"Azt mondják a hatalmasok,

Hogy akinek hat alma sok,

Az már elég hatalmas ok,

Hogy ne legyen hatalma sok."

 
Ránk ragyogott a polgári demokrácia fénysugara. Négyévenként járulhatunk az urnákhoz, hogy kinyilatkozhassuk, kit szeretnénk, ha a nyakunkra ülne a következő négy év során.

Azután, ha választottaink győztek is, négy évig verjük a fejünket a falba, hogy lehettünk ennyire vakok, mert ilyen gazembereket választottunk.

Tegyük először a helyükre a dolgokat.

Murphy törvényét már idéztem: "Az üléspont határozza meg az álláspontot!"

Fokozottan igaz ez a politikában.

Ugyebár, kezdődik a "kopogtató cédulák" gyűjtésével. Ehhez rengeteg aktivista, vagy nagy ismertség kell. Helyenként pénz is, de megteszi a lejárt szavatosságú lecsókonzerv is. Van elég szegény ember, hogy a 750 cédulát össze lehessen gyűjteni.

Kezdődik a kampány. Szép bajuszos jól szituált úriember ágál a dobogón, és ígér fűt, fát, boldogságot.

Egyik barátom úgy döntött, hogy beszáll a ringbe ő is. Írt egy szép szórólapot, melyben közölte, hogy a Magyar Álláskeresők Egyesületei Országos Szövetségének az elnöke, maga is munkanélküli. A saját 10 emeletes házukban is kitette a lapot. Az egyik lakó fáradságot nem ismerve vonalzót és piros filctollat vitt a kapuhoz, aláhúzta a munkanélküli szót, és felírta a kérdését: "Miből gondolja, hogy másokon tud segíteni, ha magán sem tudott?" Én azt javasoltam, írja ki a következőt: "Tessék már mutatni nekem olyat, aki magán tudott segíteni, és másokon is akart!"

Furcsa módon, az emberek elhiszik, hogy egy milliárdos akar segíteni rajtuk. Ha ilyen törekvései volnának, nem lett volna milliárdos. Ahogy a fenti óvodás-versike is mondja.

Visszatérve a szónok nagyszerűen beszél. Meggyőző, válasszuk meg!

Bekerül a parlamentbe. Itt mindennel kell foglalkoznia, esetleg még a szakmájával kapcsolatos ügy is előfordul egyszer a négy év alatt. De ő bőszen szavaz, ha másként nem megy, attól függően, hogy a kormánypárti, vagy az ellenzéki padsorokban ül. Két dolgot tud. A fizetését a parlament első ülésén megszavazták. Tehát nem a választóknak kell elkötelezettnek lennie, hanem új érdekközösségbe került, a képviselők közé. Függetlenül attól, melyik oldalon ül. A másik, hogy előreláthatóan ez a négy év áll rendelkezésére, hogy megszedje magát, biztosítsa családja boldog és gondmentes jövőjét. Amennyiben az ellenzéki oldalra került, talán húzhatja tovább, de, ha a kormányzó pártok valamelyikének padsoraiba, minden percet ki kell használnia. Még kacifántosabb a helyzet, ha pozícióba kerül a kormányban. Mondjuk miniszter lesz.

Számoljuk csak, milyen üléspontjai voltak!

1.    Volt kunyeráló, szervező, megvesztegető. (És/vagy kapcsolatokban.)

2.     Volt szónok.

3.     Volt vezérelt szavazó.

4.     Volt egy nagy szervezet felelős vezetője.

5.     Volt egy kormány egyik tagja.

 Hogy alakult az álláspontja, mondjuk munkahely-teremtési kérdésben?

Ad.1. Mindenki munkához jut!

Ad.2. Mindenkinek, aki akar dolgozni, lesz rá lehetősége!

Ad.3. Aki szociális támogatást igényel, közmunkára kötelezett.

Ad 4. A minisztérium vezérkarának főosztályvezetőtől felfelé felmondok.

Ad 5. Adjunk adókedvezményt a külföldi beruházónak, nehogy kivonuljon, és a maradék 30 dolgozót is kirúgja!

Mit lehet egy ilyen sárkánnyal tenni? Nála fokozottan igaz, hogy nem érdemes megölni, mert erre a szerepre óriási túljelentkezés van.

