ERDÉLY - MAROS MEGYE KASTÉLYAI

Abafája (Apalina)

Huszár-kastély: A 19. századi, klasszicista Huszár-kastély 1953 óta szellemi és testi fogyatékos gyermekek speciális iskolája, parkja elhanyagolt állapotú. A kastély mellett áll az épületegyüttes legrégebbi darabja, az 1730-ban épült barokk kocsiszín, melynek építési évszámát („MDCCXXX”) a legutóbbi renoválás során eltüntették az épület oromfaláról. A Huszár-kastélyban volt nevelő hét hónapon át, 1928–29-ben Dsida Jenő költő, műfordító. Sajnos a közelmúltban már tető nélkül álló épületet elbontották...

 

 

 

 

 

 

Bornemissza-kúria: A 19. sz. végén épült eklektikus, késő barokkot imitáló stílusban. Az 1950-es években lebontották.

 

 

 

 

 

 

 

 

Barcsay-kúria: A Huszár-kastély főépületétől jobbra állt egy modern átalakításon átesett kúria amely, mára szintén megsemmisült.

 

 

 

 

 

Abosfalva (Abus)

Apor-kastély: A jelenlegi Apor kastély helyén egy XVI. századi saroktornyos Gyulaffy-várkastély állt, melyet a XIX. század elején az Apor család átépíttetett. A nyolcszögletű saroktornyot meghagyták és egy ideig könyvtárként használták. A meghitt hangulatú, kandallós olvasóteremmel ellátott épületben orizték a jeles történetíró családtag, Apor Péter kéziratait is. A 19. század végén - a Gyulaffy-várkastély utolsó maradványaként - a parkban még állt ez a bástya. Ez a 6000 kötetes könyvtár, benne számos ritka, a család irattárában fennmaradt kézirattal, mára "természetesen" eltűnt, a toronnyal együtt. A klasszicista-empire stílusú ház főhomlokzatát 1870-ben egy oszlopos portikusszal bővítették, mely fölé lépcsőzetes oromfal emelkedik. A hátsó homlokzat tengelyében is egy kisebb épületrész csatlakozik a kastélyhoz: ez korábban talán fedett tornác lehetett. 1945-öt követően az épület utolsó tulajdonosától, Apor (XIII.) Istvántól állami kézbe jutott és különféle funkciókat (üzlet, fogadó, iskola, óvoda, kultúrház) töltött be. A közelmúltban visszakerült az Apor-örökösök tulajdonába, akik felújítását és az idegenforgalom szolgálatába állítását tervezik.  

 

 

 

Backamadaras (Pasareni)

Horváth-kastély: Nagy valószínűséggel a család korábban sem rendelkezett Madarason birtokkal, így Horváth Albert az 1826-ban feleségül vett báró Szentkereszti Zsuzsa örökségeként tesz szert a kúria mai telkére, ahol a katonai felmérés szerint már állt egy kisebb lakóépület. Szerkezeti felépítése és a csekély számú tagoló- és díszítőeleme alapján a ma álló udvarház építésének időpontját a művészettörténeti szakirodalom a XIX. század első felére teszi. Az építkezés és az udvarház berendezése a birtoktörténeti adatok alapján akár az 1840-60-as években aulikus érzelmeinek köszönhetően fényes hivatali pályát befutó Petrichevich-Horváth Albert nevéhez is köthető. Udvarháza az erdélyi barokk udvarház-építészetben gyakori eloreugró tornáccal kialakított alaprajzi formát követ. A XIX. század elején épült barokk stilusban. Előreugró tornácán három toszkánfejes oszlop és kétárkádíves bejárat van. Petrichevich-Horváth udvarházként tartják nyilván, később Sándor László alispán bírta. 1925-ben a község megvásárolta, azóta a községháza (Polgármesteri Hivatal) székhelye. (Horváth-Petrichevich Albert 1800-1870 között élt, császári és királyi kamarás és kiskeresztes vitéz volt.)

 

 

 

 

 

Báld (Balda)

Báldi-kastély: A kastélyról viszonylag kevés információ áll rendelkezésre. Ismeretlen körülmények között égett le a II.vh. során. A Béldi grófi család 1940-ben hagyta el, és költözött Zsibóra. Állítólag a báldi kastélyt Észak-Erdélyből menekülő román hivatalnokok, tanítók és egyéb állami alkalmazottak számára foglalták le, és a fiatal Béldi grófot kitelepítették az egyik üresen álló cselédházba, a kastélyban maradt ezüstöt, porcelánt és egyéb holmit pedig széthordták „kárpótlásként” a menekültek. A park fáit a helyiek azonnal kivágták.

 

 

 

 

 

 

Beresztelke (Breaza)

Bánffy-kastély: A falu központjában állt a báró Bánffy-udvarház. A régi XVIII. századi magasföldszintes, ötszobás udvarház, melyet a később épített udvarház elkészülte után mosókonyhaként és személyzeti lakásként használtak, ma is áll. A magasföldszintes, szimmetrikus elrendezésű épület nyitott, de fedett verandájához a lejtős terepről külső keményfa lépcső vezetett fel. Az 1930-as években a család eladta ezt az épületet és új tulajdonosa a verandát beüvegezte és minden bizonnyal homlokzati kialakításán is változtatott, a tetőszerkezet magasságát csökkentette. A későbbi épített udvarház nagyobb terjedelmű és kétszintes volt, melyhez a „lányok háza” is csatlakozott. Ezt az épületet 1928-30-ban a család lebontatta s a használható építőanyagokat eladta, a belsőséget felparcellázta, s azután épültek annak helyén a kis családi házak. Az udvarházak körül nagy (10-12 ha) park terült el, halastóval és a lányok részére külön kialakított fürdőzőtóval. A parkot szép sétányutak háloztak be, melyek mentén a platán és fenyőfa szegélysorokat kertész gondozta a különálló virágházzal együtt. A gazdasághoz tartozó lóistálló, szeszfőzde és malom sem hiányzott. A falu 2276 holdnyi területéből a Bánffyak közel felét birtokolták.

 

Bonyha (Bahnea)

Bethlen-várkastély: Maros megyében, a Kis-Küküllő bal partján fekszik Bonyha, amely a 15. századik a Losonczi Bánffy család, majd ezt követően a Bethlen család birtoka volt. A települést 1291-ben említik először az oklevelek. A 17-18. században két kastély állt a településen, amelyek közül a Bethlen János kancellár által 1675-ben épített négy saroktornyos kastélyt a két világháború között elbontották. A ma is álló épület alapjait 1545-ben rakták le, erről azonban kevés adat maradt fenn. Egy 1711-ből származó inventárium alapján kőből faragott keretekkel díszített emeletes reneszánsz palotaként épült. A Bethlen Farkas által építtetett kastélyt a 17. század végén, 18. század elején idősebb és fiatalabb Bethlen Elek építtették át. A mai kastély helyén lakóépület állt, amelyet erős, négy sarkán nyolcszögű tornyokkal megerősített kőfal és vizesárok vett körül. A kápolna a keleti bástyában helyezkedett el. A kőfalhoz építve gazdasági épületek álltak, míg a falakon kívül díszkert, veteményeskertek, gazdasági udvar, gyümölcsös és halastó terült el. A háromszintes kastélyt a 18. század végén barokkos elemekkel látták el. Mai kialakítását a 19. század közepén végrehajtott átalakítások után nyerte el. Ezen utóbbi, Bethlen Farkas nevéhez fűződő átalakítások során az épület a gótika és a reneszánsz formavilágból táplálkozó romantikus építészeti megjelenést kapott. Számos neogótikus díszítőelem is megjelent az épület homlokzatán, amelyet az államosítást követő renoválások során eltávolítottak. A földszinti helyiségek boltozottak, míg az emeleti termek síkmennyezettel fedettek voltak. A világháború és az államosítás után pusztulásnak indult az épület, erődített falait, saroktornyait a környékbeliek hordták szét. Az eredeti berendezéséből ma már csak a díszterem neoreneszánsz stílusú, kétfelé nyíló ajtói, profilozott lécekből kazettásan kialakított mennyezete és az oldalfalakat vállmagasságig borító faburkolata maradt meg.  
2008-ban Bethlen Fruzsinának, ifj. Bethlen Ádám lánya az épületet, az ingóságokat elszállíttatta, és a kastélyt a Református Egyházkerületnek ajándékozta. 2011-ben a kastély új tetőzetet kapott, és a nyílásokat gipszkartonnal borították be.

 

Kastély: A faluban régebben egy 1675-ben épült másik kastély is állott, melyet a 30-as években lebontottak.

 

 

 

Bún (Boiu)

Alsóbún (Topa): Bethlen-kastély: A négy saroktornyos, valaha külső falakkal és sarokbástyákkal megépített várkastély romjait a Küküllőközi dombvidék területén, a mai Bún község központjától délre, 1,5 km-re, a Nagy-Küküllő egykori kanyarulatában találjuk. Kisbún már a 16. században a Bethlen családé volt, melynek egyik tagja, Bethlen Farkas erdélyi főgenerális kezdte el a kastély építését 1617-ben. Ekkor alakult ki a négyszög alaprajzú kastély. Bethlen Farkas fia, Bethlen János (1613?-1678) író, történész és kancellár 1640-1675 között bővíttette a kastélyt illetve kisebb átépítéseket végeztetett rajta. Ekkortájt készült el a kastély árkádíves déli főbejárata, felette pedig a szintén árkádos loggia, valamint a főépület körüli védőfal és az egyik, Haller Gábor tervezte bástya.   A kastély a második világháborút követően egy termelőszövetkezet tulajdona lett, ekkor kezdődött pusztulása. A 20. század során, a folyó szabályozásakor a várkastélytól északra, 50 méterre építették meg azt a betonlapokkal borított gátat, amely a Nagy-Küküllő medrét elterelte az addigi, a kastély déli oldalát körülfolyó medréből. A településnek ezt a részét korábban Alsóbúnnak is nevezték. A folyó árteréből enyhén kiemelkedő magaslaton áll a téglalap alaprajzú kastélyépület romos tömbje, melyet négy sarkán sokszög alaprajzú lőréses tornyokkal erősítettek meg. A várkastély falai magasan állnak, tetőzete elpusztult, belső falai nagyrészt romba dőltek. A központi épületet kb. 30 méteres távolságban valaha négyszögletes alaprajzú külső fal kerítette, amelyet sarkain egy-egy rombusz alaprajzú, lőrésekkel ellátott saroktorony erősített. A külső falak mára elpusztultak, a négy saroktorony közül a két déli torony romjai még állnak.  

 

 

 

Désfalva (Deaj)

Pataki-kastély: Désfalván a Pataki nemesi család kastélyában ma orvosi rendelő működik.

A kicsiny Pap-kúria nem érdemel külön említést.

 

 

 

 

 

 

Dicsőszentmárton (Târnaveni)

Béldi-kúria: A falu délnyugati részén, egy mellékutcában áll, arra merőlegesen. A 19.sz. második felében épült Béldi Gergely gróf lakhelye számára. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum muködik benne.

 

 

 

 

 

 

 

Pekry-kastély: A birtokot Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem adományozta Pekri Lajosnak 1590-ben. A család két, dicsoi és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettol kezdve a dicsoi kastély a nemesi ág tulajdonába került és maradt is 250 éven át. A „szeparéknak” nevezett valamikori szobák falait bársonnyal kárpitozták, minden szobában más színuvel. A rendszerváltás óta boven lehetett cigarettafüst, amit magába szívjon a szerencsétlen kárpit, mert szobáról szobára változik a belole áradó áporodott szag töménysége. Az egyetlen helyiség, ahol régmúlt idokrol képzelegni lehet, a kis erkélyszeru elotér, mely négy oszlopával, árkádos bejáratával és ablakaival emlékeztet a valaha volt nemesi lakhelyre. Jelenleg a kastélyban egy gyönyöru étterem és rendezvényhelyszín muködik.

 

 

 

Disznajó (Valenii de Mures)

Fráter-kastély : Fráter Béla 38 évesen költözött a faluba, itt építtette fel 1913 és 1918 között a Gödörhátnak nevezett dűlőben a háromszintes kastélyát. (A kastély ma már nem létezik, 1947-ben lebontották, építőanyagnak használták fel.) A kastélyban minden télen, szombaton este fonókalákákat szervezett a fiatalok részére. A résztvevők a földszinti tágas hallban körbeültek, énekeltek, és eljátszották a fonókban szokásos játékokat. Húshagyókedden „tarisnyás bált" szervezett, melyen fellépett az általa szervezett és vezetett dalárda. Sok szép dal született a kastélyban.

Illyés-kúria: A templomtól száz méterre északi irányban található középkori udvarház körül is végeztek feltárásokat. Az épületet egy 1423-as irat erődített udvarházként, castellumként említi, valamikor az Éltető család birtokolta, most az Illyés család tulajdonában áll. A kilencvenes évek elejéig használt egykori udvarház pincerésze szinte teljes egészében megmaradt – kisebb átalakításokkal (az egyik pincerészt betöltötték), de őrzi középkori formáját. Az emeleti rész hatvan százaléka, 100 négyzetméternyi terület használható. Állapota – főleg a tetőszerkezete – viszont egyre inkább romlik.

