A
32-lapos magyar kártya, ami egyes változatokban 36-ra
egészül ki a VI-osokkal. A Magyarországon, Ausztriában,
Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban,
Szlovákiában és Dél-Tirolban is használatos 32 vagy 36
lapos kártyacsomagot Magyarországon magyar kártyának
nevezik.
Ugyanazokat a színeket használja (piros vagy szív, zöld,
makk vagy treff és tök), mint a korai XV. században
kialakult német kártya. A kártyák számozása a következő:
VII, VIII, IX, X, alsó (vagy baka), felső (vagy fölső),
király (vagy csikó) és ász. Néhány változatban a VI-os
is szerepel, így egészül ki 36 laposra a csomag. A tök
VI-os néhány játékban joker-szerepet kap (más
változatokban a tök VII-es), és vélének ("Welli")
nevezik.
A
kártyalapokat egyedi képek illusztrálják, amik még az
1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt születtek,
amikor forradalmi mozgalmak ébredtek Európa-szerte. Az
ászok a négy évszakot mutatják be: a piros ász a tavasz,
a tök ász a nyár, a zöld ász az ősz és a makk ász a tél.
Az alsókon és a felsőkön a Schiller által 1804-ben írt,
és 1827-ben Kolozsvárott bemutatott Tell Vilmos-dráma
alakjai láthatók (piros alsó: Kuoni pásztor, makk alsó:
Harras Rudolf, zöld alsó: Fürst Walter, tök alsó: Reding
Itell, piros felső: Geszler Herrmann, makk felső: Tell
Vilmos, zöld felső: Rudenz Ulrich, tök felső: Stüszi
vadász). A VIII-IX. lapok a Tell Vilmos-történetet
mesélik (piros VIII: Tell Vilmos csónakban evez, tök
VIII: Tell Vilmos búcsúzik feleségétől és fiától, tök IX:
Geszler kalapja a rúdon). Sokáig úgy hitték, hogy a
kártyacsomag a bécsi Ferdinand Piatnik kártyafestő
műhelyének alkotása, ám 1973-ben megtalálták a széria
ős-darabját egy angol magángyűjtőnél, ami magán viselte
a feltaláló és készítő Schneider József, egy pesti
kártyafestő mester nevét. Schneider egy svájci dráma
szereplőit festette a kártya lapjaira, mivel ha magyar
történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett
volna, az akkori erős cenzúra soha nem engedte volna
forgalmazni a kártyákat. Érdekesség, hogy bár a
kártyákon szereplő karakterek svájciak, Svájcban a
magyar kártya nagyrészt ismeretlen.
A
magyar kártyával játszott játékok közül a legismertebbek
az ulti, a snapszer vagy 66, a felsős, a zsírozás és a
lórum.
A magyar Tell-kártya története:
Közép-Európa kártyái között érdekes színfolt az a
kártya, amely a svájci szabadsághős Tell Vilmosnak és
társainak állít emléket.
A
több mint másfél évszázad óta gyártott kártya eredete
sokáig tisztázatlan volt. Sokan svájci (helvét)
kártyának nevezték, mások azt tartották, hogy
Németországból került hozzánk. Egy tekintélyes amerikai
szakíró, Hargrave nyilván a svájci alakokból ítélve,
könyvében Svájc kártyái között említi, annak ellenére,
hogy ott sohasem gyártották vagy használták. Nyitott
kérdés volt az is, hogy miért vannak egy nálunk régóta
gyártott kártyának a svájci történelemből vett alakjai.
A
Tell-kártya első készítőjének kilétét sokáig nem
ismertük. A szakirodalom és a nyilvántartott nagy
gyűjtemények katalógusai gyártóként csak a bécsi Piatnik
nevét említik, holott számos magyar kártyafestő, több
bécsi és prágai grafikus is készítette.
