Budapest, PeCsa
Children of Bodom - Ektomorf, One Man Army & the Undead Quartet
Ez a koncert számomra minden valószínűséggel örök emlék marad.
No nem (csak) azért, mert akkora buli volt, hanem ennek (és egy
másik apró botlásnak...) köszönhetően utolsó évben középsulit
kellett váltanom. utólag visszanézve megérte, de akkor ott még
nem tudtam és elég kétes érzésekkel néztem az este elé.
Laza ötezres jegyár, másfél órás sorbanállás és két üveg bor.
Ezek fogadtak a PeCsa bejáratánál. Még szerencse, hogy volt
nálam sör a sokkot enyhíteni. Utóbb rájöttem, hülyeség volt a
pénz miatt aggódni, egy csóka a szemem láttára tarhálta össze az
utolsó fillérig, ráadásul bent is a állandóan köztudottan nem
olcsó sörökkel mászkált. Mindegy bejutottunk, ruhatár, sör, az
utóbbi szörnyen pocsék volt. Mintha legutóbb jobb lett volna
(sőt, a zsíros deszka is :)
Az első banda az ex-The Crown frontember Johan Lindstrand új
bandája, az One Man Army & the Undead Quartet volt, hangzatosan
rövid nevük bizonyára gyorsan megragad a zúzós svéd death-trash
metal kedvelőinek elméjében. Annál is inkább mert nagyon fasza
zenét játszottak, sajátot a 2005-ös demóról valamint az idei
lemezről, valamint régi The Crown dalokat egyaránt. Johan
csapatának bivalyereje sajnos ványadtan halkan szólalt meg,
lazán beszélgettünk a küzdőtér közepe táján. A közönséget sem
nagyon rázta meg a dolog, ennyie erővel Krisz Rudi is jöhetett
volna, vagy Dolly Roll. Remélhetőleg amikor legközelebb
visszatérnek, akkor azért nem lesz ennyire álmatag a hangulat.
Ektomorfékat Nuclear Blast-os szerződésük és külföldi sikereik
szinte teljesen elszakították Magyarországról, és ebben a Farkas
Zotya által említett rasszista megnyilvánulások is
közrejátszottak, azaz nem lépnek fel itthon egyáltalán. Most is
csak azért jöttek, mert a Bodom-turné erre vette az irányt, de
Zotya sűrű kibaszottozások közepette elmondta, ha jól sül el az
alkalom, szerét ejtik egy itthoni koncertsorozatnak. Pörgős
bulit adtak, normális esetben a közönségnek szét kellett volna
tépni a házat, őrülten fröcsögve habot okádni, de ez elmaradt,
pedig mintha a hangzás is javult volna.
Eközben azt vettem észre, hogy az átlagéletkor megdöbbentően
csökken. Nem vagyok matuzsálem én se, sőt, de meglepően sok
13-16 évest láttam. Gyanú kezdett fészkelődni bennem és ez
később beigazolódott.
A Children of Bodom színpadképe egy öreg, kimustrált autó volt,
aminek az elejénél két olajoshordó árválkodott, amiről kiderült,
hogy valójában italtartóként funkcionálnak. Közelebb furakodtunk
a színpadhoz, ugyanis az eddig félig üres terem feltöltődött
emberiséggel.
A jellegzetes intro felcsendülésével lassan kezdtek
beszállingózni a tagok, majd nagy lendülettel a húrok közé
basztak. A nyitó három szám alatt egy másodperc nyugtot nem
hagytak a rögvest beinduló közönségnek, és én sem hagytam
nyugodni nyakizmaimat.
Itt térnék rá az előbbi rossz érzésemre. A további számok
közötti szünetben az említett 13-16 éves hölgyemények nyilván a
korai Beatles-időkre hajazva lelkes Alexi-Alexi kórusba kezdtek,
némi fejhangú visítással fűszerezve. Látszott rajtuk, hogy nagy
részüknek fogalmuk sincs arról, mi megy a színpadon, csak milyen
jó pasi az Alexi, meg jaj anyám adott pénzt, apám értem jön a
buli után, meg jaj mit rázza a fejét meg lökdösődik a sok csúnya
bácsi - egyszóval az egy helyben toporgás és visongás prokarióta
szintjét hozták. Lehet, hogy rémeket látok, de az ilyenek miatt
vannak egyre korábban a koncertek, úgy tudom korábban egy magára
valamit is adó banda nem volt hajlandó éjfél előtt kiállni a
színpadra.
Továbbiakban felhangzott a CoB klasszikusok nagy része, a
kasztrálthangú ifjak főleg az Are You Dead Yet-re kapták fel a
fejüket, általánosságban elmondható, hogy ők csak az új lemez
nótáit ismerték behatóbban (tisztelet a kivételnek). Örültem
volna, ha hallom esetleg a Kissing the Shadowst, vagy egyet a
korai Inearthed számok közül (pl. a Talking of the Trees a női
ének nélkül tuti koncertnóta lehetne). Nem kényeztettek minket
ménkű hosszú bulival, Jaska kapott egy kis dobszólóra
lehetőséget, valamint a kedvenc tagom Janne Wirman is bűvölt
előredöntött szintijét, a bulinak negyed 12-re vége lett. A
ráadás utolsó számánál elhúzódtunk a ruhatár felé, hogy az
ilyenkor szokásos százméteres sort elkerüljük. Profi zenészek,
felemás közönség: legalább ezt is láttuk.
|