 

 

 

Erdőszentgyörgy (Sângeorgiu de Padure)

Rhédey-kastély: A 26 középkori kastélyból amelyekkel Maros megye büszkélkedhet az egyik Erdőszentgyörgyön található. Szerencsére az épület még ma is használatban van és elég jól karban van tartva. Ami sajnálatos, hogy turisztikai szempontból a helység nagyon elmaradott, senki sem ismeri a történelmi értékeit. A néhai turisták általában még azzal a ténnyel sem szembesülnek, hogy itt van eltemetve Rhédey Klaudia, aki az angol királynőnek az üknagyanyja. Nevezetessége a 18. század végi volt Rhédey-kastély, amely egy 16. századi kastély helyén épült 1759-ben, 1808-ban újjáépítették. Eredetileg a Kornis családé volt, később lett a Rhédeyeké. Az első világháború után a Schuller-kereskedő család birtokába kerül, majd 1935-ben megvásárolják adminisztrációs célokra és jelenleg 1948-tól az Általános Iskola használja. Rhédey Claudia koporsója a református templom kriptájában helyeztetett örök nyugalomra kívánsága szerint.

 

 

 

 

Fehéregyháza (Albesti)

Haller-várkastély: Az egykori várkastélyból ma már csak az 1816-ban emelt (sátorteteje későbbi), 1998-ban felújított emeletes gloriett látható. A kastély a falu közepén állt és a 17. század első harmadában Haller János és István építtette. Később a Sárpatak egykori völgye és az országút (a mai Str. Lunga /Hosszú u.) által alkotott háromszögben parkot alakítottak ki, tóval és üvegházzal. A szabadságharc után Haller Ferenc 1870-re helyrehozta a parkot, állatkertet hozott létre benne, faiskolát alapított és gyümölcsöt nemesített. A kastély fokozatosan dőlt romba és az 1950-es évekre legnagyobb részét már elbontották.

 

 

 

 

Galonya (Galaoaia)

Kemény-vadászkastély: Galonya környékén játszódik Wass Albert "A funtineli boszorkány" című regénye. Az író gyakran vendégeskedett Kemény Jánoséknál itt a vadászkastélyban és a marosvécsi várkastélyban. Báró Kemény János felesége, a skót származású Auguszta, született Augusta Paton a görögországi Kalymnos szigetén, édesapja skót archeológus, édesanyja görög volt. Egy erdélyi látogatásakor ismerkedett meg Kemény Jánossal, aki a marosvécsi vár alatt sétálva, jó angol tudással, segített a motorkerékpár javításában, mely ott romlott el a vár alatt. Ezután egymásba szerettek és összeházasodtak. Az Auguszta vadászházat ő építtette a családi vadászatok kiindulópontjának a Kelemen havasok lábánál, ott ahol a Galonya patak belefolyik a Marosba. A diktatúrában elkobozott vadászkastélyt jelenleg Nagy Géza, báró Kemény János második unokája bérli "Auguszta vadászház" nevű vendégháznak. Huszonkét éve kérik vissza jogos örököseik a galonyai vadászkastélyt, amelyet valamikor az 1920-as években Kemény Auguszta ajándékként építtetett saját birtokukra férjének, báró Kemény Jánosnak. Az épületben iskola, óvoda, erdőkerületi iroda, majd évtizedekig a dédai fogyasztási szövetkezet kocsmája működött. Az épület leromlott állapotban érte meg a rendszerváltást. Az ingatlant a 90-es években a ratosnyai vízgyűjtő gátat és rendszert építő szászrégeni Emi Vas Kft. vette bérbe a szövetkezettől. A magáncég beruházásának köszönhetően rendbe tették. A földszinti helyiségekben a munkásoknak étkezdét rendeztek be, az emeleti szobákat szolgálati lakásként használták. Egy tűz jelentős kárt okozott benne, de a magáncég helyreállította a megrongált épületrészt. A leégést követő renoválás után nem sokat tettek az állagmegőrzésért. Az Emi Vas cég megvásárolta volna az épületet a szövetkezettől, de nem adták el. A visszaszolgáltatási eljárást 1996-ban indítványozta a család nevében báró Kemény János és Auguszta Paton kisebbik unokája, Nagy (Kemény) Géza. A tulajdonjogról nem akart lemondani a szövetkezet, ezért pert ndítottak a jogtulajdont sértő szövetkezet ellen. 2007. december 12-én a Marosvásárhelyi Törvényszék elrendelte a menedékház visszaszolgáltatását a jogos örökösnek. A határozatot megfellebbezte a szövetkezet és az ügy a Táblabíróságra került. Annak ellenére, hogy mind a tulajdonjogot, mind pedig az önkényes kisajátítást igazolni tudja a család, a jelenlegi tulajdonossal, a dédai Consumcoop szövetkezeti társulással tartó per évekig elhúzódott, mi több, nemrég döntés született a legfelsobb bíróságon és semmítőszéken, hogy az örökösök nem kaphatják vissza az ingatlant. Nem kell jogtudornak lenni ahhoz, hogy a 2001-ben kibocsátott, az önkényesen elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó 10-es számú törvény első cikkelyét értelmezzük, amely világosan kimondja, hogy az állami, szövetkezeti vagy bármely más jogi személyre 1945. március 6. és 1989. december 22. között önkényesen átruházott ingatlanokat természetben kell visszaadni.

 

 

 

Gernyeszeg (Gornesti)

Teleki-kastély: Az egykor a „Maros ékköve”, ill. a „legszebb erdélyi kastély” címekkel joggal illetett, nagy múltú épület mai formájában barokk stílusú. A szimmetrikusan szerkesztett, „U” alaprajzú, egy emeletes kastély fölött pompás barokk manzárdtető emelkedik. A kastélyt körülvevő, nyugaton a Maros partjára támaszkodó, nagy kiterjedésű tájképi kert jellegű, gyönyörű őspark a több évtizedes elhanyagoltság ellenére is kiemelt értéket képvisel. Az egykori várárok helyén egykor tavat alakítottak ki, amely részben ma is létezik. Megmenekült néhány, a parkban lévő képzőművészeti alkotás is. Az első gernyeszegi vár építését Biró József 1437 és 1467 közé helyezi. A vár a következő két évszázadban különböző családok tulajdonába került; általában házasságok révén, de néha vagyonelkobzások következtében is. Teleki Mihály kancellárnak 1675-ben adományozta I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem. A XVII. század első felében Teleki Mihály özvegye lakott a várban. Az idő múltával a vár mind romosabb és romosabb lett, eljött az ideje egy újjáépítésnek. A gernyeszegi kastély első tervét Mayerhoffer András készítette, de a felépült kastély Teleki József szellemét s az erdélyi mesterek modorát őrzi köveiben. A tervező sosem látta Erdélyt, Schmidt Pál a kivitelező pallér, aki 1789-ben bekövetkezett haláláig vezeti a munkát; utána többen, közöttük utóda, a vásárhelyi Topler János és végül fia, Schmidt Konstanz az építőmester. 1803-ig tart, míg a kastély elnyeri végleges alakját és a Telekieknek is három nemzedéke irányítja a munkát. Már Teleki László elhatározta a régi romladozó vár teljes újjáépítését. Az építés első szakasza 1772-től, a régi vár romlott falainak lebontásától 1778 tavaszáig, Teleki László haláláig tart. Ez idő alatt a falak nagy része tető alá került. A második világháború előtt a gernyeszegi levéltárban megtalálható iratokban részletesen követni lehet a rákövetkező 20 év munkálatait, amelyet Teleki József, a gernyeszegi kastély új ura ténylegesen irányított. Figyelemmel követhetjük a különböző szerződések tartalmát: egyezkedést a szovátai ácsokkal, az Abafáján lakó téglavető cigányokkal vagy az enyedi ablakkeret-készítőkkel. Teleki József döntésére vezethető vissza a régi vár alapjának további felhasználása. A mai kastély udvara azért is kissé zárt, mert részben követi a régi falak vonalát. A régi levéltár, amely a második világháborúban részben elpusztult, feleleveníti az építkezés hétköznapi problémáit, amelyeket ma is megfigyelhetünk. A sietség és a gyatra fedési munka, vagy a rossz anyagok használata megbosszulja magát és széles körű javításokat igényel. Ilyen eset volt a kupola fedése. Eleinte zsidely-tetőről szólt a terv, később a tetőt cserepezték és pléhvel vonták be. 1785-ben újra kellett pléhezni az egész tetőt, a fedélszéket is részben fel kellett bontani, mert a deszkák elkorhadtak. II. József osztrák császár Teleki Józsefet 1782-ben Békés vármegye főispáni helytartójává, később Ugocsa főispánjává nevezte ki. Ettől kezdve József ritkán járt Erdélyben, de állandóan tájékozódott az építésről. Intézőinek és építőmestereinek a kivitelezés előtt minden részletet le kellett levelezniük vele, anélkül nem kezdhették el a munkálatokat. 1796. szeptember 1-én Teleki József súlyos betegség után ötvenyolc éves korában elhunyt Szirákon. A kastély befejezése így özvegyére, Roth Johannára és fiaira hárult. Az özvegy inkább Magyarországon élt, a kastéllyal nem nagyon törődött. Idősebb fia, Teleki László (született 1764. szeptember 8-án, meghalt 1821. március 24-én) vette át az építkezés meg a javítások irányítását. 1803-tól, amikor kinevezték pesti királyi táblabírónak, a legkisebb fiúra, akit ugyancsak Józsefnek hívtak, hárult a munkálatok befejezése. A fiatalabb Teleki József is külföldön tanult és kimondottan érdeklődött az építészeti és művészeti kérdések iránt. Ezekben az időkben készült el a sáncban kialakított halastó, és alakítják át az épületet övező franciaparkot angolparkká. A sáncon átvezető háromívű híd kőkorlátját is ekkor építették. A kerti kapu a XIX. század első éveiben készült. A következő nagyobb, dokumentált javítások 1905-1906-ban zajlottak Teleki Domokos és öccse, Géza idejében. Egyes ablakok elfalazása és egyéb kényelmi átalakítások kerültek sorra. Később Teleki Domokos lett Gernyeszeg tulajdonosa. A parkot és a kastélyt szobrok egész sorával díszítette. Budapestről, a Városmajor utca 28 sz. alatti telepről hét szobor került Gernyeszegre. A szobrokat valószínűleg Martinelli szobrászai készítették. Szintén ebből az időből származik a halastó körül elhelyezett négy groteszk törpefigura. A legtökéletesebb összefoglalását a kastély hangulatának Bíró József fogalmazza meg az Erdélyi kastélyok című könyvében: „A pesti mester [Mayerhofer András] a nemzeti rokokó legjellemzőbb kastélytípusának képét nyújtotta rajzában, de mire tető alá hozták a Marosparton, egészen erdélyivé hasonult át az architektonikus elképzelés. A régi vár árkokkal körülhatárolt helye szűkre zsugorítja az udvart, a homlokzatokon nem a játszi dísz uralkodik, hanem a tömör falsík, a biztonságos, de nehézkes konstrukció; megkeskenyednek az ablakok, kicsiny körökké szűkülnek össze az oválisok, eltűnnek a negédes szobrok az oromzatról s a tetőzet, a sorsüldözte „Babilon”, aránytalanul magas bádogkupolává súlyosodik. A főkapu felé kolozsvárias erkély kerül – onnan is szállítják a faragott köveket idáig – s az udvar árkádos folyosót kap. A genius loci félreismerhetetlenül nyomja rá bélyegét Gernyeszegre; a dísztelen homlokzatok természetesen nem csak az apa [az idősebb Teleki László], hanem az Angliát járt ifjú Teleki József ízlésének s a XIX. század eleje általános, a rokokótól már teljesen idegen stílusának is betudhatók. Erdély legnyájasabb kastélyának nevezi Hunfalvy János Gernyeszeget, amelyet történetileg is nevezetessé tesz aztán, hogy itt élt Teleki Domokos, a nagy reformpolitikus és történetíró és itt látta meg a napvilágot 1874-ben unokája, Bethlen István.”  
A második világháború alatt Gernyeszegen átvonult a front. A kastély lakói még 1944. nyarán elmenekültek Pomázra egy Teleki-rokonhoz. 1945-ben, visszajövetelükkor csak a puszta falakat találták. A levéltárban térdmagasságban álltak a régi iratok, ott tartották a lovakat. Illetéktelen használók a bútorokat nagy részben elhordták vagy eltüzelték. A megmaradt régi iratokat és könyveket Teleki Mihály átvitte a marosvásárhelyi Teleki Tékába. Az utolsó tulajdonos, Teleki Mihály családjával megpróbált még a kastélyban élni 1949-ig. Akkor, a kommunista diktatúra alatt elrendelt államosítás idején a családnak végleg el kellett hagynia a gernyeszegi kastélyt. Ez 2011-ig egy gyermek TBC-preventoriumnak adott otthont.  

