|
|
|
|
|
Molnár Máté basszusgitáros válsazolt Sonny kérdéseire |
Rajongóitok hosszas epekedése után végre
megjelent nagylemezetek, a Words of Wisdom. Eddig csak pozitív
dolgokat hallottam róla, ti milyennek találjátok a visszhangot?
Felemelő! Ahogy tudjuk nagyon gyorsan el is
fogytak a lemezek, ez mindenképpen azt jelenti, hogy jól
sikerült. Mondjuk sikerült az árát nagyon barátira leszorítani,
1500Ft-ért úgy látszik megéri az embereknek megvenni a lemezt,
letöltés helyett. Ráadásul van a lemezen multimédia, meg klipek,
amit úgysem lehetne letölteni, így ez mégegy ok, hogy megvegyék.
Szóval összességében nagyon meg vagyunk elégedve mindennel, ami
a lemez körül történt.
Az
utóbbi hetekben nagy a csend, nem nagyon koncerteztek. Mi
várható a közeljövőben a fellépések terén?
Mostanában nem sok. Volt egy lemezbemutató
koncertünk november 18.-án, ami minden várakozásunkat
felülmúlta, de majd csak márciustól kezdünk el megint
koncertezni, onnantól viszont elég sok fellépésünk lesz a tervek
szerint. Szeretnénk a lehető legtöbb helyen bemutatni a
nagylemezt.
Angol nyelvű dalaitok
vannak. Próbáltok ezzel nyitni külföld felé? Esetleg a
szomszédos országok valamelyikébe nem hívnak titeket?
Szomszédos országok magyarlakta területein már
többször játszottunk, jövőre más országokba is szeretnénk
eljutni. Gondolok itt Németországra pl. vagy akárhova máshova.
Tervek vannak, de biztos még nincs. Amúgy valóban ez az egyik
ok, amiért angolul énekelünk.
Néhány nóta a nagylemezről már
évek óta a koncertprogram oszlopos része. Ezeken kívül van
olyan, amit még nem hallhattak élőben?
Gyakorlatilag az 1 évvel ezelőtti Keep Wiseman
Alive koncertünkön a Wigwamban már az összes nagylemezes dalt
eljátszottuk, és a turnén is nagyrészt előkerültek a dalok, a
stúdiófelvételek nyúltak hosszúra, meg a lemezmegjelenéssel járó
teendők, így valóban lehetett már szinte mindet hallani
koncerteken. A nagylemezen szereplő Sands of Time az egyetlen,
amit még nem játszottunk élőben. De valószínű erre is sor kerül
majd.
A Finnvox stúdiós masterelés hogy
történt? Esetleg valamelyikőtök személyesen is ott volt a
munkálatoknál?
Interneten keresztül ment az egyeztetés, és az
előzetes próba maszterelés is, a végleges anyagot pedig postán
kaptuk meg. Nem utaztunk ki Finnországba, a teendőink sem nagyon
engedték volna meg, de szerencsére ma már a világháló alkalmas
ilyen nagyobb kaliberű munkák leszervezésére, és elvégzésére is.
Sokáig érleltétek a lemezt, ami sokak szerint
mindenképpen jó volt. A következőhöz van már elképzelés, esetleg
néhány ötlet?
Ugyanilyen komoly hozzáállással fog készülni a
következő lemez is, a színvonalat biztosan nem adjuk alább, még
ha emiatt 3 év is beletelik a munkába. Azért persze törekszünk,
hogy ne kelljen megint ilyen sok időt várni, de a Wisdom
lemezeknél a lényeg nem a sikeren van, hanem a minőségen.
Úgyhogy csak akkor adjuk ki a kezünkből a következő anyagot,
amikor maradéktalanul meg leszünk elégedve vele. Ötletek már
vannak, főleg a kerettörténet (Wiseman sztorija), meg a borító
ötletei vannak készen, a dalok inkább azt mondanám, hogy kezdeti
fázisban. De nem is kell sietni, még a Words of Wisdom dalaival
sem jártuk körbe az országot, még van időnk.
A Keep Wiseman Alive II. buli hogy sült el?
Asszem nyugodtan mondhatom hogy szinte
tökéletesen. Nagyon jó közönségünk van, sokan is vannak, és
nagyon jó érzés így zenélni. Első lemezzel nagyon nagy dolog egy
teltházas bulit csinálni a Wigwamban, és ezt nagyon
megbecsüljük. Pontosabban nagyon megbecsüljük a közönségünket…
Kik szövik a Wisdom-koncepció
fejezeteit? :) Azaz kik a fő nótafák?
A dalokat Gábor írja, a szövegeket én, a
koncepciót pedig közösen visszük. Valahogy jönnek a dolgok
maguktól, hogy mi történik Wiseman-nel, úgyhogy nem kell sokat
agyalni rajta. Ez a mi kis világunk, ahova úgy néz ki már egyre
többen beletartoznak.
Két klipet
is forgattatok az utóbbi időben, láthatóak ezek valahol
valamelyik tv-ben?
Folyamatosan mennek a TV-kben szerencsére,
lassan elkészül az új klipünk is, remélem azt is ilyen sokat
fogják adni majd, mint az eddigieket. Erre nem lehet panaszunk.
Pl az Unholy Ghost-ot már szinte minden koncerten ismerték,
pedig akkor még meg sem jelent a lemez. Egyszerűen sokat ment a
TV-kben, és ilyen nagy hatalma van a médiának.
Nachladal István hangja
elképesztő, kevés hozzá hasonlót lehet találni Magyarországon.
Karbantartja valahogy?
Ezt tőle kéne megkérdezni. Sokat énekel, az
biztos.
Ő énekelt a Kalapácsos Beloberk
Pisti Ego nevű projektjében, a Fogadj el így! című dalban. Ha
lesz ott teljes album, akkor több számban is közreműködik majd?
Szintén ő tudja. Mostanában nem nagyon hallottam
a dologról, de ez nem azt jelenti, hogy nem történik semmi.
Megjelenik valahol külföldön a
Words of Wisdom?
Ezen vagyunk, de elég nehéz dolgunk van, mert
csak komoly kiadóhoz megyünk, de oda meg nagyon nehéz bejutni.
Talán tavasszal többet tudok majd mondani erről.
|