Az itáliai eredetu Odescalchi család (ejtsd: odeszkálki) elso név szerint ismert ose az 1290 körül élt Giorgio (György), aki Como város egyik bankárcsaládjának sarja volt. Mivel az Odescalchiak jóformán egész vagyonukat a török kiuzésére fordították, I. Lipót király német-római birodalmi hercegi címet adott a családnak, azaz „honosította” fonemességüket, s ezzel együtt birtokot adományozott a Szerémségben a családnak, ez lett az alapja késobbi magyarságuknak. A család legismertebb tagja Odescalchi Benedek ( 1611 – 1689 ), aki késobb XI. Ince pápa lett. Unokaöccse, Livius került eloször Magyarországra, aki 1689 . augusztus 29-én római szent birodalmi hercegi rangot kapott, s ez 1697 . augusztus 21-én kiterjedt Magyarországra is. Livius halála után ( 1713 ) a hercegi cím a milánói Erba Odescalchi famíliára is kiterjedt. Ebbol a családból származott II. Livius ( 1725 – 1800 ), aki 1751-ben magyar indigenátust kapott.

Odescalchi Pál az egyik utolsó kapocs volt a „régi Magyarországgal”, azzal a Magyarországgal, amely társadalmilag és gazdaságilag egy maroknyi nagy család, többek között az Eszterházy, a Károlyi, az Andrássy, az Apponyi, a Pálffy, a Széchenyi és az Odescalchi család kezében volt. Ennek az arisztokráciának hatalmas földbirtokain alapuló hatalma megtört, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia elveszítette az elso világháborút. A háborút lezáró trianoni békeszerzodés megfosztotta az országot területe kétharmadától, sok fonemesi birtok az utódállamokhoz – Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Ausztria – került.

Az Odescalchi család késon csatlakozott a magyar arisztokráciához, bár már a 11. századtól fogva jelentos szerepet játszott Észak-ltália nemessége körében. Benedetto Odescalchi, akit 1676-ban pápává választottak, és a XI. Ince nevet vette fel, volt a lelke annak a Szent Ligának (Ausztria, Lengyelország és Velence), amely 1683-ban felmentette Bécset a török ostrom alól, és három évvel késobb, 1686-ban Budát is felszabadította a török uralom alól. A pápa tevékenysége elismeréséül I. Lipót német-római császárként azzal tisztelte meg az Odescalchi családot, hogy a pápa fivérét, Livio Odescalchit a Német-római birodalom hercege és a Szerémség hercege címmel tüntette ki. A címmel nagy birtokok is jártak az akkor Magyarországhoz tartozó Horvátország északi részében. Ennek a hercegnek leszármazottja, az azonos nevu Livio Odescalchi herceg, Mária Terézia királyno és császárné udvari marsallja volt, aki a 18. század végén megörökölte ezeket a birtokokat. Egy magyar örökösnot vett feleségül, és megalapította az Odescalchi család magyar ágát, amely 1948-ig tiszteletreméltó helyet foglalt el a magyar társadalomban.

Miután a trianoni béke következtében a család elveszítette a birtokait, Odescalchi Pál apja, Odescalchi Károly (Carlo) az üzleti életben érvényesült. 1935-ben az egyik legnagyobb magyar iparvállalat, a Ganz vezetoségének tagja lett.

1938-ban Magyarország – viszonzásul Hitler segítségéért, amelynek köszönhetoen a Csehszlovákiához csatolt magyar területek nagy része visszatért Magyarországhoz – csatlakozott a Németország, Olaszország és Japán alkotta háromhatalmi egyezményhez, és elkötelezte magát a tengelyhatalmak mellett. Ettol kezdve gyorsan nott a magyarországi zsidó népességre gyakorolt nyomás: a zsidótörvényekkel korlátozták polgári jogaikat és gazdasági tevékenységüket.

