2006. augusztus 15.
Budapest, Sziget Fesztivál utolsó
napja
Odafele akadtak nehézségek,
Csabiék 14-én este elindultak, de valamiért csak
Tatabányáig sikerült eljutniuk, a miérteket most fedje
homály. Mi reggel indultunk utánuk és mire 11 körül a
Sziget bejáratánál találkoztunk, eléggé amorf alakzatot
vettek fel. Kiderült, hogy reggel megérkeztek Pestre és
valami kocsmában sikerült addig elütni az időt, ahol úgy
látszik elfogyott a málnaszörp, így kénytelenek voltak
szesszel enyhíteni a szomjúságukat. A csapat inenntől
úgy nézett ki, hogy négy józan ember kísérgette az öt
nagyon részeget.
Gyorsan a Hammerworld sátor felé
indultunk, ugyanis mellette álló kistestvérén, a
Rockinform színpadon déltől kezdetét vette az Angelus
műsora. Csabi elsősorban ezért jött Szigetre, és minket
is érdekelt, így kár lett volna kihagyni. Sajnálatos
módon legtöbben csak az állva, az árnyékból nézték a
bulit, pedig a csajok mindent beleadtak. Utóbb kiderült,
így is sokaknak tetszett a dolog, mivel sikerült az
utolsó szemig eladni a hozott CD-ket, így nekünk sem
jutott. Ez azért bíztató előjel!
A további Rockinformos
zenekarokba csak belepillogtunk, a hőség miatt némi sör
magunkhozvétele után sétáltunk egy óriási kört, érintve
a Nagyszínpadnál kialakított homokozót, Túró
Rudi-autómaták tömkelegét, házasulandó lányok
feltételezett tartózkodási helyét, meg minden apró
zegzugot. Rájöttünk, hogy itt nem árulnak szemüvegtokot,
valamint a sör gyorsabban melegszik az emberi kézben,
mint bárhol máshol a világon.
16 óra körül kinyílt a
Hammerworld sátor légmentesen lezárt területe (a bejárat
szaggatása már háromkor megkezdődött), így betódultunk
és vártuk a Casketgardent.
Meg is érkeztek és a kora
délutáni pilledtség ellenére azért életet leheltek
belénk, ebben főleg Pisti kiváló frontemberi képességei
játszottak szerepet. Nem hagyták leülni a hangulatot,
mint ahogy az is vicces volt amikor a Tesstimony
frontember bejött és felkapta az énekest megpörgetve a
tengelye körül.
Az utóbb említett borultabb zenét
játszó banda ezt követően volt hivatott felőrölni
minket, amihez megfelelő érzékkel rendelkeztek. Annyira
nem ismertem őket addig, de elhatároztam hogy
tudatlanságomon azonnali hatállyal változtatni fogok.
Sear Bliss. Eddig csak kurva jó
bulikat láttam és most is. Valami különleges van ebben a
zenekarban, amit valószínűleg a nem kis nevű Candlelight
kiadó vezetői is észrevettek, és ezért kötöttek velük
több lemezes szerződést.
Amúgy még a kora délutáni órákban
a Morbid Angel tagjai Erik Rutannal kiegészülve kiültek
a sátor mellett lévő pólóárus oldalához és bősz
dedikálásba fogtak. A korai időpont és a szerintem nem
megfelelő reklámozás miatt nem volt akkora tömeg, mint
gondoltam, néhány tucat ember érezte úgy, hogy aláírásra
van szüksége a legendás zenekatól. Trey Azagthoth és
Erik nagyon közvetlen és beszédes volt, jobb
angoltudásúak néhány mondatot is válthattak velük, már
amennyit a biztonsági emberek hagytak. Pete Sandoval
kissé morcos volt, csak egy-egy pillanatra derült fel az
ábrázata, David Vincent is kissé álmosnak tűnt, de
becsülettel aláírták mindkét odadugott papíromat.
