A Liechtenstein-ház Európa egyik legrégebbi nemesi családja, elso említése 1136-ból származik. A családból származnak a róluk elnevezett Liechtensteini Hercegség uralkodói.
Eredete:
A család a Bécstol délre, Maria Enzersdorfban fekvo Liechtenstein váráról kapta a nevét. Elso névrol ismert tagja Hugo von Liechtenstein 1136-ból. Elso birtokaik a vár környékén és Alsó-Ausztria északkeleti határánál voltak. Amikor 1246-ban kihalt a Babenberg-ház , Ausztriáért a cseh II. Ottokár , a magyar IV. Béla és a Habsburgok kezdtek vetélkedni. I. Heinrich von Liechtenstein Ottokárt támogatta, aki ezért cserébe nekiadományozta a dél-morvaországi Nikolsburgot (ma Mikulov). Ez lett a dinasztia morvaországi birtokainak magva, amelyet a késobbiekben számottevoen kibovítettek.
Amikor azonban a német királlyá választott Habsburg Rudolf kétségbe vonta Ottokár ausztriai uralmának legitimitását, II. Heinrich von Liechtenstein (I. Heinrich fia) az o oldalára állt. A dürnkruti csatában a Habsburgok gyoztek és a Liechtensteinek a késobbi évszázadokban huséges és bokezuen jutalmazott szövetségeseik közé tartoztak.
A 13. században a család rohraui és petronelli ágra szakadt. Az utóbbi azonban már a következo nemzedékben kihalt férfiágon és amikor a noi örökös férjhez ment, Petronell elveszett a Liechtensteinek számára.
1394-ben I. Johann von Liechtenstein, aki harminc éven át volt III. Habsburg Albert herceg udvarmestere, belekeveredett annak politikai ügyeibe és kegyvesztetté vált. A herceg elkobozta tole birtokai egy részét, foleg a Dunától délre eso, alsó-ausztriai földjeit. A következo évtizedekben a család az elvesztett jövedelemforrás helyett morvaországi tulajdonaik kibovítésére törekedett, ekkor szerezték meg Feldsberget (ma Valtice).
A 16. század elején a család újabb, steyreggi, nikolsburgi és feldsbergi ágra vált szét. Az elso ketto szintén kihalt, így a család késobb olyan szabályt hozott, hogy a férfiörökössel nem rendelkezo ágak birtokait a többi Liechtenstein-ág kapja.
A 16. és 17 század fordulóján három fivér, Karl , Maximilian és Gundakar új korszakot nyitott a dinasztia történetében. A Liechtensteinek a cseh nemesség nagy részével együtt korábban protestánsok lettek, a három testvér azonban az ellenreformáció megindulásakor rekatolizált és fényes pályát futottak be a magukat a katolikus hit bajnokának tekinto Habsburg-császároknál. Karl II. Rudolf császár fokamarása és Titkos tanácsának tagja volt, ám egy nézeteltérésben Rudolf öccse, Mátyás foherceg pártjára állt. 1607-ben elvesztette tisztségét de Mátyás cserébe örökös hercegi rangot adományozott neki. A császárrá választott Mátyás 1613-ban nekiadta a megürült sziléziai Troppaui és Jägerndorfi hercegségeket. Részt vett a csehországi felkelés leverésében és a fehérhegyi csata után o tartóztatta le és végeztette ki a lázadókat. 1623-ban Maximilian és Gundakar is birodalmi hercegi címet kapott. 1633-ban Maximilian és felesége a morvaországi Wranauban pálos kolostort alapított amely a család temetkezohelyévé vált. A 20. század közepéig itt temették valamennyi Liechtenstein herceget, csak 1960-ban készült új temetkezohely a vaduzi székesegyházban.
A három fivér több ízben is gyarapította a családi birtokokat, legnagyobb mértékben 1622 után, amikor Karl Csehország alkirálya volt és elkobozhatta (vagy olcsón felvásárolhatta) az elmenekült vagy elesett cseh protestáns nemesek tulajdonát. 1606-ban a testvérek dinasztikus szerzodést kötöttek, melyben a birtokok felaprózódását elkerülendo, az elsoszülött viseli a birodalmi hercegi rangot, játssza a családfo szerepét és igazgatja a família valamennyi birtokát és a jövedelembol finanszírozza a többi családtag életvitelét.