A Ganz vezetosége Odescalchi Károly kivételével kizárólag zsidókból állt, ezért nagyon sebezheto volt. Amikor 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, és negyvenezer katonával támogatta a náci Németországot a Szovjetunió megszállásában, a Honvédelmi Minisztérium megbízottakat ültetett minden olyan vállalat vezetoségébe, amelynek köze volt a honvédelemhez, így a Ganzéba is. A feladatuk az volt, hogy kigyomlálják a „megbízhatatlan elemeket”, akiket vagy a frontra küldtek vagy a frontvonalak mögé, olyan helyekre, ahol túlélési esélyeik csekélyek voltak. Amikor a Ganzhoz delegált megbízott egy olyan zsidó mérnök elbocsátását kérte, aki az elso világháború kitüntetett veteránja volt, csak azért, mert németellenes megjegyzéseket tett, Odescalchi Károly tiltakozott és kijelentette, hogy o maga sem barátja Németországnak. Emiatt letartóztatással fenyegették. Személyes kapcsolatai segítségével sikerült azonban elérnie Horthy kormányzót, aki elrendelte, hogy a minisztériumi megbízottat más vállalathoz helyezzék. 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után Károly megtudta, hogy neve a nácik feketelistája elso helyén szerepel. Visszavonult, otthon dolgozott és a háború végéig gyakran cserélte lakhelyét.

Odescalchi Pál édesanyja, Odescalchi Klára (Kája) hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt. (Andrássy Gyula a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke, majd 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt.) Amikor Hitler 1939-ban lerohanta Lengyelországot, a lengyelek – köztük sok zsidó is – tömegesen menekültek a szomszédos Magyarországra. A magyar kormány menedéket adott nekik, és átengedte Nyugat-Európába azokat a lengyel katonákat, akik tovább akartak harcolni Németország ellen. 1941-re csaknem ötvenezren tettek így. A magyarok jól gondoskodtak azokról a lengyelekrol is, akik itt maradtak, iskolákat nyitottak a gyermekek számára, és a náci tiltakozások ellenére a lengyel követség 1940 novemberéig muködött. Odescalchi Klára a menekültekkel foglalkozó magyar–lengyel bizottság alelnökeként jelentos részt vállalt ebben a munkában, Fo utcai otthonában székelt a bizottság irodája. Kapcsolatot tartott fenn a brit nagykövetséggel is, és értékes politikai információkkal látta el Owen O'Malley nagykövetet. Amikor 1941-ben Magyarország hadba lépett, megszakadtak a brit–magyar diplomáciai kapcsolatok és megerosödött Budapesten a náci befolyás. O'Malley figyelmeztette a hercegnét, hogy a letartóztatás veszélye fenyegeti. Odescalchi Klárát a brit tengerészeti attasé Dubrovnikba vitte egy olyan kiutazási engedéllyel, amelyet személyesen Horthy írt alá. A tervek szerint a királyi haditengerészet onnan tengeralattjáróval Görögországba, majd Kairóba szállította volna ot. Klára hercegné azonban tragikus módon életét veszítette a dubroviniki kiköto olasz bombázása során.

Odescalchi Pál tehát híresen hazafias és szilárdan náciellenes családból származott. Szülei már a háború kitörése elott elváltak. Pál édesanyja halálakor tizenhét esztendos volt. A budapesti Ferenc József katolikus gimnáziumba járt, majd a József nádor muegyetemre iratkozott be, ahol mérnöki tanulmányokba kezdett. A német megszállás után Pál egyre inkább úgy érezte, nem elégíti ki a diákélet. Türelmetlen volt, cselekedni szeretett volna hazája veszedelmes helyzetében. Rokonlelkeket keresve kapcsolatba lépett a magyar hadsereg két fiatal tisztjével, Thassy Jenovel és Görgey Guidóval, akiknek sikerült elkerülniük a frontszolgálatot, és akik részt vettek a náci megszállással szemben kibontakozó ellenállás néhány akciójában. Emlékirataikból kiderül, hogy tevékenységüket eleinte az ifjonti kalandvágy ihlette, de kétségtelenül hasznos szerepet játszottak, amikor feladatokat hajtottak végre az ellenállás komolyabb szereploi megbízásából. Odescalchi Pál mély benyomást gyakorolt rájuk, mert elkötelezett volt (ahogyan o mondta) „amellett, hogy tenni kell valamit, leállítani a dolgokat, nehogy az ország maradjon Hitler utolsó csatlósa”. Thassy úgy emlékezett rá mint legfiatalabb és leglelkesebb társukra.