A megszelídítés módszere is üléspontonként változó.

A kopogtató cédulagyűjtéskor a leghatékonyabb, mert akkor van a legnagyobb szüksége ránk. Ha személyesen jön, kedvesen beengedni, elbeszélgetni vele, jó benyomást kelteni benne, - és felvenni magnóra az igéreteit. Lehet felajánlani a segítségünket a gyűjtésben, és az egész kampány során. A tükör ne zavarjon, azt le lehet mosni.

A kampány során igyekezzünk a közelében lenni, készíttessünk fényképet, amelyen együtt látszunk vele. A diktafon, legyen kéznél! Barátkozzunk össze a többi aktivistával, váljunk nélkülözhetetlenné.

A képviselő közelébe kerülni már nehezebb. Már máshová tartozik. Viszont van egy gyenge pontja. Ritkán van mondanivalója a Házban. Ilyenkor lehet neki előterjesztés-javaslatot adni, ehhez jó a magnófelvétel, mert, ha viszontlátja egy-egy mondatát, könnyebben fogadja el a többi részt.

A volt aktivistákkal célszerű egyesületet, baráti kört alakítani. Lehet gyűjteni a beszédeit, felszólalásait, meg lehet hívni találkozókra a választókkal, szervezni a fogadóóráit.

A miniszter megközelítése már sokkal nehezebb. Egész titkárság védi. Itt csak Mark Twain segíthet.

Volt két jóbarát, egy kéményseprő és egy csatornatisztító fiú. Reggel hatkot, amikor az egyikük végzett, a másikuk kezdte a munkát, leültek a járdaszegélyre, hogy megbeszéljék az újdonságokat. Az egyik reggel szóba került, hogy a király megbetegedett vérhasban, A kéményseprő azt mondta, az anyukájától tudja, hogy egy falat görögdinnyét kell etetni a vérhasas beteggel.

-         De, a város tele van táblákkal, hogy tilos dinnyét behozni a városba! - kiáltott fel a csatornatisztító.

-         Az én anyukám tudja, mit beszél! - felelte önérzetesen a kéményseprő.

-         Rendben, te vagy a legjobb barátom, elhiszem. És el fog jutni a tanácsod a királyhoz.

A kéményseprő elindult dolgozni, a csatornatisztító pedig megkereste régi barátját a sarki virágárus nénit. A néni mindjárt továbbbította a hírt a hentes barátjának, aki a királyi konyha mosogatólányának adta tovább. A mosogatólány a király legkedvesebb apródjának, aki egy óvatlan pillanatban kínált a királynak egy kistányérról egy falat dinnyét. A király tőle bármit elfogadott volna. Megette a dinnyét és azonnal meggyógyult.

A tanulságot Twain úgy fogalmazta meg, hogy öt legjobb baráton keresztül a királyhoz is eljuthat akárki. Persze, csak akkor, ha mind meg van győződve arról, hogy a cél jót ajánlani, tenni. A kapcsolatot a baráti körrel, és az aktivistákkal elő lehet készíteni.

Nem hiszek a tüntetésekben, tiltakozásokban. Egy Ratkó József vers jut eszembe róluk:

Hogy éppen arra vitte röpte,

A kis légy, a nagy bikát leköpte.

Vakmerő volt e kritika,

S nem vette észre a bika.

A hatalom annyira el van foglalva az aktuális balhékkal, a pénzszerzéssel és az ellenzékkel, hogy semmi nem ér hozzá, ami az állampolgároktól jön. Azt is naivságnak tartom, hogy éppen a hatalomtól várnak gyógyírt arra, amit a hatalom okozott.

Hogyan is működik a hatalom?

Az egyes nemzetállamok között éles verseny zajlik a multinacionális vállalatok becsalogathatóságáért. Ennél fontosabb feladat nincs. Most nem tartozik a tárgyhoz, hogy miért hiszik ezt, adottság.