 

 

Görgényszentimre (Gurghiu)

Rákóczi-Bornemissza-kastély: A 18. században a Rákócziak a vár alatt kastélyt építettek. 1881-ben Rudolf trónörökös vadászkastéllyá alakíttatta át, majd a román király birtoka lett. Az 1717–1872 közötti időszakban, a görgényi uradalom a kászoni Bornemisza család használatában volt. Ma erdészeti iskola és vadászati múzeum van benne. Körülötte fafajtákban gazdag dendrológiai park van. A település római katolikus temploma 1895-ben épült, azelott a hívek a kastély kápolnájába jártak. A Görgényi-havasok lábánál elterülő Görgényszentimre településének központjában a középkori királyi vár romjait őrző Várhegy alatti Rákóczi–Bornemisza-kastély a 18–20. századi átépítések tekintetében az erdélyi barokk és historizáló kastélyépítészet egyik kevésbé ismert emléke. A görgényszentimrei kastélyegyüttes épületei egy díszcserjékkel és ritka fafajtákkal díszített udvart határolnak. Az udvar keleti és északi oldalát záró főépület mellett az együttes jelentős építménye a fiókos dongaboltozatú kapualjú , emeletes kapuépület, melynek udvari homlokzatát tölgyfaoszlopos tornác határozza meg, és a kastély északi szárnyának vonalában, attól nyugatra húzódó, 1807-ben gabonásnak épített, majd 1882-ben vendégházzá átalakított, középrizalitos, téglalap alaprajzú emeletes épület. A nyújtott szárú L alaprajzú, emeletes kastély távolról sem szabályos elrendezésű alaprajzát az északi szárnyon a homlokzat síkjából kiugró tornyos, ellipszis alaprajzú házikápolna és a tornácos külső lépcsőfeljáró, míg a keleti szárnyon a kert irányában a két másik rizalit vonaláig kiugró sarokrizalit teszi aszimmetrikussá. A kastély főfalai megorizték a 17. századi falazatokat. Ma is áll I. Rákóczi György egykori, a kápolnától a déli szárny kereszt- és fiókos dongaboltozású kerti átjárójáig húzódó udvarháza, melynek háromszög-oromzatos ablakkeretei zöme eredeti helyén látható. Az épület homlokzatainak tagolását a fent említett késő reneszánsz keretek, valamint a feltételezhetően az 1880-as évek historizáló átalakításai során a kora újkori nyílások formai kialakítását követő neoreneszánsz vakolatkeretek határozzák meg. Az egykori barokk homlokzattagolás maradványai mindössze a rizalitos lépcső és a tornyos forizalit vakárkádokba helyezett füles ablakainál figyelhetők meg. A 17. századi földszinti helyiségek nagy részét utóbb poroszsüveg-boltozattal látták el. A forizalitot megelőző lépcsőfeljáró alatti négyzetes teret csehsüvegboltozattal, az előtte lévő helyiséget pedig fiókos dongával boltozták. A keleti szárny déli részének födémei a fiókos donga, egyszerű vagy középen hevederív által tartott kettős csehsüveg és egyszerű sima stukkóból kiképzett álzárókőbe összefutó keresztboltozatok. Ez utóbbiak őrzik mindössze az egykori belső díszítés maradványait. A földszint helyiségeinek közlekedését a közvetlenül az udvarra nyíló vagy az egymenetesen fűzött helyiségek hossztengelyében elhelyezett ajtónyílások biztosítják. 1718-ban egy elhagyatott, lakhatatlan épület jut Bornemisza János tulajdonába. A következő évtizedben a Bornemisza család fokozatosan helyreállítja és berendezi az épületet. Kevés fennmaradt adatunk nem engedi meg e folyamat rekonstruálását, csupán annyit állapíthatunk meg, hogy 1726-ban már minden egyes földszinti helyiséget lakhatóvá tettek, és a bennük talált ingóságok alapján minden valószínűség szerint az uradalom intézői lakják is őket. Ekkor már az emeleti szobák helyrehozatala is folyamatban van, gyalult fenyődeszkából készített mennyezetekkel fedték őket, habár az ajtók, ablakok és kályhák még mindig hiányzanak. E helyreállítási tevékenység folytatásaként építik meg 1730-ban a kastély északi szárnyához csatlakozó, erdélyi viszonylatban ritka alaprajzi megoldású kápolnát. Véleményünk szerint a kápolna építésével párhuzamosan folyt a késő reneszánsz udvarház kibővítése is, mely során megépült a keleti szárny óratoronnyal koronázott rizalitos tömbje és az északi szárny megközelítését lehetové tevő kétkarú, a homlokzat elé kiugró lépcsőfeljáró. E nagyobb arányú építőtevékenységet támasztja alá az óratornyos középrizalit manzárdtetejének csúcsán található 1731-es szélvitorla, valamint az a tény, hogy a kápolna gazdagon tagolt koronázópárkánya a kastélyon folytatódik. A középrizalit tömbjének ekkori kialakítására nemcsak a szélvitorla, hanem a helyiségeknek a szárny többi részétol eltérő boltozási módja és az épület többi részén megfigyelhető építészeti tagolást színvonalában messze felülmúló vakárkádos megoldás is utal. Fentebbi bővítésekkel magyarázható a korábban következetesen udvarháznak nevezett épület megnevezésében történt változás is: 1734-ben Dósa György, Torda vármegye nótáriusa és tanúságot tevő társai már Bornemisza János „ castélyában” gyűlhettek össze. A keleti szárny középrizalit utáni, földszintjükön csehsüvegboltozattal fedett részei egy, a források és formai elemek hiányában jelenleg pontosabban meghatározhatatlan 18. század végi, 19. század eleji periódusban épültek. 1848. november 8-án este a környező falvak románsága megrohamozta a számukra az elnyomást jelentő bárói kastélyt. Feldúlták és kirabolták az udvari kápolnát, összetörték a nem mozdítható berendezést. Hasonló pusztítást vittek végbe a kastélyban is, nem kímélve még az ajtó- és ablaknyílókat, kályhákat sem. A szabadságharc elmúltával a birtokpertől is kényszerített Bornemiszák gyorsan helyreállítják és kijavítják a kastélyt, egy 1855-ös eskülevél szerint már „általánosan lakhatóvá tették”. A Bornemisza család 18. századi kastélyának berendezéséről nem rendelkezünk adatokkal. A 18. század végi beosztására és használatára mindössze az 1848-as károkat summázó lajstrom alapján következtethetünk. E lajstrom segítségével funkciójuk szerint azonosíthatóak az épület mindkét szintjének helyiségei. Az emelet északi szárnyában kaptak helyet a reprezentatív helyiségek. A lépcsőfeljáróról egy előszobába léptek, innen pedig kétszárnyú ajtó nyílott a majdnem a szárny teljes hosszát átfogó nagy palotába, melyből külön ajtó vezetett a kápolnába. Keletre a biliárd házba, majd továbbmenve a kis palotába jutottak. A sarokhelyiségeket többnyire hálószobaként használták. A középrizalit kert felé néző helyisége az ebédlő szoba, tőle délre nyílt a nagy nappali szoba. A sarokrizalit szobáit a vendégek elszállásolására használták. A földszinti helyiségek nagyrészt gazdasági funkciókat töltöttek be, mint például a mosó- és sütőházak, a konyha stb., de mellettük a nyugati szárny földszintjén volt a Tisztek Ebédlő háza, a számtartói lak és a papi ház is. A görgényszentimrei kastély mögött a Várhegy lábainál elterülő angolkert az 1893 utáni időszak erdészeti szakközépiskola funkciójának köszönhetően Erdély egyik legépebben megőrzött kastélyparkja. A ma látható ívesen kanyarodó sétányok köré szerveződő angolpark az írott és képi forrásokban is megjelenő legkorábbi elozménye a 17. századi udvarház mögött még a Rákóczi- és Apafi-korszakban kialakított virágos-, gyümölcsös- és veteményeskert, amelyről a 17. század végi leltárak több esetben is megemlékeznek. Ugyanezen a területen az 1780-as leltár készítői fentebbiek mellett a 18. század második felének erdélyi főúri világában is divatos szarvasos kertet is említenek. Bornemisza Leopold angolkertjének kialakítását az 1820–30-as évekre tehetjük, de talán egy modernebb kert telepítésével lehet összefüggésben Anton Böhm bécsi kertész 1800. évi alkalmazása. I. katonai felmérés térképszelvényén, amelyet Erdélyben az 1869–1873 közötti időszakban felvételeztek, a kert sétányai és északkeleti sarkában kialakított tó által meghatározott szerkezete alapjában megegyezik a mai állapottal, ami arra utal, hogy az együttes mai szerkezete a Bornemisza Leopold által kialakított kertét őrzi, és az 1880-as évek vadászkastélyi funkciójú, majd a későbbi szakközépiskolai időszakban e tekintetben nem történtek nagyobb arányú átalakítások.

 

 

Gyulakuta (Fântânele)

Lázár-kastély: A Lázár-kastélyt gr. Haller Gábor kezdte építeni, majd a Lázár, az iktári Bethlen és a Bánffy családé is volt.

 

 

 

 

 

 

 

Hármasfalu (Trei Sate)

Székelyszentistván (Stefanesti): Dózsa-Barátosi-kastély: Mint a neve is mutatja, három kis falucskából tevődik össze: Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva. Az eredeti állapotában megőrzött  Barátosi-kúria a központban található, a székelyszentistváni településrészen.

 

 

 

 

 

 

Héderfája (Idrifaia)

Barabássy-kastély: Megjelenését tekintve kora barokk kastély, Barabássy Sándor 2008-ban kezdte felújítani.

 

 

 

 

Jedd (Livezeni)

Cserei-Turmann-Mikó-kastély: A Cserei-Turmann-Mikó udvarház a 19. század elején épült. 1944-ben felrobbantották, helyére istállók épültek.

 

 

 

 

Kelementelke (Calimanesti)

Simén-kúria: A Simén család udvarházában Petőfi és Jókai is vendégeskedett. Petőfi itt ebédelt 1849. július 30-án Székelykeresztúr felé utaztában. Nemrég teljesen szétszedték, és felismerhetetlenül építették újjá.

 

 

 

 

 

 

 

Henter-kúria: A Henter-kúriát 1919-ben bontották le.

 

 

 

 

 

Kerelőszentpál (Sânpaul)

Haller-kastély: Az első kastélyt Alárdi Ferenc építtette itt a 16. században. 1575-ben Báthori István erdélyi fejedelem hadai súlyosan megrongálták. 1610-ben a birtokot megszerző, nürnbergi származású hallerkői Haller család István nevű tagja a romos kastély köveiből új kastélyt emeltetett. A kastélyt végül az építtető Haller István fia, János fejeztette be 1674-ben. Ez az épület a Rákóczi-szabadságharc idején semmisült meg. A ma romjaiban fennálló, "U" alaprajzú, barokk épületet Haller Gábor emeltette 1760-ban. Stílusa közeli kapcsolatban van a gödöllői Grassalkovich-kastéllyal és körével, melyet a két birtokos család közti szoros rokoni kapcsolat magyaráz. Udvari homlokzatán árkádsor fut végig. Leghangsúlyosabb része az épület tengelyében álló, pavilonszerű központi rész, melyet egykor látványos barokk manzárdtető fedett, s melyet az udvar felé háromtengelyes rizalit emel ki. A kastélyt egykor pompás franciakert övezte számos kerti létesítménnyel, házacskával, kőasztallal, tavacskákkal. A Haller család egészen az 1945-öt követő kommunista hatalomátvételig birtokolta az épületet. Az innen deportált tulajdonosok helyét az államosított kastélyban lakások, iskola, majd raktár funkció foglalta el. Berendezése - bútorzata, drága szőnyegei, képzőművészeti alkotásai - eltűntek, megsemmisültek. Végül a minden karbantartást nélkülöző épületet kiürítették, maradék értékeit szétlopták. Minden éghető fa alkatrészét, gerendáját, nyílászáróját, parkettáját tüzelőnek használták fel, tetőcserepeit elhordták, kályháit szétverték. Parkja a felismerhetetlenségig tönkrement. Az 1989-es változásokat követően évtizedes pereskedés révén a Haller-örökösök: Haller Ilona és férje, visszakapták ősi kastélyukat, melyet végül a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek ajándékoztak.

 

 

Keresd (Cris)

Bethlen-várkastély: A Dános-patak partján a dombok közt elrejtve áll négyszög alaprajzú várkastélya elhanyagolt állapotban. A négy bástya közül már csak kettő áll. A keresdi várkastély legkorábbi épületeit a XV. században a település földesura, Bethlen Márk építtette. 1559-ben bővítették és régi részeit is átalakították. Szerencsés módon az épületet elkerülték a nagyobb katonai események, ostromok és hadjáratok vérzivataros viharai és pusztításai. Olyan csendes és biztonságos helynek számított, hogy a Bethlen családban szokássá vált, hogy ide utaztak a házasságot kötött családtagok a mézeshetekre. A napjainkra fennmaradt képét Bethlen Elek idején, 1675–1683 között kapta a főnemesi épület. Ő alapított nyomdát is az évszázados falak között, ahol a családbéli gróf Bethlen Farkas erdélyi kancellár történeti művét nyomtatták. Amikor azonban a török és a tatár csapatok betörtek Erdélybe, Thököly Imre, a nyomdát sietve a biztonságosabb helynek ítélt Segesvárra költöztette, az elkészült példányok egy részét pedig befalaztatta. A keresdi várkastély szerencsésen elkerülte az 1701-ben, a Habsburg haditanács által a magyar erősségekre kimondott felrobbantási parancsot is, mert a főúri lakot a kastélyok közé számították. 1945-ig a Bethlen család tagjai lakták, majd államosították. Végig a Bethlen család birtoka, a század elején még lakták, majd a két világháború között elhagyták. Azóta fokozatosan pusztul, de helyreállítása megkezdődött. Egy gyönyörű dendrológiai park közepén található e viharos múltú kastély, amelynek nagynevű tulajdonosai hasonlóan viharos múlttal rendelkeznek. A Bethlen család hajdanán igazi erődöt emelt, német mintára, amelyet 1400-ban a restaurálásakor alakítottak át kastéllyá. A keresdi kastély az erdélyi reneszánsz kastélyépítészet legszebb emléke, az ország műemléki örökségének kiemelkedő értéke. Legkorábbi része a XV. században emelt négyemeletes, vastag falú, kör alaprajzú öregtorony, melynek az első szintjén nyílt a bejárat. Egy évszázad múlva, – amikor a főnemesi szállások kialakításában tért nyert a reneszánsz ízlésvilág – készítették a legfelső szintre az alabárdos vitézeket ábrázoló domborműveket. A magas toronyhoz kapcsolódik a 15 zömök kőoszlopra és árkádívekre támaszkodó boltozatos udvari loggia. A reneszánsz épületekkel szemközt hosszú lakószárny nyúlik, ami a középkorban eredetileg raktárul és gazdasági helyiségekként szolgált. Mindezen részeket fogta körbe egy szabályos négyzet alakú várfal, aminek sarkaira 1675–1683 között Bethlen Elek földesúr utasítására egy-egy ó-olaszbástyát emeltek. A háborús évszázadok elmúltával már nem számítottak védelmi szerepére, ekkor emelték az északkeleti bástya belsejébe a nyolcszög alaprajzú, barokk stílusú tornyot. A történelmi épületet visszaigényelte a Bethlen család egyik tagja, és jelenleg felújítás alatt áll. A Bethlen család örökösei Anna, Éva és Ágnes ma is élnek Marosvásárhelyen. Anna grófnő, a Bethlen alapítvány megteremtője visszaigényelte az 1949-ben államosított kastélyt, 2004 szeptemberében vissza is kapta, ám az akkori művelődési miniszter megfellebbezte a határozatot. A grófnő abban reménykedik, hogy visszakapja családi örökségét, és létrehozhatja a népművészeti múzeumot.