A magyarországi antifasiszta ellenállási mozgalom kicsi, megosztott és politikai vetélkedések által szétszabdalt volt ahhoz, hogy árthatott volna a náci vagy a nyilaskeresztes hatalomnak. A mozgalom két legfontosabb vezetoje, a radikális demokrata Bajcsy-Zsilinszky Endre és a kommunista Rajk László megkísérelt létrehozni egy közös felszabadítási bizottságot, amely ösztönözte volna a nyilas rezsimmel szemben a fegyveres ellenállást, de a tervet a bizottság megalakulásakor azonnal elárulták, és tagjait – Rajk kivételével – elfogták vagy felakasztották.

Odescalchi Pál hasznos munkát végzett mint futár az ellenálló csoportok között, és megszervezte a zsidók és más potenciális áldozatok költöztetését az egyik védett házból a másikba, és benne volt több rosszul eltervezett, kudarcra ítélt vállalkozásban is. Ezek között meg kell említeni a tervet, amely szerint ki kellett volna szabadítani a kórházból és fel kellett volna fegyverezni 42 amerikai hadifoglyot – az amerikai légiero tagjait, akiknek a gépét bombatámadások során lelotték –, és belolük létrehozni egy személyes testorséget Horthy kormányzó számára. A hadfoglyokat azonban, még mielott az ellenállók felvehették volna velük a kapcsolatot, elszállították Németországba. Miután 1944 novemberében a Felszabadítási Bizottság Kiss János altábornagy irányította katonai vezetoségét az Andrássy út egyik épületében egy titkosnak gondolt találkozón letartóztatták, Odescalchi Pál mozgósította az ellenállói köröket, hogy szabadítsák ki oket a Margit körúti katonai fegyházból, ahol a kivégzésükre vártak. Ez Don Quijote-i terv volt, nem lett belole semmi. Amikor a Vörös Hadsereg már csaknem teljesen körülzárta Budapestet és megindult a város hosszú ostroma, Pál azt javasolta néhány társának, akadályozzák meg a visszavonuló nácik szabotázsakcióit a Pestet és Budát összeköto hidak ellen. Pál egy egészségügyi dolgozó papírjaival felszerelve megpróbált átjutni az Erzsébet hídon, valószínuleg azzal a céllal, hogy hatástalanítsa a robbanóanyagot, amely nem sokkal késobb elpusztította a hidat, de a hidat szigorúan orizték.

Odescalchi Pál azonban sikeres ellenállási akcióban is részt vett. A Kiss János altábornagy vezette ellenállási csoport felszámolása után bajtársaival, Thassyval és Görgeyvel közeledtek a rivális ellenálló csoporthoz, amely Sólyom László vezérkari százados körül alakult ki. Akaratlanul is egy kommunistákból és kommunista szimpatizánsokból álló csoporthoz csatlakoztak, amely azonban a mozgalom egyik leghatékonyabb és legfegyelmezettebb egysége volt. Sólyomtól robbanóanyagot kaptak, amelyet szerszámos ládába rejtettek. Munkásruhát öltve Pál és társai megsemmisítettek vagy használhatatlanná tettek a Gellérthegyen négy német katonai teherautót.