Ha viszont ezt a célt sikerült elérnie, gyakorlatilag elveszti a mozgásterét. Bábuvá válik, csak azt teheti, amit a tőke rábíz, mint feladatot. A feladatok két nagy csoportba sorolhatóak:

1.     Mindenféle engedményt, kedvezményt megadni.

2.     A működéshez biztosítani a "rend"-et.

Ezekből következik, hogy az országoknak nincs semmi hasznuk a multik jelenlétéből. (A politikusoknak azért van.) Nem lehet mást tenni, mint műbalhékat kreálni, és szép, nacionalista szövegeket nyomatni. Ebben a kormányon lévő és az ellenzéki pártok között nincs különbség, legfeljebb szereposztás. Az ország kirablásában partnerek, és közösen félnek a néptől. Már ettől a szótól is. A nemzetről beszélnek, nagy hangon, érzékeltetve, hogy vannak, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába (szereposztás szerint a romák, vagy a zsidók), és igyekeznek az indulatokat a másik szegény felé irányítani. Ez már régi római technika, az "Oszd meg és uralkodj!" elve. A nemzetállamoknak nincs jövőjük. A tőke multinacionális, neki a szabad átjárás kell. A hazai tőke szorosan összekapcsolódik a nemzetközivel. (Vagy nemzetek felettivel?) Viszont az adókat az ország állampolgárai fizetik, az állam ebből tartja fenn magát. Tehát létérdeke, hogy valamilyen nemzeti függetlenséget megőrizzen. Ezért a nacionalizmus szinte minden valamennyire fejlett országban jelen van, gyakran hatalmi szinten.

Mit lehet ilyen esetben tenni szelídítés-ügyben?

Gazdasági vonalon már foglalkoztam vele. A fizetőképességet növelő dolgozói közös vállalkozások, a természetbeni cserekörök önszerveződései egy darabig hasznosak. Belső társadalmi kapcsolatainkban pedig nem szabad a hatalomtól semmit sem várni. Most folyik Magyarországon a civil szervezetek tönkretétele, behódoltatása. A közhasznúság azt jelenti, hogy az államnak hasznos, az állam feladataiból vesz át a civil szféra népelnyomó funkciókat. Természetesen kevesebb pénzért, mint amennyit az állam jelenleg fordít rájuk. A hatalom, egyszemélyes. Következésképpen, ha a civilekkel tárgyalni akar, egy személlyel akar tárgyalni. Tehát, tessék létrehozni ernyőszervezeteket, elfelejteni, hogy voltak saját vágyak, igények, törekvések, tervek. Ezt megelőzte, előkészítette a pályázatosdi. Ha akarunk valamit csinálni, ahhoz kérjünk pénzt az állam által létrehozott "civil" szervezetektől, a közalapítványoktól. Akik természetesen azt vizsgálják, hogy a tervezett program az államnak jó-e. A célcsoport nem fontos.

Itt a szelídítésnek csak egy lehetősége van. A hatalom, az állam soha nem kreatív. A civil szervezetektől éppen azt várják, hogy ötleteket kapjanak. Ezeket szépen beteszik a páncélszekrénybe, hogy, ha veszélyesre fordul valamelyik akut helyzet, elővegyék. Ha esetleg a civilek eltalálják ezt az időpontot, még esetleg nyerhetnek is pályázatot.

De valóban tenni a választott célcsoportunk érdekében, csak öntevékenységgel lehet. Nem minden a pénz. Lehet összejönni szép időben kinn a szabadban, rossz idő esetén egy lakásban is. Ha valahová el kell utazni, lehet vonattal is. Ha tényleg várnak, adnak enni, és szállást is. A pályázat fő célja inkább a megbénítás, az operatív munkára fordítható idő lekötése.

Még egy szempont. A pályázatok nem végrehajthatóak. A meghirdetéstől számítva 1 hónap a beadási határidő. A döntés várható időpontja további 2 hónap (minimum). A szerződéskötés újabb 2 hónap. A pénz átutalás további egy hónap. Eltelt majdnem fél év, de a pályázatba árajánlatok, aktuális adó., tb-szabályok alapján kell betervezni a beszerzéseket, költségeket. Fél év múlva szinte egyik tétel sem reális. Ha aktualizálni akarunk, szerződésmódosítást kell kérni. Mire elfogadják, az árak megint változnak. Az állami közalapítványok nagyon szoros elszámolásra kötelezettek a kincstár felé. Ezt továbbvinni a civilek felé, reménytelen. Ez nem a civilek világa, hanem a bürokratáké.