A
bécsi Platnik Ferdinánd, akinek apja Budán született és
Pozsonyban végzett kártyafestő iskolát, a Tell-kártyát
1865 körül kezdte gyártani. Később a nagyvállalattá
fejlődött cég budapesti, prágai és krakkói
leányvállalatai útján az egész monarchiában
elterjesztette. Nyilván ez keltette annak a látszatát,
mintha a Tell-kártya a bécsi Platnik eredeti gyártmánya,
s így osztrák eredetű lenne. A gyár azonban sohasem
utalt erre, sőt a szerző kérdésére a következőket
közölte: "Az általunk ismert legrégibb kártya Tell
Vilmos alakjaival kb. 1860-ból származik. Azt hisszük
azonban, hogy ilyen már korábban is létezett." És
valóban, 1973-ban egy angol gyűjtőnél a szerző rátalált
a mai magyar kártya eddig ismeretlen ősére.
Kolb Jenő kártyatörténész Régi játékkártyák című
könyvében már céloz arra, hogy a Tell-kártya magyar
eredetű, és Schiller drámáján alapszik, bár eredeti
készítőjéről még nem volt tudomása.
Sylvia Mann angol gyűjtő és kártyatörténész egy régi
kártyagyűjtemény megvásárlásával jutott a kártya
birtokába. A gyűjtő tanúsítványa, amelyben leírja a
kártya pontos adatait, megállapítja: "A készítő:
Schneider József Pesten. A kiadás ideje kb. 1835. Nem
tudok más hasonló kártyáról sem múzeumokban, sem
magángyűjteményekben." Az adatokból és fényképekből
kétségtelenül bebizonyítható, hogy a mai magyar
kártyának Schneider kártyája volt az őse.
A
Tell-kártya a 48-as szabadságharcot megelőző időben
jelent meg, amikor Európa-szerte forradalmi mozgalmak
érlelődtek. Az alsó és felső lapok alakjait a pesti
kártyafestő Schiller 1804-ben írt, Tell Vilmos című
drámájából vette, amelyet nálunk már 1827-ben
Kolozsvárott színpadon is előadtak. Érthető, hogy
Schneider nem a magyar történelemből választott
szabadsághősöket kártyája illusztrálására. Az osztrák
cenzúra elkoboztatta volna. Egy német szerző drámájában
szereplő alakok ábrázolását azonban a Habsburg
adminisztráció nem kifogásolhatta.
Schneidert nyilván inspirálta a dráma alapgondolata, a
Habsburgok elleni küzdelem, amelyben Svájcnak is része
volt. A műből nyolc alakot választott ki, hat lap a
szabadsághős Tell Vilmost és társait, kél lap a zsarnok
helytartót, Gesslert és csatlósát ábrázolja. A király és
az ász lapok rajza nem eredeti elgondolás. Lovas
királyok már XVI. századbeli kártyákon is előfordultak,
a négy évszakot allegorizáló ász lapokra pedig szintén
van példa Unger Mátyás győri kártyafestő körülbelül
1800-ból származó csomagjában.
A
készítő neve a makk Vll lapon van feltüntetve: "Zu
finden bei Joseph Schneider in Pesth." Az előállítás
dátuma egyik lapon sem szerepel, Schneider működési
idejét azonban ismerjük. A pesti polgárságot 1820-ban
nyerte el, neve az 184218. évi pesti címtárakban
megtalálható. A Kiskereszt utca (a mai VII. kerületi
Kazinczy utca) 520. szám alatt volt a műhelye. Schneider
kártyalapjainak stílusa a biedermeier művészeti irányt
követi, amely a XIX. század első felében divatos volt
hazánkban. A lapok hátoldala vörös márványerezésű. Ilyen
reverzeket főleg a XIX. század első felében készítettek.
A felhasznált karton jellemzői az ez időszakban
készített kártyák kartonjával azonosak. Mindezek az
adatok arra utalnak, hogy a Schneider-kártya
megjelenésének ideje a XIX. század első felére,
közelebbről az 1830-as évekre tehető.
Schneider a 36 lapos kártyát rézbe metszette, s a fekete
levonatokat részben sablonnal, részben kézzel festette.
A piros, skarlátvörös, kék és barna színeket sablonnal
vitte a 94 x 56 milliméter nagyságú lapokra, míg az
arcot, a kezet és a ruházat apró díszeit kézzel festette
rózsaszín, sárga, illetve halványzöld színekkel. A
feliratok német nyelvűek - abban az időben még nem volt
az ország hivatalos nyelve a magyar.
