|
|
1.A Black Hell fesztivál
nyitóbandája voltatok, és bebizonyítottátok, hogy nem csak egy
zárójeles előzenekar vagytok, a produkcióval elég magasra
tettétek a mércét. Sokan nem hallottak még rólatok, pedig nem is
kevés érdem szól a zenekar mellett. -mióta működik olajozottan
az Archaic gépezet?
Köszönjük szépen.
Az utánunk következő bandák abszolút profik voltak ugyhogy mi
sem akartunk nagyon kilógni a sorbóli, tudod hogy van ez
igyekszik az ember.:) Ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy
ott lehettünk.
A zenekar az ex-Braindeath legénységéből alakult (Takács Dávid:
bőgő/ének, Püski László: gitár/vokál, Szabó Csaba Zoltán: dob)
trió formában 2004 -ben. Így hármasban lenyomtunk jónéhány
koncertet majd 2005-ben felvettük a 'Time has come to envy the
dead' lemezt ami 2006-ban jelent meg szerzői kiadásban, majd még
ebben az évben csatlakoztunk a Vic Records flottájához (ezúton
nagy köszönet Havancsák Gyulának-Sin of Kain). 2007-ben pedig az
ő gondozásában fogjuk újrakiadni az albumot, ez a nyárra
várható. Mindeközben folyamatosan kutattunk második gitáros
után, mert azért élőben így sokkal nagyobbat szakítanak a dalok.
Elég sok jelentkezőt próbáltunk ki, voltak nagyon érdekes
figurák is, de ebbe most ne menjünk bele.:) A lényeg az, hogy
cirka egy évvel ezelőtt találtuk meg Olt Ákost, aki zenei
tudásával, hozáállásával rendkívül hamar be tudott kapcsolodni a
közös munkába. Tehát gyakorlatilag immáron egy éve ebben a
szilárd felállásban működünk.
2. Rendkívül tehetséges és erőteljes megjelenésű zenekar
vagytok, jó zenészekkel, tanultatok esetleg zeneiskolában?
Igazából nem. Bár én ( Taki ) jártam
zeneiskolába, még az általános iskolában talán 3 vagy 4 évig
furulyázni tanultam, előtte volt otthon zongoránk amit 2-3
évesen csapkodtam ahol értem, de ez nem hiszem hogy nagyon
beleszámít:) Amit tudunk azt nagyrészt autodidakta módon
tanultuk meg, persze amikor elkezdtünk zenélni az alapokat azért
mi is tanártól sajátítottuk el. Végeredményben egyáltalán nem
vagyunk tanult muzsikusok.
3. Sok lehetőségetek van koncertezni? Meg tudnád mondani,
körülbelül hány órát töltöttetek eddig színpadon?
Minden lehetőséget meg szoktunk ragadni ha
koncertről van szó, nem emlékszem olyanra, hogy visszamondtunk
volna felkérést csak azért mert nem volt kedvünk menni. Úgyhogy
nyugodtan lehet minket hívni, szívesen megyünk akárhová, várjuk
a meghívásokat. Hány órát ez egy jó kérdés a számolással mindig
bajban voltam.:) Ezidáig kb. 40-50 koncertet adtunk ezek között
volt negyedórás, egy és negyedórás tehát elég széles spektrumon
mozog a dolog. Ha valakinek van kedve számolja ki a helyes
megfejtő pedig kap egy eredeti japán víz alatti hóekét.:)
4. Hány próbára van szükségetek hetente, hogy tartsátok a
szintet, amit nyújtani szeretnétek?
A szintentertáshoz nem kell sok. Ahhoz
gyakorlatilag heti-kétheti egy próba elegendő lenne. Azonban mi
inkább fejlődni szeretnénk tehát annyit próbálunk amennyit csak
tudunk. Bár sajnos ez is rapszodikusan tud alakulni néha. Azért
igyekszünk a heti 2-3 próbát tartani ami persze nem mindig
sikerül.:)
Az igazság az, hogyha azt a szintet szeretnénk tartani amit
nyújtani szeretnénk non-stop kellene próbálni, ebben elég
maximalisták vagyunk.:)
Úgyhogy van még hova fejlődni.
