Így hát az emberélet útjának közel negyedén egy nagy sötétlõ kapualjban találtuk magunkat. Legnagyobb örömünkre a kapualj már maga volt a Mustárház, egy ifjúsági központ, mely befogadott minket, lelkes vándorokat, kertjében letelepedhettünk és ettõlfogva volt egy hely a nagy Világban, a nagy Európában, a Nagy Magyaroszágon, a nagy Nyíregyházán,... szóval a Szent István úton, ott az után a nagy fa után, ahol végre rendszeresen találkozhattunk. A testvérek okították zsenge fejünk a harcra, s közben össze-össze dugtuk fejünket, találgatva s tervezgetve a jövõt. Idõnk volt. Pénzünk nem. Aztán lett pénzünk, de eltûnt mielõtt idõnk lett volna vala vele valamit kezdenünk. Aztán már idõnk sem volt. Rá kellett jönnünk, hogy mindannyian elfoglalt emberek vagyunk, tanulunk, dolgozunk, lelkes tagjai vagyunk egy középszintû, felsõszintû, vagy munkás osztálynak. Azért haladtunk elõre. Már voltak terveink arra nézve, hogy mit szeretnénk megvalósítani, készült pár használható fegyver. Sõt, új tagok is beilleszkedtek. Ha lassan is, de volt már híre annak, hogy létezünk, és rendszeresen találkoztunk új arcokkal. Néhányan késõbb is visszajöttek, "benéztek", páran viszont elkezdtek járni. Talán õk értették meg, hogy anyagi hátterünk a nullával egyenlõ, s csak szívünkbõl, s hatalmas lelkesedésünkbõl tudjuk táplálni ezt a társaságot, melyet szinte csak a cél tart össze.
Eljött a 2007-es esztendõ és eljött vele egy templomos lovag is. Visszafogott természetét talán lassan szoktuk meg, de jelenléte nagy segítség volt! Kitágította ismereteinket, mélységeket mutatott. Van, aki megértette õket, van, aki meglátta és át tudott sétálni fölöttük. Belezuhanni eddig még nem láttam senkit. De a hatása vitathatatlan. Újjászervezõdtünk, létrehoztunk egy hierarchikus szervezeti felépítést, megszilárdultak az eddig csak körvonalazódó tisztségek.

T.L.S.