 

 

Bethlen János-kastély: A Bethlen János-kastélyegyüttes stílusjegyei alapján barokk. Melléképületei nagyrészt romosak. A várkastély északi szomszédságában áll.

 

 

 

 

 

 

 

Koronka (Corunca)

Tholdalagi-kastély: A falu és környéke évszázadokig a Tholdalagi család birtokában volt. Kerített udvarházuk a 16-17. században épült. Az ősi kúria idővel tönkrement, ennek romjain emelték 1830-ban a jelenlegi, U-alaprajzú, klasszicista stílusú kastélyt. A mindössze egyetlen szintes épület magasított attikájú középső szakaszán nagy, úgynevezett áthajtó kapu van. Az impozáns kastélynak több mint tízezer kötetes könyvtára volt, melyből a második világháború után mindössze kétezerháromszáz példányt sikerült megmenteni. Az épületet még a huszadik században is csodálatos park vette körül. Egykor gazdag 10 000 kötetes könyvtára volt, melyből 1944-ben 2343 régi kötetet sikerült megmenteni. A második világháború utáni kommunista rezsim évtizedei alatt a szép kastélyban a helyi termelőszövetkezet és traktorállomás irodáit rendezték be. A felelőtlen gazdálkodás eredményeként napjainkra az épület teljesen tönkrement. Tetőszerkezete elkorhadt, szobái mennyezete leszakadt, válaszfalai ledőltek, ajtóit, ablakait elhordták, udvarát felverte a gyom. Az épület az országútról nézve még megkapó, ám közelről meglehetosen siralmas látványt nyújt.

 

 

 

Kutyfalva (Cuci)

Degenfeld-kastély: A 17. században Pekry Lőrinc kuruc generális románokat telepített be e jellegzetes magyar nyelvjárású faluba. Perky Lőrinc felesége Petrőczy Kata Szidónia a költőnő volt. A faluban állt kastélyuk is, melyet a 19. század elején lebontottak és a ma is álló Degenfeld-kastélyba építettek be.

 

 

 

 

 

 

 

Küküllőszéplak (Suplac)

Petrichevich-Horváth-kúria: A bárói család kúriája a századforduló környékén épülhetett, majd a kommunista érában megsemmisült.

 

 

 

 

 

Laposnyatelep (Lapusna)

Királyi vadászkastély: A Laposnyai királyi vadászkastély 815 m magassan áll, Ibane?ti község, Laposnya falujában, egy különleges hegyvidéki területen. A kastély Szászrégentol 45 km-re, a Görgény hegységben található, az azonos nevu völgyben. A kastély 1925-1926 között épült, de csak 1933-ban készült el és díszítették fel. Tervezoje a királyi család foépítésze, Karol Liman volt, o tervezte és építette a sinaiai Pele?- és Peli?or-kastélyokat is. Románia királyaihoz (Ferdinánd, II. Károly és I. Mihály) tartozott 1949-ig, amikor államosították. Abban az idoszakban, amikor Nicolae Ceausescu irányította az államot, a Laposnya kastély vadászkastély lett, és a nemzetközi politikában nagy neveknek adott otthont, például Nikita Hruscsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja fotitkárának. Minden tömör fenyofából készült, a 90 éven át tökéletesen megorzött szobrai nem repedtek. Az ólomüveg ablakok eredetiek, a terrakotta kályhák egyediek, Bécsben rendelték, a dupla üvegezés pedig kézzel készített üvegbol készült, amit a rajtuk keresztül látható légbuborékok bizonyítanak. A csillárok, a vasalatok mind kovácsoltvasból készülnek, kézzel készítettek, helyi kézmuvesektol rendelve. A kastély földszintjén található játékteremben sakktáblát építettek Mihail Sadoveanu kedvéért, aki közel állt a királyi házhoz, és rajongott az elme játékáért. A laposnyai vadászkastély jelenleg a turisták szállásaként muködik. Nemrégiben felújították, és 40 férohelyet kínál, 16 elosztva  8 szobában 3 csillagos rendszerrel és 24 hely  13 szobában, 2 csillagos rendszerrel.

 

Horthy-vadászkastély: Kétszáz esztendo alatt Laposnya szinte oda jutott, ahol az 1800-as évek elején tartott: a természetet felfedezni vágyó túrázók és a módos vadászok lakatlan, vadregényes helyszínévé vált. A fél évszázaddal ezelotti, több száz erdei munkásnak otthont adó épületek kiürültek, majd lepusztultak. Horthy vadászkastélya a Siguranta áldozata és a lángok martalékává vált, a sínpárok az ócskavasban végezték. Mindössze a magánkézbe átjátszott királyi vadászkastélyba és a pisztrángtenyészetbe nem mart bele az ido vasfoga. Horthy II. Károly király uralmának bukása után (1940. szeptember) egyezkedéseket folytatott a román királlyal kastélya megvásárlásáról. A tárgyalások nem jártak eredménnyel, ezért a kormányzó 1941-ben építette fel Laposnyától keletre, kb. 1 km-re a Tolvajkútnak nevezett hegy alatt a vadászkastélyát. Kétemeletes, az osztrák Alpok menedékházaira emlékezteto épület volt. A földszinti rész kváderkövekbol épült. Itt volt a nagy ebédlo, konyha, fürdok és orvosi rendelo. Ez utóbbi csak akkor muködött, amikor a kormányzó itt tartózkodott. Az emeleti rész faragott, összerótt gerendákból épült. Ez adott helyet a lakosztályoknak és egy hatalmas társalgónak. A szobák padlózata és a lépcsok gyönyöru vöröses színu tiszafagyökérbol készült. A színes csempekályhák minden darabja a Görgényben honos nagyvadat vagy madarat ábrázolt, különbözo nézetbol. A lépcsoház falait üveg- és tükörborítás, az ajtókat faragott virágábrázolás díszítette. A kastély akár 150 személy kiszolgálását is lehetové tette. Vizét a mintegy 1 km-re levo Tolvajkút forrásából föld alatti csatornán, szabadeséssel vezették be. Ma is muködik. 1945 után a kastélybban és a mellette levo személyzeti lakásokban pionírtábort létesítettek. 1958-ban a Securitate a kastélyt felgyújtotta. A tuz keletkezését egy nagytakarítás alkalmával való gondatlanságnak álcázták. Olyan szép kastély volt, hogy a Görgény-völgyi románok is sajnálták elpusztítását. Ma már csak a pincék, az alap és néhány oldalfal látható. A valamikori személyzet szálláshelyei 1989-ig pionírtáborként muködött. Jelenleg a libánfalvi önkormányzat tulajdonában van. A régi épületeket felújították és néhány új szálláshely is épült. Sok turista látogatja. Érdeklodni lehet a kastély adminisztrátoránál (Sorina Matei, tel.: 0748–348774). Az említett Tolvajkút a volt Horthy-kastélytól mintegy 1 km-re van. Rég fennhagyott szekérúton lehet megközelíteni (vigyázat, medveveszély!). A Szászrégen felol gyalog hazatéro gyergyói tutajosok pihenohelye volt. A 19. század elején hazatéro tutajosokat raboltak ki és gyilkoltak meg itt. Innen a neve: Tolvajkút.

 

 

 

Magyarbükkös (Bichis)

Kemény-kúria: Az 1651-ben épített kétszintes kúria ma is áll. Kemény János (aki 1661-ben fejedelem lett) építtette, eredetileg reneszánsz stílusban. Később barokk elemekkel bővült. Ma községháza működik benne. Egy helybéli szerint azonban ez a Teleki család kúriája volt. A romosabbik, amely az úton lentebb lett volna, az a Kemény-kúria. Ezt alátámasztaná, miért nincs az épületen sehol a Kemény család címere.

 

 

 

Magyarózd (Ozd)

Pekry-Radák-kastély: Már 1514-ben említik Barlabási Lénárd ózdi udvarházát: "domum et curiam nobilitarem in Ozd" (Entz Géza: Erdély építészete a XIV-XVI. században). A jelenlegi négy saroktornyos kastély a XVII. században épült, a küküllővári kastéllyal mutat szerkezeti hasonlóságot. A kastélyt a XVIII század elején az osztrák csapatok felégetik, utána jelentős mértékben újjáépítik. A déli és északi oldal előépítményei már a XVIII századi építkezések eredményei. A várkastélyról Orbán Balázs így ír: "Ozd, a Maros és Kis-Küküllő vizválasztó hegylánczolata alatt levő kies hegykebelben igen regényesen fekszik, s szőlő és lomberdők által koszorúzott hegyek keretében a legmeglepőbb képet mutatja; mit nem kevéssé emel a falu előterében b. Radák Ádámnak fenyves erdők közé foglalt ódon kastélya. E kastély karcsu, magas tornyaival nemcsak szépiti e tájat, hanem történeti becsüvé is lesz azon tudat által, hogy e kastély is emléképület, mely egy nagy historiai egyén emlékével fűződik egybe, a mennyiben azt Pekri Lőrincz - a hires kurucz vezér, a Rákóczi forradalom egyik leglelkesebb tényezője, épitette. A szent emlékek felett őrködő kastély szent eredetű is, a mennyiben azt Pekri a forrói régi templom romjainak felhasználásával épitteté. A kastély, mely a tiszta lelkületű és nagy tehetségű hazafinak lakul szolgált, kicsibe mult, hogy sirjává nem vált. Mert egyszer, midőn Pekri Lőrincz hadjáratainak fáradalmait kipihenendő, ozdi kastélyába vonult, a labanczok éjjel megrohanták, s ostromolni kezdették; hanem mig a kisszámú kuruczok az ostromlóknak férfiasan ellentálltak s azokat visszanyomták, azalatt Pekri a hátulsó folyosón leugorva, lóra kapott s embereivel elmenekült; a labanczok pedig a kastélyt üresen kapván, azt dühökben felgyujtották, s a négy szögletbástya kivételével elégették. Később azonban Pekri veje b. Radák Ádám felépitteté. A mi a kastély épitészetét illeti, az egy egyemeletes szilárd négyszög-épület, melynek szögleteihez magas körbástyák vannak ragasztva.”  

 

 

 

Makfalva (Ghindari)

Dósa-kúria: Dósa Dániel királyi aljegyző, író, történész (1821-1889) udvarháza ma helytörténeti, néprajzi múzeum (Fülöp Dénes Néprajzi Múzeum). A főútról nem látható, ügyesen eléje építettek egy tömbházat. 1813-ban épült, klasszicista stílusban. A helyiek e települést tartják Dózsa György szülőfalujának, Dálnokkal szemben.

 

 

 

 

 

 

Maroscsapó (Cipau)

Sándor-kúria: A falu legnagyobb, szinte már kastély méretű háza volt. Már nem áll. Egyelőre hiányosak róla az ismereteim.

 

 

 

 

 

 

 

 

Boér-kúria: Boér Gábor kúriája elpusztult.

 

 

 

 

 

 

 

Mózsa-kúria: Mózsa Attila háza volt, elpusztult.

 

 

 

 

 

 

 

Pataky-kúria: Pataky László háza elpusztult.

 

 

 

 

 

 

 

 

Réz-kúria: Réz Mihály kúriája szintén nem áll már.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marosgezse (Gheja)

Bánffy-kastély: A faluban a Bánffy családnak áll kastélya, amely a 19. század elején épült. Itt működik a városi kórházhoz tartozó neuropszichiátriai osztály, ahol jelenleg 138 elmebeteget kezelnek. Az intézmény az egykori impozáns Bánffy-kastélyban van, amelyet 1923-ban államosítottak. A család leszármazottai a 2000. évi 10-es számú törvény alapján visszaigényelik a kastélyt és a hozzá tartozó földterületeket. Az egykori idillikus képből mára már semmi sem maradt. Évtizedek óta a pusztulás, a hanyatlás az egyetlen úr. Pedig a két bástyával ellátott, romantikus építészeti képet nyújtó eklektikus kastélyban a XVIII-XIX. században pezsgő élet folyt. A Bánffy család udvarházként használta, hiszen a környéken kiterjedt földbirtoka volt, s berendezett lakosztály állt rendelkezésükre. Állandó lakója az uradalom ottani igazgatója volt. A kastélyhoz szép park tartozott. Hogy mára mivé lett, arról jobb szót sem ejteni. A kastélyról néha Marosludas településsel kapcsolatosan olvashatunk, mert Marosgezse ma már Marosludas része.

 

 

Maroskece (Chetani)

Apor-kastély: Apor-kastélya a 17. században épült, 1663. július 20-án I. Apafi Mihály fejedelem országgyűlést tartott itt. Itt tartotta lakodalmát 1696-ban Cserei Mihály történetíró. Hogyan és mikor pusztult el nem ismeretes, mára hírmondó épületköve sem maradt.