Amikor 1944 decemberében megkezdodött Budapest ostroma és bombázása, Odescalchi Pál Thassyval és Görgeyvel csatlakozott a fováros elokelo társasága több tagjához, és a Vörösmarty téren, a Wagons Lits irodaépület pincéjében találtak menedéket. Itt maradtak az ostrom ideje alatt, és feszülten várakoztak a kényszeru tétlenség miatt. 1945 január közepén szovjet katonák rontottak be a pincébe, és az ott tartózkodókat kiparancsolták a térre romeltakarításra, miközben ok, a „felszabadítók”, kifosztották az épületet. Pál és társai üzenetet kaptak, hogy január 19-én délelott találkozhatnak Sólyom Lászlóval a Nemzeti Múzeumnál. Onnan Sólyom elkísérte oket a Tisza Kálmán térre (ma: II. János Pál pápa tér), a nácibarát Volksbund egykori székházába, amelyet akkor már elfoglalt a Magyar Kommunista Párt budapesti bizottsága. Ott bemutatták oket Kádár Jánosnak, aki az 1956-os forradalom után, a kommunista Magyarország és a kommunista párt vezetoje lett. Kádár felkínálta a fiataloknak azt a kiváltságot, hogy legyenek az MKP tagjai. Megtiszteltetésként alacsony sorszámú tagkönyvet kaptak volna, elismerve ellenállói tevékenységüket. Odescalchi Pál azonnal visszautasította az ajánlatot, Thassy és Görgey habozott. Sólyom akkor azt javasolta, hogy dolgozzanak az o irányítása alatt újjászervezett rendorség számára. Ahogyan Thassy késobb visszaemlékezett: Pál ezt az ajánlatot is „udvariasan, de határozottan” elutasította, s társai elfogadták. Amikor azonban kiléptek az épületbol, mindhármukat letartóztatták a szovjet katonák, és egy közeli pincébe zárták oket. Thassynak és Görgeynek idovel sikerült megszökni a pincébol, Pált sorsára hagyták. Késobb mint „osztályellenséget” a gödölloi szovjet koncentrációs táborba vitték ot. A táborban tífuszjárvány pusztított, melyben a rabok zöme meghalt. Pál is megbetegedett, de életben maradt. 1946-ban engedték szabadon, olyan fizikai állapotban, hogy az édesapja nem ismerte fel.

1947-ben Odescalchi Pálnak sikerült kiutazási engedélyt szereznie. Kivándorolt Angliába, ahol a liverpooli egyetemen folytatta mérnöki tanulmányait. Feleségül vette Tamássy Zsuzsannát, aki utána utazott Budapestrol. Házasságukból egy fiú született, Mark. Pál Liverpoolból a bristoli egyetemre ment át, ahol pszichológiát és filozófiát tanult. Miután megszerezte diplomáját, az IBM-nél kezdett dolgozni szervezetpszichológiai területen. A cég megbízásából továbbképzo központot irányított Hollandiában, majd konzulként muködött Cheltenhamben. Idoközben elvált, és feleségül vette Antonina Horne-t. Egy lányuk született, Christina.

Nyugalomba vonulása után Pál számos jótékonysági akciót támogatott, amelyek kedvezményezettje Magyarország vagy Erdély volt. Ezt a munkát második válása után sem adta fel. 1995-ben Dél- Franciaországba, Arles-ba költözött, ahol társával, Anne-Charlotte DuChastellel élt. Rendszeresen hazalátogatott Budapestre és Tiszadobra, ahol az Andrássy családnak volt egykor birtoka. A Transylvania Direct jótékonysági szervezet alelnökeként támogatta az erdélyi magyar gyermekeknek magyar nyelvu iskolákba való eljutását. 2005-ben dédapja szellemi örökségének ápolására létrehozta az Andrássy Gyula Alapítványt.

Odescalchi Pál herceg szelíd, udvarias, céljaihoz következetesen ragaszkodó, elveihez hu ember maradt mindvégig. Ezek a tulajdonságok különösen nyilvánvalóak voltak 1944-45-ben, amikor a herceg életét is kockáztatta hazája becsületéért és jövojéért.