A Christian Epidemic elejéről
valamiért lemaradtunk, kár volt érte. Nem szóltak olyan
jól, mint tavaly a PeCsában, nálam az az eddigi Epidemic
koncertek csúcsa. Tíz éves töretlen múltjukhoz nyomták a
black metalt, és csak annak örültem volna jobban, ha még
egyszer lejátsszák az egész setlistet elejétől a végéig.
Gyors sör általi regenerálódás
után ráhangolódtam a kevésbé durva zenét játszó folk
metalos finn Ensiferumra, ami szintén hatalmas
kedvenceim közé tartozik. Eddigre megtelt a sátor, ugyan
nem teljesen, de azért szűkös lett volna kiszaladgálni
italért.
Őszintét többet vártam tőlük.
Ugyan a nótáik kiválóak, egy rakás apró hiányosság
rontotta az összképet. A billentyűs hölgy Meiju Enho ki
volt rakva az oldalsó hangfalak mögé, szinte teljes
sötétségben állt szegény, pedig becsületesen headbangelt.
A bandafőnök gitáros Markus Toivonen nagy örömünkre
közzétette vodkakezelte lagymatag felsőtestét. Úgy
látszik ez valami finn szokás lehet, mert a Moonsorrow
énekes Ville Sorvali is előszeretettel alkalmazza,
holott nem kívánkozna a testépítők magazinjának
címlapjára.
Továbbá Toivonen mester énekelte
a tiszta énekszólamokat, de akár én is odaállhattam
volna, nyekeregni meg óbégatni tudok, főleg ahogy a
Guardians of Fate-ben tette. Az új énekestől sem voltam
elájulva. Felbaszta a lábát egy erősítőre és úgymaradt.
Jó, jó gitár lógott a nyakában, de egy frontembernek
alap dolga lenne valami közönséggel való kommunikáció
szerencsésebb esetben...
Pozitívum (az is volt, bármily
hihetetlen): néhány gyorsabb nótához Petri Lindroos (Norther)
jobb hanggal rendelkezik, pl. a Windrider alatt
végigfutott a hátamon a hideg, sokáig nemigen tértem
magamhoz. A többi dalra sajna ez nem volt maradéktalanul
elmondható, a már-már slágernek számító LAI LAI HEI is
lehetett volna jobb. Elismerés jár viszont a
közönségnek, óriási hangulat kerekedett a végére.
Nyakizmaim eddigre eléggé
bemelegedtek, és az egész napos bulizás is kiszívta az
erőmet, a Morbid Angelre azért próbáltam némi tartalékot
mozgósítani. Nem bírtam végig, teljes összevisszaságba
fulladt a koncert, alig hallottam a szólókat, a dobos
hiába van a világ legjobbjai között, nem mutatkozott meg
teljesen a tehetsége, no nem azért mert nem dobolt úgy
ahogy kellene, hanem mert kásás-kaotikus massza lett az
egész. Megnézném azért ugyanezt a felállást jobb
körülmények között, mondjuk zárt helyen.
Időközben valamikor volt egy
Ensiferum dedikálás, ahol az alapító gitáros Markus 15
perc alatt elpusztított egy üveg Finlandia vodkát, ami
nem gyenge teljesítmény.
Morbid Angel után egy haverommal
kerítettünk egy raklapot és a bejárat mellé heveredtünk,
mivel totál végünk volt. Rövidesen kezdett az Akela, de
csak néhány dalra mentünk be. csabi úgy tudom végignézte
az egészet, neki annyira nem tetszett, nekem meg mindegy
volt. Amennyit láttam az mintha egy kicsit fáradt,
kiégett produkció lett volna. Kettő után kezdett a
Pokolgép, amit fekve hallgattam meg, sőt fél pohár
sörömet bárgyú módon elajándékoztam valakinek.
Összeszedtük a társaságot és miután átverekedtük
magunkat a százezer főn, aki a HÉV-re akart szállni,
megpróbáltunk hazajutni.
|