A
Schneider-kártya gondolati tartalmánál fogva népszerű
volt, mert emlékeztetett arra, hogy az ország nem szabad
a Habsburgok alatt, míg a svájciak már századokkal előbb
kiűzték őket. Valószínű, hogy az 1848-as szabadságharc
leverése után elkobozták, mert semmi nyoma nem maradt
ebből az időből sem múzeumokban, sem a szakirodalomban.
Ma már nem állapítható meg, hogyan került ki Angliába,
de feltehető, hogy 49-es emigránsok útján. Azt sem lehet
tudni, hogyan került egyik kártyafestőtől a másikig,
mert 1855 körül a pesti Giergl János már készített ilyen
kártyát, majd ezt követően Schill és Tempel, Zsíros
István, Giergl István és mások.
A
kártyafestők közül némelyik kissé változtatott az
eredeti kártyán. Így Giergl János a Kuoni pásztort tök
alsóként ábrázolt , Reding Itellt pedig megtette piros
alsónak, vagyis felcserélte a színeket. A számos lapok
közepén levő kis zsánerképek változatlanul maradtak,
esetleg felcserélődtek. Az eredeti Schneider-kártyán az
a jelenet, amelyen Tell Gessler parancsára lelőni készül
nyilával a fia fejére helyezett almát, a piros VI lapon
van. Gessler póznára helyezett kalapját, amely előtt az
arra menő svájciaknak meg kellett hajolniuk, a piros IX
lap ábrázolja. Tell búcsút intő felesége és gyermeke a
zöld Vl lapon, a csónakon átkelő Tell pedig a tök VII
lapon látható.
A
bécsi Piatnik cég 1865 körül kezdte gyártani a kártyát,
de átrajzolt formában. Az alakok azonossága,
testtartása, öltözékének stílusa, az évszakokat
allegorizáló ász lapok azonos kompozíciója kétségtelenül
jelzi, hogy Schneider lapjait vették mintául.
A
monarchiában monopolhelyzetet élvező Piatnik gyár az
eredeti Schneider-kártya két típusát alakította ki
néhány lap rajzának megváltoztatásával. Az egyik
változatban a nyarat megszemélyesítő, kaszát tartó ifjút
(tök ász) felcserélte sarlót tartó leánnyal: a makk ász
tűz mellett guggoló férfialakját pedig rőzseköteget
cipelő öregasszonnyal. A másik változatban a Kuoni
pásztornak (piros alsó) széles karimájú kalapja van, s
jobb kezét szájához emeli, Stüszi vadász (tök felső) a
bal karját esküre tartja, a zöld ász szüreti jelenetéből
pedig az egyik alak elmaradt.
Az
első világháború után a monarchia széthullott, de a
Tell-kártya megmaradt, s tovább gyártották hazánkban,
valamint Ausztriában és Csehszlovákiában is. A második
világháború végéig nálunk mindkét változat előfordult.
Amikor a Piatnik cég a második világháború után
Ausztrián kívüli vállalatait elvesztette, s azok önálló
gyárakká alakultak, a két típus területileg elkülönült.
A magyar Játékkártyagyár, mint a budapesti leányvállalat
utóda, a második változatot gyártja "magyar kártya"
néven. A bécsi Ferdinand Piatnik & Söhne cég az első
típust adja ki "Doppeldeutsche Schnapskarten"
elnevezéssel: Piatnik prágai vállalatának utóda, az O.T.
K. (Obchodni Tyskarny P. N. Kolin) szintén az első
típust gyártja, de feliratok nélkül. A kártyát ott "Dvouhlavé
Hraci Karty"-nak hívják.
A
Tell-kártyát mindig magyar kártyának tekingettük. Most,
hogy az eredetére vonatkozó adatok is megvannak, joggal
vallhatjuk a magunkénak.
A
több mint másfél évszázados múltú kártyának az ad
egyedülálló jellegzetességet, hogy az általánosan
használt és folyamatosan gyártott hagyományos kártyák
közül az egyedüli, amely a lapjain levő képek témáját
irodalmi műből meríti. |