Elérhetőség    Termékek    Árak    Akció    Receptek    Linkcsere    Sikertörténetek    Főoldal

Testsúlyvezetés, más szóval weight management

Manapság divatos a weight management kifejezés. Talán érdemes rá magyar megfelelőt keresni és főleg tisztán látni, hogy mit is jelent. Bár még nem teljesen kikristályosodott fogalom, de jelenlegi tudásunk szerint testsúlyunk folyamatos figyelése, alakítása és a megfelelő testsúly biztosítására irányuló tevékenységünk koordinálása, vagyis a testsúlyvezetés fogalma felel meg leginkább az angol kifejezésnek. Prof. dr. Halmy László a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke prof. Halmy László a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke
Testsúlyunkat egyrészt öröklött, másrészt életmódunk adta tényezők határozzák meg. Az öröklés jelentőségét a régi magyar mondás fejezi ki legszebben „nézd meg az anyját, vedd el a lányát”.
Az öröklés jegyei már fiatal korban láthatók, de a testsúly szempontjából az évek múltán különösen kifejezettek lesznek.
Két testes szülőtől nem várható vézna gyermek és két vékony embernek is ritkán van elhízott gyermeke. Természetesen más a helyzet, ha a szülők testalkata eltérő. Ilyenkor nagy esély van az utód elhízására, de két kövér szülő esetén az elhízás sokkal nagyobb.
A testsúlyszabályozás másik fő tényezője az életmód. Míg a genetikai tényezőket gyakorlatilag nem tudjuk befolyásolni, addig az életmód kialakítására vagy módosítására lehetőségünk van. Ebben nehézségeket okozhatnak a kulturális és társadalmi tényezők. Nyilvánvaló, hogy a többszöri vagy akár ezeréves táplálkozási kultúra mély nyomot hagyott bennünk. A gyűjtögető, majd vadász-halász életmód után a gabonafélék termesztése jelentett biztosabb táplálkozási lehetőségeket, majd a burgonya, a paradicsom vagy a paprika térhódítása is sokáig tartott. Nem feledkezhetünk meg a háziállatok szerepéről sem, hiszen például a mangalica akkor lett általánosan hizlalt jószág, amikor a zsír kilója drágább volt mint a húsé. A zsír nem véletlen töltött be központi szerepet a táplálkozásban, mivel a fizikai munka és a közlekedés egyaránt nagy energiaigényű volt.

Napjainkban a fizikai aktivitás háttérbe szorult mind a kenyérkereső munkában, mind a háztartásban.
          A gépesítéssel az emberi szervezet hihetetlen mértékű energiát takarít meg. Gondoljuk meg, milyen különbség kivágni egy fát, felfűrészelni, felhasítani, behordani és tüzet rakni, szemben azzal, hogy a gázkonvektor csavarján fordítunk egyet. Az élelmiszeripar és kereskedelem, valamint a háztartási gépek is megkönnyítették a sütés-főzés, takarítás fárasztó munkáját.
 

Ugyanekkor jelentős társadalmi hatás alatt állunk, hogy minél több élelmet fogyasszunk, amelyek nagy része jelentős kalóriaértéket képvisel. Így kalórikus túltápláltság társul a mozgásszegény életmódhoz. Csoda, hogy súlyfeleslegünk alakul ki?
Szervezetünkben több hónapra való zsírt raktározunk. Olykor nekiduráljuk magunkat és megszorítjuk táplálkozásunkat. Mi az eredmény? Jobbik esetben néhány kilónyi gyors súlycsökkenés, amelyet lassú ütemű súlycsökkenés követ, végül a folyamat megáll és nem fogyunk tovább.
Rosszabb esetben vagy megunjuk a szenvedést és újult erővel enni kezdünk, vagy rosszul választjuk meg az étrendet és egyes ételekből szükségtelenül keveset eszünk. Mindkét esetben a testsúlyszabályozás visszacsap és visszahízunk az eredeti súlyra, amit jojó hatásnak nevezünk a gyerekjáték alapján. Egyes esetekben a visszacsapás helyett túlcsapás alakul ki és a testsúly az eredetinél magasabb lesz.
Melyek tehát az eredményes testsúlycsökkentés alapvető akadályai fogyókúra során?

Fogyás, fogyókúra vagy sütemény  fogyókúra vagy csokoládé A mérleg megmutatja

  1. Fogyókúrázni akarunk testsúlyvezetés helyett. A fogyókúra időszakos módosítása táplálkozásunknak. Ha abbahagyjuk, rosszabb helyzetet okozunk. A testsúlyvezetés átgondolt életmód-változtatást igényel, a testsúly mindennapi ellenőrzésével az elfogyasztott táplálék leírásával, olykor kalóriaszámítással és lassan kialakuló mérsékelt eredmények elvárásával. Hogyan hízunk meg? Dekánként. Hogyan akarunk lefogyni? Kilónként! A testsúlyvezetés türelmes, hosszú távú tevékenység.
     
  2. Kiegyensúlyozatlan táplálkozást folytatunk a testsúlycsökkenés érdekében. A fogyókúraipar történetében már mindegyik alapvető táplálékot valamikor megvonták a fogyni vágyóktól. A legegyszerűbb az volt, amikor mindent. Ez a null-diéta rövidtávon valóban hatásos volt, de nem megfelelő körülmények között végezve veszélyes lehetett és hosszútávon nem volt kivitelezhető. A szervezet savanyodásával járt, hasonlóképp mint a zsírdiéta, vagy az igen alacsony kalóriatartalmú diéta (VLDC). Az eredeti zsírdiétát felváltotta a túlzott fehérjebevitelen alapuló étrend vagy tojásdiéta, amely mellőzte a szénhidrátok és a zsír bevitelét. A zsírszegény, szénhidrátban gazdag étrend sem bizonyult eredményesnek, ezért felütötte fejét az Atkins diéta, amely néhány évtizedes fennállás után megbukott.

A kiegyensúlyozatlan étrendet néha rövid szakaszokra ajánlják, például étkezésenként vagy naponként elkülöníteni egyes tápanyagokat. Semmiféle táplálkozástudományi alátámasztásuk nincs, pusztán arról van szó, hogy fokozott figyelmet fordítanak a táplálkozásra és kevesebbet esznek.

A kiegyensúlyozatlan táplálkozást az is elősegíti, hogy számos élelmiszer nem megfelelő mennyiségben tartalmaz alapvető fontosságú tápanyagokat. Ugyanekkor a civilizációval megnőtt a károsító stresszes hatások száma. Ennek ellensúlyozására éppen nagyobb mennyiségű védő anyagra lenne szükségünk. Ha ezeket élelmiszer formájában igyekeznénk felvenni, túltáplálnánk magunkat a társuló energiagazdag összetevők miatt. Így a táplálék kiegészítésére van szükség.
tape-measure - Herbalife mérőszalagLényeges, hogy a táplálék-kiegészítőket dózisuk előírása alapján fogyasszuk, így a táplálkozástudományi kutatóhelyek és hivatalos szervek előírásaihoz kell tartanunk magunkat.
További lényeges kérdés az egyes összetevők aránya, amelyet a Herbalife készítmények esetén alapos vizsgálatok után állapítanak meg, hogy azok a legjobban megfeleljenek a kor követelményeinek.


prof. Halmy László
a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke