(2003.-ban) is csak 4,2 millió fő van
alkalmazásban.
A
munkaerőpiaci versenyben csak a munkáltatók
nyernek,
mert olcsóbban tudják megszerezni a nekik
(esetleg, még) szükséges munkaerőt.