 

 

 

Maroskeresztúr (Cristesti)

Knöpfler-kastély: Az egykori Knöpfler-kastély a 19. század közepén épült, 1932-ben leégett. Itt született 1814-ben Knöpfler Vilmos orvos, országgyűlési képviselő, a marosvásárhelyi kórház alapítója, a helyi kastély építője.

 

 

 

 

 

 

Maroslekence (Lechinta)

Kabós-kúria: A Kabós család egykori udvarháza ma iroda.

 

 

 

 

 

 

Marossárpatak (Glodeni)

Teleki-kastély: A 18. század derekától Marossárpatak története szorosan összefonódott a Teleki család sárpataki uradalmának történetével. „Az elso Teleki, aki Sárpatakon lakott, Teleki Mihály volt (1730-1740 körül). Ennek utódja volt Teleki Lajos, akinek két fia volt: Domokos és Mihály. A két testvér között oszlott meg a vagyon, így épült két kastély az alsó és felso udvarral, neoklasszicista stílusban” – írja Adorjáni Károly tanító az 1943-ban elkészült falumonográfiában. Az 1872-ben épült alsó udvari kastélyban ma is gyönyörködhetünk. Ezt Domokos építtette. A község központjában található épület berendezését 1944-ben szétlopták, a háború után, 1945-ben államosították, utolsó gazdája Teleki József volt. Az alsó udvari kastélynak az idok folyamán többféle rendeltetése volt. Iskola, kultúrotthon, gyermekotthon muködött benne. Jelenleg kórházotthon, öregeket és fogyatékosokat gondoznak itt. 

 

 

Teleki-Bornemissza-kastély: A felso udvari kastély a falu dísze, virága, a Maros mente büszkesége volt. A sáromberki vonatállomás felol jövet már messzirol látszott a virágokkal, fákkal körülvett pompás épület. Akik látták a neoklasszicista stílusban készült felso Teleki-kastélyt, ma egyhangúlag állítják, hogy sokkal eredetibb, szebb és értékesebb volt, mint az alsó Teleki-kastély. Építésének idejét nem tudjuk pontosan, csupán az ismeretes, hogy a Teleki család (valószínűleg Mihály) emeltette a 19. században.  „A kétszintes kastély felso részében padlásszobák voltak, ahová a tájban gyönyörködni, a messzeségbe elnézni jártak fel a lakók. A földszinten volt a konyha, a kamra, valamint a szolgálólányok lakószobái. Az emeletet a grófi család, majd a késobbi tulajdonos, Vaida Mircea családja lakta. Itt voltak a vendégszobák is, itt szolgálták fel az ebédet, és ezen az épületszinten kapott helyet a társalgó is. A kastély hátsó részén volt egy lépcsoház üvegfallal, innen lehetett feljutni az emeletre. A bástyaépület is a kastélyhoz tartozott, amely szintén kétszintes volt. Ezt a bástyát nyaralásra használta Vajda Mircea olasz származású nagybátyja, Anastasie Safrano. A földszinten volt egy nagyobb és két kisebb szoba, konyha és kamra is. Az emeleti rész adott helyet a társalgónak és három kisebb szobának. Ezzel a bástyával volt egybeépítve a parádés lovak istállója, valamint a kertészlak” – mesélte Rend Mária (Cukri) tanító néni. A falu öregjei gyakran emlegetik, hogy kanyargós, szerpentines út vezetett fel a kastélyhoz. Ezt az utat rendszerint hintóval tették meg a grófi család tagjai. A kastély elott csodálatos park volt, öreg fákkal körülvéve, virágokkal beültetve. A közelben gyönyöru tó egészítette ki a kastély festoi környékét, sziklakövekkel körülrakva, a sziklák között havasi gyopárral. A bejárat elott volt egy terasz, ahová a parádés hintót felvitték a lovak. Itt ültek be és itt szálltak ki a kastély lakói. Az utolsó grófi lakó báró Bornemissza András felesége, Pólika grófno volt. Nem hiteles források szerint a báró politizált, s egy alkalommal hivatása Budapestre szólította, ahol ellenségei meggyilkolták. Holtteste a helyi kriptában van eltemetve. Felesége sokáig gyászolta. A falu népének nagy ámulatára reggelente kivitte a férje kávéadagját a sírhoz, annyira szerette és hiányolta. Pólika grófno halála után a birtok a tancsi Telekiekre maradt. Teleki Artúrt szerette a falu lakossága, mert segítette a falu lakóit, az emberek munkáját pedig érdem szerint, bokezuen megfizette. A kastélyt és a hozzá tartozó javakat késobb fia, Teleki Béla örökölte, aki politikus volt. 1933 oszén Teleki Béla, mielott Magyarországra távozott volna, eladta a birtokot a kastéllyal együtt Vaida Sándor (Alexandru?) román miniszterelnök Mircea nevu fiának. A birtokhoz a kastélyon kívül kb. 400-500 hold szántó és 20 holdnyi park tartozott. A kastélyban Mircea csak tavasztól oszig tartózkodott, távollétében Kis László intézo viselte gondját az épületnek és környékének, a falu embereivel muveltetve meg a hatalmas földterületet.  1937 augusztusában Vaida Mircea közölte az intézovel, hogy a birtokot eladja, viszont szándékában áll megtartani a kastélyt a parkkal együtt. A majort a gazdasági épületekkel együtt az intézo kapta, végkielégítés gyanánt. Kis László disznóhizlaldát létesített itt, de próbálkozása valószínuleg nem hozta a várt eredményt, mert a hizlaldát hamarosan felszámolta. Adorjáni Károly tanító, a Hitelszövetkezet elnöke, tudomást szerezve a birtok áruba bocsátásáról, közgyulést hívott össze. Ismertette a helyzetet, és arra ösztönözte a lakosságot, hogy a birtokot vegyék meg, biztosítva a jelenlévoket, hogy a Hitelszövetkezeten keresztül o majd gondoskodni fog a szükséges pénzösszegrol. A vásár megtörtént, a birtok a sárpataki nép tulajdonába került, s ez nagymértékben befolyásolta a település késobbi fejlodését. „Amikor 1940 oszén bevonultak a magyarok, és Erdély két részre oszlott, Vaida Mircea elmenekült, a kastélyt nem tudni, kinek a gondjaira bízta. Kis László az intézoi lakást és a gazdasági épületeket magánszemélyeknek adta el, majd o is távozott. A kastély sokáig gazdátlanul állt, egyik nyáron marosvásárhelyi iskolások nyaraltak benne. Késobb egy katonai alakulat lakott ott, tönkretéve a kastély földszinti részét. Azután Debrecenbol idemenekült egy zsidó család: két no és két leányka. A lakók nappal nem mutatkoztak, csak estefelé jártak ki levegozni. Valaki gondoskodhatott róluk, mert raktáruk mindennel tele volt. A két no férje állítólag magyar tiszt volt, de zsidó származásuk miatt rejtegetni kellett oket. A félreeso marossárpataki kastély azonban csak rövid ideig jelentett búvóhelyet számukra. A front közeledtével elárulták és elhurcolták oket. A falu akkori jegyzoje vette át a bástyát a foglyok elhurcolásakor, s valószínuleg felfedezte, hogy egy ládában értékes kincsek vannak, amit elrejtett. A háború után fiával visszatért a kastélyhoz s magával vitte a ládát, amelyben állítólag arany- és ezüsttárgyak voltak” – mesélte néhai Szántó István tanító, iskolaigazgató. A háború vége felé Káli Nagy Sándor üzletember lakott a kastélyban feleségével együtt. Káli különös ember volt, senki sem tartotta vele a kapcsolatot a faluban. Naponta járt kis pónilovával a városba, a hírek szerint benzinkútja volt Vásárhelyen.  Babos Jánosné Berta 1942 és 44 között szolgált Káli Nagy Sándor feleségénél. Amikor a kastélyhoz került, a család az emeleti részt lakta. Káli második felesége fiatal hölgy volt, aki otthon tartózkodott, ritkán hagyta el a kastélyt. Berta néni visszaemlékezései szerint egy napon levelet dobtak le egy repülogéprol. O felvette, és odaadta Kálinak. Néhány nap múlva ismét megjelent a repülogép, s újabb levelet hozott. Berta néni szaladt, hogy felvegye, de az akkori jegyzo a közelben tartózkodott, vízért ment a csorgóra, és megelozte. Nem akarta odaadni a levelet, eltette, hiába kérlelte a szolgálólány. A történtek után 3-4 nappal Káli Nagy Sándort letartóztatták. A feleségének hetente kellett jelentkeznie vallomást tenni a csendorségen. Késobb, a front átvonulásakor, megjelent egy autó két katonával és Káli Sándorral. Elvitték a feleségét a kastélyból, s azóta senki sem látta oket. Berta néni késobb megtudta, hogy Nagy Sándor orosz kém volt. A háború idején, abban az idoszakban, amikor senki sem lakta, a kastélyt kifosztották, bútorokat, könyveket, értéktárgyakat vittek el. A fegyverletétel után, 1945 nyarán megjelent a tulajdonos, Vaida Mircea, és áruba bocsátotta a felso udvari kastélyt. Innen kezdodik az impozáns épület tragédiája. Kövesdi (Petreanu) Dumitru toldalagi lakos vette meg 20 millió lejért. Eloször a kastélyt bontatta le, eladva az anyagot a község lakóinak, késobb a bástya is hasonló sorsra jutott. Aztán letarolták a park „égig éro” fáit, amelyek között még Afrikából hozottak is voltak. A bontás, pusztítás valószínuleg valakinek a megbízásából történt. A fotón látható irattartót sikerült megmenteni, ma a falumúzeumban található. Napjainkban csak néhány cserép- és tégladarab tanúskodik arról, hogy a Teleki-kriptától nem messze valamikor csodálatos kastély állt. Máig sem tudni pontosan, hogy ki a felelos a kastély eltunéséért, ki a hibás azért, hogy a mai nemzedék nem gyönyörködhet a pompás épületben. A fiatalok közül bizonyára csak kevesen tudják, hogy a Bandi-hegyen egykor egy kétszintes kastély volt, amelyre nem vigyáztak oseik.

 

 

 

Marosszentgyörgy (Sângeorgiu de Mures)

Petki-kastély: A Petki-kastély az országút mellett kis magaslaton áll, késő reneszánsz stílusú, Petki István építtette 1640-ben. 1749-ben barokk átalakítást kap, majd 1870-ben a Máriaffi család emelettel bővíti, és eklektikusan átalakítja (empire). Mivel a közelmúltban gazdasági épületként használták, állapota nagyon leromlott. 1675-ben az itteni kastély kertjében végeztette ki I. Apafi Mihály fejedelem Tóth Mihályt, mivel a kért 100 katona kiállítását megtagadta.

 

 

 

 

 

 

 

Marosugra (Ogra)

Haller-kastély: 1609-től birtokos itt a Haller család, akik ez időben építették kastélyukat, egy 15. sz-i épület átalakításával, legalábbis a kastély pincéjében találhatók erre utaló jelek. A kastélyt a XVIII. században bővítették ki és, ekkor nyerte el jelenlegi, téglalap alapfelületű, háromszintes struktúráját. Egy 1769-1773 között készített katonai térképen feltehetőleg ez az impozáns épület látható, amit melléképületek és park vesz körül. Akárcsak a szentpáli Haller-kastélyt, barokk stílusban díszítették, mindkét kastélyon ugyanazok az építészeti elemek dominálnak. A kastély a legtöbb és legdrasztikusabb módosítást a XX. században szenvedte el, amikor iskola, néptanács, bentlakás működött itt, és a termeket az akkori szükségleteknek megfelelően alakították. 1950 óta az épület lakatlan volt, és állaga rohamosan romlani kezdett. Az ugrai kastély az enyészettől való megmenekülését annak köszönheti, hogy az államosítás után nem hagyták üresen, mert ha az történt volna, akkor ma a szentpálihoz hasonló, azaz menthetetlen sorsra jutott volna. A műemlék kastélyt egy kft vásárolta meg, akik panzióvá kívánják alakítani.