5. Mennyire megosztott a bandán belül a zenei ízlés? Érdekes
volt például hallani a Tormentor és a Testament feldolgozást,
emellett bizonyos részekben death metal elemeket is tartalamz a
zenétek. Ez személyenként változó, vagy mindannyian szélesebb
skálát kedveltek a zenék terén?
Ez egységesen változó.:) Mindannyian elég széles zenei skálán
mozgunk és nem csak a metalon belül. Csabi például óriási
Metallica fan de emellett ott figyel nála a Nile is mint nagy
kedvenc, Lacinak a Sepultura az első azonban az elektronikus
zenéket is csípi, Ákos mindenféle techno-thrash/death-et
csipázik, én-Taki- pedig a thrashtől a hc ig a népzenével
bezárólag mindent hallgatok.
Az igazi közös kapcsolódási pont viszont a Slayer, a Testament,
és a Pantera, mint örök hármas.
6. Mi lenne az a 3 banda, akik előtt legszívesebben fellépnétek?
Az előző kérdésben ott vannak. Sajnos a Pantera előtt már nem
nagyon lenne lehetséges, helyére mondjuk jöhetne az Exodus.
7. Milyennek ítéled a mostani metal kultúrát külföldi, és hazai
szinten?
Nyilván lehetne sokkal jobb is, de lehetne még ennél is
rosszabb. Az igazság az hogy ez csak rajtunk- a magyar bandákon-
múlik. Abban az esteben , ha sok minőségi banda tűnik fel a
szintéren és úgy látjuk, hogy ez egyre inkább igaz lesz akkor
még jobbá tudjuk tenni az egész dolgot. Sajnos általánosan
elfogadott dogma, hogy a metalban nincs pénz ami szerintem nem
igaz, tehát az elkövetkező időkben ki kell alakítani egy olyan
kultúrát ami elsősorban a zenészeknek teremt egy kicsit
korrektebb lehetőségeket. Bár már látjuk ennek az első
előfutárait, ha megnézzük egyre több külföldi banda látogat el
hozzánk ami a koncertszervezők elkötelezettségét jelenti.
Nyilván a helyzet nem rózsás azonban a lehetőségeket ki lehet és
ki is kell aknázni szerintem. Tehát csak így tovább. A külföldi
metál kultúráról nincs sok infóm, de van ahol jobb van ahol
rosszabb úgyhogy ezzel nem is foglalkoznék és nyilván nekünk sem
külföldre kell kacsingatni hanem azzal kell foglalkozni és azt
kell jobbá tenni ami itt van.
8. Mennyiben változott a gondolkodásotok a régebbi, Braindeath
nevű formáció óta?
Mindenképpen komolyabban állunk hozzá a
zenéhez, igyekszünk minél profibb kiállású minél egyedibb
muzsikát készíteni. Ezt értem az elkövetkező lemezekre,
koncertekre egyaránt. Az eddigi hobby zenélést felváltotta egy
érettebb hozzáállás. Bízunk benne, hogy ezt rajtunk kívül más is
észreveszi majd.
9. Az új lemezetek nagyon jól sikerült, minden elismerésem. Van
valami amit utólag változtatnátok rajta?
Köszönjük szépen.Természetesen. A hangzást
egy kicsit feszesebbre, karcosabbra csinálnánk.Nagyrészt azért
meg vagyunk elégedve vele Töfi nagyon jó munkát végzett egy
varázsló az a fickó.:) Úgyhogy a következő lemezre is hasonló
hangzást képzelünk el, tehát marad a thrashes zúzás. Egyébként
most folynak a tárgyalások a következő lemez munkálataival
kapcsolatban , úgyhogy talán jövő ilyenkor már az új lemezről
beszélhetünk. Biztosíthatok mindenkit arról hogy egy nagyon ütős
hangzással fognak megdörreni az új nóták, de erről egyelőre
ennyi elég is.:)
Köszönjük az interjút.
Köszönjük a válaszokat :)
A zenekar logójára kattintva eljuttok honlapjukra, ahonnan egy
dal is letölthető az új lemezről!
|