A herceg rezidenciája és a család központja a morvaországi Feldsberg és a szomszédos Eisgrub kastélyaiba került.
Bár a Liechtensteinek formálisan hercegek voltak, nem kaptak helyet a Német-római Birodalom hercegi tanácsában, mert nem voltak a hagyományos birodalmi határokon belüli hercegség tulajdonosai. A 17. század legvégén megnyílt a lehetoség, hogy olyan területet szerezzenek, amely nem tartozott egyetlen másik hercegséghez sem; a tönkrement Hohenems család eladta nekik a svájci határ mentén fekvo kis és szegény, viszont "reichsfrei" (közvetlenül a császárnak felelo) birtokait, 1699-ben Schellenberget , 1712-ben pedig Vaduzt .
Szintén 1712-ben I. Hans Adam , I. Karl unokájának halálával kihalt a család Karltól származó ága és a Gundakar-ágbeli kiskorú Josef Wenzel lett a családfo. 1718-ban nagybátyja , VI. Károly császár kipróbált és huséges minisztere vette át a dinasztia vezetését és neki sikerült meggyoznie a császárt, hogy 1719 januárjában Schellenbergbol és Vaduzból létrehozza számára a Liechtensteini hercegséget és így a család képviseloi helyet foglalhattak a birodalmi hercegek között.
1806-ban a Német-római Birodalom megszunt létezni, Liechtensteint pedig Napóleon mint önálló államot beszervezte az általa létrehozott Rajnai Szövetségbe . Bár a francia császár bukása után szövetsége is megszunt, a hercegség szuverenitását az 1815-ös bécsi kongresszus is elismerte. A Liechtensteinek hagyományos osztrák irányultságát azonban ez nem változtatta meg, hiszen jövedelmük alapját továbbra is az Ausztriához tartozó morvaországi és sziléziai birtokok képezték. A hercegek magas tisztségeket viseltek a bécsi udvarban vagy az osztrák hadseregben szolgáltak.
A dinasztia nevét viselo kis hercegség kevéssé érdekelte a családtagokat, uralkodó herceg csak 1842-ben tette be oda a lábát eloször és a helyzet a késobbiekben sem változott sokat. Az elso világháború után azonban a Monarchia megszunt létezni és Ausztria is köztársaság lett, amely kiuzte a Habsburgokat. A Liechtensteinek velük már nem éreztek közösséget, megszüntették az addigi vámegyezményt és 1924-ben Svájccal léptek vámunióra és az addigi osztrák korona helyett a svájci frankot vezették be hivatalos pénznemként a hercegségben. Ettol függetlenül a hercegi család továbbra is Bécsben és az akkor már Csehszlovákiához tartozó valticei (korábban feldsbergi) kastélyokban élt. Miután a náci Németország elobb Ausztriát, majd Csehszlovákiát is bekebelezte, II. Franz Josef herceg 1938-ban áthelyezte rezidenciáját Vaduzba .
Liechtenstein semleges maradt a második világháborúban , azonban 1945-ben Edvard Beneš így is elkobozta valamennyi Liechtenstein-birtokot (1600 km 2 -nyi földterületet és 14 muemlék kastélyt) mint "német tulajdont". A Liechtensteini hercegség és Csehszlovákia (késobb Csehország) között emiatt a mai napig tartó feszültség áll fenn, a család nemzetközi bíróságon támadja a kisajátítás jogszeruségét és a hercegség csak 2009-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Csehországgal és Szlovákiával. A család ausztriai tulajdonai ( Wilfersdorf , Riegersburg , Waldstein és Hollenegg ) máig megmaradtak. 2004-ben a család birtokában lévo bécsi Gartenpalais Liechtensteinben megnyílt a Liechtenstein-múzeum , ahol a családi mugyujtemény darabjait állítják ki. 2013-ban befejezték a másik bécsi palotájuk, a Stadtpalais Liechtenstein restaurálását, és ott a gyujtemény 19. századi része látogatható.
1989 óta a Liechtenstein-ház feje II. Hans Adam uralkodó herceg, aki befektetési bankokban lévo tulajdonával a világ hatodik és Európa leggazdagabb uralkodója. A trónörökös legidosebb fia, Alois, aki 2004 óta a hercegség régense. Mivel Hans Adamnak három fia és összesen hat fiúunokája van, a család utódlása a hercegségben biztosított.