 

 

 

Marosvásárhely (Targu Mures)

Bernády-villa: A Trébely utca 7. szám alatti épület, Bernády György egykori villája, amely a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság székhelyének udvarán található, jelenleg a megyei könyvtár 4-es számú fiókja muködik benne. A szoloskertjeirol híres Trébely utca a Vár sétány, akkori nevén Vár utca meghosszabbításának számított 1900-ban, amikor a Bernády-villa építkezési engedélyét kiállították. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a környék ugrásszeru fejlodése ennek a lakóháznak a megépülésével van összefüggésben. A Bernády-villa jó tíz évvel megelozte a késobbi villatelep kiépülését. Az 1900-ban épült Bernády-villa még semmilyen szinten nem kapcsolódik a szecesszióhoz, architektúrája jellegzetesen klasszicizáló, ennélfogva nem túl kreatív. A historizáló homlokzathoz eloreugró, timpanonos tornác, fogsordíszek, hagyományos párkányzatok tartoznak.  A szecessziós építészeti hullám 1904-1905 körül „durran be” a városban, a villa épülésekor még maga Bernády sem tudta, hogy o lesz a nagy szecessziós polgármester. A Trébely utcai lakóház tervezojének kiléte nem ismert.  A 19. század második felétol megváltozott az a szemlélet, ahogy az emberek a lakásukra gondoltak, és ennek megfeleloen a berendezés stílusa is módosult. A félnyilvánosnak nevezheto események – bálok, estélyek – a családi térbol új funkciójú épületekbe, kaszinókba, kibérelheto színházakba kerültek át, a családok meglátogatása pedig szigorú szabályokhoz kötodött, hívatlan vendégként nem illett betoppanni, ezért terjedtek el az úgynevezett vizit- vagy kopogtatókártyák is. Az otthon intimitása iránti igény a 19. század végére jellemzo, a lakóház ekkor válik a visszavonulás terepévé. Ezzel együtt megváltozik a közép- és felsoosztálybeli feleségek szerepköre, a házi, illetve konyhai munka a fizetett cseléd feladata lesz, míg a ház asszonya a gyermeknevelésre és a lakás berendezésére összpontosít. A belso terek kialakításában a szimmetria megteremtésére törekedtek. A berendezést nem jellemezte túl nagy kreativitás, mindenhol egyforma, elore elkészített bútorokat használtak. A vendégfogadásra fenntartott szalonban volt egy ülogarnitúra, a mennyezeten egy nagy csillár, a falakon minél több tükör, és itt helyezték el a család férfitagjainak kitüntetéseit is. Mivel a futés sokba került, nehéz bársonyból készült függönyöket tettek hoszigetelokként az ablakokra, emiatt a szalonokra a nehéz, sötét terek voltak jellemzoek. A családot egybegyujto közös tér az ebédlo volt, amelyet a kevésbé módos családok télen nem használtak, helyette a jobban kifutheto folyosón étkeztek. Az intim szférát a hálószoba biztosította, és mivel a fürdoszobák csak a 20. század elején jelentek meg, a mosakodás is itt zajlott. Ebben az idoszakban nem volt gyakori a gyerekszoba, a család legfiatalabb tagjai a szülok hálószobájában aludtak. Ugyanitt tartották a família értéktárgyait. A Bernády-villa kertjében a korabeli felvétel szerint egy festett székely kapu ihletésu építmény állt, amelyen felirat jelezte az építtetok – Bernády György és második felesége, Madarász Erzsi – nevét. Az épületben néhányszor estélyt tartottak, illetve az Erzsébet-napot is itt ünnepelte meg a házaspár. A kert a jelenlegi Arges utca egyes tömbházainak területére is kiterjedt.

 

 

 

Marosvécs (Brancovenesti)

Kemény-várkastély: A Maros folyó jobb partján lévő dombtetőn áll. Itt a római korban az ala nova Illiricorum castruma állt. Ennek köveiből épült az első vár a 13. században. Első említése egy 1228-as határjárásból ered. Valószínűleg a tatárjárás alatt pusztult el ez az első vár. A település említésekor sokáig nincs szó erődítményrol, erről újra csak a 15. század közepén lehet szó. Az átalakítva bár, de ma is látható kastélyt ugyanis ekkor építtette a Dezsőfi család. Werbőczi István tulajdonában is volt, aki állítólag itt írta a Tripartitumot. Gyakori tulajdonosváltások után II. Rákóczi György Kemény János későbbi fejedelemnek ajándékozta, s innentől fogva egészen a II. világháború utáni államosításig e család tulajdona.  
Az épület mai alakját 1537-55 között nyerte el, ekkor épült ki az erdélyi reneszánsz gyönyörű kastélyává Kendi Ferenc erdélyi vajda jóvoltából. A vár körül vizesárok volt (az árok most is megvan), az épületet csapóhídon át lehetett megközelíteni. A vár kétemeletes, négy sarkán egy-egy sokszögű bástyával. Két bástyán a 2. emelet magasságában egy fából készült, fedeles körüljáró van. A legmasszívabb, északi sarokbástya, az úgy nevezett öreg bástya későbbi, 1816-os bővítés, s ekkor kapott részben új tetőt a vár is. A belső udvarban régen, három oldalon is emeletes deszkafolyosó húzódott végig, ennek ma kőből készült – az emeleten zárt – utódját tekinthetjük meg. A várfalak sok helyütt a három méteres vastagságot is elérik.  
A kastélyban működött 1926-44 között a Kemény János író által létrehozott Erdélyi Helikon Íróközösség, amelynek találkozóin megfordult többek között Wass Albert, Reményik Sándor, Kós Károly, Tamási Áron… A kastély hatalmas parkjában – mely egykor arborétum is volt – egy Kós Károly által készített kőasztal is található- emellé temették el Wass Albert hamvait. Maga a házigazda író, a kastély utolsó tulajdonosa, Kemény János is a parkban van eltemetve.  
A kastélyban ma elmegyógyintézet van, s noha a Kemény család visszaigényelte azt a román államtól, egyelőre még nem kapták vissza. A kastély parkja szabadon látogatható, így kívülről az épületet is megcsodálhatjuk.  

 

 

Meggyesfalva (Mureseni)

Lázár-kastély: A Lázár-kastély elődjét 1451-ben az Alárdi család birtokolta, a 19. század közepén Lázár Mór emeletes udvarházzá alakíttatta. 1921-ben égett le. Mára csak egy vadászlak maradt belőle az egykori kocsiszínnel, homlokzatán az 1708-as évszám olvasható.

 

 

 

 

Mezőcsávás (Ceuasu de Câmpie)

Jenei-kúria: Az egykori Jenei-udvarházat 1940-ben bontották le.

 

 

Mezőkapus (Capusu de Campie)

Sándor-kúria: A falu déli részén, parkban álló, nagyméretű, összetett alaprajzú épület. Ma polgármesteri hivatal.

 

 

 

 

Mezőkölpény (Culpiu)

Kuun-kúria: Egykor a Kuun családnak volt itt udvarháza, melyet 1912-ben lebontottak.

 

 

 

Mezőmadaras (Madaras)

Bethlen-kúria: A falu közepén állt az iktári Bethlen család kúriája, melynek utolsó tulajdonosa az Orbán család volt. Kertjében temették el Orbán Károly 48-as főhadnagyot, Bem hadsegédét.

 

 

 

 

 

 

 

Mezőméhes (Mihesu de Câmpie)

 

Béldi-kastély: A Béldi család egykori kastélya megsemmisült. 1840 körül épült.

 

 

 

 

 

 

 

 

Illyés-kúria: Az Illyés család 19. századi udvarháza szép park közepén egyes források szerint ma is áll, de nem beazonosítható. Valószínűleg ez is elpusztult.

 

 

 

 

Mezőpanit (Panet)

Bethlen-kúria: Az elso írott forrás, amely említ egy paniti udvarházat, 1630-ból való. Ekkor Marosszék fokapitányának, Szövérdi Gáspár Jánosnak az özvegye, Bethlen Zsófia Bethlen Györgynek rendeli itteni ingatlanját és annak tartozékait. A következo adat szerint a kúria az 1760-as években a szentmártonmacskási Macskásiak tulajdonában volt, akik a Bethlen családdal való rokoni kapcsolataik révén, örökség útján szerezték meg. Az Apafi-korszak kiemelkedo személyisége, Macskási Boldizsár a mezopaniti udvarházat 1670–1673 között emelte (valószínubb, hogy csak átépítette a korábbi forrásban már említett, meglévo udvarházat). Maga az épület valószínuleg már 1670-ben készen állott, amit bizonyítanak az ajtófélfákra metszett vagy festett évszámok, illetve monogramok (M.B. 1670. H.M.). A paniti birtok Boldizsár halála után is a Macskásiak tulajdonában maradt. Fia, László építoi tevékenységére nincsenek adataink. Az o halála után a kúria leányágon öröklodött tovább, így lett az új birtokos az urbárium által is említett híres-hírhedt Macskási Krisztina. Kemény József Mezopanitot 1734-ben is a Macskásiak birtokaként említi, de megjegyzi, hogy a településen Bethlen Istvánnak van udvarháza. Az általa említett Bethlen István 1723. február 13-án jegyezte el Macskási Krisztinát, és augusztus 21-én meg is szöktette gyámjától. Az épület egykori északi falán található latin nyelvu felirat szerint az o és felesége nevéhez kapcsolhatók az 1728. évi javítások. Bethlen István 1737-es halála után felesége újra férjhez ment, és a paniti birtok is állandó tulajdonosváltásokon esett át, örökösödés szerint. Valamikor 1800 körül került a gróf Kornisokhoz, ugyancsak rokoni kapcsolatokból eredo öröklés útján. Benko Károly szerint az 1856-os tuzvész után az egyedüli mezopaniti koháztulajdonos Kornis Ferencné.

A mezopaniti udvarház virágkorában nemcsak lakóigényeket elégített ki, hanem a birtok gazdálkodásának irányításában is fontos szerepe volt. A kúria helyének megválasztását meghatározta a környezet. Sokat jelentett például egy út közelsége (esetünkben az udvarház az országút mellett épült), mivel ez lehetové tette a többi birtoktesttel való összeköttetést. Szerepet játszott az is, ha a falu több nemesi család között oszlott meg. Ekkor a kúriát a birtokhoz tartozó részre, a saját jobbágytelkek közé kellett építenie a tulajdonosnak, úgy, hogy két-három telket egybeolvasztott. Paniton is több részbirtokos volt, ezért feltételezhetjük, hogy a Macskási-kúria a család birtokrészének központjában helyezkedett el. Az udvarházhely minden esetben két részre tagolódott: külso és belso „pertinentiák”-ra. A külso tartozékokon a különféle kerteket, a veteményest, a csuröskertet, gyümölcsöst magában foglaló elkerített területet értették. A „belso pertinentiák” kifejezés a telek beépített területére vonatkozott, az udvarházra és melléképületeire. B. Nagy Margit a különbözo telektípusokat több kategóriába sorolta. A leírás alapján a mezopaniti a többudvaros rendszert követte, ugyanis a lakóudvar (amelyen az udvarház és a funkciójuk révén szorosan hozzá kapcsolódó épületek – konyha, illetve a tiszttartó háza – voltak) és a gazdasági udvar zsindellyel fedett kerítéssel volt elválasztva. A korszakban épültekhez hasonlóan szabályos négyszög alaprajzú udvarház lehetett a mezopaniti is, az északi homlokzati részen kiugró tornáccal és éléskamrával, e ketto között pedig kis virágoskerttel. Sajnos az épület földszintjén felsorolt helyiségeket nem sikerült az alaprajzon is megnyugtató módon elhelyezni. Az összeírók öt szobát, egy boltozott helyiséget, két árnyékszéket, egy éléskamrát és két füstházacskát említenek. Ezek a helyiségek – az emeleten levokhöz hasonlóan – feltehetoen három menetben voltak elhelyezve. A „felso házakhoz” a pitvarból lehetett feljutni „cserefából ko grádicsok formájára faragott grádicsokon”, amelyekrol a leesést „faragott cserefákban foglalt, esztergában mettzett orsók, cifra kerítések” orizték. A 17. századi kúriákban az orsós korlát a deszkamellvéd mellett kisebbségben volt. Nem az egyszerubb udvarházakban, hanem foként várakban, kastélyokban és olyan helyeken fordult elo, ahol a reneszánsz hatás fokozottabban érvényesült. A hajdani szentbenedeki kastély oszlopos, gazdag faragású lépcsoházához hasonlónak képzelhetjük el a panitit. Úgy tunik, Macskási Boldizsár az erdélyi fourakhoz méltó módon építkezett. A mezopaniti homlokzati tornác a korszak kedvelt háromkönyöklos, eloreugró, négyszögu típusába tartozott. Különösebb figyelmet érdemel a tornác mennyezete, amely „templomok mennyezete formájára, virágokra tarkán festett, s párkányazott négy szegu, gerendában szegzett fenyo deszka táblákkal” készült. Az emelet központi részét képezte az ugyancsak kazettás mennyezetu, reprezentációs célokat szolgáló nagyterem, a „palota”. Ennek külön kijárata volt a tornácra, és ez elé vezetett a pitvarból felszolgáló belso lépcso is. A terembol jobbra és balra nyíló szobák is kazettás mennyezettel készültek. Ezek valószínuleg a ház urának és asszonyának voltak a lakosztályai.

 

 

 

Mezősámsond (Sincai)

Rhédey-kastély: A Rhédey-kastélyt 1777 és 1779 között Rhédey Mihály építtette barokk stílusban. Elbontották.

 

 

 

 

 

 

 

Mezőszengyel (Sânger)

Betegh-kúria: A Betegh család udvarháza ma mezőgazdasági központ.

 

 

 

 

Mezőzáh (Zau de Câmpie)

Ugron-kastély: A kastély építtetője az Ugron székely nemesi család záhi ágába tartozó Ugron István (1862-1948) diplomata, politikus, közéleti személyiség, az Erdélyi Múzeum Egylet és az Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély terveit az építtető sógora, br. Bánffy János elgondolásai alapján az ismert kolozsvári építész, Pákei Lajos (1853-1921) készítette el. A historizáló stílusú, eklektikus, román- és gótikus stíluselemeket is alkalmazó kastély 1908-1912. között épült fel. Az "L" alaprajzú, egy emeletes, sarkain tornyokkal "erősített" kastély főhomlokzatának középső részén a timpanonban az Ugron család kőből faragott címere látható. A tulajdonos Ugron István 1948-as halálát követően az épületet államosították, egykori gazdag berendezését - jobbára hivatalos személyek - széthordták. Az épületben először iskolát rendeztek be és belsejét ennek megfelelően alakították át. Később a Maros Megyei Tanács gyermekotthont működtetett benne. Ez 2012-ben megszűnt, az épület további sorsa ezért bizonytalan. Az épület körül kiterjedt, de mára a gondozatlanság jeleit mutató angolpark (ma gyakorlatilag: erdő) helyezkedik el.  

