|
|
Minden úgy kezdődött, mint általában. Már hetekkel korábban
megkérdeztem a lányokat, mikor lesz koncert, és ezt be is
jegyeztem a naptárba. Olyankor még van, hogy én sem hiszem el,
hogy tényleg elmegyek az éppen aktuális helyszínre, de 2 héttel
a buli előtt villámcsapásként szilárd elhatározássá válik a
kétely, és hátat fordítva mindennek, elkezdem toborozni az
embereket. Imádnak olyankor :), (addig nem hagyok békén senkit,
amíg nem mond igent), és az utolsó héten kezdődhet az
útvonaltervezés: vonatok, csatlakozások, metró, stb., térkép,
útvonal berajzolása a helyszínig, stb. Azt hittem, ezt életemben
egyszer fogom csak eljátszani, de nem az első eset volt... Az
utat nem is részletezném, lekstünk mindent amit elterveztünk,
mert eléggé zavaros a tömegközlekedés kis hazánk bármely táján.
A lényeg, hogy odaértünk gond nélkül, pont a zenekarral együtt.
A hely (KUD-Arc) nagyon kellemes, barátságos a fogadtatás, és
kifogástalan a kiszolgálás. Megérte az összesen 4-5 órát tartó
utat, a buli nagyon jól sikerült. A 3 fellépő közül én ismét
csak az Angelusról írnék, aki ismer, tudja hogy működik ez
nálam, ahol őket látom játszani, általában a többi zenekart meg
sem nézem. A kis rockkocsma megtelt érdeklődő emberekkel, és
nagyon boldog voltam, mert végre olyan elismerést kaptak a
lányok és Kolos(a zenekar pótdobosa), amilyet megérdemelnek.
Mindenki örült, hogy láthatja őket. Végre ismét láttuk őket,
Győrben sajnos önhibájukon kívül nem léphettek fel, ez méltó
pótlás volt a számukra és számunkra is, az akkor bennük rejlő
erőket most kétszeresen engedték ki magukból.
Kezdem az elején:
Mindenki izgatott, összebeszélés, és az utolsó percben feszült
csend, néhol suttogások-morajlások...És egyszer csak Évi
hasított bele, maximumra tekert potikkal a térbe, megremegett
minden abban a pillanatban, és végre, ismét a vérfagyasztó első
üvöltés Csillától, Cili csak mosolyogva néz szét, ujjai fürgén
táncolnak a basszusgitár nyakán, Kolos pedig hibátlanul játssza
a ritmust, amit csak dobverői sínylettek meg. Ismét érezhettem
azt, amit minden alkalommal érzek az első óta, ami miatt
elhatároztam, hogy a lehetőségeim szerinti összes fellépésüket
megnézem. A helyszín maga meglepett, hasonló helyen még nem
láttam őket játszani, de azt hiszem nekik is megérte, nagyon
hálás volt a közönség...Tehát ott tartottam, hogy elkezdődött a
buli, a szokásos nyitódallal, ami remélem az idők végezetéig
nyitódal marad, ez nem más mint az Emlék. Rájöttem, miért
szeretem ezt a zenekart: hitelesen és eredetien adnak elő mély
érzéseket, emberi nyelven, egyszerű megközelítéssel, mégis
nagyon mélyrehatóan. A számok a következőek voltak: Emlék,
Látszat, Pörgés - ez az újból megjelent demojuk számlistája,
ajánlom mindenkinek, hogy addig vegyxen, amíg van! Play - az
egyetlen ma is játszott szám az Angelus zenekar kezdeti
koncepciójából. Érdekessége a mostani felhozatalhoz képest, hogy
angol nyelven íródott. A Csak Te, nem is olyan régen rögzített
felvétel ismét egy gyöngyszem, nagyon beleélem magam amikor
élőben hallom, leírhatatlan érzés. A műsor része egy Choal
Chamber átdolgozás, amiben Kokó vendégeskedik az Empyemából, és
Csillával jól kiegészítik egymás hangját. Közben ők is
bemelegednek, és megy a hajrázás, ez is nagyon közvetlen,
pozitív dolog a részükről.
Mindig kicsit fáj, mikor véget ér egy Angelus koncert. Ami
biztos - megint megérte utazni, és már az is mindegy, hogyan
érünk haza, a lényeg, hogy itt lehettünk, és bár rossz volt az
idő, szívünkbe meghozta a tavaszt az Angelus. Köszönjük!
További képek itt
|