 

 

 

 

 

 

 

Mikefalva (Mica)

Keresztes-Gál-kastély: A 18. századi barokk tetozetu udvarházat gróf Keresztes (II.) Márton építtette, majd a XIX. században romantikus-eklektikus stílusban átalakították. Ekkor nyerte el a sarokbástya mai, sokszögu formáját. A Keresztesek után a háromszéki származású székely nemesi család, a Gálok tulajdonába került, akik az államosításig voltak az udvarház és a körülötte levo hatalmas birtok urai. Az államosítás után a berendezést széthordták, egyetlen csempekályha maradt meg. A rendszerváltás után nem igényelte vissza senki, így az önkormányzat tulajdonában van. A kastély emeletes, négyszögu épület, barokkos manzárdtetozettel. A 19. században eklektikus jelleget kapott: megmaradt a barokkos tetozet, de az udvari homlokzat felol az épület sarkát kiemelo bástya romantikus, sokszögu saroktoronnyá alakult. Földszinti ablakai félkörívesek - ezek közül többet befalaztak - emeleti ablakai csúcsíves záródásúak. A torony emeleti ablakai fölött kis, ellipszis alakú ablaknyílások vannak. Az épülettömb délkeleti sarokrizolitja bástyára emlékeztet, ezen szerény méretu erkély található. A két saroképítmény közötti emeleti részen veranda húzódik. A központban áll, a 142. sz. foút déli oldalán.

 

Nagyernye (Ernei)

Teleki-Bálintitt-kastély: A Teleki-kastély barokk eredetű, a 19. században átalakították. Itt hunyt el 1912-ben gróf Teleki Sámuel, a híres vadász és Afrika-kutató. A többutcás település keleti részében emelkedő magaslat lábánál húzódik a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút, tetején pedig a 19. század elejéről származó Bálintitt kastély áll. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók. Bálintitt báró késői barokk modorban építette kastélyát. Az 1800-as évekre jellemzően itt is - akárcsak az erdélyi kastélyok egy részénél - a kor ízlésének megfelelő átépítések történtek, neogótikus formába. Erről regél Orbán Balázs, amikor „b.Bálintith Józsefnek egy gyönyörű műkert közepén emelkedő gót modorú kastélyá”-ról ír. Nagyernyén azonban nem maradt meg sokáig az új forma, mert a gótizáló zsalugáteres ablakokat leszedték és a kastélyon további átalakításokat is végeztek. Az eredetileg U alaprajzú épület főhomlokzati hosszán, a baloldali sarkot emeletesnek építették ki s az emeleten a rizalit tengelyében egy öntöttvas konzolos erkély is készült, amelynek nyílását átalakították később ablakká. Nem sokat tudunk a tulajdonos Bálintitt György által tervezett kastélykert eredeti képéről. A park kiterjedt lehetett, aranyhalakkal betelepített tavát csónakázásra is használták, egyes leírások szerint hattyúk is úszkáltak benne. „Nagyernyén a ház 18 szobából állott. A szalon nagy és szép volt, két dór oszloppal és arcképekkel. A könyvtár kb. 15 000 könyvet tartalmazott: magyar, német, franciaés angol nyelvűeket, sok régi orosz író műveit is, német fordításban. Elöl a teraszt szarvasagancsokés kitömött siketfajdok díszítették. Nyáron meg sok, sok virág. A park is gyönyörű volt, benne egy nagy és egy kis csorgó, az alsó részében pedig egy nagy tó, tavirózsákkal. A múlt század végén még hattyúk is úszkáltak benne”. A kertben két virágház is épült, melyek telente Bálintitt József (1851-1922) kedvelt tartózkodási helyei voltak. A kertből a kastélyba felvezető íves út a veranda előtti lépcsőfeljáróhoz csatlakozott. A kastély és a falu 19. századi feltételezhető formáját Greguss János rajza alapján rekonstruálhatjuk. A dombtetőn álló kastélyépület előtt ábrázolt növényállomány beállt tájképi kertre utal.A kastély előterében, ennek baloldalán jegenyenyárak (Populus nigra var. „Italica”) sora látszik. A jegenyenyár a tájképi korszak egyik legkarakteresebb fafaja, mely tulajdonképpen a fekete nyár egyik válfaja. Rapaics szerint a Balkánon és Itálián át jutott Európába, ezért nevezik olasz nyárfának. Elsősorban Napoleon korában terjedt el, aki olaszországi hadjáratai során annyira megkedvelte, hogy ahol utakat épített, ott mindenütt jegenyenyárral szegélyezte azokat. „Ilyen fák nagy számmal sorakoznak és szép sétányt képeznek a tatai kertben a tó felé, amely az Eszterházy-féle díszkert, mint itt közönségesen nevezik, angol kert ékessége. Komárom megyében és másutt is több is látható, egyesek akkorák mint valami cédrus vagy jegenyefenyő”. A hajdani várfok lábánál a 19. század végi romanticizmus szellemében is épült egy Teleki kastély, mely körül nagyméretű park terült el. A kastély fenyő- és tölgyallékkal szegélyezett íves úton lehetett megközelíteni. A kerthez nagy gyümölcsös is tartozott. Jakab Bözödi György, egyetemi könyvtári segédőr 1945 január 22-én kelt és az Erdélyi Múzeum Egyesület számára címzett jelentésében írja, hogy a gernyeszegi mellett „futólag megtekintettem a nagyernyei és sárpataki kastélyokat is… a parkok fáit mindenhol irtani kezdték." A nagyernyei kastélyépület - amelyben általános iskola működik - elhanyagolt ugyan, de valószínűleg nincs közvetlen veszélyben. A kert pusztulófélben található, még meglévő történeti elemekkel. A park jelenlegi növényállománya változatos, a fajtaválaszték az öreg tölgyektől a friss beültetésű tujákig széles skálán mozog.

 

 

Nagykend (Chendu)

Kiskend (Chendu Mic): Daniel-kastély: A kiskendi Daniel-udvarház és parkja elhanyagolt állapotban van. A 19. században épült, a település északnyugati szélén, magányosan áll.

 

 

 

 

Nagyteremi (Tirimia)

Bethlen-várkastély: 1568-ban Bethlen János építtetett udvarházat, melyet a 17. században nagyobb szabású várrá építették ki.

 

Bethlen-kastély: A 18. század végén gr. Bethlen Kamilló épített kastélyt a lankás hegyoldalba, amely az I. világháború után pusztult el, romjai láthatók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyárádszentbenedek (Murgesti)

Toldalagi-kastély: A Toldalagi-kastély a 19. században épült barokkos klasszicista stílusban, a II. világháborúban kifosztották, majd a 20. század végéig a helyi állami mezőgazdasági vállalat székhelyéül használták, jelenleg a falu alapítványának tulajdonát képezi, s két kisebb helységében helyet biztosít a falu néprajzi gyűjteményének. Napjainkban súlyosan leromlott állapotban áll, részleges felújítása előkészületben.

 

 

 

 

 

Nyárádszentlászló (Sânvasii)

 

Szent-Iványi-kúria: 1968-ban Nyárádgálfalvához csatolták az északkeleti irányban mellette fekvő Nyárádszentlászlót. A Szent-Iványi-udvarház a 19. század első éveiben épült. Gyakorlatilag tévesen társítják Nyárádgálfalvához, ugyanis Nyárádszentlászló központjától északra, a főút mentén található.

 

 

 

 

 

 

Nagy-kúria: Ma is áll a Nagy család udvarháza. Nyárádszentlászló délnyugati részén találjuk, főhomlokzatával a főútra néz, előtte kisebb park terül el.

 

 

 

 

Sigér-kastély: A Sigér-kastély már a 19. század elején is romos volt, azóta elpusztult.

 

 

 

Radnót (Iernut)

Várkastély: Kies helyen, a Maros bal partja közelében emelt, négyszög alaprajzú, egy emeletes kastélyépület, közepén zárt udvarral, sarkain vaskos „sarokbástyákkal” (valójában bástyát utánzó alakú épületrészekkel). E helyen az Árpád-kori eredetű falut is birtokló Bogáthy családnak már a 15. sz vége óta nemesi udvarháza állott. Ennek bővítésével, átépítésével valószínűleg már a 16. században kialakult a mai, zárt kastélyépület, melyet külső erődítő falak és vizesárok vett körül, melyben a Maros erre terelt vize folyt. A 16. sz végén a fejedelem elkobozza és több kézen is keresztülmegy. Több fejedelem is sajátjaként birtokolja, szívesen tartózkodik itt. II. Rákóczi György Agostino Serena velencei építésszel átalakíttatja az épület struktúráját és lényegében kialakítja annak mai képét, udvari boltíves folyosóival, kőből faragott, díszes, több helyen szöveggel, évszámmal ellátott nyílászáró-kereteivel. Az épületen belül az elmúlt években folyt restaurátori szondázó kutatás gazdag falfestmények nyomait tárta fel. I. Apafi Mihály is sokat járt Radnóton: a kastély hatalmas, emeleti nagytermében 15 országgyűlést is tartott. Az épület 1802-ben leégett, ezután leginkább gazdasági jelentősége volt. 1887 óta katolikus gazdasági iskola működött benne, egészen az államosításig. Ezután is iskola maradt, majd pár éve üresen áll. Hosszú évek óta húzódik visszaadása jogos tulajdonosának, a római katolikus érsekségnek, ami ma még a tragikus állapotban lévő épület igen szükséges állagmegóvását is lehetetlenné teszi. Az épületet egykor park vette körül, amely mára szintén teljesen elpusztult. Mai, gondozatlan növényei között a román néphadsereg „haditechnikai parkja” rozsdásodik. A kastélypark DNY felől nyíló főkapuját őrző bájos, emeletes, barokk kapuépítmény az összeomlás szélén van. 2012-ben az amúgy is nehéz sorsú épületet újabb tragédia érte: március 18-án emberi felelőtlenség miatt kigyulladt és leégett a kastély két zsindelyes sarokbástyájának tetőzete és megsérültek a szomszédos helyiségek is. Ezt a budapesti Teleki László Alapítvány gyors segítségének köszönhetően még ez év telén sikerült kijavítani, így az érintett helyiségek értékes falképei és díszítőfestései nem sérültek meg.

 

 

 

Radnótfája (Iernuteni)

Matskásy-kastély: A 19. sz. vége felé épülhetett eklektikus stílusban. Ma is áll, de jelentős átalakításokat szenvedett el. Az idő a kastély felett sem múlt el nyomtalanul, sajnos ma már csak egy szárnya maradt meg eredeti állapotában. Egykori tulajdonosainak leszármazottja dr. Matskási István, a Budapesti Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója. Ő már Budapesten született, de apja még itt, a radnótfájai kastélyban. Trianon után, a várható üldöztetések miatt települtek át az anyaországba. A Matskási család nem volt tősgyökeres radnótfájai. Az eredetileg Krassó–Szörény vármegyében élő, Nagy Lajos királytól nemességet kapott család Erdély több megyéjében is honos volt. A XIX. század közepén kerültek Görgényszentimrére, majd a század második felében a Teleki családtól vett Matskási Ferenc földet és építtette meg a kastélyt. Erdély és az akkori ország számos neves embere fordult meg itt, akárcsak a szomszédos Görgényszentimrén. Nevezetes családi események, híres vadászatok színesítették a radnótfájai életet. A nagy, 28 szobás épületet s a mellette lévő szép parkot a 190 holdnyi birtokkal együtt Matskási István adta el az 1921-es földreform előtt a falu földműveseinek. A kastélyból nyolc szoba maradt meg, a többit építőanyagnak használták fel. A vásárlók kivágták, és 100 ezer lejért eladták bútor- és tűzifának a szép park fáit is.

 

 

 

Sáromberke (Dumbravioara)

Teleki-kastély: 1759-től a Teleki család önálló birtoka. A nyugat-európai peregrinációjából hazatérő fiatal Teleki Sámuel, a híres marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez.1769-ben kezdték el építeni a kastély északi szárnyát. A déli szárny munkálatai 1773-ban kezdődtek. Az elkövetkező években Teleki itt élt családjával. Az északi szárny mögötti, bástyaszerű tömbben végződő komplexum 1781–1782-ben, a lovarda 1825-ben épült.A kastély mögött már Teleki Sámuel korában kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült. A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. A sáromberki kastélyt a két világháború között az egyik leggazdagabb berendezésű erdélyi nemesi lakként tartották számon. A második világháború végén 1944-ben feldúlták és kifosztották. A Teleki család 2005-ben kapta vissza törvényesen az ingatlant, amelyhez 15 228 négyzetméternyi telek tartozik. A kastélyban jelenleg a Mezőgazdasági iskolaközpont működik. A Teleki család és a helyi önkormányzat közös kastélykezelő kuratóriumot hozott létre, mely keretén belül egy szerződést dolgoztak ki: a kastély legalább 20 éven keresztül közösségi célokat kell szolgálnia. A sáromberki Teleki kastély egyike Erdély legszebb barokk stílusban épült kastélyainak. Teleki Sámuel erdélyi kancellár építette 1769-1773-ben, előbb az északi szárny, majd 1773-ban a déli szárny épült meg. A tervező kilétére nem sikerült fényt deríteni (a 18. századi leltárakban folyamatosan szereplő „sá-romberki delineatio”, úgy tűnik, elveszett), így egyelőre nem tudjuk, hogy a két egymással párhuzamos, azonos homlokzati kiképzésű szárnyból álló barokk épületegyüttes szokatlan elképzelése kitől származik. Az épület együttes mai formáját a 20. század elején nyerte: Möller István (1860–1934), a budapesti műegyetem tanára és a magyar műemlékvédelem kimagasló alakja 1912-ben tervezte a kancellár dédunokája, az Afrika-kutató Teleki Sámuel számára a 18. századi szárnyakat összekötő, neobarokk jellegű központi épületrészt. A kastély épületének U formája van, mely több részből tevődik össze. Teleki Sámuel manzárdosította az épületet, a földszintet rendszerint a szolgálók használták. Itt található meg a konyha és más a háztartáshoz szükséges helyiségek. A kastély belső berendezése nagyon fényűző volt. A szalonokban megtalálhatóak voltak a barokk, rokokó és reneszánsz stílusú bútorok. Minden szobában más típusú csempekályha, a padlót színes márványból rakták ki, melyekre perzsaszőnyegeket helyeztek el. A Teleki család tagjai nagy műgyűjtők voltak, többek között bútorokat, szőnyegeket, porcelánokat, régiségeket, fegyvereket és trófeákat
gyűjtöttek.

 

 

Sövényfalva (Cornesti)

Orbók-kúria: A falu központjában, kisebb parkban, templom közelében áll. Alarajza kereszt alakú, melyből a hátsó középrizalitot képező szárny valószínűleg későbbi hozzáépítés.

 

 

 

 

 

 

Szászludvég (Logig)

Bornemissza-kúria: A 18. században épült. A falu központjának közelében áll, a falu szélén.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szászrégen (Reghin)

Farkas-kúria: Str. Vanatorilor nr. 51. A Farkas család hajdani kúriájában ma néprajzi múzeum működik. A tulajdonosa visszakapta az épületet, de a múzeum még itt fog működni, amíg megfelelő helyre át nem tudják költöztetni. Udvarán egy székely házat is bemutatnak.

 

 

 

Szederjes (Mureni)

Kúria: Nemesi kúriája pusztulófélben van.

 

 

 

Szentdemeter (Dumitreni)

Schell-kúria: A 18-19. században emelt klasszicista stílusú kúriát Schell gróf építette, Szentdemeter dél-nyugati határában. Az L-alakú földszintes épület nyugati szárnya lakatlan, a déli szárnynak is mindössze egyetlen lakója van. Az egykor szebb napokat látott, ma gazdátlan épület napjainkban meglehetősen siralmas látványt nyújt. Félő, hogy gyors beavatkozás híján hamarosan teljesen tönkremegy.

 

 

 

 

 

Balássy-kúria: A Toldalagi család építtette, tőlük a Henter, a Csáky és a Balássy családra szállt. Elpusztult.

 

 

 

 

 

 

 

Szentháromság (Troita)

Sántha-Bereczky-kúria: A falu központjában, az iskola mögötti domb lábánál áll a kastélynak nevezett, de méreteiben inkább udvarháznak nevezheto épület. A Sántha család építette a 19. század végén: magasföldszintes, kéttraktusos épület, fohomlokzatán egy kör alaprajzú, sokszögu fedett tornác emelkedik téglapilléreken, törtsíkú kupolás tetozettel. A 20. század elején Sóváradi Sántha Albert jegyzo lakott benne, de 1907-ben cigány kovácsa, Mitra Micsi Máté felbujtására a falu alacsonyabb származású lakói megtámadták a kúriát, és az öreg jegyzot agyonverték. Az épületet a Bereczki család vásárolta meg. A Torboszlóból származó családnak is épült udvarháza a 18. században, ennek bejáratán az 1798-as évszám állt. Még a gyakran arra járót is meglepi a kastély gyors romlása: míg tíz évvel ezelott lakták, most siralmas állapotban van. Eloször a tornác tetoszerkezete szakadt le, aztán az egyik bástyaszeru saroképületének fala dolt ki – a helyiek úgy tudják, hogy valakik lóval tépték ki a falból a kovácsoltvas erkélyt, ezután bomlott meg a téglafal. A megrongálódott tetozet miatt az eso, hó is gyorsan elvégezte a maga munkáját, a tetoszerkezet több helyen beszakadt, és a mennyezet is lezuhant. Ahol még áll, ott a becsorgó csapadék tette tönkre a stakatúrt és a falakat. A gazdátlan épületre azonban a tolvajok is csakhamar szemet vetettek: a tucatnyi helyiségbol legtöbb helyen már az ajtókat, ablakokat elemelték, az egykori gyönyöru fehér csempekályhákat széthordták. De már a kémények és a pincefalak is bomlásnak indultak, a falakat eltakarja a felkúszó indaszövevény, és még nem is beszéltünk az épület mögött és a néhány helyiségben található szemétkupacokról. Amikor az oroszok 1944-ben a Kis-Küküllo völgye felol bevonultak a faluba, az épületben lakó Bereczki Sándornak és feleségének az istállóba kellett költöznie. Az oroszok „két kézzel” osztogatták szét az úri család holmiját, aki nem akarta elfogadni, azt azzal fenyegették, hogy lelövik az urat – mesélte el portálunknak a falubeli idosek visszaemlékezései alapján, Márton Ferenc egykori iskolaigazgató. Az idosek jól emlékeznek az úri családra, a lovaskocsik számára kialakított kör alakú kastélybeállóra, a kastélyparkra, a pincében álló hatalmas présre és boroshordókra, de azt is tudják: a kisebbik pincében pumpás kút volt, abból emelték fel a vizet a padláson elhelyezett tartályokba, onnan pedig vezetékek osztották szét az épület helyiségeibe. Az ingatlant a kommunista hatalom államosította, egy ideig a kollektív gazdaság használta gabonaraktárként még a padlást is, de a felekezeti oktatás megszunésével itt muködött a felso tagozatos iskola is. 1970-ben elkészült az új, tágas, emeletes iskola, a felszabaduló épületben tornatermet, óvodát és iskolamuhelyeket rendeztek be. Az épület egy kis részébe visszaköltözhetett a Bereczki család is, de ok az 1980-as évek közepén meghaltak. Az épület egy részét szolgálati lakásként tartották fent, az utolsó lakója mintegy tíz éve halt meg. Azóta senki nem gondozza az épületet, gyors romlása  is azután kezdodött – mondják a falubeliek. A faluban úgy tudják, hogy a kastély az önkormányzat ügykezelésébe tartozik. Karácsony Károly nyárádgálfalvi polgármester ezt határozottan cáfolja: az épület ma is az állam tulajdona. Sokáig a megyei tanfelügyeloség rendelkezett felette, néhány éve pedig a helyi önkormányzat alárendeltségébe került az iskolával együtt, de telekkönyvileg még most is az állam tulajdonaként szerepel, mint az iskola melléképülete. Az elöljárótól megtudtuk: a család örököseit az elkobzott ingatlanért az állam pénzben kártalanította. Az épületet már többször megpróbálták külföldieknek felajánlani, de senki nem vásárolta meg. Egy gombatermeszto is érdeklodött iránta, de akkor a tanfelügyeloség nem ment bele a vásárba. „Bár legalább az iskolákat tudjuk rendezni, nemhogy ilyen beruházást végezzünk” – mondta Karácsony Károly, amikor az épület sorsáról érdeklodtünk. „Jó lenne, ha valakinek el lehetne adni, de nem kell senkinek” – fejtette ki a polgármester, aki szerint az egész épületbol már csak a pince ér valamit. Ha valaki valamit is akarna kezdeni az épülettel, eloször le kell bontania és teljesen újjá kell építenie – tette hozzá.

 

 

 

Székelykál (Caluseri)

Nagy-kúria: A Nagy család udvarháza a falu északi részén, az iskolától keletre áll, főhomlokzata az út felé néz, attól hátrébb vontan áll.

 

 

 

 

 

 

Székes (Sacareni)

Bercsényi-Illyés-kúria: Innen származik a híres Bercsényi család, udvarházuk és sírboltjuk a falutól délkeletre a Kápolnadombon áll. Az épületnek történelme, története van, és ez addig folytatódik, amíg a falak állnak. A falu múltja iránt nem közömbösöket mindig fogja érdekelni az udvarház sorsa, akárhány tulajdonost is váltson. Mert tulajdonképpen udvarházról van szó, amit a helyiek nagy mérete miatt neveztek és neveznek kastélynak. Az udvarház a református templom tőszomszédságában áll vastag törzsű, évszázados fákkal körülvéve, melynek helyén a szájhagyomány szerint a Bercsényi családnak volt kastélya. A Bercsényiektol több generáció után a sófalvi Illyés család örökölte a székesi birtokot, így később ők építettek ide udvarházat. Keresztes Gyula műépítész a következőképpen mutatja be az épületet: „Az Illyés család udvarháza az említett kastély helyén áll, melyet nagy méreténél fogva a helybéliek most is kastélynak neveznek. Illyés István udvarháza földszintes, de a lejtős terep előnyét kihasználva, részben alápincézett. Házasság révén az udvarház, női ágon, Zeno Vancea zeneszerző tulajdonába került. Az államosítás után a belsőben átalakítást, a homlokzaton karbantartást végeztek.” A második világháború után az épületre a román állam tett kezet. Iskolát szerveztek benne, majd kisipari szövetkezet használta. Az 1990-es években visszakerült a jogos tulajdonosok birtokába, akik eladták egy vállalkozónak.

 

 

 

Szőkefalva (Seuca)

Rhédey-Petrichevich-kastély: A szőkefalvi kastélyt a XVIII. században, barokk stílusban építtette Petrichevich Horváth Dániel. A 19.században a gr. Rhédey család tulajdonában találjuk. 1859-ben Gr. Rhédey Stefánia házasságot kötött br. Wesselényi Istvánnal, így a Wesselényiek kezére került. 1882-ben Sarolta lányuk gr. Bethlen Ödön felesége lett, így lett tulajdonos a Bethlen család. 1891-ben új tulajdonosa volt, miután Margit lányuk feleségül ment br. Rothenthal Henrikhez. A századforduló elott ok építhették át a kastélyt. A 20. sz. elején Rothenthal Henrikné Wesselényi Margit tulajdonában volt. Nekik nem volt gyermekük. 1918. után Gr. Bethlen Ödönné Wesselényi Sarolta kezére került (Margit testvére), akitol lánya, gr. Bethlen Stefánia örökölte, aki 1911-ben Petrichevich-Horváth Artúrhoz ment feleségül. Az o örökösei még élnek, de nem igényelték vissza a kastélyt. 2019-ben Vámosgálfalva önkormányzata tervezte megvásárolni és hasznosítani. A település polgármesterei próbálták rávenni a kastély egykori tulajdonosának, Petrichevich-Horváth Dánielnek a Bécsben élo rokonait, hogy igényeljék vissza a kastélyt, ami nagyban segítette volna a kastély hasznosítását, de a rokonok hallani sem akartak a számukra rossz emlékeket idézo Romániáról. A rendszerváltás után egy román politikus-vállalkozó kezére került, amit annak adósságai fejében a román állami földalap (ADS) foglalt le. A román állam nem is titkoltan nem volt hajlandó visszaadni a kastélyt magyar tulajdonba, és azt, a települést az elovásárlási jogából kizárva, egy moldvai cégnek játszotta át. A falunak most tolük kell a kastélyt visszavásárolnia. A kastély bútorzatait az államosítás után szétlopkodták, a többségüket egy németországi vállalkozó vásárolta fel, restaurálta, majd a nyugat-európai piacon értékesítette. Az épületcsoport állaga – más erdélyi kastélyokhoz viszonyítva – jónak mondható, ennek ellenére ráférne egy alapos tatarozás.

 

Tancs (Tonciu)

Teleki-kúria: Központját a Teleki grófok által építtetett uradalmi ház, az azt körülvevő rózsaliget, a tó, valamint az egészet körülölelő cselédházak alkotják. Mára már sajnos csak egy düledező, rogyadozó, elhanyagolt épületet találunk kultúrháznak használják melynek hovatartozása még nem tisztázott. A Google térképpel nem tudtam beazonosítani.

 

Vajdaszentivány (Voivodeni)

Zichy-kastély: A 18. század végére, esetleg a 19. század elejére keltezhető épületegyüttes építéstörténetéről sajnos alig tudunk valamit, csupán stíluskritikai alapon keltezhető. Minden bizonnyal nem a főleg Magyarországon birtokos Zichyek építették, hanem csak házasodás révén, a 19. század végén szerezték meg azt a korábban a faluban birtokkal rendelkező Kemény családtól. Az épületegyüttes két különálló, eltérő jellegű épületből áll. A régebbi egy igen hosszú, a Luc-patak mentén felépült, kontyolt nyeregtetős, cseréppel fedett épület, az ún. "hosszú kastély". Az erősen lejtő terepszintre tekintettel keleti homlokzata két-, míg (eredetileg teljesen nyitott) árkádos udvari homlokzata egy szintes. Ezt az épületet a Bethlen család építhette. A másik, vélhetőleg fiatalabb kúriaépület a telek északi részén áll. Téglalap alaprajzú, földszintes, barokkos manzárdtetejű ház, rövidebb oldalain 1-1 kisebb tömeggel bővítve. Főhomlokzata héttengelyes, melynek közepén nyíló főbejárat elé nyúlánk, korinthoszi fejezetes kőoszlopok által tartott, timpanonos portikusz épült. Ennek háromszögű oromfalán a két világháború között még megvolt az iktári Bethlen család címere.

 

 

 

 

 

Vámosgálfalva (Ganesti)

Rhédey-Rothenthal-kastély: Itt áll Petrichevich Horváth Dániel 18. századi kastélya. A 19. sz-ban építhették át klasszicista stílusúra. Ma vendéglő.

 

 

 

 

 

 

 

Várhegy (Chinari)

Teleki-kastély: A hajdani várfok lábánál a 19. század végén a Teleki család építtetett kastélyt, amely 1944-ben ágyútalálatot kapott, ezért 1952-ben lebontották, helyére lakóházak épültek.

 

 

 

Keresztes-kastély: A vár helyére épült 1725-ben a Keresztes-kastély, melyet várhegyi Keresztes József Küküllő vármegye alispánja építtetett. A kastély a 19. század elejére romossá vált, ezért lebontották.

 

 

 

Zoltán (Mihai Viteazu)

Haller-kastély: 1553-ban épült, a falu elején áll. Mintegy négy évszázadon át a Haller család lakta. A II. vh. után ezt is államosították, és tsz központ lett. Ma rossz állapotban van.